Bevallom, ki voltam már éhezve egy jóféle thrillerre. Az évezredforduló környékén kimondottan sok erős darab született (Harcosok Klubja, Hetedik, Memento, Amerikai Pszichó, és még sorolhatnám ), vagy akkoriban jobban gyakorolt hatást rám, de az elmúlt pár évben nem nagyon emlékszem kifejezetten elmés, vagy jó thrillerre. Természetesen akadnak kivételek, melyeket bűn lenne nem felhozni példaként: Ex Machina, Élősködők, Platfrom, Drive). De a millenium környéki dömpinget nem igazán sikerült azóta felülmúlni.
A Megrepedve (Fractured) című filmet teljesen random indítottam el a Netflixen, igazából nulla elvárással ültem le elé. Végül nem kellett csalódnom, de lehet hogy ez inkább annak az érdeme, hogy 1: rég láttam jó thrillert, és 2: nem volt léc, amit meg kellett volna ugrania.
[h]Nem szokványos családi út[/h]
Ray Monroe (Sam Worthington), felesége Joanne (Lily Rabe) és kislányuk Peri (Lucy Capri) a nagyszülőktől tartanak hazafelé hálaadás után. A férj és feleség kapcsolata nincs túl jó bőrben, elhidegültek egymástól. Mintha pusztán a másik létezése frusztrálná őket. Perinek pisilnie kell, ezért megállnak egy pihenőnél, ahol megtörténik a baj: Peri beleesik egy gödörbe, apja utána ugrik, hogy megmentse, de a kislány karja eltörik.
Azonnal száguldanak a közelben lévő kórházba, ahol a helyi bürokrácia végtelennek tűnő labirintusában próbálnak ellátást szerezni Perinek. Hosszas huzavonát követően végül elviszik CT-re a lányt, ahová Joanne kíséri el.
Ray addig megpróbálja elütni az időt, de minden túl sokáig tart. Itt már megkezdődik a rejtély kisgömböcként való duzzadása. Kezdetben ügyes purgatórium-hasonlatnak gondoltam a kórházat, és már megvoltak a magam válaszai a film nagy kérdéseire (meglepő módon tévedtem végül).
A purgatórium-metafora a végére kissé árnyalva lett, nem tettem le erről az elméletemről sem, mert van benne logika, csak egy kicsit máshonnan kell nézni a dolgokat. Vagy legalábbis a fókusz nem erre a vonalra lett kihegyezve, számomra azonban mégis ez volt a legérdekesebb aspektusa a filmnek.
A hasonlat mellett éreztem egy erős fricskát az amerikai egészségügy felé is, de az odaszúrás behelyettesíthető bármelyik olyan országra, ahol – politikailag korrekt módon megfogalmazva – nem túl tökéletes az egészségügyi ellátás és annak folyamata.
[h]Csavar csavar hátán[/h]
A Megrepedve végig borzasztóan szürreális. A beállítások, képek, kameraszögek mind-mind furcsa hatást keltenek. Tapasztalt róka vagyok már annyira, hogy sejtsem: nem véletlen. Nagyot csalódtam volna, ha csak kiderül, hogy a beállítás önmagában szar volt. Szerencsére van oka annak, hogy egyes jelenetek nem odavalónak tűnnek.
A szűk másfél óra feszes tempót diktál, a cselekmény nem áll le egy pillanatra sem. A tét folyamatosan egyre magasabb lesz, és jelenetről jelenetre egyre jobban elveszünk a kórház rejtelmeiben és Ray zavarodottságában.
Már a film elejétől elkezdtem konspirálni, és úgy gondoltam, ha nem is a legeredetibb ötlet, de mégiscsak okos feldolgozása lenne a gyásznak és a halálnak. Sőt, többször elhitették velem a legrosszabb eshetőségeket is – már ami Ray karakterét illeti. Végül aztán nem volt annyira költői a befejezés, mint reméltem, de összességében elégedett vagyok.
Összességében a Megrepedve egy kellemes meglepetés volt. Thrillerként jól működik, a forgatókönyv ha nem is zseniális, mindenképpen a jobbak közé tartozik. A film ugyan közvetlenül Netflixre készült, mégis úgy érzem, hogy akár a mozikban is megállta volna a helyét.
Nyilván nem egy korai Nolan-alkotásra kell számítani, de abszolút tisztességes kivitelezése volt egy csavaros történetnek. A színészek nem túl kiemelkedőek, de hozzák az elvártakat. Az operatőri munka először talán frusztráló és fura, de később megtudjuk, hogy miért, tehát utólag annyira nem bántanám ezt a megoldást. A cselekmény pörgős, a tempó feszes és akciódús; aki egy jobb fajta thrillerre vágyik, nyugodtan tegyen egy próbát.
[h]Csatlakozz a GeekVilág közösséghez![/h]
[h]Támogatlak![/h]
