Ha még emlékeztek az első A Vindgardia Hősei (A Végzet Prófétái) kalandjátékkönyv ajánlónkra, ott párhuzamba állítottam egy másik kiadó kötetével, amit éppen akkortájt olvastam/játszottam. Kiemeltem, hogy a Végzet Prófétái egy könnyebben megközelíthető darab, ami erősen nosztalgikus élményekre alapoz. Mivel már régen kijöttem a gyakorlatból, külön örültem, hogy valamennyire biztonságosabb játékmenetet kínált, és rövidsége ellenére is kompetens történettel szolgált. A második kötet, a Karavánkísérők már egy haladóbb réteget céloz meg; mivel én is rutinosabb lapozgató lettem azóta, nagyon tetszett a csomó újdonság, amivel ez a kötet kecsegtet.
[h]Indul az újabb kaland[/h]
A szokásos szabálybemutatását követően ismét Khalebor városában találjuk magunkat, ahol az Aradin nevű törpe bőrébe bújunk és mi magunk válunk a történet főszereplőjévé. A kiindulási pont ezúttal sem atomfizika: egy kecsegtető kaland és pénzkereseti lehetőség reményében keres meg Morik, a minden hájjal megkent zugárus. Egy karavánt kellene Nordhernbe eljuttatni, ahol mesés jutalomban lenne részünk. Ahogy Aradin elhatározza, hogy hallgat a kicsit sem bíztató Morikra, máris megkezdődnek az előkészületek.
Ahhoz, hogy túléljünk a veszélyes utunkon, először is egy csapatot kell összeállítani. Limitált mennyiségű pénzünkért cserébe magunk rakhatjuk össze a kíséretet, ami ismét változatos, különc figurákból fog állni. Ha ezzel megvagyunk és némileg felfedeztük a várost, és esetlegesen megmaradt pénzünkből bevásároltunk élelemből és egyéb hasznos holmikból, meg is kezdődhet a kaland.
A történet és a cselekmény a könyv talán legfontosabb része, és még ha nem is nagyban tér el egy szokványos fantasy-sztoritól, mégsem szeretnék bármit előre lespoilerezni. Érdemes minden érdeklődőnek saját magának megtapasztalnia az igencsak sokféleképpen alakuló eseményeket.
A Végzet Prófétái egy nagyszerű bevezető volt a világba, azonban a Karavánkísérők egyértelműen emelte a téteket. Sőt, nem simán csak egy kaptafás következő részt forgathatunk, ami itt-ott valami újat kínál, hanem jóval koherensebb, konzisztensebb – és a könyv által nyújtott lehetőségek egyszerűen letaglózóak.
[h]Döntések és következmények[/h]
Az egyes fejezetpontok során egy csomó elágazás lehetséges. A karaván vezetőjeként kezünkben a döntés, hogy töretlenül célunk felé tartunk, vagy a velünk utazó segítők hatására teszünk némi kitérőt. Mivel a kalandjáték egyik alapvető eleme a kaland, ezért mindenkinek csak javasolni tudom, hogy térjen le az útról és nézzen szét a világban.
A rengeteg döntési lehetőségnek köszönhetúen nem egyszer annyira elkalandoztam, hogy már arra sem emlékeztem mi volt az eredeti kiinduló pont. A teszt kedvéért és merő kíváncsiságból bizonyos fejezeteknek többször nekimentem és következetesen mást választottam. És egyáltalán nem az történt, mint amire elsőre számítottam. Gondoltam, hogy mondjuk a háromból lehetséges út közül az egyik a jó, a másik kettő meg vagy halállal fog végződni, vagy valami egyéb borzalom fogja utamat állni. A legtöbbször pedig egyáltalán nem ez a helyzet.
Csomószor éreztem, hogy nem létezik jó vagy rossz út, csak döntések vannak, amelyek valamilyen következményhez vezetnek. Hogy ezek pozitívan, negatívan, vagy egyes esetekben egyszerre kétféleképpen csapódnak le, általában kiszámíthatatlanok és ettől hatalmasat nőtt a könyv újrajátszhatósága.
Egy ponton pedig akkora game-changing fordulat volt, hogy utána percekig kerestem az államat. Egészen konkrétan az egész hátralévő játék részére alapjaiban változott meg a játékmenet. Ez a rész teljesen meglepett, ilyesmivel emlékeim szerint még nem találkoztam lapozgatós szerepjátékkönyvben.
A harcokat itt is érdemes megválogatni. Gyakran ütközhetünk olyan ellenlábasokba, akiket ugyan legyőzhetünk, de az áldozat sokkal nagyobb is lehet, mintsem megérje a kétes jutalom. Máskor pedig kénytelenek leszünk hatalmas áldozatokat hozni a továbbjutás érdekében. Döntések és következmények.
[h]Utad itt véget ér…[/h]
A Vindgardia Hősei sorozat teljes mértékben független magánkiadás. Azonban ez ne rémítsen meg senkit, mert ugyan az első kötet is szórakoztató volt, a második minden tekintetben tovább emelte a minőséget.
Ezúttal sem hemzsegnek az illusztrációk, de nem is képeskönyvet forgatunk, szóval nem rónám fel nagy problémának. A könyvben szereplő képek viszont egytől egyig szépek és igényesek.
A fejezetpontok sokkal több döntést hagynak a játékosra, és a következmények is jobban belesimulnak a történetbe. Nem mellesleg az egyes fejezetek szépen és alaposan vannak megírva, a cselekmény pedig magávalragadó. A sztori rengeteg különféle karaktert vonultat fel, és a szerző igyekezett mindenkinek sajátos motivációt adni. És ne aggódjatok: lesz bőven csavar a cselekményben, és nem mindenki az, akinek látszik.
A Karavánkísérőkkel való játék során feltűnt, hogy a világ él és lélegzik. A szereplők háttértörténete és a rajtunk kívülálló tényezők, illetve a nem várt következmények egytől egyig gondoskodnak arról, hogy beleéljük magunkat a játékba.
Továbbra is azt mondom, hogy aki nosztalgiázni szeretne, vagy kedveli a lapozgatós játékkönyveket, ne habozzon és szerezze be az A Vindgardia Hősei sorozat eddig megjelent darabjait.
A recenziós példányért ismét hálás köszönet Szlobodnik Gábornak és Manninger Barnabásnak.