Rendszeresen fogyasztok képregényeket, ezáltal ismerősen mozgok már a Marvel világában is. De be kell vallanom, hogy Shang-Chi sosem tartozott azon szereplők közé, akinél lobbiztam volna egy önálló filmért. Utólag már értem miért lesz (valószínűleg) fontos a MCU világában, és végülis nagyszerűen szórakoztam, szóval tekintsük win-win helyzetnek.
[h]Kínai piac: A Film[/h]
A filmre nem sok elképzeléssel, vagy elvárással ültem be. Annyiban viszont biztos voltam, hogy leginkább a legnagyobb felvevő piacnak fog szólni: a kínaiaknak. Mindamellett, hogy végtére egy nyugati alkotásról van szó, kicsik és nagyok egyaránt élvezhetik, nehezen tudtam elvonatkoztatni attól, hogy mennyire kínai-proof lett a Shang-Chi (érintőlegesen van szerelmi szál, nincsenek afroamerikaiak reprezentálva; sőt, nem ázsiai szereplőből is összesen kettő, ha akad).
Shaun (Simu Liu), azaz Shang-Chi az amerikai álmot próbálja élni, de az első néhány jelenet után egyértelművé válik, hogy mindinkább egy langyos pocsolyában üldögél és nincs is túl sok elvárása az élettől. Legjobb barátja Katy (Awkwafina) szintén cél nélkül éldegél, de mindketten elvannak a kis világukban, és ezen nem is szeretnének változtatni.
A film amellett, hogy a nagyon egyszerű hősformulát követi (a tengődő, átlagosnak tűnő szürke egés megtalálja a helyét egy magasabb cél szolgálatának szentelve), rávilágít egy maró generációs problémára. Ezzel nyilván nem sok mindent kezdett a film, és nem is egy Marvel-alkotástól várna az ember nagy volumenű társadalmi reflektálást. De én már annak is örültem, hogy legalább érintőlegesen foglalkoztak a témával. Ez pedig a mostani fiatal felnőttek útkeresése, és a roppant gyors szociális változások miatt felszínre kerülő szorongás a jövővel és karrierrel kapcsolatban.
A két főszereplő hamar belecsöppen a dolgok sűrejébe, amikor megtámadják őket egy buszon. Shang-Chi színt vall: ő nem az, akinek a lány eddig gondolta, és az apja (Tony Leung) egy nagy hatalmú, halhatatlan hadvezér. Aki ráadásul birtokolja a legendás Tíz Gyűrűt, melyektől emberfeletti erejét nyeri.
[h]Tíz Gyűrű mindfelett[/h]
A történetben helyet kap egy jó nagy adag családi dráma, ami Marvel-szinthez mérve egészen jól működött. Nagyon itt sem sikerült kimozdulni a komfortzónából, de épp megadta a kellő motivációt mindegyik karakternek, hogy miért kell jelenetről jelenetre tovább küzdenie. Külön a Shang-Chi számlájára írható, hogy sikerült 8 évvel később megjavítani a Vasember 3 legmegosztóbb részét. Kétlem, hogy ennyire előre gondolkodtak volna a készítők, ugyanakkor ügyes húzás volt. Jobb később, mint soha… azt hiszem.
Valójában a film legnagyobb erénye maga a zsánerválasztás és a megvalósítás. A Shang-Chi egy klasszikus verekedős, harcművészeteket előtérbe helyező akciófilm színültig pakolva fantasy és mitológiai elemekkel, amit abszolút mértékben átitat a kínai kultúra. A távol-keleti attitűd jót tett a filmnek, és az is, hogy nem csak mímelik mindezt, hanem sikerre is viszik. Mondjuk így is akadtak nézők, akik a kilencfarkú rókaszellemekre azt hitték, Pokémonok.
A harcok koreográfiái lenyűgözően lettek megkomponálva, és a kivitelezés is szépen sikerült. Végre nem szénné vágott akciójeleneteket kellett nézni, ahol egy ütést négy kameraállásból, hatvankettő különböző vágással eszközöltek. Hanem igazi küzdelem hatását keltve láthattuk a folytonos, dinamikus és fantasztikus bunyókat.
A harcművészetek szerelmesei emiatt egészen biztosan megtalálják maguknak azt a pluszt, ami más hősmozikban eddig nem volt jelen. Nem elhanyagolható tényező Tony Leung jelenléte sem, aki a hongkongi és kínai mozik egyik legnagyobb sztárja. De csak csínján az efféle szavakkal; amióta betiltották Kínában a rajongást, már meg is kezdték a népszerű celebritások ellehetetlenítését.
[h]Verdikt[/h]
A színészek, és az akciójelenetek mellett a látványra sem lehet panaszunk, bár ezt gyanítom mindenki megszokta, ha Marvel-filmet néz. Itt-ott akadtak azért elég erőteljesen tettenérhető bénább effektek, vagy gyengébb CGI, de összességében elmondható, hogy a grandiózus és monumentálisnak szánt képsorok megtették a hatásukat. Ha valamit, akkor ezt mindenképpen érdemes moziban nézni.
A zenék teljesen rendben voltak, habár olyan nagyon emlékezetesre egyik sem sikerült. Inkább megfelelő aláfestésként működnek, semmint akár önállóan hallgatható darabok.
A vesszőparipám, a játékidő ismét kissé túl lett nyújtva. Az egyébként feszes cselekményt itt-ott megtűzdelték némi időhúzással, túltolt megvilágosodással és érzelmes képsorokkal, amik számomra döcögőssé tették az élményt. Ha ezeket is kicsit rövidebbre fogják és mondjuk 15-20 perccel rövidebb lett volna a film, erre biztosan nem panaszkodtam volna.
A film valamennyire önmagában is élvezhető, de egyre távolodunk attól az eszmei képtől, hogy nem kell jókora marveles előismeret, hogy teljes valójában élvezzük ezeket az alkotásokat. Természetesen az univerzumépítés folytatódik, készítik elő a terepet a következő nagy dobásnak, és nem átallottak néhány egyéb kikacsintást is tenni az eddigi eseményekre.
Összességében tehát a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája egy ezerszer látott hősfilm egy másfajta csomagolásban. Az egyértelműen főként kínai piacra szánt alkotás meglepően jól sikerült, mint ahogy azt vártam. A szereplők autentikusak, szerethetők, a vívódásuk átérezhető. A történet és a cselekmény sem tartogat nagy meglepetéseket, de a kivitelezés mindenért kárpótolt. Az akciójelenetek fantasztikusak, a látvány néhol egészen csodálatos, és magának a filmnek is van egy “jó nézni” atmoszférája, ami számomra legalábbis könnyen feledteti minden hibáját.