A Love, Death & Robots című animációs antológiasorozat papíron simán a sci-fi szerelmeseinek és geekeknek a Mekkája. Az első évad tele volt ugyan változó minőségű részekkel, ki-ki találhatott magának valamit, ami akár azóta is vele maradt. Legyen szó akár a megvalósításról, a művészi ábrázolásról, vagy a történet mondanivalójáról. Azonban nagy volt a szórás: a kábé érthetetlen zagyvaságtól kezdve a magasművészetig minden megtalálható volt. Annak ellenére is, hogy néhány rész egyáltalán nem tetszett, nagyon örültem volna egy második évadnak.
És most minden hasonló érzésű néző megkapta, amire vágyott: A Love, Death & Robots második etapját, ami sajnos egyáltalán nem durrant akkorát, mint várhattuk.
Lehet, hogy az első szezon egy egyszeri csoda volt, vagy a kiemelkedő részek irreálisan magasra tették a mércét, de a “folytatás” 8 epizódja a tecnológiai bravúrokat leszámítva nem igazán tudott lenyűgözni. A vizualitásban az echte művészi megjelenést csupán egy-két epizódnál alkalmazták, ahol felüdülés volt látni a készítők vízióját hogyan is képzelték a rajzokat vagy animációkat. A “The Tall Grass“, az “Ice” és az “Automated Customer Service” voltak azok a részek, amelyek valami egyedi látványt nyújtottak megvalósítás terén. Utóbbi egyfajta kifacsart Pixar-érzést adott, az “Ice” olyan volt, mintha egy korai Gorillaz klipbe csöppentünk volna, a “The Tall Grass” pedig egy megelvenedett pasztellkréta-alkotás.
Az említetteken kívül még a “meghitt” karácsonyi történetet mesélő short (talán ez volt a 8 rész közül a kedvencem), az “All through the house” volt, ami nem kizárólag a technológiára, hanem a művészet klasszikusabb értékeire támaszkodott. Bár a morbid télapós mese a tömör sztori és frappáns csattanója miatt volt inkább emlékezetes.
[h]Animációs magasiskola[/h]
A maradék epizódok pedig meglovagolták a már-már fotorealisztikus, agyeldobós hatást. A dinamikus fényelések, árnyékok, a hihetetlenül kifejező gesztusok és arcvonások szinte nem engedték, hogy a történetre figyeljek. Többször fordult elő, hogy azt hittem, a CGI-t lecserélték valódi felvételekre. Csupán néhány árulkodó jelből jöttem rá, hogy mégsem igazi embereket, tájat vagy járműveket látok. Az animációk, a mozgások roppant kidolgozottak, de egy-egy tekintetbe is sikerült az adott karakter minden érzelmét hihetően belesűríteni.
Ha csak a vizuális oldalát nézzük, a Love, Death & Robots fantasztikus, sőt zseniális. A világ legjobbjai dolgozhattak az egyes részeken, mert mind a művészibb mind pedig a fotorealisztikus epizódokon érződik a profizmus, és hogy minden képkocka abszolút tudatosan volt megalkotva.
A történetet tekintve itt is mindenki megtalálhatja azt a legalább egy olyan részt, ami megindít benne valamit. Amivel akár azonosulni tud, vagy legalább elgondolkozni az élet nagy kérdésein. Azonban számomra elmaradt a katartikus élmény; nem volt rossz végignézni ezt a nyolc rövid filmecskét, de azon kívül, hogy milyen durván jól néztek ki, már nem igazán tudom feleleveníteni miről szóltak, vagy mi volt a csattanó. Ettől függetlenül tudom ajánlani, hogy akit érdekel, mindenképpen nézze végig, mert ilyen animációs alkotásokat nem hogy játékokban, de esetenként nagyköltségvetésű filmen sem látni.
A Love, Death & Robots mindkét évadát megtalálhatjátok a Netflix kínálatában.