Tudom, hogy sosem szerencsés komoly előítéletekkel fordulni egy film (vagy bármely művészeti alkotás) felé, de a Páratlan párosok kapásból egy végtelenül feledhető vígjátéknak tűnt. Valahogy nehezen képzeltem el, hogy egy hónapon belül újra beüljek egy Dakota Johnson főszereplésével készült romantikus filmre, és még élvezzem is. Aztán valamelyest enyhültek a prekoncepcióim. Sok helyről hallottam, hogy a Páratlan párosok az év egyik legviccesebb mozija, és hogy mennyire szórakoztató. Így végül abban a szerencsés helyzetben ültem be a sajtóvetítésre, hogy fogalmam sem volt, mit várjak. Ez pedig bizonyos szempontból jótékony hatással volt rám. Mert bár a Páratlan párosok messze felülmúlta az eredeti várakozásaimat, a lelkes sajtóvisszhanggal nem tudok teljesen egyetérteni. Ez egy ügyes, kissé szatirikus vígjáték, de ennél sokkal többet nem adott.
Többesélyes szakítás
A Páratlan párosok egy kellemesen abszurd jelenettel indít. Ashley (Adria Arjona) és Carey (Kyle Marvin) egy kocsiban ülnek, és egy párkapcsolati válság és egy vezetés közbeni szex között félúton arra lesznek figyelmesek, hogy egy másik autó kisodródik és felborul. Miután nem sikerül újraéleszteni a kocsi utasát, és kiderül, hogy Carey pénisze végig kilógott a jelenet során, Ashley besokall, és bejelenti, hogy válni akar. Mielőtt azonban felolvasná az ez alkalomból írt levelét, Carey fogja magát, és elfut barátaikhoz. Julie (Dakota Johnson) és Paul (Michael Angelo Covino) sajnálattal fogadják a hírt, és elárulják Careynek, hogy ők már egy ideje nyitott házasságban élnek. Carey ezen felbátorodva nem sokkal később lefekszik Julieval, amit Paul a kapcsolat jellege ellenére sem tud elfogadni. Egy igazi többfrontos féltékenységi háború kezdődik, ahol a párkapcsolatoknak sok általános, de aktuális buktatója előjön.
Már ebből a bevezetőből is kiderülhet, hogy a Páratlan párosok egészen eklektikus hangulatú. Akár öt percen belül képes bemutatni fontos témákat, személyes tragédiákat, langyos komédiát és péniszvicceket. És az a legszebb az egészben, hogy mindezek nem ütnek el egymástól. Végig fanyar humorú, nem veszi igazán komolyan magát, de mégis elgondolkodtat a felvezetett témákban. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy Celine Song is valami ilyesmit tervezett a Többesélyes szerelemmel. Csupán ami neki nem sikerült, az a társírói és rendezői szerepben is működő Covinónak látszólag hazai pálya.
Ez ugyanis már a második nagyjátékfilm a Felfelé a lejtőn után, amelyet Kyle Marvinnal közösen írtak, és a férfi főszerepeket is elvitték. És ahogy ott, itt is lefekszenek egymás nőjével, hogy végül a barátságuk erősebbnek bizonyuljon. Különös témaválasztás, annyi bizonyos, de közben a Páratlan párosok tényleg két barát alkotásának tűnik. Megvan benne az az egységesség és kompaktság, amely az összhangról árulkodik. Így pedig nem is olyan fájó, hogy mind a sírva röhögés, mind a komolyabb ambíciók a mozitermen kívül maradtak.
Barátság extra pofonokkal
A Felfelé a lejtőnhöz hasonlóan itt is epizodikus formában követhetjük végig a két pár összekuszálódó és kaotikus viszonyát. Mindezt pedig összefűzi Carey és Paul barátsága, akik minden sértettségük és rivalizálásul ellenére is kitartanak egymás mellett. Paul egy ponton meg is fogalmazza, hogy bár abban a pillanatban ki nem állhatja Careyt, ő az egyetlen, akire számíthat. Ez pedig egy olyan gerincet ad a filmnek, amely önmagában gondoskodik róla, hogy a Páratlan párosok ne lehessen igazán felszínes. Nem szabad persze arra számítani, hogy részletesen boncolgatni fogják a férfibarátság dimenzióit. Ehhez túl sok más téma, és még több altesti poén kér helyet a film bő másfél órájában.
A Páratlan párosok előszeretettel tart görbe tükröt a jelen párkapcsolatainak. A situationshipek és a nyitott házasságok korában rámutat arra, mennyi bizonytalanság és félrekommunikáció van egyes viszonyokban. Ahol a kapcsolat nyitottságát kezdeményező, vagy az először félrelépő fél nem tudja elfogadni, ha a másik fél él a szabadságával. Ahol előbb lesznek kicsinyesek az emberek, és hoznak meg meggondolatlan döntéseket, ahelyett, hogy megpróbálnák megoldani a problémáikat. A Páratlan párosok pellengéri tűzi mindezt az önigazolással és játszmázásokkal együtt. Kifigurázza ezeket a jelenségeket, de nem kezd erkölcsi prédikációba, sem szájba rágós tanmesébe. Csak kinevet mindent, és közben szórakoztat.
Tehát nem is érdemes igazán dörgedelmes pillanatokra számítani. Sőt, nem is áll jól egy vígjátéknak, ha a fináléra végtelenül megkomolyodik, és át akar adni egy csokor tanulságot. Van olyan, hogy a tragédia és humor jól megfér egymás mellett, de ez egy érzékeny egyensúly. Bőven elég, ha némi kritikus hang kíséretében kapjuk meg a lendületes filmélményt, és érezzük, nem csak a fingós viccek miatt váltottunk jegyet. Ha már együtt tudunk nevetni a problémán, az már fél siker. És persze a végén a Páratlan párosok is kénytelen visszakormányoznia magát egy kevésbé kaotikus, konvencionális mederbe. Viszont szerencsére megkímél attól a klisétengertől, amit a Többesélyes szerelem fináléja szabadított ránk.
Sodrás hullámok nélkül
A hangvétel és az egyensúly tehát kifogástalan, más kérdés, hogy a film humora már nem nyűgözött le ennyire. Szinte beragadt lemez vagyok azzal, hogy persze, a humor egy szubjektív műfaj, viszont vannak alapelvek, amelyeknek érdemes megfelelni. A nyitójelenet ugyan tényleg abszurd, de inkább harsány, mint vicces. Azért sokat elárul, hogy a már említett péló-villantás volt a legjobban megírt poén az egész szekvenciában. Később ugyan visszavesznek az oktánszámból annyit, hogy ne legyen masszívan kínos az élmény, de így az a megígért vég nélküli hahota is távol maradt.
A Páratlan párosok sokkal inkább benne tart egy folyamatosan szórakoztató, de kevés lokális maximummal rendelkező ívben. Tele van remek ötletekkel és kreatív visszatérő poénokkal, akár helyzetekről, akár az egyes szereplőkről van szó. Például az, ahogy Carey összehaverkodik Ashley összes exével, majd közös programokat tartanak a házukban, egészen zseniális, ahogy az említett srácok is remek alanyai némi jellemkomikumnak. De említhetném a fináléban felbukkanó mentalistát, a váratlanul szókimondó pillanatokat, vagy Julie és Paul fiának, Russnak a bajkeveréseit is. És ezekben a motívumokban mind-mind kellemes lubickolni, de ritka volt az olyan csattanó, amelyik önmagában kiemelkedett az általános hangulatból.
Az viszont tagadhatatlan, hogy egy okosan megírt filmről beszélünk. A forgatókönyv előszeretettel fordítja ki a jól ismert toposzokat, hogy utána szemtelenül mégis visszatérjen hozzájuk. Remek érzékkel okoz meglepetést, vált hangulatot, és közben egyszerre tudunk őszintén szurkolni az emberien bemutatott főszereplőknek, és némi sötét elégtétellel nyugtázni az őket ért, jól kiérdemelt csapásokat. A Páratlan párosok egy olyan hullámvasútra ültet fel minket, ahol garantáltan nem tudjuk kézben tartani a vurstliban nyert halakat.
Mint egy nagy család
Már utaltam rá, de a Páratlan párosok szakmailag is teljesen rendben van. Sőt, az ügyes vágás és kameramunka sokat hozzátesz a komédia vizuális oldalához. Sokszor elég egy-egy új nézőpont, hogy még abszurdabbnak tűnjön egy korábbi pillanat, vagy egy-egy beállítás már önmagában képes szórakoztató lenni. A film viszonylag kevés helyszínen játszódik, de így sem unalmas a látványa. Nemcsak igényesen lett fényképezve, de pont van annyi változatosság a díszletekben, hogy ne váljon egysíkúvá. És ennyi elég is. A többit elviszi a hátán a többnyire intelligens írás, a kompetens rendezés, és az ebből eredő, jól időzített poénok.
És ebben a kavalkádban láthatóan jól érezték magukat a színészek is. Michael Angelo Covino és Kyle Marvin között kifogástalan a kémia, az ő kettősük önmagában elég lehetne. Azonban váratlanul Dakota Johnson is remek alakítást nyújt. Itt most semmi jele nincs a nála időnként felbukkanó természetellenességnek. Nem kell lejátszania a csillagokat az égből, de legalább látszik, hogy nem teljesen reménytelen eset. Adria Arjona nem kap olyan nagy teret kibontakozni, de ő is szórakoztatóan szállítja a négyes legrandomabb tagját. A sok kisebb mellékszerepben pedig mindenki remekül játssza a kicsit egydimenziós, de a főszereplőket kiegészítő karakterét.
Verdikt
A Páratlan párosok ugyan nem annyira vicces, mint sokan beharangozták, de az biztos, hogy többnyire meg tud teremteni egy szórakoztató közeget. Lehet, hogy néha leül a tempója, vagy hogy a cselekménye káoszba tud fulladni, közben okosan csavarja ki a toposzait és a mi elvárásainkat is. Lehet, hogy nem mélyed el a felvetett témáiban, és nem ígér pontos korrajzot, de segít nevetni a problémákon. És végig egy szerethető, emberi darab, amelyet még nem piszkolt össze az álomgyár uniformizáló hatása. Egy modern screwball komédia, amely megmutatta a Többesélyes szerelemnek, hogy hogyan kellett volna.
A Páratlan párosok (Splitsville) szeptember 4-től látható a magyar mozikban.