Szokás mondani, hogy a valóság írja a legjobb történeteket. Bár a Kokainmedve című filmet is inspirált bekokainozott mackó sztorija tényleg nem mindennapi, valójában közel sem annyira extrém, mint ahogy azt a róla készült film bemutatni kívánja. Ahhoz viszont pont elég alapot ad, hogy kissé kiszínezve kapjuk egy morbid, vérgőzös vígjátékot, mely lehetőleg minden komolyságot mellőzni tud.
1985-ben Georgia államban történt, hogy egy Andrew Thornton nevű csempész fazon repülőjéből kokaint dobált ki, remélve, hogy majd utána ugrik és mind begyűjti. Szerencsétlenségére azonban nem ért élve földet, rakományának egy részét pedig egy arra járó medve felfalta. Az azóta Pablo Escobearként ismert maci azonban ahelyett, hogy vérengzésbe kezdett volna, szinte azonnal belehalt a túladagolásba. Nos a film egészen eddig maradt hű az eredeti sztorihoz, vagyis pontosan addig, míg címszereplőnk be nem tép a halálos dózisú fehér portól.
[h]Totális fejetlenség[/h]
A történet több szálon indul el. Az egyikben egy Keri Russell által játszott, iskolakerülő lányát megtalálni kívánó anyát ismerhetjük meg, aki gyakorlatilag főszerepet vállalt a medve mellett, mégis az ő sztorija az, ami teljesen felesleges a filmben. Jelenlétük nem ad hozzá semmit a film egészéhez, de még a végén, amikor a szálak összeérnek, sem éreztem azt, hogy helyük lett volna a filmben. A kokain után küldött dealer párosnak már indokoltabb szerepe volt, ráadásul Eddie (Alden Ehlenreich) és Daveed (O’Shea Jackson Jr.) duója kifejezetten jól működött a film többi eleméhez képest. Főnökük Syd, vagyis Ray Liotta, akinek sajnos utolsó szerepét láthattuk, szintén nagyot alakít, ám meglehetősen kevés időt kapott. Bob nevű nyomozó cimboránkkal is hasonló helyzet alakult ki, neki ugyanis még egy saját, igen röhejes problémával is küzdött, ezzel azonban a film nem kezd semmit.
A film rendkívül rosszul használja ki a rendelkezésére álló másfél órás játékidőt. Ha hamarabb tudtam volna, hogy ki ült a rendezői székben, meg sem lepődök, azonban elkövettem azt az amatőr hibát, hogy csak egy előzetest láttam és nem néztem utána a részleteknek. Elizabeth Banks eddig is csak azt tudta bizonyítani, hogy teljesen alkalmatlan a direktori pozíció betöltésére, legyen szó bármilyen produkcióról. Nem merem azt állítani, hogy könnyű dolga lett volna, de a végeredmény érezhetően neki köszönhetően lett ilyen felemás.
Néhány érdekesnek tűnő karaktert azért nem ismerünk meg, mert nem jutnak elég játékidőhöz, míg az érdektelen szereplők indokolatlanul sok időt töltenek a képernyőn. Meg aztán nem csak érdektelenek, de még irritálók is, főleg a két gyerek, akik poénból benyomnak egy maroknyi kokaint az arcukba, amitől semmi bajuk sem lesz, de legalább végig ordibálnak, mint a vadbarmok.
[h]Macidentitás[/h]
Emellett nem csak a szerepidőkkel, hanem a film identitásával is komoly gondok akadnak. A filmre beülve azt reméltem, hogy kapok egy Tucker és Dale-féle gore elemekkel tarkított beteg vígjátékot, mely másfél órára kikapcsolja az agyam és elszórakoztat. A dolgok jól is indultak, hiszen az első percek alapján már ki is derült, hogy nem szabad komolyan venni azt, amit a filmvásznon látni fogunk. Majd a 80-as évek vibe is megjelent és őszintén azon se lepődtem volna meg, ha Tizenegy és a haverok is beugranak egy cameora. Ez a nosztalgia kitart 3 percig és nem is látjuk többet, helyette jön az unalmas rész (jó sok), gyenge poénokkal megszórva.
A medvetámadások felrázták ugyan, de abszolút horror irányba vitték el a filmet. Annyira, hogy inkább azt éreztem, hogy a Kannibál Holokauszt ihlette a véres jeleneteket, mintsem egy „kellemesebb” hangvételű szörny horror.
Mindez a műfajok közti össze nem passzoló keveredés akkor vesztette el számomra végleg értelmét, amikor utólag elolvastam, hogy Elizabeth Banks karakterközpontú thrillert tervezett. Nos, a gond csak annyi, hogy a karakterek annyira faék egyszerűek, hogy lehetetlen akár egyikőjüket is kiemelni és elvinni valamelyikük hátán a filmet. Hátterüket alig ismerjük, de annyira jellegtelen majdnem mindenki, hogy nem is akarjuk tudni, ki kicsoda igazából. Emellett a thriller elemeknek nyomát nem igazán találni. Helyette van gagyi vígjáték, morbid horror, foszlányokban meglelhető krimi és még sok minden más, melynek egyvelege akár jó is lehetne. De nem lett az.
A film egyetlen pozitívuma, hogy a címszereplőre nem sajnálták a pénzt. A Kokainmaci 100%-ban CGI, de végig olyan jól néz ki, hogy egy pillanatig sem zavar. Mozgása természetesnek látszik, a közeliken pedig a kokainnal keveredett vérrel és emberi húscafatokkal tarkított arca elárulja, hogy részletes és kiváló munkát végeztek a szakemberek. Az már azonban megint nem volt szemkápráztató, hogy a film utolsó negyede a sötét erdőben látszódott és sokszor semmit se lehetett rendesen látni.
[h]Verdikt[/h]
A Kokainmedve lehetett volna egyébként jó film is, de a végeredmény szétcsúszott. A műfajok kavarodásával még nem is lenne probléma, hiszen születtek már így klasszikusok, az arányok azonban nem lettek eltalálva. Emelett a szereplők többsége is felejthető, továbbra sem értem, hogy a színészek fele mit keresett egyáltalán a filmben.
Nem is igazán merem ajánlani senkinek, hiszen vígjátéknak gyenge, horrorként pedig felemás képet fest; néha nem elég, máskor meg már túl sok a vér és gore. Persze aki tényleg csak másfél óra agyzsibbasztó kalandra vágyik, az tehet vele egy próbát, de garantálom, hogy legyen akármilyen ízlése valakinek, ebben a filmben nem sokáig kell olyan dolgot keresni, ami ha nem is botránkoztatja meg, egyszerűen csak nem fogja szeretni.