Most, hogy Oscar-díjra is jelölték a Rami Malek főszereplésével készült Queen tribute-filmet, a Bohém Rapszódiát, úgy gondoltam nem halogathatom tovább, meg kell néznem. Mivel roppant megosztó lett ez a mozi, még egy plusz kapaszkodót nyújtott számomra, hiszen nagyon szeretek beleállni a kontroverz témákba. Olvassátok el, hogy a kettészakadt tábor melyik oldalára álltam!
[h]We Will Rock You![/h]
Feltnűnően megsokasodtak a Queen-rajongók az elmúlt évben, ami köszönhető volt a mozikba kerülő Bohemian Rhapsody-nak (Bohém Rapszódia). Mikor bejelentették a készülő produkciót Rami Malek főszereplésével, elsőre mindenki szkeptikus volt, de a direkt/véletlen kiszivárgott forgatási fotóknál mindenki megnyugodott egy kicsit. Egy valamit biztosan tudhattunk: a castinggal nem lesz baj! Malek abszolút meggyőzően mutatott Freddie Mercury-ként, illetve a zenekar tagjait is pontosan másolták (a film készítése során a Queen-tagok erősen kivették a részüket a dologból, hogy minél életszerűbbek legyenek a karakterek).
Az életrajzi filmekkel nagy általánosságban az a probléma, hogy nagyon nehéz belőni, mikre érdemes fektetni a hangsúly, és hogy mekkora indőintervallumot fedjen le a játékidő. A Bohém Rapszódiánál úgy éreztem, hogy fogalmuk sincs a készítőknek az említett két dilemmához. Egész végig nem tudtam eldönteni, hogy ez egy Queen-film volt, vagy tisztelgés Freddie Mercury előtt, vagy egy kétórás best of válogatás meglepően jól lekopizott élő felvételekkel megbolondítva.
[h]Another One Bites The Dust[/h]
Ha Queen-mozi lett volna, akkor nem fektettek elég hangsúlyt a banda bemutatására. Egyszerűen csak megalakultak és hipp-hopp sikeres zenekarként amerikai turnéra mentek. És ahogy utánaolvastam, nem kevés ferdítés is került a filmbe a valóban megtörtént eseményekhez képest.
Ha pedig tisztelgés akart lenni, hát akkor nem sikerült megkedvelnem a főszereplőt. Freddie a film kétharmadában igazi seggfejként viselkedik. Még nem ástam bele magamat mélyebben az életrajzába, de ha így is volt, mint a filmben, nem éppen a legfelemelőbb tribute a már elhunyt énekest egy utolsó baromnak ábrázolni. Meg lehetett volna mutatni a kétes ügyeit, sőt meg is kellett volna mutatni, de úgy istenigazából.
Ha már arra vagyunk kíváncsiak, milyen volt a Queen tagjának lenni, akkor a családi mozi besorolás kedvéért nagy kár volt beáldozni a kemény időket is megmutató részeket. Nem volt bajom azzal, hogy párszor ennek ellenére is nyersen került bemutatásra Freddie magánélete, de hiányzott az a bátorság, amivel tényleg azt mutatják be, aki valóban volt, nem akit a rajongók istenként tiszteltek. Nem mellesleg azt rohadtul nem hiszem el, hogy a többi tag szentéletet éltek, és minden este húztak haza a családhoz, maximum egy sör elfogyasztása után.
[h]Don’t Stop Me Now[/h]
De még a kevéske pikáns képsor után is úgy éreztem, hogy totál megúszósra veszik a filmet a készítők. Amikor lehetett volna tabukat döntögetni, határokat feszegetni, akkor megálltak, és nem mentek tovább. Továbbá hiányoltam, hogy a mondanivaló fölött elsiklottak állandóan, és az ok-okozati összefüggések is néhol elmaradtak. Hol belenyúltak kényesebb témákba, hogy aztán szerte eresszék a nagy világba, hol pedig nagy ívben kerülték a feszültebb pillanatokat.
A zenei repertoár meg pont arra volt elég, hogy kedvet kapjak párszor meghallgatni a Best Of Queen válogatásokat. Mindenből csak egy kicsit hallhattunk (bár szerintem a film messze legszórakoztatóbb része a Bohemian Rhapsody megszületésének bemutatása volt), és igaz az egész filmre, hogy mindenből épphogy csak egy keveset kaptunk.
Nem mondom, volt néhány remek jelenet a film során, és nem csak Rami Malek volt elképesztő a szerepében. Minden karakter szuperül játszott, erre nem is lehet panaszunk. Egy csomó koncertfelvétel újra eljátszása is tökéletesen koreografált volt, és persze a kor ruhái illetve a hangulat is könnyen elvarázsolta a nézőt.
Azonban ezen kívül számomra semmilyen élményt nem nyújtott a Bohém Rapszódia. Noha nem ismerem A-tól Z-ig a Queen történetét, nem éreztem, hogy bármi újat tudott volna nekem mondani ez a film, azon kívül, hogy rövidebb medley-kben meghallgathattam a nagy slágereket.
[h]The Show Must Go On[/h]
Összességében tehát a Bohém Rapszióda megnézése után nem éreztem semmit. És ez a legszörnyűbb, ha egy filmalkotás után ilyen érzésekkel kel fel az ember. Hiszen ha jó, vagy borzasztó darabról van szó, hosszasan lehet elemezgetni, esetleg egy kiadósat lehet mérgelődni, ha annyira vacak. De nincs is annál borzasztóbb, mikor egy mozi semmilyen. Nem adott hozzá az életemhez semmit, nem lettem Queen-rajongó, nem forgatta fel fenekestül az életemet egy percre sem. Nincsenek megfejtések, nincsen tanulság, nincs sírás, vagy örömkönnyek. Egyszerűen csak egy kétórás játékidő van, remek slágerekkel, és néhány hatásvadász képsorral próbálják időről időre fenntartani a figyelmünket. A Bohém Rapszódia nem lett rossz film, csupán csak nem lett semmilyen.