Octavia E. Butler (1947-2006) kisebbségi íróként abszolút megelőzte a korát. Ugyan több évtizeddel ezelőtt alkotta meg leghíresebb történeteit, azok mit sem vesztettek erejükből. Afrofuturista műveivel ellentétben a Rokonság (Kindred) alap koncepciója ugyan a fantasztikumon alapul, de közben mindvégig nagyon földhözragadt.
Megelőzte korát
A Rokonság 1979-ben látta meg a napvilágot, egy olyan korszakban, amikor az afro-amerikai szerzők aligha rúghattak labdába az irodalmi színtéren. Legfeljebb álnéven, vagy fehér alteregó mögé bújva. Butler viszont utat tört magának, és szenzációs alkotásával elnyerte a zsánerirodalom elismerését. 2006-ban bekövetkezett haláláig 12 regényt írt, és számos nívós díjat is magáénak tudhatott.
Az Agave kiadó pedig elhozta nekünk Butler egyik legkorábbi alkotását, ami kétség kívül az egyik legerősebb is. Nem hiába, hogy csak ilyen későn jelentkeztem az ajánlóval is belőle. Miután elolvastam a könyvet, napokig a hatása alatt tartott. Majd szintén napokig csak a villogó kurzort bámultam, és egyszerűen nem éreztem helyénvalónak, hogy lekörmöljem mit gondoltam egy fekete nő megpróbáltatásairól egy rabszolgatartó birtokán.
Azonban ezt a regényt kötelezően felírnám egy csomó embernek, és ha ezzel az ajánlóval akár csak egy valakit is “rábeszélhetek”, hogy elolvassa, akkor már megérte.
Az ajánló során kisebb-nagyobb spoileres részt is megemlítek. Néhány csavar már a történet legelején kiderül, de azok is elemi erővel hatnak, szóval, ha egyáltalán nem akarod, hogy bármit lelőjek előre, akkor gyorsan olvasd el a könyvet, és várlak vissza szeretettel!
A családod nem te választod
1976-ban indul a cselekmény, ahol megismerhetjük a szimpatikus házaspár két tagját, Danát és Kevint. Éppen új lakásba költöznek, az ezzel járó teendőkkel, és a szürke hétköznapokkal vannak elfoglalva. És bár a jelenben leginkább az írói válság jelenti Dana számára a legnagyobb problémát, egy megmagyarázhatatlan dolog miatt a ház biztonsága helyett egy teljesen másik helyen találja magát.
Ott egy alakra lesz figyelmes, akit épp egy folyó sodor magával. Bekapcsolnak az ösztönei és megmenti a fiút, de közben megjelenik annak az anyja, végül az apja is, akik nem igazán örülnek a nőnek. Ezután Dana újra a Kevinnel közös lakásában tér észhez. Nem sokkal később kiderül, hogy nem csak földrajzilag teleportálódik el, hanem az időben is vissza utazik. Ilyenkor egy déli állambeli birtokra kerül, először 1815-be. Az utazásainak a katalizátora egy Rufus nevű fiú, aki a helyi rabszolgatartó fia, ezzel együtt tehát az örököse is.
Dana nem csak, hogy nő, de fekete is. Valljuk be, ez a 70-es években sem számított túl jó kombónak, a 19. század hajnalán meg aztán végképp nem számolhatott sok eséllyel.
Elképesztő a regény alapvető mozgatórugója mögé nézni. Hiszen mennyire abszurd az a szituáció, hogy egy fekete nő újra és újra visszakerül a múltba, hogy egy önző, önpusztító és később egyre aljasabb rabszolgatartót mindig megmentsen a haláltól. És hogy miért kell megmentenie? Mert Dana Rufus leszármazottja. A kontraszt bivaly erős, és ez fejezetről fejezetre egyre csak erősödik.
Generációs traumák
Butler az időutazás technikai részletére nem pocsékol időt, és igazából annak kifejtését nem is indokolná a történet. Éppen ezért a Rokonságot nehéz is kifejezetten science fictionnek titulálni, jóllehet a fantasyhoz így közelebb áll. Egyszerű szabály szerint működik, nem tesz fel fölösleges kérdéseket, így az olvasónak sem kell olyan részletekkel foglalkoznia, ami elvonná a figyelmét a lényegről.
Nem kell történelmi végzettség ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy milyen sorsa van egy fekete személynek a 19. század eleji Amerika déli részén. A rabszolgaság ekkortájt még bőven elfogadott, sőt, kifejezetten hétköznapi jelenség volt. A könyv pedig ennek lélektani hatásaival foglalkozik, rendkívül sokoldalúan.
A birtok többi rabszolgáján keresztül érzékletesen mutatja be a generációs traumákat, melyek nem csak szülőről gyerekre szállnak, hanem évszázadokkal később is kifejtik hatásukat. Továbbá a számos roppant kényelmetlen, sőt sokszor fájdalmas, kínokkal teli helyzetnek “köszönhetően” megjelenik az abuzív helyzetek relativizálása és normalizálása is. Az olvasó kívülről a józan ész mentén feszenghet, vagy nem értheti például Dana motivációját vagy tetteit, de a folyamatos manipuláció és a másokra való utaltság egyszerűen belehajtotta a nőt abba, hogy lényegében megfosszák legnagyobb kincsétől: a szabadságától.
Danán keresztül az olvasó állandóan szembesül a folytonos, és logikának ellentmondó megbocsátásokra Rufusszal szemben. A nőnek nem állnak stabilan az érvei, de mindig van egy magyarázata, amivel félre lehet söpörni a kegyetlen valóságot, és egyre inkább alárendeli magát a szuggesztív környezetének.
A Rokonság fekete szereplői iszonyatos körülmények között kell, hogy éljenek. Még akkor is, ha Danának és a ház körül tevékenykedő rabszolgáknak “jobb” dolguk van, mint a földeken dolgozóknak. Soha nincsenek biztonságban, és egyáltalán nem garantált, hogy megérhetik akár csak a másnapot is.
Verdikt
Butler elképesztő erővel és kendőzetlenül ír, a könyv pedig átgázol az olvasón, mint egy teherautó. És noha érződik rajta egy nagyon halvány optimista kicsengés, azért Butler nem engedi el az olvasót anélkül, hogy ne adjon valami maradandót, amin lehet később töprengeni.
És amellett, hogy úgy gondolom, hogy egy fejlett, egészséges érzelmi intelligenciával rendelkezem, nem fogok úgy csinálni, mintha érteném, vagy megérteném min mentek keresztül ezek az emberek. Szintén nehéz innen Európa közepéről belelátni az amerikai néplélekbe, de annyi biztos, hogy ez a könyv nagyon sok rétegben képes volt hatni rám. Elborzasztott, sokkolt, gyakran undorodtam bizonyos szereplőktől, máskor naivan hittem az emberi jóságban, aztán kíméletlenül csalódnom kellett.
A Rokonság egy korszakos mestermű, ami nem hatásvadász vagy erőszakos módon akar érzékenyíteni. A fantasztikumon keresztül, már-már tökéletes tényszerűséggel mesél el egy történetet az emberiség egyik legszörnyűbb intézményesített rendszeréről, melynek hatásait a mai napig is érezzük. Kötelező olvasnivaló!
A recenziós példányért hálás köszönet az Agave kiadónak!