Ha valaki megkérdezné, miért szeretem a horrort, azt felelném azért, mert roppant sokszínű tud lenni. Komoly és kevésbé komoly témákat tud érdekes módon interpretálni a nyers és csontig hatoló eszközeivel. A Kinek a háza (His House – 2020) egy fantasztikus kísérlet a menekült-kérdés egy aprócska szegmensének bemutatására, amit ráadásul nyakon öntöttek egy csomó lélektani drámával és jól működő horror elemmel.
[h]Valami elől nem lehet menekülni[/h]
Bol (Sope Dirisu) és Rial (Wunmi Mosaku) kínkeserves megpróbáltatásokat követően menekültként érkeznek az Egyesült Királyságba, ahol menedékkérőként egy szállón tengetik mindennapjaikat. Azonban egy szerencsés napon megkapják a menekült státuszt, és ugyan szigorú feltételekkel, de egy házra is szert tesznek, ahol új életet kezdhetnek.
Bol álma, hogy otthonuk legyen, és lányuk elvesztése után újjászületve megpróbáljanak családot alapítani. Rial azonban sokkal inkább elítéli az egész helyzetet, mondván, hogy ők nem tartoznak ebbe az új környezetbe; ráadásul mások szerint sincs sok keresnivalójuk afrikaiként Európában. Mindkét fél jót akar a másiknak, és szeretnék, ha a véget nem érő rémálomtól megszabadulhatnának. De a ház és annak kísértetei nem hagyják, hogy a pár egyszerűen csak továbblépjen.
Aki valamiért azt hiszi, hogy a Kinek a háza? csak egy menekült-propaganda, és emiatt nem néznék meg, azt arra buzdítanám, hogy dobja sutba az összes előítéletét. Bol és Rial, mint fekete menekültek valahol Angliában (hogy melyik városban, azt a párral sem osztották meg) csak a történet egy szelete.
A támogatásként kapott ház, és az appanázs amit kapnak, szinte élhetetlen körülmények közé szorítja őket, de még így is megpróbálják a legtöbbet kihozni a helyzetből. Bol optimista, emelt fővel járja a várost, és szinte görcsösen próbál beilleszkedni. Rial csupán egyszer hagyta el a házat, az is kellemetlen élményekkel járt, és korábbi életük folyamatosan vissza-visszajár kísérteni, amivel egyre kevésbé tud magában megküzdeni.
A múltjuk tragédiáit valószínűleg soha nem lesznek képesek feldolgozni. Mindkettőjükön nagyon erősen érződik a poszttraumás stressz, és hogy mennyire visszafogja őket az a rengeteg borzalom, amit át kellett élniük.
A ház persze ezekre az érzésekre csak ráerősít és hamar éket ver a pár közé. A film java a házban játszódik, és a különböző jelenések folyományaként egyre többet tudunk meg a két főszereplőről, hánytatott sorsukról, vétkeikről, és bűntudatukról.
A különböző művészi eszközök szerencsére nagyon jól működnek és simán megállják a helyüket. Nem éreztem, hogy a költői képek túl lennének tolva, vagy öncélúak volnának. Pedig elég sokat kapunk belőlük. Az álomképek erősek, nyugtalanítóak és ha mögéjük nézünk, elég mélyek is.
[h]Kísért a múlt[/h]
Maga a horror is egészen jól működik. Akad néhány jumpscare a filmben (tudjátok, azok nem a kedvenceim), de java részük elég jól van elhelyezve ahhoz, hogy nem lettem tőle frusztrált, vagy ideges. A felbukkanó jelenések is kimondottan igényesek, hát még a film végén, amiről spoilerek miatt nem beszélnék.
A Kinek a háza 2020-ban jelent meg, és azóta nem nagyon láttam felhajtást körülötte. A témája mondhatni nem szokványos, de mindenképpen érdekes. A menekült-helyzetet horrorba ágyazni különösen izgalmas, főleg úgy, hogy az alig több, mint másfél órában nagyjából minden a helyén van. Igazi rejtett gyöngyszem, amit szerintem minden horror-rajongónak érdemes egyszer megnéznie.
A tanulság, vagy a mondanivaló a film végére egy kicsit túl szájbarágósra sikerült. Szerintem a figyelmes néző az utolsó harmadra már magától is rájött a két ellentétes gondolkodás szembenállására, és mindkét fél megalapozott és logikus ellenérveire. Hogy mit kellett megtenniük az életbenmaradásért, és milyen áldozatokat kellett hozni, hogy végül egy szem hátizsákkal elindultak többezer kilométeres útjukra. Ezt nem kellett volna egy rövid monológ kíséretében Bol szájába adni afféle Szomszédok-módra.
Nagyon érdekes egyébként, hogy a szereplők miként próbálnak napról napra boldogulni egy olyan házban, amibe jobbára az ellenségeinket sem engednénk be. És ha erről bármiféle véleményt is formálnának, egyből visszakapnák, hogy még csak nem is hálásak azért, amit kaptak. Az embereknek fogalmuk sincs, hogy ez a pár min ment keresztül, milyen veszteségek érték őket. Keresztülnéznek rajtuk, sőt igazából emberszámba sem veszik, épphogy csak megtűrik őket.
Összességében a Kinek a háza? egy nagyszerű horrorfilm, ami fajlsúlyos témákat boncolgat, és messze túlmegy a “menekültek érkeznek Angliába” felütésen. A színészek fantasztikusak, a fényképezés és kamerabeállások nagyon jól mutatnak. De egyaránt a rendezés, a történetmesélés és a különféle film- és horrorelemek felhasználása is abszolút okos módon emeli az alkotás nívóját. A játékidő hálistennek nincs túlnyújtva, emiatt a tempója elég feszes; a párbeszédeknek súlya és mondanivalója van, a mögöttes tartalom pedig remélhetőleg minden nézőt el tud gondolkodtatni.