Kiemelt cikkekMozgókép

Kiemelt cikkekMozgókép

Kiemelt cikkekMozgókép

Make Atlantis Great Again! – Aquaman Filmbeszámoló

Szerző

Közzétéve

2018. dec. 18.

Kommentek

0

Idén sajnos elég keveset tudtam moziba járni, és ennek köszönhetően az ingerküszöböm is sokkal lejjebb került. Az otthon nyugalmából is inkább húsz-harminc éves alkotásokat néztem meg, szóval a 2018-as felhozatalból nem sok mindennel kerültem képbe. Fogalmam sincs, hogy miért éppen az Aquaman volt az, amire így év vége felé hajlandó voltam beülni, de szerencsére nem kellett akkorát koppannom, ugyanakkor nem felhőtlen a boldogság.


FIGYELEM! A CIKK A TOVÁBBIAKBAN SPOILEREKET TARTALMAZHAT!

A DCU évek óta látványosan szenved és meg merem kockáztatni, hogy hanyatlik. Rendezők jönnek és mennek, Ben Affleck kábé naponta hagyja ott az egészet a francba, és már a rajongók sem tudják, hogy éppen mi történik a DC háza táján. Ez rettenetesen el tudja venni az olyan nézők kedvét is, mint amilyen én vagyok. Mármint számomra a DC mindig sokkal közelebb állt a szívemhez a Marvelnél, csupán személyes preferencia miatt. Majd ahogy cseperedtem, simán megfért két dudás is egy csárdában, és egyformán próbáltam élvezni a két képregényóriás füzeteit, filmjeit, játékait. De már én sem követem, nem is tudom követni, hogy mi az aktuális tényállás a DC berkeiben, így sokkal kevésbé érdekelnek a filmek is.

Tény, hogy a DCU koromfekete hangulata felemészti a néző lelkivilágát, de továbbra is kitartok véleményem mellett, miszerint semmi baj nincs a túl sötét és korom hangvétellel, ha azt megfelelően közvetítik. Mindamellett szükség lenne egy-két közönségbarát alkotásra is. A Suicide Squad próbálkozott ilyesmivel, de arról ne is ejtsünk szót. A Wonder Woman erősen tartja magát a legjobb DC-filmként, és az Igazság Ligája pedig szeretett volna nem identitás zavaros produkció lenni, de két szék között a földre zuttyant. Ám ekkor jött az Aquaman és megmutatta, hogy lehet szórakoztató filmet is készíteni a DCU berkeiben. De hiába, mert akadtak problémák dögivel, és amellett, hogy egy remek kikapcsolódás, ez lett a DC-mozik közül a legbutább alkotás.

[h]Arthur király legendája[/h]

A film Aquaman eredettörténetét mutatja be, miként vált félvér atlantiszi-felszíni férfiból címszereplőnk Atlantisz királyává. Az alap felütés nagyban hasonlít Artúr király legendájára, de a szűk két és félórás játékidő alatt láthatunk Indiana Jones-ra hajazó jeleneteket, további kalandba oltott akciót, családi drámát, és Willem Defoe-t epik csikóhalon ülni. Illetve sokan hasonlítják a filmet a Marvel-féle Fekete Párduchoz (főleg az izolált, technológiailag szuper fejlett civilizáció miatt).

A film erőssége, hogy nem akarta komolyan venni magát. De könyörgöm, előzetes prekoncepciók nélkül ültem be a vetítőterembe, és mégis kompromisszumokat kellett kötnöm elvárásaim és a film által nyújtott szórakozás között. Az Aquaman egy borzasztóan ostoba film, telis tele iszonyú logikai bukfencekkel, és magyarázat nélküli részekkel. Másfelől pedig érződik, hogy következetesen próbálták összerakni, és mégis a végére úgy éreztem, mintha két különböző filmet néznék.

Egyszerűbbnek éreztem, hogy a cikket a továbbiakban két részre tagolom. Mégpedig arra, hogy mi működött, és mi volt szemet szúróan hülyeség az Aquaman során, előtte azonban gyors történetmesélés néhány mondatban.

Arthur (Jason Momoa) az egykori atlantiszi királynő Atlanna és egy világítótoronyőr szerelemgyereke tengeti életét. Srác korában Vulko
(Willem Defoe) titokban képzi Arthurt, felkészítve arra, hogy egyszer ő lesz majd Atlantisz királya. A főszereplő anyját, Atlannát (Nicole Kidman) kivégzik, hiszen törvénytelen gyereke született, és az akkori király féltékenységében megőrül. Törvényes fiuk, Orm herceg (Patrick Wilson) pedig arra törekszik, hogy leigázza a felszíni emberiséget és ő váljék az óceánok urává. Arthur végzete pedig, hogy megakadályozza mostohatestvérét, megszerezze Atlan király felbecsülhetetlen erejű szigonyát és hogy uralma alatt egyesülhessenek az atlantiszi királyságok.

[h]A jó…[/h]

Az Aquaman vitathatatlan erénye a látványvilág. Tíz éve egy ekkora horderejű blockbustert szerintem egészen biztosan nem lehetett volna megalkotni. Atlantisz káprázatosan néz ki, a tengeri lények és a speciális effektek ötletesek, a harcjelenetek szintén fantasztikusak voltak. Néhol a CGI nem úgy muzsikált, mint ahogy kellett volna, de legtöbbször elmondható, hogy helyén volt a vizualitás. Sőt, nem hogy helyén volt, hanem szuperhősfilmben talán még sosem láttam ennyire grandiózus látványbeli vállalást.

Arthur és Mera párosa kimondottan jól működik, még ha kissé szájbarágósan is, de érződik az egymás iránti érzelmük fejlődése. A köztük lévő kémia az elején még buddy-movieszerűen dolgozik, majd az ellenségekből barátok, és végül szerelmesek válnak.

A cselekmény tempója feszes, kevés üresjárat volt a film során, a folyamatos és főként változatos akciójelenetek a remek operatőri munka mellett pedig tényleg élvezetesek voltak. 

Mera, az utolsó borhajlító

A rendező James Wan horrorfilmjeiről vált híressé, ezért érdekes koncepció volt őt ültetni a direktori székbe. Ezt órákig lehetne vitatni, hogy végül bevált-e, de egy kiváló és atmoszferikus, már-már lovecrafti hangulatú horror-jelenetben megmutatta, hogy mihez is ért igazán. Olyannyira, hogy szerintem az volt a film csúcspontja.

Ha egy szimpla látványfilmként tudjuk kezelni az Aquamant, akkor jó szórakozás lehet, de ha egy picit mélyebbre merülünk az óceánban, akkor hamar idegessé válhatunk a mérhetetlen mennyiségű történeti és logikai hibák miatt.

[h]…és a rossz[/h]

Lehet én öregszem már, és nehezebben lépek túl a bocsánatos apró hülyeségek felett, de tény, hogy az Aquaman lubickolt a logikai bukfencekben. A film első felében tök jó leplezik, hogy identitászavaros az alkotás, de utána már tényleg csak kapkodhatjuk a fejünket, annyi minden történik. Akció, kaland, dráma, hősiesség, romantika, árulás, nagy találkozások, rejtély, horror, csata. Mindez megidéz egy csomó korábbi filmet (Indiana Jones, Assassin’s Creed, Az utolsó léghajlító, Fekete Párduc), ami nem feltétlenül baj, csak néha azt érezni, hogy már megint nem tudnak mit kezdeni egy nagy horderejű cselekménnyel.

Ahogy a film, úgy a címszereplő is kicsit tudathasadásosra sikerült. Egyszer úgy mutatták be, hogy egy neandervölgyi véglény, aztán kivágja fejből az ókori római törileckét. Majd azt hangsúlyozza, hogy mindent csak ököllel lehet megoldani, aztán szentimentálissá válik. Ő volt az egyszerű, bosszúszomjas fiú, aztán a felelősségteljes férfi, az óceánok ura. Mindezt nem árnyalta semmiféle jellemfejlődés, csupán meg lett mutatva a nézőnek, hogy ez lett a karakterből, mindenki fogadja el.

Hiába a remek látvány, de a zenét valahogy nem sikerült eltalálni. Többször emlékeztetett az idei Assassin’s Creedben is felcsendülő dallamokra, de mégis annyira semmilyen volt, hogy igazából szóra sem érdemes.

Annak is örültem, hogy a film kilépett a mélykomor sötétségből, és színes tájakon, színes ruhákban harcoltak a szereplők. A poénosnak szánt egysorosok valahogy mégsem működtek, de a vidám-komoly váltások szerencsére nem voltak frusztrálóak. Bár, hogy a poénok nekem nem ültek, azzal gyanítom egyedül voltam, mert a moziteremben elég sokan felkacagtak, elég rendszeresen.

Egy csomószor szájbarágós a film. Néha elhúzza az időt, túlmagyaráz abszolút triviális dolgokat, aztán meg szinte direktbe elhallgat a néző előtt fontosnak mondható tényeket. Gőzöm sincs, ez miért lehetett, de néhány apróságot azért szívesen vettem volna. Mint, hogy meddig élnek az atlantisziak. Vagy, hogy amikor a víz alá kerültek, akkor hogyan voltak képesek egyből tenger alatt is lélegezni, és a különböző királyságok mitől indultak el evolúcionálisan másik irányba. Ismét fontosnak tartom, hogy a süllyedés óta hány év telhetett el? Atlan király óta hányan uralkodtak? Black Mantának milyen szerepe volt a filmben? Egy kalóz hogyan volt képes atlantiszi technológiát átalakítani a saját kénye-kedvére? Ha Orm tudta, hogy Vulko titokban edzi Arthurt, miért nem végzett vele még időben? Miért kellett az Igazság Ligája cselekményét felemlegetni? És még bőven sorolhatnám, mennyi egyszerű ostobaságra lettem figyelmes a film során. Igen, ezek nem végzetes hibák, (és legtöbbje szőrszálhasogatás lehet) de temérdek mennyiségben szerepelnek a filmben, amik felett egy idő után már képtelen voltam szemet hunyni és az élmény rovására ment.

Összességében tehát az Aquaman egy szórakoztató blockbuster, ami veszettül látványos, és végig izgalmas marad azzal, hogy keveri a műfajokat. Aki valamennyi mélységet is keresne ebben a filmben (pun intended), annak csalódnia kell, mert a szereplők borzasztó sótlanok, a történet faék egyszerű, a motivációk egy Marvel-film gonoszával vetekednek, és hemzseg a butácska hibáktól. Gyanítom, hogy nem ez menti meg a DC-t a teljes pusztulástól, de ha egy könnyed két és fél órát szeretnétek kikapcsolódni, és elfogadni, hogy ez tényleg csak egy vidám akció-kalandfilm, akkor simán ajánlom megtekintésre.

[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]

patreon
Támogass bennünket a Patreonon!
Sending
User Review
0 (0 votes)