Újra és újra rájövök, mennyire nehéz bármi újat kitalálni a science fiction műfajában. Ha adott könyv már ismert építőkockákból próbál felhúzni egy történetet, általában az dönti el sikerességét, hogy az író mennyire hatékonyan tud reflektálni a társadalomra, vagy az aktuális égető kérdésekre. Illetve, hogy mennyit tud önmagából, vagy írói tehetségéből átpaszirozni a lapokon. Éppen ezért alig hittem a szememnek, amikor elkezdtem olvasni Nicholas Binge: Felemelkedés című regényét. Minden ízében egyedi, intelligens, és nem akar görcsösen társadalomkritikus lenni. Ráadásul hihetetlenül szórakoztató.
A hegyekben fönn
A Felemelkedés meghökkentő bevezetővel indul. A főszereplőt, Harold Tunmore-t testvérének szemszögéből ismerjük meg először. Az erősen zárkózott és magának való fivér rendszerint elmaradt a családi léttől, alig foglalkozott bárkivel magán kívül. Csupán unokahúgával, Hattie-vel törődött igazán, majd se szó, se beszéd, Harold évtizedekre teljesen eltűnt.
A bevezetőt követően nézőpontot vált a regény, és már Harold van a középpontban, akinek életét Hattie-nek küldött leveleiből ismerheti meg az olvasó.
Harold afféle fizikus Sherlock Holmes-ként éli az életét, és hatalmas tudását megoldhatatlannak tűnő rejtélyek megoldásának szenteli. Így keveredik bele minden eddiginél legnagyobb kalandjába is. Az óceán közepén néhány hónappal ezelőtt hirtelen megjelent egy minden ismert, Földön megtalálható hegységnél nagyobb hegy. Önmagában a maga tizenháromezer méteres csúcsával is megdöbbentő jelenség, de keletkezésének körülményei teljességgel ismeretlenek.
Harold és egy kiválasztott tudós-csapat feladata megmászni a hegyet, és kideríteni, hogy került oda, illetve felfedni megannyi titkát.
VanderMeer után szabadon
Maga a könyv szerkezete, a választott írásnyelv is különleges. A becsapós bevezető, amely menet közben nyer értelmet, a leveleken keresztül elmesélt különös történet, és a hangvétel mind-mind olyan élményt eredményez, amivel nem találkozik minden nap az olvasó.
Néhol egészen intim, szívhez szóló és drámai, máskor végletekig intelligens sci-fi, rendesen alátámasztott tudományos érvekkel. Megint máskor vérfagyasztó horrorba csap át, csak hogy borzolja a kedélyeket.
Ha mindenáron hasonlítanom kellene valamihez (mégiscsak emberek vagyunk, muszáj mintázatokat keresnünk), akkor bizonyos szögből Jeff VanderMeer köszön vissza a lapokon. Az Expedícióhoz (és többi, extrém weird írásaihoz) egészen hasonló az alap koncepció, és hangvételben is a személyes tragédia feldolgozása váltakozik az emberi aggyal felfoghatatlan jelenségekkel.
Binge alkotása viszont VanderMeerhez képest fényévekkel könnyebben fogyasztható. A weird elemeket csak addig csűri-csavarja, amíg még éppen nem válik kényelmetlenné, vagy túlságosan allegorikussá. Persze a Felemelkedésben is előfordulnak olyan részek, ahol kénytelen az író bevetni elvontabb eszközöket gondolatai továbbítására, de nem soha nem csap át művészkedő magamutogatásba.
A Felemelkedés olvasmányos formában adja át bitang erős mondanivalóját. Bőven ad teret az olvasónak elgondolkozni a gyászon, a család fontosságán, és személyes válságaink feldolgozásán. Rettentő emberi problémákról ír Binge, miközben a sci-fi műfaji sajátosságaiból sem ad lejjebb.
Néha a nehezebb út vezet a kijárat felé
A Felemelkedés többször mutat fityiszt a hasonló zsánerműveknek. Néha a sztori fordulópontja tényleg csak egy egyszerű, logikus és hátsó szándék nélküli fordulat. És ha a tálalás rendben van, akkor valóban nincs szükség gigantikus csavarokra, hogy érezhessük a téteket. E regény esetében pont remek arcontörlése a hasonló műveknek, hogy az egyik csattanó, hogy valójában nincs is csattanó.
A regény teljes mértékben átgondoltan lett megírva. Van egy érdekes és nem túl szokványos bevezetés, rendes tartalommal megtöltött tartalom és egy épkézláb befejezés. Utóbbit pedig akár szabadon is értelmezhetjük, attól függően mit vittünk magunkkal a könyvben elmesélt történet tanulságaként.
Ha akarjuk, beleláthatunk valamiféle happy endet, de a lezárás nem sok feloldozást hordoz magában. Azonban ez is az olvasóra van bízva, vérmérséklettől függően akár értelmezhetjük boldognak is a befejezést.
Verdikt
Összességében a Felemelkedés nem egy tucat-sci-fi, hanem minden ízében egyediséget sugárzó, roppant érdekes mű. Nem próbál üres kliséket puffogtatni, de képes közérthető formában átadni az egyébként nehezen felfogható elméleti kérdéseket. A történet koherens, a párbeszédek előremutatók, a főbb szereplők pedig már-már fájón emberiek. Fájón, hiszen kompromisszum nélkül állít tükröt olvasói elé, és némely esetekben a felismerés rendesen be tud vinni egy-egy erős gyomrost.
A mellékszereplők java nincs annyira kidolgozva, ők talán kissé sablonosra sikeredtek. Rajtuk azonban nincs akkora hangsúly, hogy mindez negatívan csapódjon le.
Harold egy különleges, de nagyon átgondolt figura, aki elképesztő mélységeket kapott a regény során. Szívszorító tragédiája tökéletesen passzol a történetbe, akkor is ha szó szerint vesszük a leírtakat, és akkor is, ha pszichológiai metaforaként értelmezzük.
A Felemelkedést nyugodt szívvel tudom ajánlani minden SF-rajongónak, és azoknak is, akik egy kicsit beleuntak a műfajba. Ez a regény garantáltan kirángat a komfortzónából, és elolvasása után is elegendő munícióval szolgál, amin lehet agyalni álmatlan éjjeleken.
A kötet az Agave kiadó gondozásában jelent meg.