A cikk eredetileg a leet.hu-n jelent meg 2019 márciusában.
Már jó ideje a folytatások korát éljük. A filmiparban alig találunk olyan új egész estés mozit, amely nem egy jól bevált sorozat sokadik epizódja, vagy nem egy filmes univerzum következő építőköve, és mégis nagy népszerűségnek örvend.
Az újítás kockázatos, így az megmarad a vállalkozó szelleműeknek vagy a művészfilmek készítőinek. Hasonló folyamatok figyelhetők meg a játékiparban is. Elvétve találunk új IP-ket a nagyobb kiadóktól, és mivel ezek nem is mindig járnak sikerrel (elég csak a katasztrofális visszhangot kapó Anthem-re gondolni), a kísérletezésre egyre kevesebb a hajlandóság, és leginkább a független fejlesztők kiváltsága marad.
Ez persze nem egy pozitív folyamat, és sokaknak nem is tetszik az, hogy alig találkozunk valóban új ötletekkel. A helyzet fő kerékkötőiként leggyakrabban az évente jó pár sportjátékot kiadó Electronic Arts-ot, a minden évben új lövöldét kierőltető Activisiont, vagy éppen az egyszerre rengeteg sorozatot működtető Ubisoft-ot jelölik meg az emberek. Mindeközben a LEGO-videojátékok szépen csendben már a harmincadik rész óta küzdenek a megújulás nemes feladatával, többnyire sikertelenül.
A 2017-es LEGO Worlds ugyanakkor hozott némi újdonságot: rendkívüli szabadságot kínált a játékosoknak, amelynek elvileg csak a képzeletük szabhat határt. Arról persze, hogy ez a döntés mennyire hagyta érintetlenül a hangulatot, már megoszlanak a vélemények, de az újító szándék mindenképpen becsülendő. Lássuk, hogy egy ehhez hasonló koncepció vajon hogyan szolgálja az új LEGO-film adaptációjának, a The LEGO Movie 2 Videogame-nek az érdekeit.
[h]Apokalipszis most[/h]
Egy ideje idegen támadók zaklatják kedvenc LEGO-figuráink életét. Kiszorultak eddigi lakhelyükről, és egy sivatagos, zord vidéken vertek tanyát. Az invázió azonban nem ismer könyörületet, és újra lesújt a túlélőkre. Az ellenség kapitánya csúcstechnológiájával megbénítja hőseinket, és magával cipeli őket egy titokzatos és ismeretlen csillagrendszerbe. Segítségükre csak a felnövésre képtelen, ügyetlen, de örök optimista főszereplő, Emmet siethet, aki nem is lopja a napot, és útra kerekedik az ismeretlenbe, barátainak örömére, és mindazok bánatára, akik egy jó játékot akartak kapni a pénzükért.
Először is érdemes leszögezni, hogy a reform-láz nem kapta el teljesen a fejlesztőket, hiszen a játékmenet magja kb. húsz éve nem nagyon változott. Itt sem fog semmi meglepő történni, szépen kényelmesen végighaladunk a kitűzött feladatokon, amiket olyan intenzitással rág a szánkba a játék, hogy akik nem halmozottan hátrányos helyzetűek, könnyedén kényelmetlenül érezhetik magukat tőle. Persze értem én, hogy nagyjából annyira vagyok én a célközönsége egy ilyen címnek, mint a Süsü, a sárkánynak, de ahogy emlékszem, annak idején a bábszínházban nem éreztem azt, hogy teljesen hülyének néznek.
Pedig itt elfogott egy párszor ez a kellemtelen gyanú, különösen, amikor virágokat kell gyomlálni, vagy egy fűnyírótraktort kell visszahozni az életképtelen polgárok számára. A furcsa egyébként az, hogy néhányszor képes felülmúlni magát a játék, és értelmes feladatokat állít elénk, de erről majd később.
[h]Minden a terv szerint halad?[/h]
A játék legfontosabb része természetesen továbbra is az építkezés. A környezetünkben szétvert építményekből kis kockákat nyerünk, amelyekkel pár pillanat alatt összedobhatunk például egy trambulint, egy generátort, vagy éppen egy szökőkutat. Meg kell hagyni, ezek segítségével nem is rossz érzés elgördíteni az elénk kerülő akadályokat, kár, hogy egy idő után azért unalmassá válik ez a mechanika.
Ennek oka, hogy minden feladat lineáris, mint a konstansfüggvény, mindent pontosan egyféleképpen lehet megoldani, sokszor még a hely is ki van jelölve, hova helyezzük le a jól meghatározott tárgyat (a terület szélének színe még azt is elárulja, mit kell odatelepíteni). Nem akarom ismételni magam, ezért nem részletezem, mennyire tölt el jó érzéssel, hogy a játék ilyen sokat gondol a szellemi képességeimről, inkább kiemelem, milyen szomorú, hogy ezeket az építményeket csak elvétve kell kombinálni, vagy szorosan egymás után használni.
A játék utolsó küldetése, és az üde színfoltot jelentő boss-harcok kivételt jelentenek, itt akár ötletekkel is találkozhatunk, a teljesítésükért pedig valamennyi sikerélmény is jut nekünk. Ezt leszámítva azonban csak a fejlesztők kétségbeesett próbálkozásának lehetünk szemtanúi, ahogyan az ellaposodó játékmenetet megpróbálják megmenteni újabb és újabb, de többnyire csak egy adott helyen használatos elemek beerőltetésével. Ez utóbbiak többsége határozottan nem is érződik hasznosnak, sokkal inkább szükségtelennek, és emiatt nem tudják eltéríteni a játékot a középszerűség szakadékába tartó röppályájáról.
[h]Könnyed viadalok[/h]
A helyzeten a harcrendszer sem segít. A közelharc pontatlan irányítástól, a tűzharc körülményességtől szenved, az a pár fajta ellenfél pedig könnyedén legyőzhető bármiféle taktikázás nélkül is, sokszor még a gyenge pontjaikra sem kell figyelni. Azt már valószínűleg mondanom sem kell, hogy egy kategórián belül a különböző fegyverek csak kinézetükben különböznek egymástól, vagy hogy a speciális támadásunk mennyire túlerőben van más lehetőségeinkkel szemben.
A csaták egyáltalán nem szórakoztatóak, sőt, egy felesleges nyűgnek érződnek annak ellenére, hogy a nehézségi szint valahova a béka hátsója alá van belőve. Az is tetszett, hogy halál esetén is csak egy kis pénzt vesztünk, így a vége felé kb. ezerszer kellene fűbe harapni a „game over” eléréséért.
Mindezek alapján úgy tűnhetne, hogy előbb hemperegnék szögesdrótban, mint hogy ezt a játékot játszanám, de nem így van. A kapott élmény sokkal inkább semleges, és a kötelességtudat hajtóereje mellett egészen elviselhető. Pont emiatt az, akinek bejön ez a végletekig elbutított, kilúgozott játékmenet is, kifejezetten jól jár: a The LEGO Movie 2 Videogame nem igényel elmélyülést vagy komoly odafigyelést, így bármikor elő lehet kapni akár egy húsz percre. Igaz, ez azt is jelenti, hogy igazi hangulatról kár beszélni, és így számomra ez a játék annyira érte el az ingerküszöböt, mint hason fekvő hobbit a szekrény tetejét.
[h]Kong az ürességtől[/h]
Ez különösen igaz a nyílt világú részekre. Minden meglátogatott bolygón többnyire szabadon bolyonghatunk, és felvehetünk mellékküldetéseket, kereshetünk kincsesládákat, vagy gyűjthetünk csillogó kockákat, amelyek a továbbhaladás kulcsát is jelentik. Sajnos azonban mindez nem jelenti azt, hogy érdemes is ezekkel az opcionális feladatokkal foglalkozni. A missziók primitívek és ismétlődők, a kockák gyűjtögetésére egy idő után nincs motiváció, és az összes bolygó kong az ürességtől.
Azok a planéták, ahova nem vezet főküldetés, még siralmasabbak. Itt hiába építhetünk házat, üzletelhetünk a boltossal, vagy vállalhatunk el megbízásokat, minden helyszín pár perc után unalmas lesz. Azt pedig, hogy ezt az ürességet a játék egyik funkciójaként állítják be, hogy csak rajtunk áll, hogyan építünk be mindent, szimplán csak nevetségesnek találom. Egyszerűen nincs semmi motiváció akár csak egy perccel is több időt tölteni a játékkal, mint amennyit a főküldetések megkövetelnek.
A területek felépítése sem lett rendesen átgondolva. Hiába vehetünk fel például akár egy kígyót fegyvernek, ha egy platformot csak abból az irányból érhetünk el, ahonnan azt a készítők úgy gondolták, hiába ugrunk fel odáig. (Ha már platformer-elemek, ezek is annyira le lettek egyszerűsítve, hogy képtelenek izgalmat csempészni az életünkbe). Hiába a rengeteg kioldható kinézet, ha a működésükben semmi különbség nincs, és hiába a számtalan fajta jármű, ha igazából egyiket sem érdemes használni az elenyésző távolságok miatt.
Persze a karakterek személyre szabása, és a számtalan rendelkezésre álló lehetőség még így is lazán a játék egyik legnagyobb pozitívuma, itt bárki szabadon kiélheti magát. Igaz, csak addig, amíg egyes küldetések rá nem kényszerítenek minket az átöltözésre, de ez is csak egy-egy ellenőrzőpontnál lényeges. A szigorúan őrzött létesítmény belsejében már szabadon garázdálkodhatunk Szabadság-szoborként, senki nem illetődik meg rajta.
Aztán persze lehet, hogy az NPC-k úgy vannak vele, hogy azóta, hogy az Instagram-celebség elfogadott foglalkozásnak számít, már nem lepődnek meg semmin, de bennem még akkor is ég az emlék, hogy valaha a LEGO-játékokban még kifejezetten tanácsos volt a feladványok megoldása érdekében váltogatni a karakterek között. Olyan apróságokon, hogy teljesen véletlenszerűen, következmények nélkül lehet szabadon civileket ütlegelni egy gyerekjátékban, már csak fenn sem akadok, különösen, hogy a GTA-szériára jellemző bűnös élvezet is teljesen idegen ettől a címtől, így okunk sincs háborgatni a nyugalmukat.
[h]STORYTELLING 0[/h]
Eddig azonban így is csak jelentőségteljesen középszerű a játék, amelyet a legfiatalabb korosztály akár élvezhet is, a történet azonban jó úton jár, ha kifejezetten hulladék címmé akarja alakítani a The LEGO Movie Videogame 2-t. Minden cselekményszál, dialógus vagy karakter összecsapott, kidolgozatlan és gyerekes.
Én nem szerettem már az első LEGO-filmet sem, és a második sem kedveltette meg velem ezeket a szereplőket, sem ezt az infantilis humort, de ezeknek még így is nagyságrendekkel jobb történet jutott, mint tesztalanyomnak. A sztorija a film cselekményének elnyújtott, felhigított verziója, lassan és eseménytelenül hömpölygő cselekménnyel, és ipari mennyiségű idegesítően sipákoló vagy búgó karakterrel, akiknél a régi Nindento-játékok „szinkronszínészei” is jobb munkát végeztek.
De a hab a tortán akkor is a befejezés lesz. Az egy dolog, hogy a dobostorta nem ilyen cukormázas, és két évadnyi Győzike Show-epizód nem ilyen kínos, de az már kicsit túlzás, hogy az indokolatlan, kidolgozatlan, és addig utalást sem érdemlő csavarokat az utolsó öt percben mondja el a narrátor. Valami azt súgja a történet íróival kapcsolatban, hogy náluk az élet Skyrim-jében a „Történetmesélés” képesség alatt a „0” érték szerepel.
[h]Why are we still here? Just to suffer?[/h]
Őszintén szólva nem sok minden maradt meg erről a játékról így két évvel később. Arra emlékszem, hogy végigszenvedtem miatta a legendásan kínos második filmet, hogy unalmas volt végig, és hogy a kinézetek váltogatásával próbáltam minimális élvezetet vinni bele. Más LEGO-játékokhoz képest hiányzik belőle az ötlet és a lendület, és még csak kultikus alapanyaga sincsen, hogy az legalább elvigye a hátán. Rejtély, ezt ebben a formában miért kellett piacra dobni, reméljük az új Star Wars-os rész valamivel összeszedettebb lesz. Ja, és talán még sok is volt rá az az 5 pont.