A Marvel második sorozatának két feladata volt: méltóságteljesen folytatni Amerika Kapitány történetét és bevezetni a nézőket a következő fázisba. Hogy mindez miként sikerült, arra a válasz akár könnyen összefoglalható is lehetne, ám a készítők egyéb törekvései miatt mégsem lett olyan egyszerű.
Ahogy arról már korábban írtunk, az első epizódok szokás szerint inkább a szereplők bemutatásával, mintsem az eseményekkel foglalkoztak. Persze az utóbbiból is kijut egy kevés, elég csak a nyitójelenetre, vagy éppen az új Kapitány bemutatására gondolni. Ami a hősöket illeti, a széria nem a megszokott Marvel formulát követi. Sam és Bucky emberi oldala kerül előtérbe, tudomásunkra adják, hogy mindkettejük élete szívás és ezen az sem segít, hogy nem bírják egymást. Ennek oka érthető és nagyon jól be is lett mutatva, viszont a cselekmény, ami megtöri a jeget kettejük között, elég összecsapott lett. De legalább hamar összehozzák őket, hiszen az ahogy lenni szokott, most is meg kell állítani a rosszfiúkat.
[h]A tél katonái[/h]
A start előtt kétes volt a főellenség valódi kiléte, ám az hamar kiderült, hogy végül nem Zemo lett az. Helyette pár fiatal szuperkatona vállalja magára az ügyeletes „gonosz” szerepét. Őket is inkább a Tél katonája és Polgárháború filmek ihlették. Földhözragadt, de annál veszélyesebb ellenfelek, akik emberibb mivoltjuknak hála könnyebben befogadható motivációval rendelkeznek. Ez pedig megnehezíti a hősök feladatát, hiszen ahelyett, hogy csak simán bedarálnák őket, néha átérzik fájdalmukat. Így válhattak volna ők igazán legendás ellenfelekké a Marvel világában, ám a célért való feltétlen elhivatottság őrült fanatizmusba váltott át. Végül pedig az a pár fiatal, akik az emberiség felét képviselték, jelkép helyett hétköznapi terroristává avanzsáltak. Persze gyakorlatilag végig azok voltak, hiszen a cél szentesíti az eszközt alapon nem féltek bemocskolni a kezüket. De aztán maradék emberségük is teljesen megszűnt létezni.
A két címszereplő már nem esett ebbe a hibába, sőt ők folyamatosan pozitív irányba fejlődtek. Érthető, hogy Sam miért nem akar Kapitány lenni, ahogy az is, hogy Bucky miért nehezményezi ezt. Közös kalandjuk ezért nem is indul felhőtlenül, de az idő múlásával rájönnek arra, hogy nem hiába imádta őket annyira Steve Rogers. Barátságuk kialakulása tökéletesen meg lett írva és ez főleg Bucky karakterfejlődésének tudható be. A Sólyomról már nem mondható el mindez maradéktalanul. Motivációjára és az ő által képviselt értékekre nem lehet panasz, de a többiek a legtöbbször elviszik előle a show-t és ő inkább a háttérben asszisztál. Persze a végén megkapja a neki járó rivaldafényt, amit aztán senki sem tud elvenni tőle.
[h]Felemás érzések[/h]
Szomorú azonban, hogy a két beígért visszatérő csak elvétve tűnik fel. Zemo jelenléte ugyan folyamatos egy darabig, de karaktere csupán arra volt jó, hogy a történet egy részén átsegítse a két főszereplőt és bevonja Wakanda elit katonáit a sorozatba. Pedig láthatóan azt a célt szolgálta volna az egykori gonosztevő, hogy Bucky és Sam kapcsolatát előrelendítse, de jeleneteit önző módon magának sajátította ki. Amit igazából mindenki szeretett volna, de végül még így sem tudtunk meg semmi újat a Daniel Brühl által alakított karakterről. Csupán az derült ki, amit már mindenki tudott: Zemo egy gazdag, kifinomult báró, aki szupererő híján eszével tesz keresztbe ellenlábasainak. Ennek ellenére Zemo üde színfoltja volt a szériának.
Sharon, vagyis az ifjú Carter ügynök már nem olyan érdekes, sőt nélküle is simán működött volna minden. Karakterét próbálták egy igazi badass figurának beállítani, aki túljárhat bárki eszén, ez azonban nem működött. Nehéz lenne megmondani, hogy pontosan miért, de a legfőbb ok talán az, hogy nem tudjuk min ment keresztül pontosan a Polgárháború eseményei után. Na meg az sem elhanyagolandó tényező, hogy ez a partizán maffiozó stílus nagyon nem passzolt hozzá.
És végül nem hagyhatjuk ki a sorozat kétségtelenül legmegosztóbb szereplőjét sem, az új Kapitányt. Wyatt Russell annyira jól hozta a hazafi karaktert, hogy sajnálatos módon a legelfogultabb rajongók nem csak John Walkert szidalmazták, hanem a színészbe is keményen beleszálltak. Pedig ő csak tökéletesen játszott el egy, a háborúk és a hőstetteiért kiérdemelt kitüntetések súlya alatt megrogyó veteránt, aki nem képes elfogadni, hogy emberként tehetetlen szupererővel rendelkező ellenfeleivel szemben. Ez aztán konfliktusokat szült a kedvenc karakterek ellen, meggondolatlan cselekedetei pedig tovább rontották helyzetét. De végül be kellett látnunk, hogy ahogy a Tél katonája, úgy Walker karakterpályája is gyönyörű ívet ír le.
[h]Összecsapott lezárás[/h]
Hiába köti le a nézőt azonban a sok érdekes arc, a végén még annyi időt sem kapunk, hogy könnyes búcsút vegyünk tőlük. Érthetően a Sólyomra fókuszált a finálé, de a többiek nem kapták meg a nekik járó perceket. Sőt igazából Sam se, ő is inkább a sorozatban végig jelenlévő és az elmúlt évek szellemét komolyan átjáró pc gondolatmenetek áldozatává válik. Pedig az elején mindez jól passzolt a sztorihoz, hiszen Sam motivációjának egyik alappillére is ez volt. Jól adagolták és egyáltalán nem éreztük tolakodónak egészen addig, míg Bucky az ötödik részben be nem nyögött egy akkora baromságot, ami tönkretette az egészet. Végül azonban mégis Sam és új barátja közös jelenete lett az, mely a legnagyobb eséllyel volt képes könnyeket csalni a néző szemébe.
Kisebb botlásai ellenére bátran állíthatjuk, hogy a Sólyom és a Tél katonája az MCU jobb alkotásai közé tartozik. A Tél katonájának köszönhetően megmaradt az Amerika kapitány filmek rideg, hidegháborús hangulata, mely a szuperhősöket háttérbe szorítva, emberibb megoldásokkal operál. A Sólyom pedig tálcán szállította nekünk a látványos, hollywoodi filmeket megszégyenítő akciójeleneteket, melyek olykor jobban felpörgették az amúgy sem lassú tempót.
[h]Jöhet a második évad?[/h]
A sztoriból pont annyira futotta, hogy életet adjon hat epizódnak, de annál többre aligha volt elég. Látszik, hogy igyekeznek rendbetenni az MCU korábbi történeti hiányosságait és eközben a jövő filmjeinek is előkészítik a terepet, de talán emiatt sem sikerült mindenre összpontosítani. Ahogyan korábban már említettem Zemo múltját nemes egyszerűséggel elfelejtették bemutatni, a titokzatos Power Broker vonalat pedig elkapkodták. Valami hasonló történhetett a Sólyom pálfordulásával és úgy az egész lezárással is. Össze lett csapva, mert nem sikerült úgy beosztani az időt, hogy minden és mindenki megkapja azt, ami járt volna neki.
Mindez nem azt jelenti, hogy később még nem láthatjuk a szereplőket. A sorozat végével bejelentették az Amerika Kapitány negyedik részét, korábban pedig már arról beszéltek, hogy lehet a sorozat is kap még legalább egy évadot. Aminek örülnénk, hiszen Zemoban még rengeteg potenciál van, ahogy a Fehér Farkas szálban is. Arról nem is beszélve, hogy Sharon Carter újra az események sűrűjébe csöppent. Egy biztos, akárhova vezet a szereplők útja, mi szinte biztosan találkozunk még velük.