Egy nyúl eltűnt személy után nyomoz egy állatok lakta városban. Ez akár a Zootropolis beharangozója is lehetne, de valójában egy magyar indie fejlesztőcsapat, a Likely Games munkájáról van szó. A Falcon City egyébként egy klasszikus point & click kalandjáték, és nem is próbál másolni másokat.
Nincs egyszerű dolga az embernek, ha magyar szórakoztatóipari termékek bírálatára adja a fejét. A legnagyobb problémaforrás az elfogultság. Ez a legtöbbször pozitív irányba történik, de például a filmek világában egy ideig ennek az ellenkezője is előfordult. Ha az előbbi teljesül (mint esetemben is néha), akkor vagy egy gyenge produkciót ajánlok a potenciális vásárlóknak, vagy egy jó játékot nem a saját jogán, hanem magyarsága miatt dicsérek. A másik pikantériáját az adja egy ilyen kritikának, hogy ilyenkor a játék készítői simán olvashatják a sufni-értékelésemet, ez pedig könnyedén visszafoghat a teljes őszintéségtől.
Az egyetlen megoldás, ha teljesen eltekintünk a produkció eredetétől, és csak a végeredményre koncentrálunk. A helyzet így sem egyszerű, de amikor kaptunk egy tesztkódot a Falcon City-hez (amit ezúton is köszönünk szépen), kérdés sem férhetett hozzá, hogy írás születik róla. Ezt a kissé noir hangulatú nyomozós történetet ugyanis már egy ideje kinéztem magamnak, de a vásárlásra még nem szántam el magam. Pedig nem kellett volna féljek, mert a Falcon City saját jogán is egy remek játék lett.
[h]Nyúl a pácban[/h]
Kurt Tracker, a kissé kiégett nyomozó nyúl nem könnyű napnak néz elébe: nem elég, hogy régi ismerősét, a kisstílű drogos Franket ismét behozták az őrsre, de a megbízhatatlan macska ráadásul szemtanúja volt egy nő elrablásának. Kurt azonnal munkához is lát, hogy a súlyos ügy végére járjon, út közben pedig igencsak válogatott társaságot kell megismernie – lesz itt arrogáns producer, városgyűlölő hippi és mogorva kidobóember… izé -bika is. Szerencséjére gyakorlott detektív, és a mindig segítőkész társára, Tanjára is számíthat, így nem is kérdés, hogy a legnagyobb alvilági figurák sem állhatják az útját. Innentől csak rajtunk áll, hogy minden részletet észreveszünk-e, vagy félmunkát végzünk.
A Falcon City a lehető legtipikusabb point & click kalandjátéknak tűnik első ránézésre. Később ez a kép árnyalódik, de az is biztos, hogy a későbbiekben sem láttam, hogy kifejezetten megreformálná a zsánert, vagy esetleg igazán forradalmi újításokat vezetne be. Vagyis a játékmenet nagy része abból fog állni, hogy tárgyakat vizsgálunk meg, felvesszük őket, majd máshol a saját céljainkra használjuk fel őket. Ezzel nincs is baj, hiszen mint mindent, ezt is lehet jól és rosszul is csinálni (kivétel talán a rail shooterek, abból még csak pocsék darabokat találtam).
[h]Keretek között[/h]
A Falcon City az előbbi kategóriába fog esni, elsősorban az igényessége miatt. Ez alatt azt értem, hogy nem kell úgy éreznünk magunkat, mintha egy kisegítő általános iskola pótvizsgáján ülnénk, és így nem csak a legegyértelműbb küldetés-tárgyak lesznek az orrunk előtt, hanem számtalan apróságra kattinthatunk rá. Az itt elhangzó szövegek közben szépen felépítik Kurt cinikus, ironikus karakterét, aki így jóval közelebb kerül hozzánk, mint azt elsőre várnánk.
A megfejtendő feladványok után sem éreztem a fejlesztők nyálát a nyelvemen, vagyis nem lesz a szánkba rágva semmi, de közben elveszettnek sem éreztem magam. Kihívás szempontjából többnyire jó az egyensúly, és a megoldás sokszor mutat át más területekre, és nem egyszer megköveteli, hogy átgondoltan, odafigyelve játsszunk. Maguk a megoldási módok pedig meglepően kreatívak lettek, ezeket inkább nem lőném most el, mert ezt érdemes első kézből megtapasztalni. Elég annyi, hogy nem egyszer bólogattam elismerően egy, a konvencióktól eltérő módszer miatt.
[h]Egyszerű, de nagyszerű[/h]
Kapunk még kisebb puzzle-öket is, például feltörendő lakatok vagy zárak formájában, de itt nem érdemes világot felforgató megfejtésekre számítani. Vannak, nem túl nehezek, de legalább nem is ismétlik magukat, mint egy papagáj és egy beragadt lemez szerelemgyereke. Ez a letisztultság egyébként megfigyelhető a játék sok részén: a legváratlanabb ötletek mellett sem válik kifejezetten összetetté a Falcon City. A tárgyakat alig egy párszor kell egymással kombinálni, és egyetlen kifejezetten hosszú, vagy kacifántos szál sincs.
Igaz, legalább minden logikus, és ezt nem lehet eléggé ünnepelni a kalandjátékok esetén. Túl sok a pixelvadászat, a „próbálj végig mindent” felfogás, és ezért remek, amikor tényleg van értelme annak, amit csinálunk. Ha ennek szerkezeti egyszerűsítés az ára, hát legyen. Úgy sem könnyű eltalálni a mélység és a szórakoztatás egyensúlyát, és ezek ütközésénél mindig az utóbbinak kellene győzedelmeskednie. Itt pedig így történt, és ennek köszönhetően végig kiváló élményt jelentett a nyomozás, és nagy várakozásokkal haladtam tovább minden következő helyszínre, és nem kellett egyszer sem csalódjak.
[h]Nem sohavégetnemérős[/h]
Kár, hogy minden jónak vége szakad egyszer. Itt úgy nagyjából két óra után történik ez meg, amikor megoldjuk (vagy nem egészen, ez rajtunk áll) a már felvázolt bűntényt. Ezután vége, pedig sokkal szívesebben vettem volna, ha ez az első ügy lenne mondjuk legalább tízből. Egyszerűen csak mentem volna tovább, ugyanezekkel a karakterekkel, ugyanebben a városban, csak új helyszínekkel, újabb, ötletes történetekkel, mert addig sodort magával az egész. A soha véget nem érő, és már az elején is lapos bűnügyi sorozatok persze a világ összes játékidejét megkapják, ami pedig friss és többnyire eredeti, az pedig azelőtt véget ér, hogy valóban kinyithatná a szárnyait. A rövidség tehát a legnagyobb fenntartásom a Falcon Cityvel kapcsolatban, de paradox módon talán ez a legnagyobb dicséretem is, mert egy kukatúró cím élettartamának a megnyújtásáért biztosan nem kardoskodnék.
A Falcon City tehát nem tart sokáig, de addig remek szórakozást nyújt, ez pedig részben a felépített világénak köszönhető. Kellően egyedi ahhoz, hogy jó erősen elkülönüljön mondjuk a Zootropolis vagy a Tesz-Vesz Város állataitól, kicsit felnőttesebb is, és szerintem jóval humorosabb. Erre az alapra még bőven lehetne építeni, mert bár nem lett kidolgozva egy gigantikus univerzum, de amikor egy-egy új díszletben bukkant fel, mindig meg tudott őrizni egy elkülöníthető stílust és egy remek hangulatot. Egy jóleső atmoszférában nyomozni pedig nem olyasmi, amit jószántából kihagyna egy kalandjáték-rajongó.
[h]Egy nyomozás részletei[/h]
Mielőtt a történet komolyabb motívumai felé fordulnék, pár szót szentelnem kell a Falcon City humorának is. Eleinte ugyanis kicsit megijedtem, hiszen olyan sűrűn tört az a bizonyos negyedik fal, hogy a másik három is beleremegett. A későbbiekben viszont mérséklődik a helyzet, és sokkal fogyaszthatóbb adagokban kapjuk Kurt kikacsintásait, cinikus megjegyzéseit és vicces replikáit. Találunk egyébként a rossz szóviccektől a helyzetkomikumon át a jellemkomikumig mindent, szóval aki vevő a kicsit abszurd humorra, az nem fog csalódni. Velem előfordult, hogy hangosan felnevettem, pedig ez nem nagyon jellemző rám.
A fő nyomozási szál egyébként korrekt lett, semmi sosem látott fordulat vagy áll-leejtős csavar, de egy nyomozós sztorihoz ez is bőven jó. Ugyanakkor kicsit hiányoltam a kisebb, mellékszereplőkhöz kötődő szálak kifejtését, kicsit mintha lógna az egész a levegőben, és talán emiatt tűnik a Falcon City egy hosszabb alkotás első küldetésének. A szereplők pedig (valószínűleg szándékosan) klisések, igaz, szerethetőek, és egy-egy szenzációs figura is meglapult a díszes társaságban, akiket szintén nem szeretnék lelőni.
A történet egyetlen komolyabb dobása, hogy egyes döntéseink befolyásolják a befejezést. Ez többnyire megfelelően lett a játékba implementálva, például ha nem találunk meg minden bizonyítékot, akkor bizony rossz következtetésre fogunk jutni. A többi konzekvencia is logikus, egyedül abba tudnék belekötni, hogy egy-egy esetben marhára nem egyértelmű, hogy mekkora hordereje van egy jelentéktelennek tűnő választásnak. Cserébe legalább van manuális mentés, igaz, ezzel talán az újrajátszhatóságot sikerült kiirtani. Sajnos már másodikra sem akkora élmény az ügy végére járni, hiszen a poénok nagy részét eddigre már lelőttük, mint az agyaggalambot. Én négyszer vittem végig, és az első után már csak gyorsan végigkattintottam az egészet, hogy lássam, mi lesz a vége.
[h]Nem a külső számít[/h]
Először kicsit féltem a grafikától, hogy nagyon gyerekrajz-szerű, vagy elnagyolt lesz. Bár most sem tartom igazán prémium megjelenésnek, de megvan a maga stílusa, amihez igényesen tartja magát, így egy szavam sem lehet. Az, hogy nem ez lesz az évtized legesztétikusabb játéka, az elejétől fogva látszott, de nem hiszem, hogy bárki emiatt kezdene neki kalandnak. A figurák megkapóak, a helyszíneken ki lehet venni mindennek a funkcióját, és a látvány nem vesz el az élményből, egy kisebb költségvetésű projektnél pedig ez a lényeg.
A hangzás is kicsit költséghatékony érzetű, de alapvetően nincs vele komolyabb gond. A szinkron elmegy a korrekt kiejtés miatt, de a színészi játék nem kiált túl sok nagydíjért, összességében megfelelően ellátja a funkcióját, nem lett kirívóan gyenge vagy ilyesmi. A zene cserébe hangulatos és szinte tökéletes aláfestés, így ha nem is lesz hawaii nyaralásra küldve a dobhártyánk, de az összhatás legalább rendben van.
Egy indie játéknál úgyis sejteni lehet, hogy a költségvetés lesz a szűk keresztmetszet. A lényeget – a történetet, a kreativitást és a humort – nem lehet megfizetni, és ez maradéktalanul meg is van. Az, hogy egy egyetemi projektből kinőtt alkotás nem a látványával és a hangzásával nyűgöz le, szinte természetes, és a rövidség is magyarázható ezzel. Egy biztos, kívánom, hogy legyen folytatás, és azt is, hogy ahhoz legyen egy nagyobb büdzsé, közösségi finanszírozással, vagy akárhogy. Falcon City világába még vissza szeretnék térni, mert egy kellemes élmény volt.
Cím: Falcon City
Kiadó: Likely Games
Fejlesztő: Likely Games
Megjelenés dátuma: 2020. június 4.
Műfaj: point & click kalandjáték