Az átlagos képregényrajongókkal ellentétben én először láttam a mérsékelten jó visszhangot kapó (értsd: meh) Locke & Key sorozat első évadát, minthogy rátettem volna a mancsomat a képregényre. Míg én többnyire elvoltam a tévés adaptációval is, gondoltam, hogy az alapmű hiányában érdemes fenntartásokkal kezelni azt. A sorozatból már berendelték a második évadot, én meg nagyjából utolértem magamat a képregényes backlogomban, és végre kontextusba helyezhettem az egész kulcsos mizériát.
A Locke & Key első kötetét a luxuskiadásában szereztem meg. A fedő- és a belső borító is egyaránt szemrevaló, kimondottan igényes és kiváló minőséget tükröz. Ha már luxus, egy picit azért hiányoltam a kötet végén valami kis extrát, mondjuk alternatív borítókat, karaktervázlatokat, vagy ilyesmit. A kiadás egyébként sem vékony a maga 320 oldalával, de még pár lapot elbírt volna szerintem.
A képregénysorozatot egyébként Joe Hill írta, akinél megfogadtam, hogy nem fogom megjegyezni, hogy Stephen King fia, és most mégis megtettem. De nem szeretnék igazságtalan lenni, mert Hill szépen kilépett apja árnyékából, és szerintem a Locke & Key-nél megtalálta a saját hangját. Emiatt nem értem, hogy míg utóbbi 2008-ban jelent meg először, a Spóra című szinte teljes Végítélet koppintása pedig 2016-ban. A Locke & Key-jel simán el lehet vonatkoztatni apjától, hiszen annyira egyedi és mégsem érződik erőltetettnek. De alig 8 évvel később meg megírja kábé ugyanazokkal az elemekkel kábé ugyanazt a könyvet, amit az apja azt megelőzően 30 évvel már papírra vetett.
Az illusztrációkért pedig Gabriel Rodriguez volt a felelős. Sajnos számomra a rajzok stílusa a vaskos kötet egyetlen hátulütője, már ami legalábbis a karakterrajzokat érinti.
[h]Isten hozott Lovecraftban![/h]
A Locke & Key története egy brutális tragédia után indul. A Locke-család fejét, Rendellt hidegvérrel megöli egy diákja, Sam Lesser. Az apa meghagyta, ha bármi történne vele, családja költözzék a massachusettsi Lovecraftba. Ott található ugyanis a sok generáció óta a Locke-família birtokában lévő Kulcsház. Ott majd biztonságban lesznek, és öccse, Duncan majd vigyáz rájuk, segít nekik.
Három hátramaradt gyermeke, Bode, Kinsey és Tyler, özvegye, Nina és Duncan különféle módon próbálnak megbírkózni a gyásszal. Mindannyian súlyos terheket cipelnek, önmagukban pedig szinte képtelenek feldolgozni a történteket. Az ebből eredő, főként negatív érzelmeket nagyon hitelesen ábrázolják. Szinte leugrik a lapokról az a tömény, fojtogató önmarcangolás, szorongás és mélységes depresszió. Hill írása nagyon erős etéren (is), de a hangulat megfelelő ábrázolásáért Rodriguez is kitett magáért. A panelek tűpontos elhelyezése, Jay Fotos színezései, és úgy általában az illusztrációk meglepően hatásosak. Személyes ízlésemnek csupán a szereplők megvalósítása nem jött be. A karakterek fura stílusban lettek megalkotva, a legkisebb fiún, Bode-on kívül nem nagyon tudtam a többiekkel mit kezdeni. Vannak meglepően kifejező és jól sikerült megvalósítások szinte az összes szereplőről, de java részt nálam nem kattant be valami.
A történet oldalról oldalra egyre feszesebb, folyamatosan egyre többet tudunk meg a szereplőkről, a Locke család múltjáról, és a mű legfontosabb tárgyairól: a kulcsokról. Nagyon szeretem, amikor egy történet úgy tud tovább csordogálni, hogy közben nem felejtik el a karaktereket, és vice versa. Itt pedig ez a helyzet. Robogunk előre az egyre több és több rejtély megismerésével, a kútház ijesztő alakjának kilétével és a cselekmény göngyölítésével. Mindemellett tökéletesen megfér az összes főbb szereplő mozgatása és személyes belső vívódásainak ecsetelése.
Az első kötet 320 oldalon át tartja nyomás alatt az olvasót. Egy pillanatra sem enged fel, néha éppen csak lélegzetvételnyi szünetet tart, és máris következik az újabb csavar, vagy éppen tragédia. Nem hiába tartják az utóbbi idők egyik legjobb graphic noveljének a Locke & Key-t: minden adott ahhoz, hogy tényleg így legyen.
[h]Verdikt[/h]
Tökéletesen komponált cselekményvezetés és történet, és ez utóbbi két eszközt fantasztikusan kiegészítő és támogató rajzok. Egyes művészeti megvalósítással nem sikerült megbarátkoznom, de ettől függetlenül elvitathatatlan Rodriguez munkája.
Összességében tehát a Locke & Key első kötete egy brutális és szívszorító utazás a különös Kulcsházba, ahol megannyi elképesztő eseménnyel találkozhat az olvasó. Nem túlzok, ha én is beállok a sorba és azt mondom, hogy kiemelkedő alkotás. Sőt, az egyik legjobb, amit valaha olvastam. Kétségtelen, hogy jöhet a többi kötet is (bár lehetne itthon kapni a második kötetet…), mert borzasztóan kíváncsi vagyok, hova fut ki a történet, és milyen zárakat nyitnak még ki nem csak a szereplők, de a készítők is.