Időnként minden hobbiban eljöhet a kiégés pillanata, és ez nekem most nyár végén – ősz elején érkezett el a videojátékokkal kapcsolatban. Erre még jött a szabadidő teljes hiánya, és már ott is tartok, hogy az utóbbi pár hétben alig játszottam valamivel, sőt, kifejezetten taszított a gondolat, hogy valami komolyabb alkotásba kezdjek bele. Az ilyen pillanatokban jön jól egy kisebb, szelídebb cím, amelyik nem akar agyonhasznált sablonokhoz egy újabb kisebb csavart hozzátenni, nem akar mélynek és sötétnek hitt, de reménytelenül közepes történeteket lenyomni a torkunkon, és nem kívánja felesleges és ismétlődő opcionális tartalmakkal 50+ órásra duzzasztani élettartamát. Valami, aminek van eleje és vége, nem bújik roadmap-ek mögé, nem épül köré dollármilliókból lore-univerzum vagy hiteltelen marketing-gépezet. Ezt pedig az a Tinykin hozta el nekem, amelyik már a nem-E3 óta foglalkoztatott, és egy könnyed, de ötletes platformer-kalandot ígért. És ez szerencsére nem maradt csupán ígéret.
[h]Égből pottyant mesék[/h]
Milodane, a jövőbeli tudós egy Aegis nevű bolygón tanít egy egyetemen, és némi kutatás után arra jut, hogy az emberiség mégsem az Aegisről származik, ahogy azt addig hitték. Ezután nem nyugszik, amíg meg nem találja a szülőbolygót, ahol felszerelése pusztulása után egy kis ház küszöbénél ér földet. A helyzet azonban sokkal furcsább, mint azt előre hihetnénk: a ház nemcsak, hogy a kilencvenes években ragadt, de láthatólag nem is Milodane méreteire tervezték azt. Így kénytelen a helyi bogárpopulációval, és különösen egy Ridmi nevű varázslóval összedolgozni, hogy valahogy kijusson az óriási, hatalmas, terebélyes, bizánci, leviatán épületből. A cél eléréséhez a ház istenként tisztelt urának, Ardwinnak a találmányát kell összeállítani, amihez a komponenseket az egyes szobák rovartársadalmaitól kell összelopni. Milodane szerencséjére az ott élő apró kerek lények, a tinykin-ek hűségesen követik őt, és készek akár az életük árán is megkönnyíteni a kacatszerzés nemes feladatát.
Ha csak egy pillantást vetünk egy gameplay videóra, ahogy hősünk apró, színes lényekkel hajigálja környezetét, miközben azok tömött sorokban követik őt, könnyen azt hihetnénk, hogy a Splashteam fejlesztői egy off-brand Pikmint alkottak, és most nem tudnak jól aludni éjszakánként, a Nintendo ügyvédjeinek csengetését várva, de ez nem teljesen fedi a valóságot. A hasonlóság tagadhatatlan, de aki egy valódi Pikmin-játékra, értsd stratégiára számít, az komolyan csalódni fog a Tinykin-ben. Ez ugyanis egy felfedezős platfomer, és annak sem kifejezetten mély vagy bonyolult.
[h]Egy követ minden követ követ[/h]
Egy-egy új szobát mindig üres kézzel kezdjük, apró követőinket nekünk kell kihámozni tojásaikból. Az ő segítségükkel járhatjuk be a helyiség minden szegletét, gyűjthetjük be a szétszórt nektárt, egyesíthetjük az összes kis lényt, és végül velük cipeltethetjük ki diadalmasan Ardwin gépezetének egy újabb darabját. A tinykinek seregében ötféle gömböc található: a pirosak robbannak, a lilák tárgyakat cipelhetnek vagy lökdöshetnek arrébb, a zöldeket létraként használhatjuk, a kékek vezetik az áramot, a sárgák pedig kényelmes lépcsőket raknak össze társaiknak.
A pirosakat és a kékeket érdemes fogyóeszközként kezelni, míg a többiek velünk tartanak, ha munkájukat befejezték, de előbbieknél sem kell félni, hogy elpazaroljuk őket. Egy-egy interakcióhoz, legyen az egy gyufákból tákolt fal kirobbantása, egy játékmackó elszállítása vagy az áram elvezetése a pirítóshoz adott mennyiségű lényecske szükséges, és ennél többet akkor sem dobálhatunk el, ha szeretnénk (az áramvezetős feladatoknál tehát kötelezve vagyunk a hatékonyságra, mert nem állhatnak akármilyen sűrűn a tinykinek). Vagyis teljesen felesleges azon aggódni, hogy valamiről lemaradunk, maximum nincs még elég követőnk a célunk eléréséhez. Ennek ellenére adódhatna helyzet, ahol megakadunk, de a pályatervezés kiválósága miatt ilyen nem fordul elő.
[h]Minden, mindenhol, mindenkor[/h]
Ez azért különösen elismerésre méltó, mert a pályák nem kicsik, cserébe példás részletességgel és gonddal lettek megtöltve tartalommal. Vannak játékok, akik elrejtik a gyűjtögethető dolgokat, van, amelyik vezeti a szemünket egyiktől a másikig, és van a Tinykin, ahol mindenhol találhatunk valamit. Ha benézünk egy kis szegletbe, beljebb lökünk egy könyvet a polcon, bekukkantunk a szőnyeg hajlatába, esetleg belesünk két tusfürdő közé, szinte biztosak lehetünk benne, hogy találni fogunk valamit. És mivel mindenből véges, de sok fog kelleni, ez legalább annyira motivál az aprólékosságra és az alaposságra, mintha úgy kellene összevadászni a mélyen elrejtett titkokat. Amerre csak a szem ellát, összeszedhető apróságok lesznek, amerre pedig nem lát el, arra még több. Ez mégsem fogja túltölteni az érzékeinket, ugyanis itt egy zártabb, kompakt egységet fedezhetünk fel, ahol a legtöbb magaslatra amúgy is felmásznánk, és a legtöbb lyukba amúgy is alászállnánk.
Ennek a legfőbb oka, hogy a Tinykin, mint platformer kifejezetten szórakoztató. Egyáltalán nem összetett, kihívást elvétve nyújt, csak a főhős síkbeliségével gyűlhet meg a bajunk a háromdimenziós környezetben. Alig lesznek pontosságot vagy jó időzítést igénylő szakaszok, hiszen apró követőinkkel akármennyire megkönnyíthetjük a dolgunk, és az ő hajigálásukon túlmutató feladványokat sem nagyon fogunk találni. Mégis, az irányítás reszponzív, a mozgás borzasztó szórakoztató, különösen, amikor szappan-deszkánkon csúszkálunk, vagy egyre nagyobb kapacitású buborék-siklóernyőnkkel repülünk. A platforming pedig pont annyira emelkedik el a trivialitástól, hogy oda kelljen figyelnünk, de sohase váljon frusztrálóvá.
[h]Mt. Refrigerator[/h]
Hatalmas élmény a tinykin-hadak élén meghódítani a magaslatokat, feljutni a csillárra, vagy leereszkedni a zongora mélyére, egy selyemszálon átsiklani a szobán, vagy repülve pont elérni a távoli, elszigetelt ablakpárkányt. Minden magasban csillogó nektárcsepp, minden távolról világító tojás már csak hozzáad a motivációhoz, amit a pálya és a környezetünk már korábban megalapoz. És emiatt nem fárasztó egy pillanatra sem kipucolni a polcokat és sarkokat, mosdókagylókat és játékvárakat, különösen, hogy midenfelé újabb és újabb rövidítéseket nyithatunk meg, ami egy újralátogatáskor jelentősen megkönnyíti a dolgunkat. A Tinykin-en egyszerűen képtelenség felidegesíteni magunkat, mert annyira intuitív, áramvonalas, és pont annyira megengedő, hogy ne érződjön tiszteletlenségnek.
A Tinykin egyébként jól gazdálkodik a lehetőségeivel – az első pálya is jól működik, szórakoztató, és nem maradt a végén komoly hiányérzetem, pedig csak az első két fajta golyóbisállattal számolhattam. Aztán megérkezett a következő terület az élő létrákkal és új távlatok nyíltak meg a vertikalitásnak köszönhetően, amely ezután alapvetés is maradt. A tinykinek felbukkanása átformálja a környezetet és a játékmenetet is – bár ez a kékeknél csak néhány extra konnektort jelentett, a sárga lépcsőjószágok megjelenése teljesen újraírta a pályadesignt, amely a cipekedő lila apróságok gondtalan közlekedéséről kezdett szólni. Ez a megújulásra képesség még azt is képes elfedni, hogy alacsonyabb szinten azért gyakran találkozni újra felhasznált egységekkel és elemekkel, és a végére már jócskán otthon érezhetjük magunkat. Ezért sem tudok haragudni, hogy nem húzták el 5-6 óránál hosszabbra a játékot, eddig tartott ki a kreativitás.
[h]Rovaranyos[/h]
A környezetünk viszont kérdés nélkül varázslatos. A számtalan apró használati tárgy új szerepkörben és funkcióval végtelenül jópofa és ötletes, már vártam, milyen újabb kacatból lesz rámpa, kiszögellés, platform vagy akadály. Van az egésznek egy ellenállhatatlan bája, ami a hasonló koncepciójú multiplayer lövöldét, a The Mean Greens – Plastic Warfare-t magában elvitt a hátán. Az ötletek ráadásul egymástól jelentősen különböző helyiségek között oszlanak meg, így pedig a változatosságra sem lehet panasz.
A pályákat feltöltő karakterek pedig nagyon aranyosak, a legtöbb rovar designja telitalálat, a sík és a tér pedig maximum a játékmenetet tekintve nincs jó barátságban egymással, látványban tökéletesen működik az elegy. A rajzolt átvezető videók is jól néznek ki, a grafikán pedig technikai szempontból sem kell szégyenkezni, a feladatát bőséggel ellátja. A kicsit bohókás környezethez pedig illenek a bogarak gurgulázó hangjai, amelyekből a “Nintendo-szinkron” összeáll. A zene is kellemes meglepetés volt, mert elég minőségi volt ahhoz, hogy ez játék közben feltűnjön – igaz, ahhoz nem eléggé, hogy maradandóbb nyomokat hagyjon.
[h]Bogártalmatlan[/h]
A Tinykinről csak úgy sugárzik, hogy mennyi odafigyeléssel és kemény munkával készült, és ez alól a történet sem kivétel. Kár, hogy az igyekezetet nem koronázta értékelhető végeredmény. A világ felépítése alapvetően korrekt, a bogártársadalmak egymástól különbözőek és kidolgozottak, rengeteg egyedi NPC-vel beszélgethetünk, és a helyszínek felépítése is a maga univerzumában reális, látszik, hogy “élhető” az ott élő ízeltlábúak számára. Viszont sajnos minden szóváltásunk érdektelen a bogaras NPC-kkel, a nekik megírt szövegek laposságát pedig súlyosbítja, hogy a háttérsztori sem lett acélos.
A nagyobb gyűjthető ereklyékért folyó mellékküldetések rejtenek néhány érdekesebb interakciót, de ezek a missziók is inkább a véletlenszerűség és a humor ekvivalenciájára építenek, miközben ez az alapvetés erősen vitatott. Volt köztük néhány jópofa, de nem állítom, hogy sokadikra is hatékonyan kacagtattak volna meg. Cserébe közben a fő sztoriszál cselekménye is csak elvétve létezik, és a rejtélyek végső megfejtése is csak szódával fogyasztható. A történet egy pillanatra sem próbált meg komoly lenni, és ez nem is baj, csak kár, hogy úgy hasaltak el vele, hogy az igyekezet látszódott.
Mindenesetre semmiképpen nem ez a Tinykin lényege, mert az sokkal inkább a remek pályákban, az élvezetes mechanikákban és az addiktív felfedezésben rejlik. A játék prioritásai abszolút rendben voltak, és ott erős, ahol kell. Tudni kell a helyén kezelni, egy jópofa és pihentető platformernél többre nem szabad számítani, de így egy kifejezetten kellemes 5-6 órás kalandot ad, amelyre érdemes lehet befizetni, pláne egy leárazás után.
Ui: Azok között, akik felismerték, hogy helytelenül használom szinonimaként a rovart és a bogarat, kisorsolom a szőrös golyó-tétel bizonyításának egy dedikált példányát.
Cím: Tinykin
Kiadó: tinyBuild
Fejlesztő: Splashteam
Megjelenés dátuma: 2022. augusztus 30.
Műfaj: platformer, kaland