Blog

Blog

Blog

BlizzCon 2018: Jó lesz nekünk a Warcraft 3 Reforged?

Szerző

Közzétéve

2018. nov. 3.

Kommentek

0

Nagyban tart a Blizzard rajongók kedvenc annuális rendezvénye, a BlizzCon. A nagy múltú cég minden évben bemutatja, hogy mire számítsunk tőle az elkövetkezendő nagyjából egy éves időszakban.


Érkezik menetrendszerűen a következő World Of Warcraft Patch a Battle For Azeroth-hoz, jön az új hős Overwatch-ba, Heroes Of The Stormba és a Hearthstone sem marad kiegészítő nélkül. De nem is ettől lett hangos a közösségi média gamer érdekeltsége, hanem a Warcraft 3 Reforged című remastertől, illetve a mobilokra érkező Diablo játéktól. Belőlem egyszerre tört elő a naiv gyerek, a nosztalgikus rózsaszín köd, és a mérhetetlen csalódás egy nagy adag haraggal összekeverve.

[h]Az Isten is remastered…[/h]

Évek óta úgy tűnik, mintha a világ kreatívjai egy helyben toporognának. Korábban is voltak klasszikusokat feldolgozó alkotások, de mostanra mintha standarddá vált volna, hogy inkább új köntösbe bújtatnak régi darabokat, semmint új ötletekkel állnának elő. A teljesség igénye nélkül néhány példa (ide veszem a teljes felújításokat és az 1080p vagy 4K-kompatibilis “újracsomagolásokat” is: Crash Bandicoot ‘N’Sane Trilogy, Spyro Reignited, Assassin’s Creed Ezio Collection, Shadow Of The Colossus, StarCraft remastered, Age Of Empires, Devil May Cry HD Collection, Dark Souls Remastered, Assassin’s Creed Rogue, Assassin’s Creed 3, Heroes Of Might&Magic 3 és biztos vagyok benne, hogy a sort még bőven lehetne folytatni.

Alapvetően nem vagyok ellensége a feldolgozásoknak, hiszen egy elavultabb generáció népszerű darabját a jelen kor elvárásainak megfelelően felturbózni szuper dolog. Akkor mi a baj? Az, hogy ezek a gyakran pocsék munkák csak az egyértelmű lehúzás kategóriába esnek. Kap az adott játék egy HD-textúra pakkot, vagy egy grafikai beállítást, ahol felskálázhatjuk a felbontást 4K-ba, így nagyobb resolutionben láthatjuk, milyen “ocsmány” a program. Mint mondjuk a Devil May Cry HD Collectionben, ami egy összecsapott kókány meló volt. De van pozitív példa is, mint például a Crash Bandicoot újradolgozott 3 része. Vagy a Shadow Of Colossus PS4-es kiadása, ami fantasztikusan néz ki, és a régi hibákat gyönyörűen kigyomlálták.

[h]Régen minden jobb volt?[/h]

Azonban egy régi, mára elavult játékmenet nem biztos, hogy a kor emberének ugyanannyira szórakoztató lesz, mint annak idején. A nosztalgia lehet bájos, de körültekintés nélkül bizony az egyik legveszélyesebb élménnyé válhat. Régen minden jobb volt – tartja az örök érvényű fals klisé.

Higgyétek el, nem volt jobb. Azt sem feltétlenül értem, hogy miért várják milliók a vanilla WoW-ot. Igen, régen mivel kis túlzással nem volt más, az volt az igazi mmo-élmény. Mára azonban, mint nagyon sok minden – az mmo-k is sokkal kiforrottabbá váltak, amik nem kicsit kazualizálták a felvevő piacot. Erről is hosszasan lehetne beszélni, hogy jó-e, de a tény, hogy rengeteg olyan változás történt akár csak a WoW játékmenetét illetően, hogy én speciel nem vágynék vissza a vanilla-időkbe.

[h]Nosztalgiahullám[/h]

A gigahosszú bevezető után rátérnék akkor az egyik fő témánkra, a Warcraft 3 Reforged-ra. Kell ez nekünk? A bennem élő habzó szájú kisfiú, aki éjszakákat töltött el a játékban azt mondja, hogy IGEN, MOST AZONNAL AKAROM! A mindennapjaimat irányító, tudatos és logikus ész érvek alapján döntő, megfontolt felnőtt pedig azt sugallja belülről, hogy ÚRISTEN, MÁR TEGNAPRA KELLETT VOLNA!!44!4

Viccet félretéve, kicsit ártalmasnak tartom a rózsaszín ködben élő nosztalgiától elvakult játékosok felfogását. A WarCraft 3 nem mai csirke, és meg merem kockáztatni, hogy a játékmechanikája sem felel már meg a mai trendeknek. Mármint, nem sok RTS-sel találkozni mostanság, és lehet tök időtálló a program a mai napig (kéne egy retro-teszt, nemde?), de kezeljük helyén a dolgokat. A WarCraft 3 egy 16 éves játék, ami a világot jelentette annak idején számomra. És ennek a 16 éves játéknak az át- és feldolgozott verzióját adja a Blizzard 30 euróért! Többmillió játékos fog azonnal lecsapni rá megjelenéskor és biztos vagyok benne, hogy előrendelésben már elment egy nagy adag belőle.

Míg a felhasználók egy hangos része azt hangoztatja, hogy unalmasak az új játékok, és kiveszett a kreativitás a fejlesztőkből, ugyanennek a tömegnek egy része azt mondja, hogy ide veled tizenéves játék átirat! Az innovációt az indie piactól várhatnánk, de valahogy, mintha a független fejlesztők sem tudnák, melyik irányba lenne érdemes továbblépni. A mindig aktuális trendeket az utolsó centig kiszipolyozzák a gigavállalatok (MOBA, kártyajáték, battle royale), és addig, amíg egymásra licitáló rekordokat döntögetnek eladásban ezek a címek, szerintem senki ne is várjon érdemi változást.

Mindenesetre nincs okunk még sírni, mert ugyan új IP-kból híján vagyunk, a különböző folytatások között azért találhatunk kedvünkre valót (Red Dead Redemption 2, Assassin’s Creed Odyssey, God Of War), már ami az egyszemélyes játékokat illeti. Multi téren, mivel sokkalta nagyobb közeget kell lefedni, nem a masszív újítások lesznek a fő cél továbbra sem, hanem, hogy minél több embert legyenek képesek a képernyők elé ültetni.

Tehát megtudtuk, hogy szükségünk van-e Warcraft 3 újrázásra? Nem igazán, mert ennél sokkal nehezebb a kérdés. Az idő és a játékosok majd úgyis eldöntik. Egyrészről örülni fogok neki (nem 30 euróért), mert a gyerekkorom egyik legjobb élményét ehhez a programhoz köthetem. Másrészről ez megint nem az újdonságok és az ipar fejlődése felé vezet, hanem hogy visszanyúlunk régi címekhez, régi játékmenettel, régi mindennel. Ami önmagában szintén nem baj, de ha emellett végleg kiveszik a játékiparból az innováció, akkor pár évre előre cseszhetjük.

[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról! Vagy csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármiről!


patreon
Támogass bennünket a Patreonon!
Sending
User Review
0 (0 votes)