Közel hat éve (2013 márciusában) jelent meg Lara Corft újrázott változata, a csak simán, minden cicoma nélküli Tomb Raider című akció-kaland videójáték. Azóta komplett trilógiává bővült a történet, és egy mozifilm is készült Alicia Vikander főszereplésével, ami már az újragondolt Larát vette alapul. A film ugyan nem lett kedvencünk, a 2010-es évek Tomb Raidereit azonban lassan klasszikusnak is nevezhetnénk. Mindezt köszönhetjük a Crystal Dynamics fejlesztőinek és a Square Enix gondozásának.
[h]Kit érdekel, ha laposabb?[/h]
Emlékszem, mikor az internet népe egy emberként hördült fel az új Lara láttán. Komolyan, mint egy barbár troll hadsereg, aminek muszáj volt szétcincálnia Larát, mert a játékdizájnerek nem áldották meg olyan külső, túlfejlett nemi jellegekkel, mint a piramis-dudás 90-es évekbeli elődjét.
Érdekes, mennyit fordult a világ, mert 2013 környékén ugyan a fórumokon hangosak voltak az elégedetlenkedők, de ha idén lett volna ebből botrány, akkor a SJW és píszí horda apró darabokra cincálta volna az elborult rajongókat.
Mindenesetre az újraformázott Lara szerintem sokkal több nőiességet hordoz magában, mint korábbi megfelelője, mindazonáltal férfiakat megszégyenítő fizikai és lelki erőnlétével nagyon komolyan odatette magát mindhárom epizód során. Most azonban maradjunk egy kicsit 2013-ban, amikor elstartolt a Tomb Raider.
[h]Modernizált játékmenet[/h]
Az új Tomb Raidereket bizton állítom, hogy a fluid gameplay viszi el a hátán. A történet az első részben igazából mutatóban van, túl sok mindent nem tudunk meg sem Laráról, sem társairól. Az még nem ment volna a játékmenet kárára, ha kicsit jobban kibontják, hogy ki-kicsoda, és miért kéne izgulnom azért, hogy él-e vagy hal az illető.
Viszont tény, hogy a sunnyogós gyilkolászástól kezdve, a lövöldözésen át és a fejtörők megoldásáig nagyon ügyes tervezői munkát véltem felfedezni a Tomb Raiderben. Minden újabb játékelem aprólékosan úgy van adagolva, hogy ne menjen az ember agyára, és ha váltogatott módszerekkel próbáljuk legyőzni ellenfeleinket, akkor garantáltan nem unjuk el a nagyjából 10-12 órás játékot.
Bizony, a Tomb Raider nem egy maratoni hosszúságú darab (a kimaxolása is nagyjából 20 óra alatt megvan), de ez az egyik előnye. Sokszor éreztem úgy, hogy már órák óta játszok vele, és most már biztosan itt a finálé, de kiderült, hogy fél órát sem kalandoztam, és relatíve messze még a vég. Mondom ezt úgy, hogy harmadjára játszottam újra a Tomb Raidert.
A három alkalomból kétszer valamilyen konzolon estem-keltem Larával, és valószínűleg bennem a hiba, de kontrollerrel néha rettentő idegesítő volt a célzás. Ha nem muszáj nem használom a célzás-rásegítést, de olyan játékkal sem nagyon találkoztam, ahol ez a fícsör csak rontott a helyzeten. Szeretek ilyen kicsapongó módon in medias res a dolgok közepébe csapni, de kanyarodjunk vissza a játék elejére.
[h]Yamatai, de szép táj[/h]
Lara Croft és csapata az Endurance nevű hajó fedélzetén az elveszett Yamatai birodalmat keresi, azonban a sziget hamarabb találja meg őt és a legénységet. Egy váratlan vihar során hajótörést szenvednek, és kiderül, hogy a szigeten nem csak ők vannak egyedül. Feltűnik egy rejtélyes szekta, ami eszelős módon a sziget rég elhunyt királynőjének, Himikonak szeretne embert áldozni. Mathias, a Solarii névre keresztelt kult vezetője ki is szemeli erre a “pozícióra” az expedíció egyik tagját, Samet.
Lara nyakába veszi a rejtélyes szigetet, és ugrálva, rohanva, szanaszét sérülve, ősi sírokon át megpróbálja megmenteni társát és barátját, illetve ha már arra jár, közben felgöngyölíti Himiko és a sziget titkát is.
Nem mondom, hogy gyenge a sztori, mert korrektül van elmesélve, és egy akció-kalandhoz képest nem is éreztem szükségét, hogy túl legyen bonyolítva. A “valós” veszély mellett a misztikum egyre erősebben beférkőzött a cselekménybe, ami az utolsó boss-harcban kiteljesedve maxra pörgette a WTF-faktort, de ettől eltekintve a természetfeletti adagolása is jól működött és elég hatásos is még többszöri újrajátszás alkalmával is.
[h]Croft-Craft[/h]
Mókás 2019-ből alig hat évet visszautazni az időben, de a manapság már alapvetőnek számító skillpontok elosztása és kraftrendszer itt még nagyon gyerekcipőben járt. A pályán elszórtan található régiségek és az ellenfelek legyőzése után XP-t kapunk, amit szintlépéskor néhány kivételt leszámítva szinte teljesen indokolatlan skillekre költhetünk. A szintén gyűjthető salvage-ekből meglévő fegyvereinket pimpelhetjük, illetve félig-meddig random fegyver-alkatrészeket is összeszedhetünk, amikkel mindig eggyel ütősebb lőfegyvert készíthetünk be Lara repertoárjába. A kraftolás sem a legerőssebb része a Tomb Raidernek, de ennyi plusz azért jól esik a lineáris játékmenet mellé.
Apropó linearitás: a játék fogja végig a kezünket, mondja mit-merre tessék, közben látványos jeleneteken nézhetjük végig, ahogy Lara módszeresen leamortizálódik, de a világ összes akciósztárját megszégyenítve átdöfve, megharapva, meglőve, leesve, széttörve, eltiporva is tovább rohan hóban, fagyban, hogy a végére járjon a rejtélynek.
Össszességében tehát a 2013-as Tomb Raider egy igen szórakoztató akció-kaland. A fejtörők nem vészesek, ám sírokból nem sokat sikerült a játékba pakolni. A ma már bájosnak mondható apró fejlesztési és tárgykészítési nüanszok itt még nem működnek eléggé, de pont annyi pluszt adnak hozzá a játékmenethez, ami miatt többször is kedvünk lehet nekilódulni a kalandnak. A játék nem hosszú, de nem érzem úgy, hogy hiányozna még néhány óra. Van eleje, közepe és vége, ez alatt az idő alatt kapunk egy kalandjátékhoz mérten korrekt történetet, némi fordulattal. Lara karaktere még nem kiforrott, de karizmatikus és érződik, hogy ügyeltek a fejlesztők arra, hogy meglegyen az egyensúly erős női karakter, és túltolt píszí kampány között. A játékmenet kellőképpen lendületes, habár a fegyverkezelés esetlensége néha kibillent a flowból.
Akinek még kimaradt a 2013-as Tomb Raider, és eddig hezitált, szerintem nyugodtan adhat neki egy esélyt. Digitálisan nagyjából 5-8 eur (kb. 1500-2000 Ft) között hozzá lehet jutni Steamen, PS vag Xbox áruházon belül is, ennyit meg simán megér. A Definivite edition pedig, amit a jelenlegi generációra skáláztak fel, hat év után is lehengerlően jól néz ki helyenként. Érdemes pótolni, vagy újra elővenni az újragondolt Lara Croft első kalandját.