Nem túl hálás feladat Early Access játékról kritikát írni. Ahogy egy korai hozzáférésű cím kikerül a nagyérdemű elé, az csupán reményteli karrierjének első, remegő lépése. Nehéz megfogalmazni ezekről a játékokról olyan általános igazságokat, melyeket akár egy-két év múlva visszaolvasva még relevánsnak, hitelesnek tartanánk. A legtöbb Early Access alkotás folyamatosan fejlődik, és néhány frissítéssel később gyakran rá sem ismerünk a kezdeti szárnypróbálgatásokhoz képest. Mivel gigantikus hájppal robbant be a Palworld, ezért mi sem mehetünk el amellett, hogy bemutassuk.
Az alábbi sorokat azonban érdemes annak fényében olvasni, hogy a játék alig néhány napja jelent meg. Simán elképzelhető, hogy a következő nagyobb update-ben az általam említett pontok fele átalakul, megszűnik, megjavul.
Túl korai hozzáférés
Valószínűleg az alábbi sorokból is ki fog derülni, de nem vagyok egy early access mágus. Igazából az ígéretes modell koncepciójának mai felhasználása is heveny rosszullétet képes kiváltani belőlem, ebből kifolyólag nem töltök sok időt korai hozzáférésű játékok társaságában. Simán lehet, hogy egyes, általam megfogalmazott kritikák tök általánosak és elfogadottak ebben a műfajban, de ezt nézzétek el nekem. Az is lehet, a friss nézőpont segít árnyalni számotokra is a játékról kialakult képet.
Az early access modell kétélű fegyver a videojátékok világában. Ezért mindig érdemes tisztában lenni azzal, hogy a korai megjelenés idején hányadán is áll az adott játék és akkor jó eséllyel mitigálható a csalódás hordereje. Ha például nem tudtam volna, hogy a Palworld című aktuális trendszetter korai hozzáférésben jelent meg, akkor biztos elég zabos lettem volna. Ez nem azt jelenti, hogy ha egy játék early access, akkor minden hibája automatikusan megbocsátható, de legalább segít kontextusba helyezni a dolgokat.
A Palworldöt elképesztő hájp, ugyanakkor vegyes fogadtatás is övezi. A cikk írása pillanatában már több, mint 7 millió példány kelt el belőle Steamen, a következő napokban pedig garantálható, hogy nem fog alábbhagyni a lendület.
Zsebszörny helyett kishaver
De akkor mi a probléma a Palworlddel? Nos, nem nehéz felfedezni némi hasonlóságot a Pokémonnal, amitől már alapból fintorogni kezdett pár játékos. Azonban a probléma még mindig nem ott kezdődik, hogy cuki lényeket fogdoshatunk össze, hogy golyóbisokba szippantsuk őket. Egyes vádak szerint a játékot készítő, egyébként eddig generatív AI-ban utazó Pocketpair a mesterséges intelligencia segítségével már létező Pokémonokból készítette el a Palworld lényeit.
Ha kicsit leásunk a nyúlüregbe, valóban nem nehéz felfedezni a hasonlóságokat, és ez megnyitna egy sor újabb topikot az AI, plágium, szellemi tulajdon és kreatív folyamatok vonalon. Ezúttal nem ásunk mélyebbre, de a véleményeteket ne rejtsétek véka alá, várjuk kommentekben, hogy ti mit gondoltok az AI felhasználásáról a játékiparban.
A másik aggályos aspektusa a Palworldnek a játékmenet során kerül fókuszba. A befogott kishaverokat dolgoztathatjuk a ház körül, magunkkal vihetjük harcolni, csakúgy, mint az ihletforrásban. Azonban itt kissé jobban beüt az explicit valóság, hiszen akár fel is dolgozhatjuk a jószágokat, és meg is ehetjük őket. Oh, és azt említettem már, hogy az emberi ellenfeleket is rabszolgamunkaként lehet tartani, és őket is fel lehet darabolni, hogy aztán kannibálként elfogyaszthassuk őket?
Ennek fényében most már tényleg ugorjunk bele a játékba, mert van miről beszélni.
Amitől a konzol is bekrepál
Jóllehet asztali gépem már megette a kenyere javát, ezért csak félve töltöttem le rá a Palworldöt. Itt az optimalizációval nem akadtak különösebb gondjaim, de azért látszólag jobban megviselte szegény gépemet a játék, mint indokolt lenne. Mivel Game Passen keresztül zsákoltam be, ezért megengedhettem azt a luxust, hogy felváltva játszottam PC-n és Xbox Series S-en, köszönhetően a cross-save funkciónak. Utóbbi néha nem működött felhőtlenül, de még így is kényelmes volt, hogy azon a platformon játszhatom, amelyiken éppen szeretném. Gondoltam, hogy a PC-hez képest Xboxon még simulékonyabb lesz az élmény, de nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Xbox Series S-en lényegében élvezhetetlen élményt nyújt. Örülök, ha 25 és 30 FPS között tud muzsikálni, de a konstans frame droppok miatti szaggatás immerzió helyett migrént tudott felajánlani. Néha stabilabban futott, akkor más technikai problémákkal találkoztam. A legtöbb textúra nem hajlandó betölteni, hangeffektek akadnak be végtelenített ciklusban, vagy épp menüelemek nem jelennek meg. A hab a tortán pedig egy halom fatal error és crash volt. Gondolom a botrányos optimalizálás és technikai szerencsétlenség szintén early access ismérv, igyekszem ezen nem rugózni tovább.
Szar van a palacsintában
Ha már túlvagytok az előbbi pár bekezdésen, akkor gyerünk, essünk túl a nehezén. A Palworld nem egy Pokémon klón. Bárcsak az lenne. Azonban csupán egy megtévesztően, ám okosan marketingelt tizenkettő egy tucat survival crafting játék, amiben valóban a zsebszörnyekre néhol megtévesztően hasonlító lényeket kapdoshatunk össze.
És itt nagyjából meg is áll a hasonlóságok felsorolása. Minden sajtóorgánum, médium, még a játék Steam profilja is azt üvölti, hogy ez gyakorlatilag Pokémon, csak gépfegyverekkel. De ez így ebben a formában nem igaz.
Valóban merít a Nintendo kultklasszik sorozatából, de vagy nem tudta, vagy nem akarta annak a szellemiségét megfogni. A teljes gaming közösség mindeközben hőzöng és plágiumot kiált, de ennél jóval bonyolultabb a helyzet. Játékmenetet nem lehet levédetni, így a Nintendo nem fogalmazhat meg jogi követeléseket. A pokepalok megjelenése már egy másik kérdéskör, de ezen a ponton már rettentő soktényezős kérdés, hogy mi számít lopásnak, és mi ihletmerítésnek, vagy inspirációnak. Ebben a kérdéskörben nem foglalnék állást, mert álszent lennék, ha a szükséges edukáció hiányában mutatóujjamat feltartva okítanálak titeket. Annyi viszont biztos, hogy némelyik szörnyike szinte megszólalásig hasonlít már meglévő pokémonra.
No de itt vannak nekünk ezek a begyűjthető állathaverok, de mit kezdünk velük a Palworldben? Fogjuk és bevonjuk őket a háztartásba. Segítenek a bázisunk körül építkezni, kraftolni, nyersanyagot bányászni, vagy épp farmerkodni. A különböző típusú palok más és más feladatok ellátására alkalmasok, ezt érdemes észben tartani, ahogy bővül a kis otthonunk.
Ágyúval verébre
A kényszermunka mellett magunkkal is vihetjük őket a kalandjainkra. A harcokban pedig önként és dalolva nyújtanak segítő kezet, mancsot, csápot, vagy ami tetszik. A vadonban bezsákolhatunk egy halom palt, akik előbb-utóbb, de szerves részét fogják képezni a bázisunk mindennapjainak. Bizonyos kishaverokat megülhetünk a gyorsabb utazás érdekében, de olyan is akad, amelyik a magasból való siklórepülést biztosítja. És vannak a gépfegyverek.
Nem tudom, kinek a nedves álma volt, de a palokat felszerelhetjük gigakaliberekkel is. Hogy miért? Mit miért? A nagyobb sebzés érdekében, meg mert mekkora poén már! A kedvencem a cuki pingvinszerű lény, aki egy kicseszett rakétavetővel hadonászik.
Oké, azt meg kell hagyni, hogy a játék ezen része papíron jól hangzik. Viszont minél többet játszottam vele, annál kevésbé volt érdekes, vagy motiváló az élmény. Folyamatosan sablonelemekbe ütköztem, és már nagyon hamar egyértelművé vált, hogy a Palworld nem rendelkezik semmiféle egyediséggel, vagy egyéniséggel. Az assetek, a játékmenet, és a különböző módokon felhasznált ötletek is egy csomó másik játékból vannak összeszedve.
Ehhez képest az összes design- vagy játékelem totálisan kiforratlan. Mélységét tekintve pedig olyan, mint egy megereszkedett gumimedencében a kétujjnyi vastagon poshadó húgymeleg víz. Egy csomó mindenbe belekap a játék, de semmi sem elég érdekes ahhoz, hogy hosszútávon fenntartsa a játékos figyelmét. Persze, akik alapból imádják a túlélős-bütykölős műfajt, azoknál a Palworld sem fog csalódást okozni, de az ígéretesnek tűnő koncepciók helyett pontosan ugyanazt kapjuk, mint a kismillió hasonló alkotásnál.
Grind a lelke mindennek
Zsánerből adódóan minden fejlesztéshez, építőelemhez nyersanyagra van szükségünk. Kezdetben ágyékkötős karakterünkkel kell minden fát és követ szétverni, hogy beindíthassuk az ördögi kört, amit a kraftolós játékokat jellemzi. Viszont minél többféle palt szerzünk meg (egyre több állatkát tudunk alkalmazni, ha folyamatosan fejlesztjük bázisunkat), annál sokszínűbben tudják gondját viselni a bázisnak. Már, ha épp nem eltévednek, beakadnak, vagy éhen halnak, mert nem találnak el a kajás dobozukhoz. De ha taktikusan bekészítünk néhány feladatot nekik, hogy amíg távol vagyunk, addig automatizálják a folyamatokat, arra sincs garancia, hogy elvégzik.
A palok rendszerint egy ADHD-s, TikTokon doom scrollozó tizenéves koncentrálóképességével bírnak. Odaszaladnak a feladathoz, majd pár másodperc után otthagyják, hogy másba kezdjenek. Végül a legtöbbször ugyanúgy nekem kell ott szobroznom a munkapad felett. Ugyanis a rendszer nem úgy van felépítve, hogy elindítom a gyártást, és az majd magában X idő alatt elkészül. Valakinek mindig ott kell lenni, és elég bosszantó tud lenni, amikor két percig egy darab gombot letartva várom, hogy elkészítsek valamit, amit a paloknak kellett volna.
Szervezd be hát mind
A nem túl olajozottan működő gépezetet ingerülten magára hagyva irány a vadon! Az első pár óra kezdeti örömét hamar felváltja az unalmas baktatás, és kelletlen grindolás. A pályatervezés szörnyen lusta, az innen-onnan “inspirálódott” design pedig képtelen megfelelő összhangot felmutatni. Akár látványban, akár hangokban, vagy játékmenetbeli elemekben nem nehéz felfedezni némi Zeldát, ARK-ot, Horizont, és nyomokban Pokémont. Meg mernék esküdni, hogy amikor bezsákolunk egy palt, annak olyan hangja van, mint az Old Spice ikonikus dallamának.
És hogyan lehet elkapni a palokat? Nos, addig szúrkáljuk, lőjük, vagy ütlegeljük őket tompa tárgyakkal, amíg kellően gyengék lesznek ahhoz, hogy hozzájuk vágjunk egy pokelabdát Pal Sphere-t.
Akit pedig nem akarunk a munkatáborunkban vagy a csapatunkban tudni, simán csak halálra böködjük. És itt jön képbe az iszonyatos harcrendszer. Nem túl változatos humán ellenfeleinket, vagy a palokat tehetjük el láb alól, de a játék minden eleme közül a harcokat éreztem a legrosszabb élménynek. Az irányítás szuper béna, a mozgás ügyetlen, az ellenfelek és a saját paljaink állandóan felakadnak valamiben, vagy végtelenül ostobán viselkednek.
Erre még rájön, hogy a különféle bossok enyhén túl vannak nehezítve, és egyáltalán nem segít, hogy ennyire ügyefogyott a harcrendszer. Szinte alig kapunk valami visszacsatolást, ellenségeink legyőzése pedig mindenféle kellemes, klimatikus érzést nélkülöz. De ha ennek ellenére is el tudjátok viselni, akkor próbára tehetitek magatokat különféle dungeonökben is.
Verdikt
Így is elég hosszúra sikerült ez az írás, de még mindig lenne bőven mit mesélni a Palworldről. Az öngerjesztő hype előtt még mindig értetlenül állok, és szintén meglepődve tapasztalom, hogy egy ennyire nyilvánvalóan bugos, problémás és kiforratlan játékot ilyen szintű elvakult imádat övezi.
De a másik oldalt sem kell félteni, hiszen az internet önjelölt igazságosztói foggal-körömmel védik a Nintendo érdekeit mintha a dollármilliárdokat érő japán cég nem arról lenne híres, hogy szétver bármit, ami a jogaikat sérti.
Ugyan első benyomások formátumú írás alapján nem pontozunk, de a mihez tartás végett, a napokban frissített értékelési útmutatónk szerint a Palworld jelenlegi állapotában valahol a 4 pont környékén lenne.
Ha még többet szeretnétek tőlünk a Palworld kapcsán hallani, akkor gyorsan iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra, hiszen a napokban egy külön podcast adás is fel fog kerülni, amiben a tovább vesézzük a játékot és a körülötte kialakult diskurzust.