A videojátékokból készült mozis próbálkozások valahogy sosem jöttek még össze igazán (Super Mario Bros. brrr). Többnyire a filmes szakik nem nagyon értik mitől lesz jó egy játék, és mitől szinte lehetetlen jól vászonra vinni egyes alkotásokat. A Monster Hunter tipikusan olyan videojáték, aminek alig van sztorija, viszont a játékmenet és az élmény bőven kárpótolja a játékost. De egy interaktív élményből mozifilmet készíteni? Legrosszabb ötlet valaha.
[h]A katonák nem félnek a párhuzamos dimenzióktól[/h]
Paul W. S. Anderson, a Resident Evil filmek rendezője dobott egy “fogd meg a söröm” momentumot és kedves feleségével, Milla Jovovich-csal a főszerepben elkészítették a Monster Hunter – Szörnybirodalom című egészestés blockbustert. És amúgy nem is lett annyira szörnyű. Mármint de… de nem úgy.
Nehéz megfogni ezt a filmet, és úgy írni róla ajánlót, hogy minden részét helyén tudjam kezelni. De előtte eloszlatnék néhány ködös foltot: A Monster Hunter jó film? Nem. Ez lesz a videojátékadaptációk megmentője? Pesze, hogy nem. Paul W. S. Andersonnak engedni kéne, hogy továbbra is filmeket rendezzen? Dehogyis. Ezzel szemben jól szórakoztam ezen az agyatlan vackon? A francba is, igen.
A film története nagyjából pontosan ugyanazokban a mélységekben mozog, mint magának a játéknak a sztorija. Sőt, igen jóindulatúnak kell lenni ahhoz is, hogy ezt egyáltalán történetnek nevezzük. Artemis (Milla Jovovich) és feláldozható ranger-csapata a köves pusztaságban krúzol, amikor egy semmiből jött vihar elteleportálja őket egy idegen világba.
A film nagyjából első fele nem szól semmiről. A jóérzésű Monster Hunter-rajongó csak pisloghat, hogy jó helyen jár-e. Oké, akad egy egész pofás akciójelenet egy Diablos-szal a főszerepben, de az utána lévő bődületesen hosszú és felesleges rész a Nerscyllákkal már tényleg nem kellett volna.
Az első egy órában azt láthatjuk, hogy az ultramenő osztag nem is nagyon botránkozik meg azon, hogy elkerültek egy másik világba, ahol háztömb méretű szörnyek kóricálnak. Aki meg sokkot merészel kapni, azt Artemis úgy lecseszi, mint annak a rendje. Hiszen a katonák dolga, hogy mindent lelőnek a francba, és az mindegy, hogy az ellenség ember, vagy történetesen egy Diablos.
[h]Milla Jovovich becsokizik[/h]
Ha megkérdeznének tízezer MH-rajongót, hogy melyik szörnyeket szeretnék viszontlátni egy, a játékból készült mozifilmben, kétlem, hogy a Nerscylla nevű pókszörnyek benne lennének a top 20-ban. Azt meg egyenesen nevetségesnek tartanák, hogy a játékidő fele velük menjen el.
A film első felében itt-ott azért felfedezhető néhány jelenet, vagy kikacsintás, ami megbirizgálja a rajongók gyíkagyát, de a fanservice csak az első óra után indul be.
A Monster Hunter kétség kívül elbírt volna több szörnyet, akár csak bemutatás szintjén is. Viszont amiket bemutattak, kifejezetten jól lettek megalkotva. A CGI legtöbbször elég jól néz ki, nem sokszor éreztem azt, hogy összecsapták volna például a szörnyek kinézetét.
Artemis és a hozzá csapódó Hunter (Tony Jaa) kémiája totál nem működik, és interakcióik egymással is roppant színapadiasak és erőltetettek. Amikor megpróbálnak igazi badassként viselkedni, az sem sül el mindig a legjobban, de itt is lehet szemezgetni, mert azért vannak jobban sikerült megmozdulások is.
A film visszatérő gagje, hogy Artemis csokival kínálja Huntert, utóbbi meg rákattan. Nem, nincs több hozzáfűznivalóm, ez a poén.
[h]Legalább van benne palico[/h]
A fegyverek, a szörnyek és nyilván a palico miatt már megéri megnézni, de ezek mellett senki ne várjon egy mesterművet. Aki ismeri a játékot, biztosan felfedez neki tetsző momentumokat, de aki nálam jobban képben van a sorozat világával, biztos találna kivetni valót bizonyos dolgokban.
Azok a nézők, akik csak egy szörnyes filmet akarnak megnézni, és az elvárásaik kellően alacsonyan vannak, adhatnak neki egy esélyt. A fanservice-ként szolgáló kikacsintásokat egészen biztosan nem fogják érteni, de a gyér színészi játék, a látványosnak mondható csaták és Ron Perlman félbolond macskásnőre sminkelve önmagáért beszél.
Nem fogok azzal érvelni, hogy aki csak ki akarja kapcsolni az agyát, üljön le elé és szódával elmegy. Ez egyáltalán nem menti fel az alól, hogy objektíven nézve a Monster Hunter egy béna film. Nulla történet, kicsapongó cselekmény, szinte zéró színészi alakítás, felcsendülő synthwave dallamok (mert azzal manapság bármit el lehet adni) és a film első fele nettó üresjárat. De akkor sem tudok elmenni a szubjektív véleményem mellett, hogy egyszer lazán nézhető.
A Diablos és a Rathalos (de leginkább a palico) látványa bökdöste a bennem lakó fanboyt, és lehet a bezártság teszi velem, de teljesen jól elvoltam végig. Én hülye, még egy folytatást is szívesen megnéznék több és nagyobb szörnyekkel.
Összességében tehát a Monster Hunter film objektív alapokra helyezve egy végtelenül ostoba és jóindulattal is közepes végeredményt produkál. Az, hogy kiből milyen szubjektív élményt fog kiváltani, nos az… elég szubjektív. Nem fogok senkit sem okolni sem azért, mert tetszett neki, sem pedig azért, mert gyűlölte.
[h]Csatlakozz a GeekVilág közösséghez![/h]
[h]Támogatlak![/h]
