Korábban már kiveséztük írásban és videós formában is a nagyszerű horror-mangaka, Junji Ito talán leghíresebb művét, az Uzumakit. Utóbbi adott annyi lendületet, hogy próbát tegyek az alkotó egy másik történetével is. A Gyo egészen más koncepcióval dolgozik, és ha nem is ér fel az Uzumakihoz, így is okozhat álmatlan éjszakákat az erre fogékony olvasók körében.
[h]Valami bűzlik[/h]
A történet Okinawában kezdődik, ahol Tadashi a barátnőjével, Kaorival nyaral. A lány noha kissé körülményes, és erősen érzékeny a szagokra, látszólag minden jól alakul. Ellenben lehet a nyugati érzékenységem beszél belőlem, de nagyon úgy tűnik, hogy a fiatalok kapcsolata nem épp idilli. Sőt, többször elég toxikusnak érződik: Kaori szóban többször is erősebben szól oda barátjának, gyakran pedig fölényes és parancsolgató. Hangsúlyoznám, ez lehet nem meríti ki a toxikus párkapcsolat fogalmát, lehet hogy ez egy totál ártalmatlan viaskodás. (Pláne ha felvesszük a japán szemüveget, de erre is érdemes lehet odafigyelni.) Tadashi egyértelműen nagyon szereti a lányt, és mindent megtesz a védelmében, de ez nem mindig elég.
Ahogy telik a nyaralás, Kaori egyre gyakrabban érez orrfacsaró bűzt. Kezdetben csak enyhén, és viszonylag távolinak tűnik, de idővel beveszi magát a szobájukba is. Kibírhatatlan számára az ódor, Tadashi pedig nem tud mit kezdeni a helyzettel. Nem sokkal később kiderül, mi okozta a lehetetlen szagokat: egy rothadásnak indult hal, amit egy négylábú, mechanikus szerkezet hajt.
A fura szerzet nincs egyedül, egyre több vízi élőlény, köztük hatalmas fehércápák is a felszínre másznak újdonsült lábaikkal. Egyértelművé válik, hogy nem az evolúció gyorsult fel, hanem valamiféle mesterséges, biomechanikus masináról van szó, ami az állatok belső gázaival működik.
A halak tömegével lepik el a felszínt és foglalják el először Okinawát, később egész Tokyót. Bűzük és gázkibocsátásuk gyomorforgató és mindenhol jelen van. Beeszi magát az emberek mindennapjaiba, a városokba, és fokozatosan rombolja le a civilizációt. Tadashi tudós nagybátyjához fordul, akitől válaszokat remél. A férfi viszont elég furcsán kezd viselkedni, majd ő is a probléma részévé válik.
A cselekmény egészen groteszk és abszurd fordulatot vesz egy ponton, ami már erősen spoileres lenne, úgyhogy a felfedezés élményét meghagynám a kíváncsi olvasóknak. De a lényeg, hogy a szerkezetek működése sokkal több kérdést vet fel, mint amennyire választ kaphatunk, és nem elégszik meg a halakkal.
[h]Nincsenek szagértők[/h]
A Gyo érdekes felvetéssel operál, és a történet kiindulása is kimondottan érdekes, de elég nehezen lehet vele azonosulni. A horrort itt nem a mögöttes gondolatok, vagy az emberi jelentéktelenség adja, hanem a gusztustalan bűz, és a rettenetes rémálmokat idéző élőlényekkel működő szerkezetek.
A tehetetlenség végig ott lóg a levegőben, soha senki nincs biztonságban, és senki nincs felkészülve egy ilyen “támadásra”. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a masinák pillanatok alatt legyalúlják Tokyót, az emberek pedig semmit sem tudnak ellene tenni. A szag mindent átjár, és az emberek totálisan elvesztették a kontrollt. Ez adhat némi belső feszengést olvasás közben, de még ezt sem tudnám kiemelni, hogy markánsan eluralná a történetet..
A Gyo nyersen és egyértelműen támadja érzékszerveinket, nem kell sorok között olvasni, és nem kell feltétlenül mindenben valami komplex mondanivalót keresni. Ha van is a kötetben némi szubkontextusbeli értelmezés, egyáltalán nem hangsúlyos.
A rajzok ezúttal is több, mint kiválóak. A parazita gépezetek és a hozzájuk csatlakoztatott, kiszipolyozott élőlények hihetetlenül részletesek. Minden apró tusvonás ki van dolgozva, a hátterek a helyükön vannak, de általánosságban minden más is aprólékos és igényes.
Az explicit groteszk rajzok simán felidéznek ősi ösztönöket az olvasókban, ami erősíti a belső félelmet, és a viszolygást.
A Gyo-n kívül még két rövid történet kapott helyet a kötetben. És ugyan többnyire meg voltam elégedve a Gyo-val is, ez a két sztori tömörsége és témája miatt sokkal nagyobbat ütött nálam.
[h]Verdikt[/h]
Összességében a Gyo egy remek horror-manga, ami ugyan nem ér fel az Uzumaki szintjére, így is összetenném a két kezemet, ha ez lenne a “legrosszabb” alkotás, amivel találkoztam. A történet nem él mögöttes mondanivalóval; amit mutat, azt legtöbbször szó szerint érthetjük, de ez nem von le az értékéből. Természetesen beleprojektálhatunk különféle dolgokat, de ezekre nincs szükség, mert a Gyo más eszközökkel éri el a célját.
A részletes rajzokra érdemes odafigyelni, és nem árt elidőzni rajtuk: egyrészt fantasztikusan vezeti a cselekményt, másrészt aspiráns rajzolóknak kiváló lehetőség ellesni néhány trükköt különféle ábrázolásmódokhoz.
Ha még nem volt szerencsétek az Uzumakihoz, és érdekel Junji Ito munkássága, akkor lehet érdemes először a Gyo-val kezdeni, és csak utána belemerülni a horror-spirálba. Más oldalról közelíti meg a horrort mindkét mű, de úgy gondolom, az Uzumaki minden téren egy erősebb alkotás.