A Jessica Jones – Alias egy remek, noir-hangulatú képregény, ami a Marvel-univerzum szokásos színes csillogása helyett a dohos kocsmákat, a mocskos sikátorokat és a magas szintre vezető összeesküvéseket mutatja meg. Komor és realista világában bár időnként felbukkannak a más sorozatokból ismerős hősök, de a hangulatot egy pillanatra sem zökkentik ki a kiábrándult magánnyomozós témából.
Egy fontos kiadvány
Ennek a Brian Michael Bendis tollából származó sorozatnak a jelentősége több okból is nagynak tekinthető. Egy felnőtteknek szóló, alapvetően a főhös szuperképességei nélkül is teljes sztorit kapunk. Így érthető, hogy ez volt az első képregénysorozat ami a Marvel MAX nevű fiókkiadójának égisze alatt jelent meg. Ugorjunk egyet az időben a képregény 2001-es indulásától számítva 14 évet. Máris azt látjuk, hogy a Netflix Jessica Jones sorozatának alapanyaga is ez a képregény volt. Az a sorozat pedig eszméletlen jól sikerült és egy kiábrándult, alkoholista, rögvalósághoz ragaszkodó figurát vitt a képernyőre a szuperhősös skatulyával teljesen szembemenve.
Még egy apró megjegyzés: Bendis párját ritkító írói tehetségének nem ez volt az egyetlen marveles megnyilvánulása ekkoriban. Hiszen ekkor dolgozott a szintén remek Fenegyerek (Daredevil) sorozaton is, aminek hála a vak szuperhős ügyvéd alteregója ebbe a sorozatba is be-beköszön.
Most, hogy potom három bekezdésben lelkendeztem arról, hogy miért fontos, hogy ez a képregény létrejött (és hogy immár magyarul is kezünkbe vehetjük), ideje is rátérnem arra, hogy a borítóra kívánkozó dicséretek mögött milyen matéria is rejlik. Jessica Jones átlagos new yorki magánnyomozóirodát vezet. A választott szakmájának minden bosszúságával (hálátlan ügyfél, aki az ő munkájának köszönhetően szembesül vele, hogy a felesége valóban megcsalja) és könnyűségével (megtalálni bárkit az internet segítségével és aztán bezsebelni az óradíjat).
Mit csinál egy szuperhős ha nem szuperhősködik?
Lényeges különbség azonban, hogy a magánynomozói karrier előtt Jessica Ékkő (Jewel) néven a Bosszú Angyalai (Avengers) tagjaként színes hacukába öltözve mentette meg a világot az ügyeletes szupergonosz ördögi terveitől. Innen természetesen nem egyszerű átállni az eltűnt emberek és házasságtörők utáni, jobbára utcai követésből és megfigyelésből álló nyomozásokra. Fel is merülnek számtalan mellékszereplőben a „Miért hagytad ott a csapatot?” „Talán béna voltál?” „Mi is volt a szuperképességed?” és ehhez hasonló kellemetlen kérdések.
És persze hiába nem használja a szuperképességeit, hogyha egy rendőrrel folytatott hivatalos párbeszéd harmadik mondata után már a szuperhősökkel szembeni gyanakvás és a szexista megjegyzések keverékével találja szemben magát. Szóval Jessicának nehéz megszabadulnia a múltja által kiváltott érdeklődéstől. És persze a késztetéstől, hogy emberfeletti erővel pofán vágja azokat, akik piszkálódó, bunkó és zaklató célzásokat engednek meg maguknak.
Így telnek Jessica mindennapjai abban a városban, ahol az embereket éppen Matt Murdock élete foglalkoztatja, miután egy újság hasábjain feltüntetik Fenegyerek valódi azonosságát. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Murdock azonnal bepereli az újságot, ami az igazság egyik bajnokától megkérdőjelezhető lépésnek tűnik. Ez, valamint az amerikai elnök közismert szuperhős-párti álláspontja ismét felkorbácsolja az emberfeletti képességekkel rendelkező igazságosztók létezésével és morális kötelességeivel kapcsolatos vitákat.
Nyers módszerek
Ilyen miliőben a már bevált módszerek, mint az alkohol és egy alkalmi kapcsolat (Luke Cage személyében) sem tud nyugalmat adni Jessicának. Új megbízásának köszönhetően az amerikai elnököt és egy Fenegyereknél sokkal ismertebb szuperhőst is magába foglaló politikai játszmában találja magát. Röviden úgy tudnám leírni, hogy az elnök újraválasztásának sikerét azok tartják kezükben, akik azelőtt csalódtak a kirakatfigurának szánt politikusban és most bosszút esküdtek. És mivel az elnök jóban van a Bosszú Angyalaival, az átlagos választópolgárok szuperhősök ellen hangolása biztos módszernek tűnik. Azonban ezek a körök nem válogatnak az eszközökben és a bűncselekmények nyomait Jessica rögzíti és tárja fel, szóval emberükre akadnak.
Emberek a maszk mögött
Ami engem nagyon megfogott ebben a kötetben, az a díszletek mögött rejlő bűn és mocsok ábrázolása olyan módon, hogy az tényleg egy film noir-ba illő kiégett magánnyomozó karakterért kiált. Amilyet mindig élvezetes dolgozni látni a cinikus narráció, a cigarettafüst és a whiskyszag függönyén át. Az külön dicséretet érdemel, hogy ez a karakter egy olyan szuperhős, aki egyrészt feladja a bosszúállók csillogó, grandiózus világát. Másrészt, ha teheti nem is használja a képességeit konfliktusai megoldására. Kivéve persze, ha eldurran az agya valamitől. De olyankor ez is egy elégedett biccentést válthat ki az olvasóból, mert megmutatja a főhős emberi oldalát.
És ez egy másik vonzereje a sztorinak. Számomra kicsit jobban is teret nyert itt, mint a netflixes sorozatban, hogy Jessica szuperereje és nyomozói állhatatossága mellett mégiscsak egy emberi lény, akinek érzelmeivel könnyű azonosulni. Bendis írása közel hozza hozzánk azokat a félrevezető belső kérdőjeleket, amik a magány, a mellőzöttség, az elszigeteltség érzéseit keltik az emberekben. Ezután a kívülállók szájából elhagzó „a szuperhősők és mutánsok nem is emberek”- szintű megjegyzések tényeg gyomrosként tudnak betalálni.
A Jessica Jones – Alias sztorija végén persze felcsillan a remény, egyfajta pozitívabb hangvételű folytatás lehetősége. De Michael Gaydos sötét tónusokkal operáló képei nem mennek át a letisztult vonalak és mosolygó arcok irányába. Fenntartják a sötét sikátorok, kopott bútorok és bizalmatlan párbeszédek által behatárolt világ attribútumait. Már megjelent a második és a harmadik kötet is magyarul, úgyhogy én ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló nyomozós és realista képregényeket, hogy tegyen egy próbát a Jessica Jones Alias-szal.
