Már most látom, hogy ebben az évben JRPG-túladagolást fogok kapni. Tavalyelőtt nagy elhatározást tettem, hogy végre belemélyedek a szerepjátékok távol-keleti fűszerezésű alzsánerébe. Tavaly már egész nagy mennyiségben fogyasztottam belőlük, idén pedig pár kivételtől eltekintve minden nagyobb JRPG a célkeresztembe került. Ezeknek a nagy részéért az Atlus felelős, de nem vagyok kimondottan válogatós. AAA és indie címek is vannak a tarsolyomban. Kakukktojásként pedig ott a Yakuza új része, az Infinite Wealth.
Elnézést, immár a sorozat második része viseli az eredeti, Like a Dragon nevet nyugaton is. Kakukktojás, mert a széria jelentős része nem a JRPG műfajába tartozik. Illetve ez attól függ, hogy mennyire tágan értelmezzük a műfaji megjelölést. Pedig játékmenetét tekintve a Kasuga Ichiban főszereplésével megjelent részek már egyértelműen a keleti szerepjátékok hagyományait követik. Persze mindezt a maguk őrült, “Yakuzás” módján.
Az Infinite Wealth sem tesz másképp. Van itt körökre osztott harc, felszerelés-és karakterfejlesztés, véletlenszerű ütközetek, hatszáz órányi mellékszál és természetesen feleslegesen hosszú dialógusok is. A jó hírem az, hogy ha ez az első kontaktod a sorozattal, akkor hihetetlenül jó szórakozás lesz az Infinite Wealth. Kevés gaming sorozat tud ilyen erős első benyomást tenni a maga elborult, teljesen értelmezhetetlen koncepciójával és vad tónusbeli csapongásával, mint a Like a Dragon. A rossz hírem viszont az, hogy a – nagyon is szükséges – környezetváltástól eltekintve nem túl sok minden változott. Az előző rész műfajváltásából adódó gyermekbetegségeket sem sikerült kikupálni, és aki eddig lepattant a sorozatról a fura sajátosságai miatt, az most is le fog.
Fókuszálj a kókuszomra
De kezdjük azzal, ami valóban frissítően hat. Főhősünk, Ichiban a játék első pár órájában lehetőséget kap, hogy repülőre pattanjon és fizetett szabadság keretében ellátogasson a Hawaii szigetekre. Ha az internetes írói álnevemből nem lett volna nyilvánvaló, akkor elárulom: sosem jártam Honoluluban. Azt tehát nem tudom megmondani, hogy mennyire pontosan ábrázolják az aloha fővárost. Azt azonban meg tudom mondani, hogy az Infinite Wealth legalább játékdizájn szintjén nagyon jól nyúlt hozzá a turistaparadicsomhoz.
A Like a Dragon széria továbbra sem a grafikai lóerővel próbál megnyerni magának. Félre ne értsetek, nagyon szép látképeket lehet lőni, és a 龍が如く stúdió továbbra is kínosan ügyel a főbb karakterek modellezésére és animációira. De bevallottan nem céljuk a grafikafetisiszták kielégítése. A mellékszereplők modelljei kicsit mismásoltak, a távoli tereptárgyak észrevehetően alacsonyabb felbontásúak. De az összkép szempontjából ez nem sokat nyom a latban. Az Infinite Wealth ugyanis elsősorban a látványtervezéssel hódít.
Nem lehet a város egészét bejárni. Helyette, ahogy azt már a szériától megszokhattuk, a metropolisz egy pár tucat utcányi szeletében garázdálkodhatunk. Ennek azonban minden apró részlete hatalmas gonddal van megalkotva. Minden üzlet, sikátor, piac és partszakasz markáns egyéniséggel rendelkezik, és soha nem éreztem azt, mint amit megannyi modern városban játszódó open-world játékban, hogy minden utca és épület ugyanúgy néz ki. A város dizájnjának minőségét fémjelzi az is, hogy az Infinite Wealth több opciót is kínál a gyorsutazásra, de ezeket csak elvétve vettem igénybe. Még annak ellenére is, hogy gyalogosan kétpercenként belefutottam egy csapat rosszfiúba, akikkel le kellett állni seggrepacsizni.
Bikakábelの術
Talán itt a megfelelő alkalom, hogy beszéljünk egy percet a harcrendszerről. Akárcsak az előző rész, az Infinite Wealth is körökre osztott annak minden előnyével és nyűgével együtt. Véleményem szerint nagy általánosságban sikeres volt a tranzíció. Jól ötvözi az új rendszer a hagyományos JRPG-k játékmenetét és a korábbi Yakuza részek kontrollerütlegelős utcai harcos stílusát. Ismét egy raklapnyi kaszt és képesség áll rendelkezésünkre, hogy elkenjük a kisstílű gengszterek száját. Ezek a teljesen puritán jobb horgoktól, balegyenesektől és gyomron rúgásoktól egészen az egzotikus, sufnituningos harcmodorokig terjednek. Utóbbiból az egyik kedvencem, amikor a csapattársam elővesz egy autóaksit, majd a bikakábellel megkínálja az ellenfelet.
De elő tudunk rántani a tarsolyunkból hatalmas pacsulis üveget, aminek tartalmát ellenfeleinkre fújva csökkentjük a sebzésüket, oldalbordán dobhatjuk őket franciakulccsal, vagy elvakíthatjuk füstölővel. Nem tudom, hogy milyen tudatmódosítókat használnak ott a SEGA stúdióiban, de isten áldja a dílerüket. Az első pár órában még azt gondoltam, hogy egy idő után ellaposodnak ezek a trükkök. De egyrészt az Infinite Wealth mindig talál valami új ökörséget, amire nem számítottam, másrészt pedig az első pár fejezetet követően meg tudjuk változtatni karaktereink kasztját.
Ezek hasonlóan elborultak. Van itt bejárónő kaszt nőknek, akik felmosórongyokkal támadnak az ellenségre, van szörfdeszkát lóbáló extrémsport-kedvelő, de még nindzsa és cowboy kaszt is akad a felhozatalban. Erre a változatosságra pedig szükségünk is lesz, mert a mezei ütközeteken kívül minden harc más-más taktikát vár el tőlünk. Van, hogy egy hadseregnyi, csekély állóképességű bajkeverővel lesz dolgunk, ahol a területi sebzések viszik a prímet, de akad olyan eset is, amikor egy-egy főellenféllel kell megküzdenünk, ahol előtérbe kerülnek a fókuszált támadások és a csapatunk életben tartása és támogatása.
Sárkány ellen sárkányfű-szoknya
Egy szó, mint száz, az Infinite Wealth harcrendszere hihetetlenül változatos, és mindig tud valami újat mutatni. Egyetlen komoly kivetnivalóm továbbra is a furcsa helyezkedés az ütközetek során. a Like a Dragon-féle körökre osztott harc során ugyanis ellenfeleink és szövetségeseink bélférgesek, és akkor sem tudnak megülni a fenekükön, ha éppen nem az ő soruk következik. Izegnek, mozognak, bunyós proli módjára kerülgetik egymást.
Emiatt egyes képességek pozicionálása feleslegesen trükkössé válik. Egy ponton például majdnem egy egész percet vártam, mire három ellenfél beállt szépen libasorba, hogy át tudjak rajtuk gurítani egy autógumit. Ezen kívül azonban nincs sok problémám a rendszerrel. Olyannyira nincs, hogy még a sokat ekézett túl gyakori véletlenszerű ütközetek sem zavartak túlságosan. Pár kivételtől eltekintve örömmel vetettem bele magam minden bunyóba. Annál is inkább, mert ilyenkor ki tudtam próbálni az új játékszereimet.
Természetesen az Infinite Wealth modern környezetének köszönhetően nem szablyákat, pajzsokat és sodronyingeket használnak karaktereink felszerelés gyanánt. Helyette van strandpapucs, baseballütő, esernyő, hawaii-ing és tangabugyi (igen, tangabugyi, ráadásul használt). Magát a karakterfejlesztést és a felszerelés-optimalizációt egyébként nem lihegték túl. Az esetek túlnyomó többségében elegendő, ha azt a cuccot öltjük fel, amin nagyobb számok vannak. Sőt, gyengébbek kedvéért még egy hatcsillagos értékelési rendszer is van a tárgyakon, hogy az óvodások se zavarodjanak össze. De működni működik, vannak választási lehetőségeink, és úgy érzem, hogy egy nem hardcore RPG esetében ez pont elegendő is.
Alohallucináció
De gyanítom, hogy akik az Infinite Wealth asztalához ülnek, azok nem a piszok innovatív, tökéletesre csiszolt RPG-elemekért jönnek. Ahogy korábban sem azért ültünk a széria elé, hogy egy kivételes bunyós játékkal játsszunk. A Like a Dragon játékmenete mindig is jó volt, de soha nem ez vitte el a hátán a sorozatot. Az emberek jellemzően a sztori és a karakterek miatt lettek rajongói a szériának.
Aki nem játszott még Yakuza játékkal: olyan élmény, mintha leülnél megnézni a Keresztapa 2-t, de körülbelül háromnegyed óra után a macskád átszaladna a távirányítón, és a műsor a Jackassre váltana, majd húsz perc után a Barátok Köztre, majd vissza a Keresztapára. A tónusbeli csapongás éppen annyira sajátja ennek a sorozatnak, mint a túlfűtött agresszió a Doomnak. És mindezek ellenére valahogy mégis működik. Általában kőkeményen bele szoktam talpalni játékokba, ha az egyik percben még homokos tengerparton bikakábelt csíptetünk gengszterek mellbimbójára, a következőben pedig kibeleznek egy hajléktalant. De valahogy mégis működik.
Ennek pedig véleményem szerint két fontos oka van. Az egyik, hogy a játékoknak jellemzően megfelelő az ütemezése. Mindig megfelelő bevezetést kapnak a komoly, vagy komikus részek, így nekünk, játékosoknak is van pár percünk, hogy átszellemüljünk, és a morcos arckifejezést lecseréljük bohócorra, vagy fordítva. A másik pedig az, hogy a Like a Dragon rendületlenül a szerepében marad. Amikor egy megtört ember beszél arról, hogy jogtalanul ült egy évtizedet a börtönben és elveszítette a családját, a narratíva tudomást sem vesz arról, hogy negyed órája még Pindúr Pandúrok cosplayereket tapostunk az aszfaltba. És úgy érzem, hogy az önreflexió ilyennemű hiánya kimondottan előnyére válik az Infinite Wealth-nek.
A legvidámabb barrakuda
Meg persze az is, hogy az esetek többségében, ha nem is kiemelkedően, de tisztességesen van megírva. Nem ezek a játékok fogják bezsákolni a következő gémer-pulitzert. Vannak a történetben apróbb lyukak, megvan benne a keletiekre jellemző túlnyújtott dialógus, és egyes helyeken fura és felesleges mellékszálakon időzik. Ha pusztán narratológiai minőségében vizsgálnám az Infinite Wealth sztoriját, akkor legfeljebb egy középerős ponyva minőségét hozza. De nehezemre esik kizárólag száraz, szakmai szempontokat figyelembe venni. Ugyanis a történet mindvégig szórakoztató, a megfelelő helyeken üt, és pontosan tudja, hogy mikor van helye humornak és drámának.
És természetesen az is előnyére válik, hogy nagyon emberi és hihető karakterekkel dolgozik. Igen, ezt egy olyan játékról írom, aminek az előző részében az egyik legközelebbi szövetségesünk egy lánglehelő hobó volt. Mégis, az Infinite Wealth, és tágabb értelemben véve a Like a Dragon sorozat – szereplőinek minden elrugaszkodottsága ellenére – a megfelelő pillanatokban képes nagyon is valósághű karakterpillanatokkal szolgálni. És igen, ezek a pillanatok néha kellemetlenek és bénák – ahogy a való életben is.
Ezt leginkább úgy éri el a játék, hogy az előzetesen nagyon általános sablonszerepekbe belehelyezkedő szövetségesek és gonoszok a játék során árnyalódnak. Igen, itt is megtalálható a JRPG-kből oly jól ismert social link rendszer, azazhogy bizonyos tevékenységek nyomán jobb viszonyba kerülhetünk csapattársainkkal. Elmehetünk velük vacsorázni, vehetünk nekik ajándékot, de akár a felfedezés közbeni beszélgetés vagy a közös harcok is erősítik a kötelékeinket. Természetesen mindezt a sorozattól megszokott őrült őszinteséggel. És ahogy a többi játékelemre, erre is igaz az, hogy nem formabontó, de kiválóan van tálalva.
Ó, ió, ció, áció, káció, detoxikáció
De nemcsak emberi kapcsolataink elmélyítése miatt érdemes melléktevékenységekbe belefolyni. Ezek tapasztalat-, pénz-, és új felszerelés szerzésére sem utolsóak. Be kell vallanom, talán ezeket a mellékszálakat érzem a játék leggyengébb pontjának. Kicsit kár értük, mert a korábbi részekben hihetetlenül igényes és nagyon szórakoztató kalandokban lehetett részünk a főmedren kívül.
Félreértés ne essék, az Infinite Wealth is bőven szolgáltat elképesztő helyzeteket. Egy kisebb téren például találtam egy limonádéstandot, ahol segítettem egy kölyöknek új vásárlókat szerezni azzal, hogy kóstolóval kínáltam a környékbelieket. De volt olyan is, ahol egy szerencsétlen feltaláló új segway-modelljét kellett kipróbálnom, remélve, hogy nem robban fel a lábam alatt. Szóval a tálalásban van változatosság. Sajnos azonban játékmenet szintjén ezeknek a mellékküldetéseknek a jelentős része abban merül ki, hogy elbeszélgetünk valakivel, majd agyon kell verni pár rosszfiút.
Ez alól pedig csak pár említésre méltó kivétel van. Például amikor extrém biciklis ételhordónak állunk. Itt nemcsak az a lényeg, hogy milyen gyorsan visszük ki a kaját embereknek, hanem az is, hogy milyen vad trükköket tudunk bemutatni úgy, hogy nem lesz a kiszállított tortából somlói galuska. Ez, és ehhez hasonló minijátékok ideig-óráig tudnak szórakoztatóak lenni, de nem elég tartalmasak ahhoz, hogy többszörösére növeljék a potenciális játékidőt.
Szigeti veszedelem
Az igazán érdekes és időrabló melléktevékenységeket érdemes inkább a főmeder környékén keresni. Egy ponton találkozunk régi ismerősünkkel, Perverz Oak Professzorral. Mint kiderül, valamikor régen ő volt a gettóharcos liga egyik legnagyobb hőse, de a szervezők szépen lassan kitúrták. Ránk hagyja hát örökségét, és felajánl három kezdő ketrecharcost, hogy mi is elindulhassunk az úton, összegyűjtsünk minél több bunyóst, és megverjük a világ négy legjobb trénerét. Igen, ha eddig valakinek nem esett volna le, ez egy majdnem teljes értékű gettópokémon-játékmód. Nyilván nem annyira komplex mechanikákkal, mint az eredeti játék, de minijátékhoz képest meglepően sok időt öltem bele, hogy strandlabdába bújt őrültekkel rugdostattam elmebeteg szakácsokat.
A másik kötelezően választható melléktevékenység egy szintén majdnem teljes értékű Animal Crossing átirat. A történet egy pontján kiütjük magunkat a tengerparton, és két hihetetlenül ijesztő kabalafigura elráncigál minket egy elhagyatott üdülőszigetre. Itt gondunkat viselik, amíg fel nem épülünk. Katsuga pedig a szíve jóságából felajánlja, hogy segít eltakarítani a környékről a szemetet, és ezermester tehetségét latba vetve újra kívánatossá tenni a kempinget a turistáknak.
Gyakorlatilag minden itt van, ami a Nintendo klasszikusában megtalálható. Bogárgyűjtés, horgászás, építkezés, dekoráció, nyersanyagok gyűjtése, új területek megnyitása. Talán csak annyi a különbség, hogy az Infinite Wealth-ben jellegéből adódóan néha baseballütővel el kell náspángolnunk pár szemetelőt. Mind ez, mind a pokémon játékmód elképesztően időgyilkos. Sajnos a szigetet ott is kellett hagynom pár nap után, mert szerettem volna a fősztori végére érni még ebben az évtizedben. De ha valakinek szempont lenne, hogy mennyi tartalom van egy játékban, akkor az Infinite Wealth a tekintélyes főszála mellé még legalább két fél játék időtartamát is beleszuszakolja egy csomagba.
Ananászéjszaka
Úgy érzem, hogy nagyon fontos és időszerű lépés volt a Like a Dragon szériának a főhős- és zsánercsere. Nem is véletlen, hogy a széria fáklyáját az extrovertált showman, Kausga Ichiban viszi tovább. Ennek okai és következményei pedig számomra az Infinite Wealth-ben váltak nyilvánvalóvá. A sorozat megtartotta az identitásának legfontosabb, legértékesebb elemeit. És bár az új formulának még van pár furcsa gyermekbetegsége, úgy gondolom, hogy az alapvető irányvonal még hosszú ideig a siker záloga lehet.
Furcsa értékelni egy ilyen régi, ennyire jellegzetes sorozatot. Ha pusztán szakmai szempontokat veszek figyelembe, akkor valószínűleg sokkal alacsonyabb pontszámot érdemelne az Infinite Wealth, mint ami a cikk végén szerepel. De ezzel figyelmen kívül hagynám, hogy mennyire szórakoztató a koncepció, és milyen stílusos a tálalás. És úgy gondolom, hogy amíg ezeket meg tudja tartani a 龍が如く stúdió, addig ennél sokkal alacsonyabb pontszámot nem is lesz szívem adni.
