Mivel nehéz kezelni a komplex dolgokat, és mert emberi természetünk része a lustaság, szeretünk címkéket ragasztani mindenre. Nincs ez másként a játékiparban sem – ha téptétek már ki a hajatokat egy olyan mondaton, hogy valami valaminek a Dark Souls-a, akkor tudjátok, miről beszélek. Persze megvan az előnye annak, hogy néhány szóban, egy hasonló játék vagy pár jellemző alapján gyorsan körülírható egy cím – így hosszas magyarázkodás vagy kutatómunka nélkül rá lehet érezni az adott játék jellegére, és hogy például az érdeklődési körünkbe esik-e.
Viszont így természetesen képtelenség a teljes képet átadni, és ezért a címkézés sokszor előítéleteket, vagy éppen feleslegesen magas elvárásokat szül. Mert egy korrekt játék könnyen összecsuklik egy nagy klasszikus nevének súlyos terhe alatt (lásd a Close to the Sun és a BioShock esetét), és könnyen kihagyhatunk egy remek alkotást, ha a címkék alapján nem a legkedvesebb élményeinkre asszociáltunk. És nem tesz jót ez a bekategorizálás a korai hozzáférésben megjelent Little Witch in the Woods-nak sem. Hiába lett szinte az első felbukkanásától az alkimista Stardew Valley-ként kezelve, a két játék között markáns különbségek vannak mind játékmenet, mind történetvezetés szempontjából. Szóval nem érdemes arra számítani, hogy Eric Barone mestermunkáját kapjuk, csak boszorkányokkal, de ettől még a Little Witch in the Woods maximálisan élvezhető.
[h]Aránytalan, de nem komédia aranytalan[/h]
Rögtön az elején, aki arra számít, hogy egy-két perc alatt már fákat nyűhet és kekszet kapálhat, az csalódni fog a tekintélyes mennyiségű párbeszéd láttán, amely a prológusban fogadja. Ellie, a boszorkánytanonc Highlion városába tart vonattal, azonban az – némi furcsa, de alapvetően szórakoztató szóváltás után – lerobban, így Ellie leszáll, hogy megnézze a hatalmas világító fát, amelyet még az ablakból látott. Miután megcsodálta, talál egy boszorkányházat, és úgy dönt, ott éjszakázik. Reggel azonban arra lesz figyelmes, hogy a MÁV-ra egyáltalán nem jellemző módon a vonat a vártnál hamarabb továbbindult, így ő ottragadt a vadonban. Szerencséjére van a közelben egy segítségre szoruló falu, így Ellie meg is kezdheti áldásos tevékenységét, mint a település boszorkánya.
Mire eljutunk odáig, hogy felfedezhetjük a környéket anélkül, hogy csesztetnének, mert lementünk a kijelölt útról, eltelik egy jó fél óra. Ez a játék jelen állapotában aránytalanul hosszú idő, és könnyen elijeszthet bárkit, még úgy is, hogy a dialógusok egészen viccesek, és a teljes megjelenés várható hossza miatt indokolt a terjedelmesebb felvezetés. Kár lenne pedig emiatt idejekorán faképnél hagyni a Little Witch in the Woods-ot, mert a már említett felfedezés kifejezetten kreatív és szórakoztató.
[h]Salem is elolvadna[/h]
A játékmenet fő eleme, hogy növényeket és állatokat gyűjtünk be a természetből, majd belőlük bájitalokat és varázscukorkákat készítünk (na nem olyanokat). Az élővilágot nekünk kell feltérképeznünk, és ha sikerül lerajzolnunk őket lúdtollunkkal, megkapjuk róluk az összes lényeges információt: melyik vidéken élnek, milyen napszakban, és mivel gyűjthetők be. A konkrét mechanikák ehhez képest egy kicsit összetettebbek, amely minden élőlénynek ad egy egyedi ízt. A mandragóra-palánták sivításukkal összezavarnak minket, így ha pár órán belül kettőt is le akarnánk szüretelni, akkor Ellie elájul, a mandragóra pedig kereket old. A pom pom névre hallgató kismadarak nappal alszanak, éjszaka pedig követik a fényes dolgokat, így úgy kell őket becserkészni, hogy nem mászunk közéjük és csodálatuk tárgya közé. Az aranyos buborékgyíkokból pedig csak akkor tudjuk kiszürcsölni a buborékokat, ha éppen a hátukon hemperegnek.
Így a flóra és fauna minden tagja más-más megközelítést követel meg – valamelyikhez kesztyű, máshoz lepkeháló kell, valahol lopakodni, máshol gyorsan rohamozni érdemes. Ezáltal nem fullad unalomba az alapanyag-beszerzés, még úgy sem, hogy azért ugyanazokat a nem túl hatalmas területeket fogjuk meglátogatni. Mindig élvezetes volt rájönni a megfelelő stratégiára, vagy éppen egy hatásos bájitallal lecsalni az egészet – például fényesen világítva elvakítani a pom pom madarakat, hogy utána egészen megkopaszthassuk szegényeket.
[h]Azt mondta az öreg witch, ne csak együnk, igyunk is[/h]
Ha megvannak az alapanyagok, a boszorkányház pincéjében fel is kell dolgoznunk őket. Egyes állati részeket kiszárítani kell, míg más hozzávalókból kivonatot kell készíteni. Ez már jóval szárazabb és unalmasabb mechanika, cserébe utána jöhet a főzés, amely egy egyszerű, de teljesen korrekt minijáték lett. A hozzávalók sorrendjére, a tűz erejére és a keverés irányára kell odafigyelnünk a recept alapján. Ez pont elég ahhoz, hogy bevonja a játékost, de mégse legyen frusztrálóan összetett, ha egymás után többet is el kell készíteni valamiből.
A kapott bájitalok lesznek a játék legfontosabb részei. Ezek segítségével fedezhetünk fel addig elzárt területeket, oldhatunk meg feladványokat (ezt is egészen ötletesnek tartom), de el is adhatjuk őket vagy arany, vagy holdérme fejében. Ezeket a valutákat a két kereskedőnél költhetjük el, egyiküknél többek között recepteket, a másiknál könyveket és építési terveket vehetünk. Ők naponta egy-egy extra megrendelést is adnak, amelyért jóval többet fizetnek, cserébe másnapra meg kell lennie. Fejleszthetjük is náluk a felszerelésünket, legyen az a férőhelyeink száma, vagy a gépjeink hatékonysága. Igaz, utóbbinak nem sok értelme van, ha nagyjából annyit segít rajtunk, hogy nem kétszer, hanem csak egyszer kell megnyomni egy gombot – a nagyüzemi termelésnek amúgy sem lesz sok értelme.
[h]Nincs kristálygömb[/h]
És itt jön be a két fő különbség a Stardew Valley-hez képest, amelyek hosszú távon a játék kárára is válhatnak. Az egyik az, hogy a fókusz sokkal inkább a környező világon van és nem a házunkon és annak környékén. Persze a Stardew Valleyban is el lehet kalandozni bőséggel, de itt már rögtön az elejétől fontos lesz, hogy feloldjuk a lezárt utakat, megtaláljunk minden területet, és varázskrétáinkkal rövidítéseket is megnyissunk. Emellé társulnak a gyűjtögethető, és sokszor csak varázsitalokkal elérhető apróságok, így egészen kellemes élmény felderíteni mindent. Azonban a térkép véges, a titkoknak vége szakad, és olyankor lesz fájó, hogy kunyhónk mellett nem lehet állatokat tartani, növényeket termeszteni, új épületeket felhúzni, semmit, ami az összehasonlítás tárgyát kiemelte hosszú távon. Nincs semmi, amire ránézhetnél, hogy „igen, ezt én hoztam össze a két kezemmel”, mert ebben a tekintetben nem egy nagy motiváló erő, hogy nem csak egy, de két kivonat is elkészíthető egyszerre.
De látványosan nem is a jól végzett munka elégedettségét akarja belénk plántálni a Little Witch in the Woods, és sokkal inkább egy történetközpontú utazáson vezet végig. Rengeteg párbeszédet kapunk, a következő lépés mindig előttünk lesz főküldetés vagy opcionális misszió formájában. A receptek nagy részét is így, kötelezően sajátíthatjuk el – még ha ez nem is nagy baj, tekintve, hogy a többségüket a későbbiekben is hasznosíthatjuk. Viszont ezzel párhuzamosan nem sok értelme lesz bármi mást csinálni. A saját szakállunkra eladni a készletünket teljesen felesleges, mind a szükségtelen megvehető fejlesztések, mind amiatt, hogy a napi megbízások is bőven elegendők, hogy további felesleges köröket már ne kelljen futni.
Mert legyenek bármennyire is szórakoztatóak a gyűjtögetés mechanikái, a motiváció kell mögéjük. És amíg ezt a fő sztoriszál maradéktalanul megadja, azon túl már semmi nem tölti be ezt a szerepet. Vagyis ez Pepsi Béla játéka – ameddig tart a kampány, addig megyek – ez pedig nem jó hír senkinek, aki valóban egy Stardew Valley-féle, szabadabb és végtelen kalandra számított. Számomra már így is botladozott a ritmus, amikor a sztori egyes pontjain napokat kellett várni dolgokra. Már ilyenkor is szenvedtem azon, hogy nem lehet semmit sem csinálni, és megint lehet sarat meg követ gyűjteni a következő építkezéshez.
[h]Boszorkány-história[/h]
A játék központjában lévő falut ugyanis a mi közreműködésünkkel kell helyreállítani (ennyiben mindenképpen rokon Csillagharmat-völgy helyzetével), és ez az, ami egészen biztosan folytatódni fog a teljes változatban is. Sorban érkeznek vissza a lakók, akik saját mellékküldetéseket adhatnak, kifaggathatók egy-egy rejtéllyel kapcsolatban, vagy csak simán cseveghetünk velük. A fejlesztők ígérete szerint egyfajta barátság-rendszert is várhatunk, így egyre több élet lesz a barátságos településen.
A történet egyébként teljesen vállalható addig, amíg készen van, és nem is nehéz látni, hogy merre halad majd tovább. A karakterek szerethetők, különösen Ellie és a kalapja, Virgil szóváltásai szórakoztatóak. Kapunk valamennyi feloldatlan misztikumot, a világ is nagyobbnak tűnik, mint amekkora látszik a játékban, és a szálak sincsenek még egyáltalán elvarrva. Abból a szempontból biztosan nem aggódnék a játékért, hogy ki tudja-e tölteni történettel a következő két fejezetet, ami még elvileg hátravan, az már egy jobb kérdés, hogy a játékmenet nem fullad-e ki addig.
Mert az egy dolog, hogy az új területekkel és fő küldetésekkel meglesz a motiváció egy jó időre, és a feladványokban használt bájitalok ötlete is ígéretes. Viszont a gyűjtögetés érzésre pont eddig a 6-7 óráig szolgálta ki gond nélkül a játékot, és rejtély, hogy mi lesz akkor, ha ez a teljes húszra bővül. Ha sikerül megtartani az eddigi kreativitást (és a napi küldetésekben sem csak ugyanazt a három receptet kérik), akkor nagy gond nem lesz, de kockázatos arra építeni, hogy az ötletek mindig meglesznek. Az eddig említetteken kívül egyébként várható még horgászás is a jövőben.
[h]Elbájoló, de elbír még egy kis munkát[/h]
Az új tartalmon kívül persze némi finomhangolásra is szükség lesz még. Bugokból csak párral találkoztam, de azokat is gyorsan javítják. Például eleinte következetesen elvesztette a játék a mentéseimet, amely több mint kellemetlen volt, de legalább azóta ez a probléma megszűnt. De a kiegyensúlyozáson is lehetne mit dolgozni: az energiarendszer teljesen felesleges, ha egy egész napi futással sem lehet teljesen kimerülni, a seprűlovaglás hiába gyorsabb papíron, ha nehezebben irányítható, és így sokszor csak gyalog menni is hatékonyabb. Aztán nem lenne baj, ha meg lehetne változtatni a billentyűzetkiosztást, amely nagyjából akkora élmény, mint kaktuszt használni nyalókának. De hát ettől korai hozzáférés a korai hozzáférés, hogy az ilyeneket lehessen foltozni, és a fejlesztők kifejezetten kommunikatívak, és a problémák nagy részéről legalábbis tudnak.
Amit viszont már nem kell piszkálni, az a körítés. A terep egy teljesen igényes pixel-art grafikával lett megjelenítve. Nem ez minden idők legművészibb világa, de a dizájn teljesen rendben van, különösen a karaktereknél. A többségük kifejezetten aranyos vagy szerethető, és még azt is hajlandó voltam elnézni, hogy valamiért az egész falut csak furryk lakják. A zene egészen hangulatos, még akkor is, ha a főcímen kívül inkább csak minimál-csilingelésből áll – a megnyugtató légkör előáll tőlük, és úgyis ez az, amely egy hasonló játéknál sokat számít.
Cím: Little Witch in the Woods
Kiadó: Sunny Side Up
Fejlesztő: Sunny Side Up
Megjelenés dátuma: 2022. május 17. (Early Access)
Műfaj: könnyed, felfedezős kalandjáték