A Közel-Keleten uralkodó helyzetekről nem egyszerű filmet készíteni. A legtöbbször elintézik azzal az egészet, hogy vannak a szegény nyugati katonák, akik életükért küzdenek a saját népüket sem kímélő gonosz terroristákkal. Néha betéved valami összetettebb téma is, bár akkor aztán meg az lesz a végkifejlet, hogy a jónak beállított figurák valójában ugyanúgy rosszak, mint ellenségeik. A Kandahár viszont beleunt ebbe a szétjáratott, erősen sarkított klisébe. Megpróbálta úgy bemutatni ezt az etnikai, vallási és politikai ellentétek által feldúlt világot, ahogy eddig kevesen tették.
Mindenki mindenki ellen
A Gerard Butler által alakított Tom brit ügynökként teszi azt, amit hazája, vagy éppen a CIA kér tőle. Most éppen az iráni atomprogram teljes megsemmisítése a cél, melynek első lépését sikeresen teljesíti társával. A siker következménye egy hatalmas robbanás, amellyel annyira magára haragította az országot, hogy Afganisztánba is követik őt. A közel-keleten egy ilyen kaliberű ügynök azonban nagy érték. Így nem csak a sértett fél, hanem mások is üldözőbe veszik főhősünket.
Nem csapunk azonban bele egyből az akcióba. A film első fele inkább arról szól, hogy megismerjük a főbb szereplőket, vagyis inkább az általuk képviselt ideológiákat. Itt vannak a nyugati világ ügynökei, és újságírók, akik a titkos műveleteiket akarják leleplezni. De beszáll a buliba az iráni hadsereg, a pakisztáni hírszerzés és még pár terrorszervezet is, hogy mindenki megmutathassa kicsit, hogy mit is akar itt valójában az örökös háborún kívül. Mindezt eleinte jól, megfelelő feszültséggel fűszerezve sikerült tálalni. Végül azonban egy fontos alapanyag kimaradt.
Céltalanul a nagyvilágban
A Kandahár legnagyobb problémája az, hogy nem tud bánni a karaktereivel. Tom egy kimért fickó, aki lényegre törően beszél és cselekszik. Na meg néha rájön arra, hogy szar ember, mert nem elég hálás azoknak, akik bármit megtennének érte. Egyáltalán nem Butler hibája, de még így is annyira jellegtelen a karaktere, hogy egy pillanatra sem tudtam szorítani érte. De jó példa társa is, aki az élet össze kínját átélte már, mégsem éreztem azt, hogy nekem ezért szánnom kéne. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a kettejük közti dinamika kész katasztrófa. De nem csak róluk, hanem mindenki másról is el lehet ezt mondani. Így pedig, hogy a szereplők totál jelentéktelenek, nem jön át az, amit a film mondani és mutatni akar.
Pedig tudna miről beszélni nekünk a Kandahár. Sőt, olyan film is kerekedhetett volna belőle, amilyet már rég láttunk. A direktori székben egyébként Ric Roman Waugh ült, aki sosem tudott igazán jó filmet rendezni, úgy érzem ez azonban mégis inkább a forgatókönyvön úszott el. Az ötlet és a megfelelő háttértudás megvolt, csak a lélek maradt ki belőle, ami talán a legfontosabb.
Müködésképtelen gépezet
Első blikkre azt hittem, hogy a Kandahár inkább egy háborús akciómozi lesz, sem mint kémthriller. Így reménykedtem, hogy legalább ezen a téren meglesz a tisztes helytállás. Ahogy azt már korábban írtam, az atomrobbanás után mindenki Tom után iramodik, így volt lehetőség arra, hogy a film második fele egy izgalmas hajsza legyen, amolyan Mad Max: a harag útja módra. Nos itt még jobban felsültünk, ugyanis pörgős üldözés helyett kaptunk néhány felvizezett akciójelenetet, meg pár lelkizős képsort. Illetve egy epikusnak legkevésbé sem mondható lezárással.
Mégsem lehetek igazán mérges a filmre, hiszen elnézve a szereplőket és a stábot, elsősorban abban reménykedtem, hogy végig tudjam ülni a filmet. Ennek ellenére az első félidő úgy elhúzta előttem a mézes madzagot, hogy minden gondom-nyűgöm ellenére nyugodtan megvártam a végét. Viszont izgulni nem volt miért (vagy kiért), hiszen a rémes karakterek egy csepp érzelmet nem tudtak kiváltani belőlem. Így az sem ejtett volna kétségbe, ha a film végére arab terroristák veszik át az uralmat a világ felett.
Pedig ezek a morálisan szürke karakterekben nagy potenciál volt, ha legalább ez az eleme működött volna rendesen a filmnek, akkor merném ajánlani bárkinek, de így igazából senkinek sem merem azt mondani, hogy nézze meg. A Kandahár nagy ígéretekkel indult, a végére azonban egy nagy büdös semmivé lett azzal, hogy nem tudott mit kezdeni a benne rejlő lehetőségekkel.