A Blizzard az utóbbi pár évben aktívan tett azért, hogy egy körülrajongott és számos műfajt uraló cégből a játékipar fekete báránya legyen. A folyamat először közepesebb játékokkal és megkérdőjelezhető kiegészítőkkel indult, aztán nem sokkal később jött egy vállalhatatlan politikai állásfoglalás Hongkonggal szemben, egy klasszikus cím gyomorforgató újrakiadása, majd az utóbbi évtized leggusztustalanabb botránya az iparban. Persze minden balhé lecsendesül egyszer, és a korábban örökös bojkottot kiáltók is lassan visszatuszkolták az elveiket a fiókba, így az Overwatch 2 megjelenését már hangos érdeklődés övezte. És ha nem is ettől a játéktól fog helyreállni a cégóriás renoméja, a siralmas sormintába sem illeszkedik bele.
Először egyébként nem akartam kritikát írni, sokkal inkább csak egy rövid szösszenetet arról, hogy valami nem lesz attól folytatás, hogy rákerül a kettes szám – erről szomorú Neptun-bejegyzések is tanúskodhatnak. Sohasem hálás feladat egy mainstreamben lévő multiplayer játékról véleményt alkotni, mert elég gyorsan lehet vele hangyabolyba lépni, ráadásul ezek a gyakori frissítések miatt idővel teljesen átalakulnak, kibővülnek. Egy év múlva már teljesen irreleváns lehet ez a kritika is, és így is érdemes kezelni: ez az írás a jelen pillanatot tükrözi, és könnyen lehet, hogy pár hónapon belül a Blizzard rácáfol a bírálatokra, vagy éppen romba dönt mindent, amit eddig felépített. Meg azt sem szabad elfelejteni, hogy az Overwatch 2 eredetileg jóval több lett volna – az ígért PvE mód egyszer még érkezhet, de konkrétumok még nincsenek, és azzal együtt sem éreztem volna teljes értékű folytatásnak. Csupán a helyzet az, hogy a Blizzard maga készítette a csapdát, amibe belesétált, és ők döntöttek úgy, hogy valódi folytatásként, és nem frissítésként indítják versenyzőjüket, így pedig az OW 2-nek is kijár egy kritika – legalább annyira teljes értékű, mint az alanya.
[h]Tömött sorokban nem a tartalom érkezett[/h]
Azon szeretnék még az elején túllendülni, hogy az Overwatch 2 rajtja nem volt zökkenőmentes, sőt helyenként reménytelenül szar állapotban volt. A Blizzard-megjelenésekkor menetrendszerű sorban állás miatt eleinte többet láttam a töltőképernyőt, mint magát a játékot, különösen, hogy a szokás szerint felkészületlen szerverek dolgát DDos-támadások is nehezítették. A várakozók közül ráadásul gyakran ki is került az ember, és kezdődhetett elölről az elvileg néhány ezres, gyakorlatilag ki tudja, milyen hosszú sor. Aztán amikor ez a probléma megszűnt, érkezett egy másik – a meccsekre kellett átlag 20-30 perceket várakozni. Egy ideje ezek a gondok elsimultak, és a Blizzard némi jutalomfalatot is ad a türelemjátékért, de ettől még határozottan nem lehetnek büszkék erre a rajtra.
Ennek persze kár túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mert (habár Bastion jelenleg szó szerint játszhatatlan a bugjai miatt) az Overwatch 2 üzemképes. Azt viszont nem sikerült megfejtenem, hogy miért folytatás az OW 2, ennek pedig nagyon prózai oka van: egyszerűen nem az. Új tartalommal alig találkozhatunk. A játék sarokköveiből, a karakterekből három újat kaptunk, amely kifejezetten kevés ahhoz képest, hogy előtte legutóbb 2020 áprilisában bővült a panteon Echóval. Az Overwatch utolsó két évét megviselte a rendszeres új tartalom hiánya, de legalább ott volt a remény, hogy a készítők a második részre tartalékolnak. Két és fél év alatt mindössze három új karakter viszont nem erről tanúskodik, és aggasztó gondolatokat szül a jövőre nézve.
[h]Nem sok, de legalább kevés[/h]
Legalább az új jövevények egészen jól sikerültek. Sojourn ha nem is a legeredetibb, de egy erős, és a célzókészséget jutalmazó hős lett, Kiriko a komplexebb supportok közé tartozik, Junker Queen pedig az egyik legdinamikusabb és legszórakoztatóbb tank. Vizuális dizájn szempontjából nem ők lesznek a gárda csúcsai, de képességeik felismerhetőek, és használatuk is szórakoztató, és végső soron ez az, ami számít. Őket ezúttal hat új pályán is kipróbálhatjuk, amelyek szinte feltűnés nélkül illeszkednek a már létező helyszínek közé. Ez egyszerre jelenti, hogy remekül néznek ki (már csak a grafikusmotor ráncfelvarrása miatt is), és azt is, hogy a felépítésük majdnem egy az egyben megfelel a többi, azonos játékmódban használt térképnek. Pár helyen mintha csak lecserélték volna a stílusjegyeket, és minden más maradt volna a régiben.
Üde színfoltot az új játékmód és a köré épülő pályák jelentenek – itt egy robotot kell birtokba venni, aki az őt irányító csapat barrikádját tolja minél messzebb az ellenfél bázisa felé. Ennek a játékmódnak jól áll a szimmetria, és bár lenne mit csiszolni rajta (különösen a nagy távolságok teszik darabossá a meccseket), az újdonság varázsa simán elviszi a hátán. Cserébe egy régi versenyző, az Assault mód kikerült a repertoárból, a hozzá tartozó három pályával együtt, számomra rejtély, hogy miért. Ezzel a játékmenet magját érintő újdonságokból ki is fogytunk, és ez a vitézi mennyiség egy közepesebb frissítés szintjét nyalogatja alulról – nem olyasmi, amire hosszú hónapok után, pláne egy folytatásban számítanánk.
[h]Durva csiszolópapírral[/h]
Az Overwatch 2 persze inkább változott, semmint bővült az “elődjéhez” képest, és a karakterek nagy része át is alakult. A többségük azért nem fog komoly megütközést okozni a tapasztaltabb OW-játékosoknak, inkább egy-egy képesség lecseréléséről van szó, de úgy általában “önellátóbb” lett az egész gárda. A hősök valamivel kevésbé szorulnak rá csapattársaikra, kicsit mindenki jó mindenre, és ez az egyediség feláldozásával is járt. Ennek ugyan megvan az az előnye, hogy jóval kevesebb a CC (crowd control)-képességek hatása, de a kreativitás azért mégsem csak lassításokban és bénításokban nyilvánult meg, és van, amit kár volt elveszteni. Ez persze nem teljesen új keletű dolog, már az első rész is frissítésről frissítésre módszeresen lúgozta ki magából az átlagtól eltérően működő eszköztárakat, elég csak például Symmetrára gondolni. És bár érzetre a többség erősebb lett, a balansz messze nem tökéletes, de hát nem is fair évek fejlesztése és két béta-időszak után ennél többet várni, nem igaz?
A karakterek átalakításánál is lényegesebb változtatás, hogy a csapatok hatról öt fősre csökkentek, ez a főbb játékmódokban eggyel kevesebb tankot jelent. Ennek megvan az az áldásos hatása, hogy kevesebb pajzs lassítja az akciót, valamivel dinamikusabbak lettek az összecsapások, és jóval kevésbé működnek a passzív, szórakozás-gyilkos taktikák. Viszont a tankok eredeti formájukban maximum a bokszzsák szerepét tölthetnék be magukra maradva, így érthetően vagy egy MMO raid boss ellenállóképességét, vagy egy csillagromboló pusztítását kellett megkapják. Viszont néhány helyen sikerült átesni Orisa másik oldalára, és többeknek mindkettőből jutott, így pedig DPS-eket megszégyenítő, elpusztíthatatlan gyilkológépek születtek, élükön a fentebb megnevezett lóval.
[h]Nem lehet mindent egyszerre[/h]
Ezek a változtatások komolyabb nyomot hagytak a játékmeneten, de az Overwatch-élményt nem alakították át lényegesen. A harcok továbbra is ugyanazokon a pontokon sűrűsödnek a kissé ötlettelen pályadesign miatt, csak magasabb oktánszámon pörögnek az összetűzések. Továbbra is ugyanazok a hősök működnek jól együtt, most is ugyanazt kell csinálni, mint korábban – olyan drasztikus változás nem történt, amely egy új sorszámért kiáltana. Ne feledjük, az első rész úgy kezdte, hogy külön offenzív és defenzív karakterek voltak, szóval korábban nem volt idegen a Blizzardtól, hogy komolyabb módosításokat mezei frissítésekben adjon ki.
Az Overwatch 2 folytatásként már csak azért sem állja meg a helyét, mert teljesen felülírta az első részt, lényegébe átvéve annak a helyét, és magába olvasztva azt. Ez valahol érthető, hiszen nem akarják feldarabolni a közönségüket, de frusztráló is lehet, ha valakinek nem jön be egy-egy változtatás – és erre azért van reális esély, mert nem mindegyik vált a játék előnyére. A Blizzard érzésem szerint egyszerre szeretett volna kiadni egy valódi folytatást, amely majd a 2-es szám szirénénekével gyűjti egybe a szétszéledt, kiégett régi hajósokat, és egyszerre akarta, hogy minden maradjon a régiben, kényelmesen, veszteségek nélkül – a játék sokszor csak Overwatch-ként hivatkozik magára is. És ezt a kettős helyzetet látszólag mindenki elfogadta, és valahol én is kénytelen vagyok – hiába indulna elvileg egy teljes értékű új címként az OW 2, amelynek sovány tartalma miatt jóformán értékelhetetlen, érzem és látom, hogy ez mégiscsak egy free-to-play frissítés, amelyet máshol a süllyedő hajók utolsó kürtszavaként szoktak kiadni, ahogy az például a Battleborn és az Evolve esetében történt.
[h]Ami működik, azt nem kell megszerelni[/h]
A szomorú hír tehát, hogy ez az első rész, és tökéletesen felesleges volt erre folytatásként hivatkozni, hiszen nemhogy a történetbe vagy a PvE tartalmakba nem lehelt életet, de a PvP-t is csak hellyel-közzel reformálta meg. A jó hír viszont, hogy ez az első rész, tehát továbbra is szórakoztató. Még mindig remek élmény csak beugrani egy-egy meccsbe, használni a még mindig veszettül élvezetes képességeket és ultikat, átélni egy-egy szoros összecsapást, és végül nyerni több meleg helyzet után, mint amennyi a Túl a barátságonban volt. Egy egyéni megmozdulással megfordítani a meccs kimenetlét, vagy éppen szoros csapatmunkával az ellenfél fölé kerekedni. Ranked meccsekben mindent beleadni, vagy a komolytalan arcade-módokban kirúgni a hámból. Két meccs között is lövöldözni, vagy kipróbálni egyet a számtalan közösség által kreált ötlet közül, amelyek nem egyszer szórakoztatóbbak maguknál a fő meccseknél.
Ebben a részben tehát megvan mindaz, ami az elsőt naggyá tette még évekkel ezelőtt, és nem is célom ebbe részletesen belemenni, hiszen az élmény központi része még mindig pontosan ugyanolyan. Az Overwatch 2 most kicsit megidézte ezeket a régi, szép időket, amikor még sokan játszottak, amikor minden ismerős kapható volt egy-két meccsre, amikor még nem uralkodott el a lassan érkező tartalom okozta pangás és a fásultság. Egy kis vérfrissítés ez, amelyért alapvetően csak hálás lehetek. Ettől még nem lesz tisztelhető folytatás, és arra sincs semmi garancia, hogy a fellángolás hosszú távon is kitart. A játékosbázis többsége hosszabb kihagyás után érkezett vissza a Blizzard hívó szavára, így egyfajta második újdonságként hatott az OW 2, de kérdés, meddig lesz elég, amit most látunk, és vajon képesek lesznek-e új, minőségi tartalommal ellátni a régi-új közönséget. Reméljük, hogy nem a 3 hős/2,5 év tendencia folytatódik.
[h]Semmi nincs ingyen[/h]
Már csak azért is illene rendszeresen frissíteni a játékot, mert gazdaságilag teljesen átállt a ma népszerű live service-modellre. A játék teljesen ingyenesen elérhető, és mint ilyen, valahonnan bevételhez kell jusson, ehhez pedig bölcs fejlesztők már régen feltalálták a mikrotranzakciókat és a Battle Passt. Nincs ebben semmi meglepő, de ettől még nem vagyok kibékülve az új monetizációs rendszerrel. A BP a szokásoshoz képest is kevesebbet ad az ingyenes játékosnak, de azért leváltja a korábbi szintrendszert, és a lassú, de biztos haladás élményét érdektelen kihívások hajkurászására cseréli. Ráadásul az új játékosoknak ezen keresztül kell feloldani a karaktereket is, amely szintén nem olyan szimpatikus húzás. Hiába lenne ez papíron egy kiszámíthatóbb és egyértelműbb szisztéma, mint a loot boxok, ha az ember nem akar valami specifikusat, akkor sokkal jobban esik, ha rendszeres jutalmat kap fáradságáért, és ez alapján visszasírom a zsákbamacskát – sose hittem volna, hogy ezt bármilyen kontextusban le fogom írni.
Az Overwatch 2 tehát messze van a tökéletestől, önálló folytatásként pedig nem állja meg a helyét. Piszok nagy szerencséje, hogy az első rész erényeit nem kukázta, és így kifejezetten szórakoztató tud lenni, még ha dizájn tekintetében láttunk is már előremutatóbb próbálkozásokat. Ez menti meg, csak ki tudja, meddig – a Blizzardon áll, hogy ne csak lélegeztetőgépen tartsa, mint egy idő után az első részt. Aztán ki tudja, lehet majd jön a harmadik rész, három újabb karakterrel.
Cím: Overwatch 2
Kiadó: Blizzard Entertaiment
Fejlesztő: Blizzard Entertaiment
Megjelenés dátuma: 2022. október 4.
Műfaj: FPS, hero shooter