A számítógépes animáció egyre élethűbb, meggyőzőbb és szebb világokat tár elénk, legyen szó videojátékokról vagy filmekről. A legnagyobb animációs stúdiók, mint a Disney, a Pixar vagy a Dreamworks magas produkciós minőségben szállítják a széles célközönségnek, gyerekeknek és szülőknek egyaránt szánt kalandjaikat, közben pedig a klasszikus, kézzel készült rajzfilmek a perifériára szorultak. Pedig ezeknek az alkotásoknak megvan a maguk egyedi esztétikuma, általában sokkal karakteresebb stílusjegyekkel rendelkeznek, mint háromdimenziós társaik, és megidéznek valamit a gyermekkorunkból.
Persze vannak még legények a gáton, csak nem a mainstreamben, szerencsénkre itt, Magyarországon is. A 2018-as Ruben Brandt, a gyűjtő például egy emlékezetes, stílusos darab volt, amely kifejezetten pozitív fogadtatásban részesült, még ha az árát nem is hozta vissza. Idén pedig Gauder Áron, a Nyócker rendezője érkezett egy új filmmel, amely az indián kultúrába kalauzol minket. A Kojot négy lelke Cseh Tamás indián meséi által ihletődött, és egy teremtéstörténetet tár elénk, többnyire hatásosan.
Az első mohikán
Egy nagyvállalat azt tervezi, hogy kiirtja egy ősi hagyományokban és természeti kincsekben gazdag hegy erdeit, a hatalmas munkagépek már készen állnak. A hegyen egy maroknyi indiánból és segítőikből álló hippicsapat táborozik, és feltett szándékuk, hogy megakadályozzák a másnap reggel induló dózerolást, és megóvják az értékes területet. Hozzájuk érkezik meg a vén Nagyapa, aki a tábortűz mellett hosszú mesébe fog a világ születéséről. A Teremtő Öregről, aki sárból formálta a világot és az állatokat, és a Kojotról, akit véletlenül álmában teremtett, és aki az embert is megalkotta.
A négy élettel bíró prérifarkas az, aki az ölést, a bűnt is meghonosítja, és innen ered minden konfliktus is. Az első emberpárt figyelemmel követve lehetünk tanúi például a tűz megszerzésének, a szaporodás megszületésének, a vadászó, de mértékletes életmód, a préri törvényeinek a kialakulásának. Ez lényegében egy mitológia-feldolgozás, amely az európai kultúrkörben talán kevésbé ismert válaszokat keres az élet nagy kérdéseire.
A készítők tisztelettel bántak a megénekelt kultúra elemeivel, és komolyabb háttérismeret nélkül többnyire nem is igazán egyértelmű, hol voltak hűek az „alapanyaghoz” (egyébként nem annyira sok helyen), és hol költöttek hozzá. Viszont sikerült a teremtéstörténetet olyan érdekesen bemutatni, hogy ez érdekeljen, és vegyem a fáradságot, hogy utánanézzek ezeknek a mondáknak, és kicsit elmélyedjek egy másik civilizáció hagyatékában. Ha valamit, ezt semmiképpen sem lehet elvenni a Kojot négy lelkétől – érzékletesen mutat be nemcsak eseményeket, de egy életfilozófiát is, és neki is lelke van, még ha a címszereplővel ellentétben csak egy is.
Időzavarban
Külön érdekes pont az európai civilizáció bemutatása, hogy „mi” hogyan kaptunk helyet a mitológiában – nem feltétlenül hízelgő, de valahol abszolút érthető a megjelenítés mikéntje. A fehér hódítók természetesen meg is jelennek az indiánok földjén, és hozzák magukkal az időrend enyhe összezavarását is. A szebb, kerekebb, metaforikusabb jelenetek kedvéért fel lett áldozva a kronológia, és az addig viszonylag szokványosan vezetett cselekmény kicsit szimbolikusabbá válik. Ez nem feltétlenül főbenjáró bűn, de furcsa volt, ahogy ez nem a korábbi narratív eszközök helyett, hanem amellett jelent meg.
És ha már lyukak a történetben, aki keres, az talál logikai bukfenceket. Mivel alapvetően ez egy mitológiai történet, természetesen nem elvárás, hogy minden reális és meggyőző legyen, de helyenként látszólag feleslegesen maradtak bent jelenetek, amelyek kisebb ellentmondásokat okoznak. Mert nem baj, ha egy szimbólum erősebb, mint a megalkotott világ szabályai, csak érdemes ebben is következetesnek lenni. Apró, szőrszálhasogatásnak tűnő hibák ezek, de ezzel tudok csak rávilágítani, miért nem kiemelkedő a Kojot négy lelke története.
“A sok nemzedék, mely egymásra tör”
Hiba nem igazán van a cselekményben, igaz, ez jelentősen annak köszönhető, hogy a mitológián túl a történet nem szól kifejezetten sok mindenről – és ez így is van rendjén. A szereplők is inkább szimbolikusak, mint hihetően hús-vér figurák, így pedig összetettebb jellemeket is kár keresni – ez alól talán a kojot képezhet kivételt, aki kap egy fejlődési ívet, amely hellyel-közzel működik. Az persze érdekes kérdés lehetne, hogy így, jelentős módosítások mellett is mentség-e minderre a mítosz műfaja, de a már említett tiszteletteljes hozzáállás miatt arra kellett jussak, hogy igen.
A történetet kiváló szinkronhangok mesélik el, akik szereposztásában összecseng az elmesélt genezis és a jelenkori szál, újabb érdekes réteget adva a sztorinak. Kár, hogy ez a modern jelenetek összes pozitívumát foglalja magába. Sajnos ezekben a részekben sikerült túltolni a film üzenetét. A környezetvédelem egy fontos téma, amellyel sosem lehet eleget foglalkozni, de egy ennyire direkt és szájba rágós közlési mód könnyen elbagatellizálja azt. A teremtéstörténet egész szellemisége ezt sugározta, és ideiglenes pátosz-gócpontjai ellenére is hatásos volt, felesleges volt ezt kevésbé minőségi jelenetekben ilyen agresszívan sulykolni.
Nagy indián képeskönyv
Ami viszont vitathatatlan, hogy a Kojot négy lelke egyszerűen gyönyörű. A tájakon egyszerre tükröződik a kézi rajz művészi értéke és a tündöklő tisztaság (a víz egészen varázslatosan fest), az embereken és állatokon pedig úgy jelennek meg az egyedi stílusjegyek, hogy közben anatómiailag hitelesek. Sőt, a film kifejezetten naturalista, és egyes jelenetei miatt kicsit kevesellem a 12-es korhatár-besorolást, hiszen ezek elég részletesen lettek bemutatva.
Számtalan kreatív megoldással találkozhatunk a perspektívában és az “operatőri munkában” is, a beállításokat sikerül időről időre felfrissíteni egy kevésbé konvencionális jelenettel. A film gyakran játszik azzal is, hogy mikor materiálisak a megjelenő rajzolt elemek, ezáltal ötletes tranzíciókat alkot jelenetek között. CGI-t pedig közben alig használ, és amikor igen, akkor sem zavaró annak jelenléte. Látszik, hogy emberfeletti munka és művészi érzék van ebben az alkotásban, ez pedig egy megkapó szín és formavilágot eredményez, amelyben könnyű elveszni. Ha valakit nem is igazán fog meg a téma, már csak a lélegzetelállító képkockák miatt megéri mozijegyet váltani.
Verdikt
A Kojot négy lelke egy jól összerakott, kompakt filmélmény, igaz, az lenne a jelenkori szál nélkül is. Ennek feleslegessége azonban nagyjából az összes komoly hibája. Persze a történetbe bele lehet kötni itt-ott, de ha figyelembe vesszük, hogy ez egy teremtéstörténet újramesélése, amely ráadásul kellő tisztelettel történt, bőven elnézhetők ezek a hiányosságok. Az észak-amerikai indián kultúrák érdekes, helyenként cselekményében is megkapó bemutatása ez, egy fontos, de kicsit túlhangsúlyozott üzenettel. Mindezt pedig egy szenzációs, szemkápráztató köntösben kapjuk. A Kojot négy lelke egy olyan film, amire érdemes betérni moziba, és nem csak azért, mert támogatni kell a hazai művészeket, hanem saját jogán is.