Amikor elfogadtam ezt a kódot, meg sem fordult a fejemben, hogy azon emberek sorába állok be, akik internetes körökben közröhej tárgyai. Tudjátok, a kamionosok, akik levezetnek németbe meg vissza, majd hazaérve kikapcsolódásképp leülnek Euro Truck Simulatorözni, vagy a targoncások, akiknek a pihenés a Forklift Simulator 2019-cel kezdődik és ér véget. Gondolom ez a büntetésem, amiért felvetettem, hogy anyámat valódi kert híján be kéne ültetni Stardew Valley-zni; ilyen ez a karma.
[h]Tanár úr, én készültem![/h]
Műfaját tekintve az Academia egy iskolai logisztikai szimulátor, ahol a feladatunk, hogy a nulláról kezdve felépítsünk, igazgassunk és fejlesszünk egy oktatási intézményt. A játék elején kapunk valamekkora költségvetést, amiből felhúzhatjuk a falakat, kialakíthatjuk az első osztálytermeket, és az alapvető létesítményeket. Ebbe érdekes módon a vécé nem tartozik bele, szóval a tanév kezdetén inkább hasonlított az intézmény egy borsodi zsákfalu speciális igényű gyerekeknek kialakított áltijára, mint egy belvárosi elit intézményre.
Még mielőtt elkezdenénk kalandjainkat, eldönthetjük, hogy mennyi kezdőtőkével akarunk indulni, mennyire legyenek problémásak a gyerekek, csinálhatunk saját iskolai címert, nevet adhatunk az intézménynek, de még azt is kiválaszthatjuk a modellváltás jegyében, hogy Németh Szilárd, vagy Rogán Antal sógora igazgassa az iskolánkat. Ezzel a végtelenségig lehet finomhangolni a játék nehézségét, így mindenki megtalálhatja a neki tetsző beállításokat.
Az Academiának konkrét sztorija nincs, de a játék folyamán megjelenő véletlenszerű események apró narratív fűszerezést biztosítanak. Ezek bizonyos időközönként megjelenő értesítések, amelyeket ignorálhatunk is, ekkor azonban nem csak az iskolánk presztízse csökken, de kimaradunk a potenciális jutalmakból is. Ezen kívül csak magunk – és a random számgeneráló – alakítja iskolánk történetét.
Eközben persze folyamatosan mikromenedzselnünk kell iskolánk életét; büntetést kell adnunk a delikvens diákoknak, rendezni az osztályok órarendjét, meghatározni, hogy a takarítók, vagy a biztonsági személyzet milyen utat járjon be egy nap. Ebből a szempontból kifejezetten realisztikus a játék; beállíthatjuk például, hogy milyen minőségű kosztot kapjanak a diákok a menzán, és ha az átlag magyar intézményben megszokott kaját szolgáljuk fel nekik, akkor a motivációjuk szép lassan elapad. Meg is tudom érteni, ki az isten akar bemenni algebrát tanulni, miután pofánverte a kétnapos, újramelegített finomfőzelék szaga, meg a száraz vajaskenyérre dobott két szelet retek látványa.
Még itt sem áll meg a logisztikai feladatok és a lehetőségeink tárháza; a diákokat akár saját kezűleg is különböző csoportokba vagy osztályokba terelhetjük, továbbképzésre küldhetjük tanárainkat, beállíthatjuk, hogy az orvosi szobában milyen minőségű gyógyszereket használjanak, spéci termeket alakíthatunk ki média-, rajz-, kémia- és egyéb órákra. Még hitelt is felvehetünk, mivel azonban idestova negyedik hónapja szenvedek egy hitelbírálattal, ehhez az opcióhoz hozzá se mertem nyúlni. Így nem csak az iskolánk állapotára, a diákok jólétére és a személyzet elégedettségére kell figyelnünk, hanem a pénzügyeinkre is. Diákonként a tandíj fix, az iskola fejlesztéséhez pedig minden lehetséges erőforrásra szükségünk lesz.
Ezen felül tudunk programokat szervezni a diákoknak, felvehetünk, és kirúghatunk tanárokat, munkásokat és technikai dolgozókat. Bizonyos pontokon azért volt egy kis kognitív disszonanciám, látván, hogy a diplomás tanár kollégák csaknem négyszer annyi fizetést zsebeltek be, mint az építőmunkások; ha ez így lenne, már rég megírtam volna a Demon’s Souls kritikámat.
Az Academia nem túl sokat fogja a kezünket; tutorialok helyett különböző programokra pályázhatunk, ahol az állam bácsi – vagy az isten tudja, kicsoda – különböző létesítmények építésével, vagy programok megvalósításával bíz meg minket, amiért cserébe pályázati pénzt kapunk, ezt pedig visszaforgathatjuk iskolánk költségvetésébe. Ezek egyszerűen kezdődnek; építs osztálytermet minden évfolyamnak, alakíts ki mosdókat fiúknak és lányoknak, vagy vegyél fel tanárokat, mielőtt elkezdődne a tanév. Később egyre komplexebb feladatokkal bíznak meg minket, ezzel párhuzamosan pedig óvatosan elengedik a kezünket. Az Academia nehézsége és komplexitása nagyon kellemesen ível felfelé, és megtalálhatják benne a szórakozást mind veteránok, mind kezdők. Ez nem azt jelenti azért, hogy nem találtam kivetnivalót a pedagógiai programban.
[h]Megintem![/h]
Egyrészt az Academia nem csinál semmi olyat, amit ne láttunk volna már ezer és egy helyen. Elég a Prison Architectre gondolni – amire egyébként a játék kísértetiesen hasonlít -, vagy bármelyik logisztikai szimulátorra. Ez alapvetően nem baj, és nem is nevezném az Academiát koppintásnak, inkább azt mondanám, hogy erősen inspirálták más címek; így aztán érdemes elgondolkodni, hogy a pénzünket esetleg a zsáner egy jobb darabjára költsük.
Ami már hibaként róható fel, az a piszkosul kellemetlen kezelőfelület. Ez nagy szó, mert ötödik éve küzdök a Kréta nevű kozmikus démonnal, és már azt is sikerült nagyjából megszelídíteni, azt azonban nem értem, hogy az Academia miért ragaszkodik hozzá, hogy egy tényleges közoktatási informatikai rendszer kezelőfelületéhez hasonló legyen az átláthatósága. Volt olyan, hogy percekig meg kellett állítanom a játékmenetet, amíg azt kerestem, hogy hol lehet manuálisan szétosztani a tanulókat különböző csoportokba – úgy, hogy pár órával előtte már megvolt.
A kezdőfunkciók persze ott vannak a képernyőn, szem előtt, de amikor az építkezésről és diákok, tanárok felvételéről átcsúszik a játék a mikromenedzselés stádiumába, egyre időigényesebb és kényelmetlenebb bármit megtalálni.
A pályázatokkal is van egy kis problémám. Bár kiváló fogódzkodók, hogy a kezdő játékosoknak útmutatást adjanak, mivel azonban komoly pénzeket kapunk a teljesítésükért, a költségvetés pedig eléggé ki van centizve, nem nagyon lehet őket figyelmen kívül hagyni. Így aztán a simekben megszokott szabadság – legalább egy új iskola első pár órájában – szépen kirepül az ablakon. Jó kérdés, hogy erre mi lenne a jó megoldás, de egy valami biztos; ahogy egyre jobban megtanultam az alapokat, a pályázatok átalakultak segítségből végrehajtandó feladatok listájává.
A látvány igézően retro és rajzfilmszerű, még ha nem is kimondottan eredeti – újabb áthallás a Prison Architect felé. Kár, hogy az esetek túlnyomó részében apró hangyákként látjuk a gyerekeket és a pedagógusokat, ahogy háromszoros sebességen pörögve próbálják teljesíteni a központi kerettantervet. Szóval talán ez nem is annyira iskolaszimulátor, mint inkább Oktatási Hivatal szimulátor.
A zene szörnyűségesen repetitív, ezért minden cukisága ellenére rövid időn belül agyérgörcsöt kaptam attól, ahogy ugyanaz a – nagyjából kétperces – track ismétlődik. Persze itt már csak a szőrszálakat hasogatom, szóval haladjunk, mielőtt rovó lesz belőle.
[h]Az osztályt sikeresen teljesítette[/h]
Minden kifogásom ellenére azt kell mondanom, hogy az Academia egy nagyon kellemes élmény azoknak, akiknek enyhe OCD-je van, és valami kevésbé hektikus, relaxáló élménye vágynak. A veteránok megtalálhatják benne a komplex kihívást, a kezdők pedig a saját tempójukban tudják megismerni a szimulátorok világát.
Nem fogja újradefiniálni azt, amit a logisztikai szimulátorokról gondolunk, de a laikusoknak egy kis betekintést nyújthat az iskolai élet másik oldalába – még ha ennek a megjelenítésében egy kis szabadosságot is tanúsít. Jó kérdés, hogy a fejlesztő Squeaky Wheel Studionak mekkora ambíciói vannak, de ez egy szilárd alap lehet arra, hogy a következő játékuk a zsánerben már kiemelkedjen a tömegből. Ez egyelőre csak egy „jó” értékelést kap, és egy kézfogást az igazgatótól.