Ahogy az élet sok területén, a játékiparral kapcsolatban is nehéz elkerülni az előítéleteket. Különösen akkor, amikor az ember keze között már jó pár játék megfordult, óhatatlanul is elkezdi összehasonlítani a dolgokat – olyan esetekben is, amikor nem feltétlenül kellene. „Ez pont olyan, mint a Fortnite”, hangzott el a környezetemben néhányszor olyan nem Battle Royale címekkel szemben, amelyeket csak a generikus megjelenés kötött össze az Epic Games slágerjátékával. Ha máshogy nem, tudat alatt nagyon sokszor próbáljuk már megjelenés, de legalábbis kipróbálás előtt meghatározni, hogy egy játék milyen lesz, mivel lesznek rokon vonásai, és úgy általában érdemes lehet-e beszerezni.
A hihetetlenül túltelített iparban erre valamennyire rá is vagyunk kényszerülve. Sokkal több a beszerezhető játék, mint amennyit reálisan megvehetünk egy magyar átlagkeresetből, de Jeff Bezos is bedobná a törölközőt, főleg idő szűkében. Valahogy el kell dönteni, mire költünk, és nincs is kényelmesebb, mint rövid előzetesekből és első benyomásokból ítélkezni. Persze különböző kritikák olvasásával és összevetésével, illetve az igényesebb felhasználói visszajelzések segítségével viszonylag pontosan be lehet határolni, hogy tetszeni fog-e valami, de mégis kinek van energiája az ilyen komoly (értsd: három kattintásnál többet igénylő) kutatómunkára, nem igaz? De még a kritikusok sem mentesek az előítéletektől, és erre a Knockout City egy kiváló példa. Anélkül, hogy bármit tudtunk róla, itt a Geek Világnál kikiáltottuk egy szar játéknak, és még a Patreonunk egyik céljába is betettük, hogy játszunk vele, mint büntetés. Persze azért vagyunk kritikusok, hogy felülbíráljuk a csalóka első benyomásokat és a megalapozatlan megérzéseket, és én is ezt teszem most a Knockout City esetén, amely egy veszettül szórakoztató multiplayer-élmény lett.
[h]Pont, mint tesiórán?[/h]
A Knockout City egy pörgős, reflexekre és időzítésre építő kidobós, ahol két találat után „esik ki” egy játékos. Elsőre meglepő lehet, de célozni szinte egyáltalán nem kell benne, automatikusan rálockolunk egy ellenfélre, amennyiben megfelelő látószögben van, és ha semmit nem tesz ez ellen, akkor már el is találtuk. Ennek az elsőre különös döntésnek a hátterében nagyon is logikus indokok állnak. Egyrészt, egy hasonlóan mozgalmas, időnként repkedéssel tarkított játékban lassú lövedékekkel dobálózni nem olyasmi, ami egy nagyon szűk rétegen túl bárkinek is a kedvére válna, másrészt a Knockout City-ben nem is az a kérdés, hogy az ellenfelünk körülbelüli irányába tudunk-e dobni egy labdát.
Az egyik központi mechanika ugyanis az elkapás lesz, amelyet megfelelően be kell időzítenünk. Ezt a mozdulatot ugyanis nem használhatjuk nyakló nélkül, csak időnként, így ha elpazaroljuk a lehetőséget, a kinyíló időablakban könnyen kidobnak minket, mielőtt újra felemelhetnénk a kezünk. A Knockout City majdnem összes mechanikája eköré fog épülni: hogyan érjük el, hogy az ellenfél csak nagyon nehezen ússza meg az arcába süvítő labdát, mi pedig minél hatékonyabban kerüljük el a felénk száguldó golyóbisokat. Kamudobásokkal ijesztgethetünk, megcsavarhatjuk oldalirányban, vagy vertikálisan a labdákat, hogy fedezékek mögé érjünk be, és az opponensek időzítését is megnehezítsük, vagy túltölthetjük őket a gyorsabb utazási sebességért.
[h]Féktelenül[/h]
Ha többen vesznek minket célba, akkor jóformán esélytelen minden támadásra reagálni, így ilyenkor kitérő vetődésekkel menekülhetünk, sőt, adott esetben le is ütközhetjük a felénk szálló labdát, amely nem számít találatnak. Kár, hogy ilyen módon ellenfeleinknek is nekiütközhetünk, kiverve a kezükből a labdát. Hiába tűnik ez elsőre egy logikus lehetőségnek, hogy esélyt kap az is, aki éppen elbukott egy versenyfutást, időnként bizarr amerikai focivá változtatja a labdáért folyó harcot. Nincs is szebb, mint amikor hatan ugrotok vállal előre egymásnak, nem nézve ki csapattárs és ki nem. Ez a kicsavart pogó olyan, mint egy rituális kasztrálás: viszik a golyóidat, te pedig kifejezetten nem élvezed. A kitérés sajnos egyébként is rettenetesen erős, hiszen a beépített autoaim célkeresztje is leugrik ilyenkor az emberről, ami nem lenne baj, ha nem lehetne szinte korlátozások nélkül ismételni ezt a mozdulatot.
Sokkal inkább tetszett, hogy nagy szerepe van a labdák sebességének, és a megfelelő gyorsulást vagy csapatmunkával, vagy ügyességgel érhetjük el. Az elérhető túltöltésnek hat fázisa van, és egyénileg ebből csak az elsőt kapargathatjuk. Csapattársak közötti passzolgatással sem mehetünk magasabbra, cserébe itt nem vesztünk lendületet, és az ellenfél sem tudja, honnan érkezik a gyilkos löket, ezért is érdemes valóban összedolgozni. A többi töltöttségi szintet tökéletesen időzített elkapásokkal lehet elérni: minden egyes labdamenettel egyre gyorsabb dobásokat kell elhárítani, így is nehezítve a játék ellaposodását tapasztaltabb ellenfelek között. Ha mindez nem lenne elég, csapattársainkat is felkaphatjuk „dobófegyverként”, őket túltöltve pedig interkontinentális ballisztikus rakétaként csapódhatnak a mit sem sejtő ellenlábasokba (sajnos a becsapódás helyéről fájdalmasan kevés jelzést kapunk).
[h]Adrenalin, bomba[/h]
Ezzel jóformán véget is érnek a főbb mechanikák, és köszönhetően a remek tutorialnak, amely nemcsak végigvezet az összes játékelemen, de a pályákon is végigkalauzol minket, kifejezetten hamar bele lehet rázódnia Knockout City-be. Sőt, később sem lesz kifejezetten összetett a játék, a tizedik meccs után nem fog valódi újdonságot hozni, és a fejlődési görbe is gyorsan ellaposodik. Egy idő után már csak csapatszinten lehet érdemben fejlődni, amely ad ugyan egy plusz mélységet, és így egyáltalán nincs alacsonyan a skill-plafon, de pláne egyedül nekiveselkedve nélkülözni fogjuk a komolyabb meglepetéseket. A Knockout City tipikusan az a játék, amely alapmechanikái elsajátítása után már csak a kialakuló izgalmas meccsek miatt nem érződik repetitívnek, a kezünket elengedik, és ezek után az alapok stabilitása és potenciálja az, amely eldönti, tudunk-e hosszú távon jól szórakozni a produktummal.
És ebben az esetben a válasz szerencsére az, hogy igen, mert az összes meccs rendkívül dinamikus és izgalmas. Pár kisebb pontatlanságon kívül minden olajozottan működik, kevés a véletlenszerű elem, és úgy érződik, hogy valóban a kezünkben tartjuk a sorsunkat, és minden főleg rajtunk múlik (már ami a mi teljesítményünket illeti). A hatalmas fordulatszámon pörgő megmérettetések alatt tehát ritkán érződik úgy, hogy esélytelenek lennénk, vagy hogy túl egyszerű valami, a legtöbb küzdelem kiélezett és kétoldalú, vagy legalábbis annak érződik. A siker pedig remek érzés, akár ügyes helyezkedésből, akár egy kiélezett párbajból származik, valami mindig hajt előre, sosem ül le a játék. Ebből persze az is kisülhet, hogy egy rosszabb széria után nemcsak extrém pozitív, de szélsőségesen negatív érzelmek is előtörhetnek az emberből, de az ilyesmi csaknem szokványos a kompetitív többjátékos címekben.
A mérkőzéseket (ha a játékmód is úgy kívánja) különleges labdák dobják fel. A Multiball segítségével erősen megsorozhatjuk ellenfeleinket, a Moon Ball nagyobb mozgékonyságot és hátralökést biztosít, az időzített bombaként működő labdától pedig nekünk is tartanunk kell. Sajnos ezek azért messze nem kiegyensúlyozottak, a mesterlövész-labda értelemszerűen csak nagy távból hatékony, az ellenfeleket eldobható gömbbé varázsoló Cageball pedig túl könnyen levédhető, és siker esetén sincs semmi garancia rá, hogy sikerül mondjuk egy kútba ledobni a gördülő ellent. Mindettől függetlenül remekül színesítik a meccseket, és megakadályozzák a belefásulást.
[h]Kicsit szimpla, kicsit korlátozott, de a miénk[/h]
Pályából ellenben kifejezetten nincs sok, és az a hat sem mind tökéletes. Azt tudtam üdvözülni, hogy nem kifejezetten bonyolult a felépítésük: van lehetőség manőverezni, de legalább nem az dönt, hogy ki milyen apróságot ismer a térképeken, amit a saját javára fordíthat. Az ugródeszkák és magaslatok kellő mozgékonyságot biztosítanak, és mindenhova elfért egy-egy dinamikus pályaelem is. Valahol a központi épület forog körbe, máshol csöveken át szelhetjük át gyorsan a területet, megint máshol, egy gyilkos vonat szedi áldozatait. Azért nem mindegyik pálya tökéletes, a körforgalom sem a jellegtelen szabad terével, sem a lökdösődő, és pont a párbajok lényegét elvevő autókkal nem lopta be magát szívembe, de összességében a pályáknak csak a számával és nem a minőségével volt problémám.
A játékmódok már kicsit vegyesebbek. A klasszikus verzió, és így a rangsorolt meccsek alapja is három a három elleni, véletlenszerű extra labdával működő meccs, ahol a klasszikus TDM-szabályok érvényesülnek. Ennek van 2v2, 4v4, illetve különleges labdák nélküli változata, illetve egy az egy ellen is kipróbálhatjuk magunkat, ráadásul a beérkező labdákra figyelmeztető jelzések nélkül. Van klasszikus deathmatch, és három kétfős csapat gyakran káoszba fulladó és kiegyensúlyozatlan összecsapása. Kicsit összetettebbek azok a játékmódok, ahol például a játékosok között szétszórt pénzérméket kell egy oldalon tudni, vagy ahol az elesett játékosok után kapott gyémántokat kell összegyűjteni, ezzel pontot szerezve vagy megakadályozva az ellenfél előrehaladását. Van, ahol nincs labda, és csak a csapattársakat hajigálhatjuk, és van, ahol csak speciális felszereléssel küzdhetünk. Ez utóbbiak kifejezetten siralmasak tudnak lenni, pláne, ha mondjuk csak sniper-labdákat kapunk. Nem mondom, belefér egy-két teljesen kaotikus vagy komolyan vehetetlen mód, csak ha ezekből mindössze három érhető el egyszerre a casual fülön, úgy már kellemetlenebb a helyzet.
[h]Csoportos terápia[/h]
Ha a teljes kollekciót meg akarjuk tapasztalni, akkor azt privát meccsekben tehetjük meg, ahol akár nyolc játékos is összemérheti az erejét. A Knockout City így egy remek partyjáték lehet, ettől függetlenül kétlem, hogy falunyi ismerősünk fog egyszerre kapkodni a szűkös helyek után, online pedig nem kereshetünk a csapatokat feltöltő embereket. Ettől függetlenül mindenképpen megéri már kész csapattal indulni, mert hiába van voice chat, a játék szépségét adó csapatmunka haverokkal működik jól igazán. Ilyenkor szinte repül az idő, és minden mérkőzés izgalmas, miközben egyedül már gyakoribb a frusztráció.
Arról már csak nem is beszélve, hogy az egyke meccskeresőkre teljes haragjával sújt le a gyatra matchmaking. A csapatok sokszor kiegyensúlyozatlanok, főleg az új játékosok esetén. A legtöbb probléma persze visszavezethető a játékosbázis meglepően kicsiny voltára, ennek megfelelően igazán családias a hangulat, a régi ismerősökkel pedig újra és újra összefut az ember. Újoncból nincs elég, így egyből kerülnek a mély vízbe, ezáltal elrontva a saját, és a csapattársaik napját. De legalább minden meccsre jut legalább egy fontos üzletember, aki nem ér rá olyan úri huncutságokra, mint egy 5-10 perces meccs, és csak áll a spawn-ponton. Máshol is vannak hasonló esetek, de itt mintha bőven átlag felett lenne az afk-olók, és pláne a kilépők száma.
A kilépőket szorgalmasan próbálja pótolni a játék, néha túl szorgalmasan. Rendszeresen csatlakoztam be már futó meccsbe, és ez különösen akkor fájdalmas, amikor a csapat éppen egy pontra van a vereségtől, és leéledéskor már keringenek is a keselyűk az új hús körül. Nincs is jobb, mint anélkül veszteni, hogy egyáltalán labdához értem volna, de még nagyobbat néztem, amikor a gyengén muzsikáló ellenfelünk megemberelte magát, hogy végül kiderüljön, hogy a meccset elkezdő és befejező ellenfél halmaza teljesen diszjunkt. A játék ráadásul nem szól, hogy személyi változás van. Ez nagyjából olyan, mintha San Marino ellen focizna a válogatott, majd a félidőben beküldenék inkább az olasz csapatot, ha már úgyis ugyanazon a félszigeten élnek, csak közben nem szólnak róla, hogy most már nem egy hivatásos kamionsofőr játszik ellened, hanem a friss Európa-bajnok. De ha olyanja van a Knockout Citynek, akkor simán elindít, és végig is enged meccseket 2v3-ban, szóval a fene sem érti, hogy hogyan működik az egész, csak az tiszta, hogy nem jól.
[h]”Nincs stílusom.” /Anatolij Jevgenyjevics Karpov/[/h]
Végül a megjelenésről is ejtenem kell pár szót, de nem sok jót lehet elmondani a Knockout Cityről ebből a szempontból. Technikailag nem rossz a helyzet a választott veszélytelen, rajzfilmes stílus miatt, de látványtervezésnél már kiütköznek a problémák. A Knockout Citynek egyetlen egyedi vonása sincsen, amit nem szégyellt, azt összelopott olyan helyekről, amelyek szintén nem az egyéniség vagy a kreativitás szobrai voltak. A lényeg, hogy egy színes-szagos, gyerekekre fókuszált, jellegtelen műanyag-körítése legyen a játéknak, mert ezt lehet a legegyszerűbben eladni mindenkinek, mert a legtöbbekből semmit sem vált ki. A különböző skinek, táncok, pózok is mind illeszkednek a kötelező arrogáns, májerkedő, túltolt vonalra, minden inkább extravagáns és random, minthogy jól megtervezett és igényes lenne.
A hangzással nincs nagy problémám, a hangeffektek kifejezetten jól állnak a játéknak, és a zene is egészen nyugodt, kellemes. Nem olyasmi, ami hosszú távon megmarad, de legalább nem is idegesítő, szépen meghúzódik a háttérben. A kommentátor viszont egy kínzóeszköz lehetne, olyan rettenetesen kellemetlen „fiatalos” szövegeket kapott, a Rangáné Lovas Ágnes kínrímjeit megszégyenítő sorait pedig már csak fájdalmas beletörődéssel tudtam tudomásul lenni. Sajnos ez az egyik nagy hibája a Knockout City-nek, hogy túlságosan trendi és friss akar lenni, közben pedig annyira átesik a ló másik oldalára, hogy Z-generációsként is csak a fejemet fogtam a szekunder szégyentől.
Összességében a Knockout City egy remek játék, pörgős és élvezetes meccsekkel, de egyéni stílus és komolyabb mennyiségű tartalom nélkül. Az út közben kapott kihívások, elérhető teljesítmények, kioldható marhaságok még egy darabig motivációt adhatnak, de hosszú távon mindenképpen egy kész csapattal marad élvezhető. A játékot egyébként ingyenesen ki lehet próbálni az első 25 szintig, utána válik fizetőssé, de a nem túl tetemes játékosbázis miatt nem zárom ki, hogy free-to-play modellre váltson egy idő után. Egy biztos, a mikrotranzakciókkal már biztosan felkészültek erre az időszakra. Ja, hogy ez egy EA játék, így már értem, miért van egy fizetős terméknek mobilos címekre hajazó monetizációs rendszere.
Cím: Knockout City
Kiadó: Electronic Arts
Fejlesztő: Velan Studios
Megjelenés dátuma: 2021. május 21.
Műfaj: sport, multiplayer, akció-kaland