A Mafia: The Old Country egészen a megjelenéséig a radar alatt mozgott nálam, és rendesen el is kerülte a figyelmemet. Pedig ha valamire fel szoktam kapni a fejemet, az egy új Mafia játék.
A sorozat valamiért mindig a GTA árnyékában kullogott, holott néhány párhuzamtól eltekintve szerintem a Mafiáknak nem volt célja, hogy szimpla klónok legyenek. És ugyan a harmadik rész nem volt annyira rossz (miután már befoltozták), mint amennyire lesújtó kritikákat kapott, azért annyira jó sem, hogy a végére érjek. Ellenben az első két rész a mai napig különleges helyet foglal el a szívemben.
És mivel a Mafia 1 és 2 felújított, definitive kiadásai is decens fogadtatásban részesültek, az egészséges szkepticizmuson kívül nem voltak cinikus gondolataim, de erős elvárásaim sem a The Old Country irányába. Könnyen lehet, hogy mindezek miatt nem fogott olyan vastagon a ceruzám, de az is előfordulhat, hogy tényleg jó lett az új Mafia.
A történet követi a már unásig ismert maffiozós narratív blokkokat, de ezt értsd úgy, hogy tényleg az összes klisét felvonultatja. De ha véletlenül még soha nem láttál egyetlen mafia-filmet sem, vagy nem játszottál az előző részekkel, akkor inkább nem listázom ki ezeket a toposzokat. Hátha kellemesen arcon csap néhány fordulat.
Bella donna, a Don meg ne tudja!
Az Old Country gyakorlatilag a nulladik perctől nyilvánvalóvá teszi, hogy az a célja, hogy a legkoncentráltabb formában elmeséljen egy történetet. A kompromisszumkészsége pedig kimerül abban, hogy közben hagy minket játszani.
Lehet, hogy a sztori tömve van klisékkel, de a műfajban egyébként sem könnyű újat mutatni, és én sem akarok úgy tenni, mintha amúgy nem lenne kiválóan elmesélve.
Az 1900-as évek elején, Szicíliában járunk, és egy Enzo nevű fiú sztoriját követjük végig. Enzo kényszermunkában dolgozott egy bányában, azonban a sors keze a Torrisi klán karjaiba sodorja, ahol kitartó munkával szépen lassan felküzdi magát az „üzleti vállalkozás” ranglétráján.
A Torrisik közül a legtöbben meleg szívvel fogadják a jövevényt, de persze akadnak olyanok is, akik távolságtartók vele szemben, vagy egyenesen rossz ómennek tartják a felbukkanását. Ahogy egyre nő a bizalom Enzo felé, úgy vonják be egyre komolyabb melókba, mire sikerül végül kivívnia magának a Donnak a tiszteletét is.
A rivális Spadaro famíliával és a rend bátor őreivel való állandó konfliktusok egyre csak durvulnak, és a kezdetben legfeljebb csak piti stiklik hamar mafia háborúig fajulnak.
Emellett Enzo szemet vet magára a Don lányára, Isabellára, a vonzódás pedig nem marad viszonzatlan. Azonban a lány tiltott gyümölcs, és ha együtt akarnak lenni, akkor az csak titokban lehetséges.
Enzo, de nem Ferrari
Anélkül, hogy ennél mélyebbre merészkednénk a sztoriban, inkább térjünk rá lassan, hogy a Mafia: The Old Country játékként hogyan muzsikál.
Nos, maga a játék erősen narratív fokuszú, így lényegében mindent a történetnek rendel alá. Ami bizony gyakran a játékmenet kárára megy.
Az Old Country 1 prológusból és 14 fejezetből áll, és egy kényelmes 12-14 óra között végig is játszható. Ha pedig ezután még kihívásokat keresnél, akkor nekifuthatsz magasabb nehézségi fokon, megvásárolhatod az összes kést, lőfegyvert, és autót, vagy összegyűjtheted a pályákon elszórt újságokat, meg rókaszobrokat. De őszintén szólva, miután lepörgött a stáblista, engem már semmi nem motivált, hogy visszamenjek gyűjtögetni.
Hiába a pazar történet, és parádés tálalás, most videójátékot kell kritizálnom, és nem egy filmet. És ha innen nézzük, akkor már felemásabb összképet kapunk. Játékként enyhén szólva is limitáltak a lehetőségeink, és játékmenet terén sem kapunk túl sok opciót.
De ami inkább problémás, hogy a rövid játékidő ellenére is sikerül ellaposodnia.
Három főbb mechanika köszön vissza rendszeresen: az osonás, a fedezékrendszeres lövöldözés, és a késpárbajok. Ez még kiegészül néha ló- vagy autóversenyzéssel, de nagyjából ez minden, amit a játék nyújtani akar. És ezek is mind a kampány kötelezően elvégzendő feladatai, ugyanis mellékküldetések egyáltalán nem szerepelnek a játékban.
Mindig csak az üzlet
Az akciók, vagy egyéb tevékenységek legtöbbje erősen szkriptelt. Így sajátos játékstílusunkat, vagy kreativitásunkat sem kamatoztathatjuk, mert az Old Country az esetek java részében ezt sem hagyja nekünk. Példának okáért, ha bizonyos szegmenseken sikerül is észrevétlenül átosonnunk, ha a történet úgy kívánta, akkor végül úgyis lövöldözésbe torkollott az adott jelenet.
Szinte még azt a lehetőséget sem adja meg a játék, hogy két küldetés között szabadon barangoljunk. Mondjuk nem is lenne túl sok okunk így tenni, mert nincsenek mellékküldetések, minijátékok, vagy egyéb tevékenységek. Csak a már említett bizbasz-gyűjtögetés.
A narratíva nem akar kitérőket tenni, ezt értem, de a kötöttségek miatt gyakran klausztrofób élmény az Old Country. A játék elején bemutatott in-game boltba sem jutottam el a történet kétharmadáig. Csak amikor maga az egyik küldetés ajánlotta fel, hogy opcionálisan meglátogathatnám Paquelle-t, ha mondjuk vennék tőle valamit.
Azt azonban semmiképpen nem vehetjük el a játéktól, hogy a szabályokat az elején lefekteti, és nem próbál megtéveszteni azzal kapcsolatban, hogy mit szán a kíváncsi játékosoknak. És amit vállal, azt maximális magabiztossággal tudja is szállítani.
A sztori tempója és a sodrása fantasztikus, a játék megjelenése és az animációk, a karakterek elképesztően festenek. Tényleg nem kell sok, hogy átadjuk magunkat a szicíliai festői vidéknek, és hogy nyomban engedjük a történetnek, hogy magával ragadjon.
Az összes főbb és mellékszerepekben feltűnő karakter emlékezetes, és általánosságban tisztességes írást kaptak. Nyilván hozták magukkal a kötelező mafiás berögződéseket, melyek valamilyen szinten korlátok közé szorították őket. De elnézve, hogy milyen karakterekkel találkozni más, nagyobb költségvetésű címeknél, én már így is teljesen elégedett vagyok. Az összhatáshoz vastagon hozzájárul az is, hogy a szinkron munka is párját ritkítja.
A látvány gyönyörű, a zenék szépen meg vannak komponálva, és nagyon jól szólnak. Meglepetésemre néhány felcsendülő dallam annyira velem maradt, hogy még a cikk írása közben is dúdolgattam.
Technikailag tehát nagyon is rendben van a játék. Épp csak néhány erőforrásigényesnek tűnő, mozgalmas jelenetnél tapasztaltam frame droppokat sima PS5 konzolon. De ezek is csak néhány pillanatig tartottak, és nem is fordult elő túl sokszor.
Verdikt
Összességében az erősen koncentrált élmény, amit a Mafia: The Old Country kínál, azt gyakorlatilag alig észrevehető hibák mentén, becsülettel lehozza. De tény, hogy ennél sokkal-sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. Egy remek, ígéretes és változatos világ lett felvázolva, csupán az ebben rejlő potenciál videojátékos szemszögből nézve szinte egyáltalán nem lett kiaknázva.
A legnagyobb hibája talán az, hogy túl rövid, és én még nagyon szívesen eltöltöttem volna több időt ebben a világban.
És ezzel nem azt mondom, hogy egy 60 órás, szanaszét szabdalt és belül üreges cuccot kellett volna csinálni, ami képtelen minimális fókuszt is tartani. De egy picit változatosabb játkmenettel, némi plusz mechanikával, és néhány érdekes mellékküldetéssel simán dobhattak volna az élményen.
Mindenesetre, ha egy játékmenet szempontjából nem túl változatos, ám profin összerakott, erőteljesen narratív fokuszú játékra vágysz, akkor a Mafia: The Old Country több, mint kiváló választás.
A kritika befejezése után látta meg a napvilágot a hír, miszerint a Hangar 13 bejelentette, hogy a közeljövőben érkezni fog egy ingyenes Free Ride mód, aminek az lesz a célja, hogy kicsit kibővítse a nem túl vaskos end game-et. A Free Ride során új tevékenységekre, és játékmenetbeli elemekre is számíthatunk. Hogy pontosan mik kerülnek be, még nem derült ki, de az már dicséretes, hogy nem hagyják parlagon az Old Countryt.
A tesztpéldányért ezer köszönet a Cenega Hungary Kft.-nek! A Mafia: The Old Country beszerezhető dobozos kiadásban is Playstation, illetve Xbox platformokra.