Szintén újabb klasszikust hoztam nektek #HorrorHónap alkalmából. Jason Vorhees karaktere legendás a horror rajongók körében. Sőt, még talán azok is felismerik legendás hokimaszkjáról, akik nem járatosak annyira a műfajban. Nekiestem tehát a legelső, 1980-as résznek, hogy felfedezzem, honnan indult a kultusz. És hogy utána teljes depresszióban üljek, hogy mi a franc volt ez az utóbbi másfél óra?
Ma már mindenidők legnagyobb horror közhelyei között szerepel a “tinik az erdőben isznak, drogoznak, szexelnek, meghalnak” alapfelállás. A 80-as évek elején ez még egyedi szájízt adott a zsánernek. Na, de nem is kerülgetem a comingout-kását: én sosem láttam az 1980-as Péntek 13-at, csak már valamelyik későbbi darabot. Utólag már nem is bánom. Tudom, én még fiatal vagyok és nem érthetem, de a legelső Kristály tavi gyilkolászás egy másfélórás kínzás volt számomra.
[h]Hol vagy, Jason hol vagy?[/h]
Úgy érzem ez sem lesz egy túl hosszú cikk, mert erről a filmről szinte egyáltalán nem lehet beszélni. Annyi történik, hogy az elátkozott Kristály tóhoz érkező fiatalok időről időre jól meghalnak. Egy rejtélyes gyilkos szedi válogatott módon a bulizó tiniket. Komolyan csak ennyi történik, se több, de inkább kevesebb. A színészek tehetsége elég alacsony szintet üt meg, ami persze nem lenne önmagában baj. De hogy annyi üresjárat van a filmben, azt alig akartam elhinni és ezt sem sikerül érdemben kitölteni. Ilyenkor élesedik ki igazán a színészek antiprofizmusa. A filmben gyakran lényegében nem történik semmi, legfeljebb meghal valaki. Minden jelenetben vártam a világ egyik legikonikusabb álarcos gyilkosát, Jason Vorheest, hogy végre megmutassa magát, de mindig csalódnom kellett.
A remény hal meg utoljára – erre gondoltam, mikor fogyott a játékidő és Jason még sehol sem volt. Na mondom, biztos majd csak a vége felé derül ki, hogy ő kicsoda, és akkor majd szaladgálhatnak előle a jajveszékelő tizenévesek. Lerántom a leplet azoknak, aki hozzám hasonlóan barlangban élnek, és sosem látták ezt a filmklasszikust: Jason. Nincs. Benne. A. Filmben. Helyette az anyukájával találkozhatunk, s mit ad Isten, a szerencsétlen megbomlott elméjű hölgy mészárol a táborban.
Elhiszem, hogy 80-ban az egész Péntek 13 egy formabontó ötlet lehetett, és hogy sokaknál mai napig kultklasszik státuszban van a film, de közel negyven év távlatából számomra nem igazán műdködött. Természetesen fenntartom, hogy ez egy végtelenül szubjektív saját vélemény, ettől függetlenül elfogadom, hogy meghatározó darabja a műfajnak. Viszont bennem sajnos semmilyen húrokat nem mozgatott meg, így azonosulni sem tudok vele. Lesz még egy klasszikus sorozat a #HorrorHónap során, amit hasonlóképpen értékelek. Emiatt már előre sajnálom a Geek Világ követőszámát, és hogy földbe kell tipornom a hülye fiatal mentalitásommal egy filmtörténeti remekművet.
Összességében tehát a Péntek 13 egy abszolút felejthető film. Elkövettem a hibát, hogy Jason kultusza miatt sokkal nagyobb durranásra számítottam és a földbe döngölt csalódottságom. Egy mára már teljesen szokványosnak mondható, klisés slasher, amitől képtelen voltam elvonatkoztatni. A végén lévő csavar azért piros pontot érdemel, emiatt fogom folytatni a filmsorozatot, meg nyilván Jasonért. Aki régebben látta utoljára a filmet, és gondolkodik, hogy újrázzon, annak csak azt tanácsolom, hogy a nosztalgia rózsaszín ködje mögé érdemes benézni. Nem biztos, hogy ugyanaz az élményt nyújtja majd a Péntek 13, mint amire emlékszünk.
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
Az első tematikus hónapunk a horror jegyében telik. Ha van bármilyen érdekes sztorid, hogyan és mikor találkoztál a műfajjal, ne tartsd magadban! Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármilyen geek témában!
Olvasd el a többi horror cikkünket: HorrorGeek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!