Tanár úr: Van, hogy hatalmas pozitívum, ha egy játék pontosan azt hozza, amit várok tőle. Máskor legfeljebb abban találok vigaszt, hogy jó a mintafelismerő-képességem. Sajnos a Payday 3 az utóbbi kategóriába esik. Félreértés ne essék, egyáltalán nem haragszom erre a játékra. Többnyire működőképes, pár élvezetes órát ki is tudtam belőle sajtolni. De ha minden adandó alkalommal beletalpalok a Ubisoftba, hogy újra és újra kiadnak nagyon hasonló játékokat kicsit átrendezve és újratapétázva, akkor nem tehetek kivételt a Starbreeze Studios-al sem. Annyi mentségük van azért, hogy a legutóbbi Payday tíz éves, szóval nem lehet rájuk sütni, hogy évente próbálnának valamit ránk sózni. Ez azonban azt is jelenti, hogy a főbb dizájnelemek megragadtak valahol az előző évtized elején.
Tyrion: Az első benyomásaim még egészen pozitívak volt a Payday 3 kapcsán. Élveztem a beleölt 10 órát, és úgy álltam fel előle a megjelenés pillanatában, hogy ez egy korrekt Payday-játék lett, csak a tartalmat keveselltem. Ilyen szempontból jó, hogy Tanár Úrral leültünk menni még néhány kört közösen, mert tudott árnyalódni a véleményem. Bármely más szempontból viszont ez nem volt akkora ötlet. Azt vártam, hogy a kooperatív móka még dob is az élményen, helyette csak azonnal rájöttem, hogy a korai hozzáférés végén az utolsó ponton szálltam ki, ahol élvezni tudtam a játékot. Semmivel sem nyújt azóta kevesebbet a Payday 3, egyszerűen csak nagyon limitált ideig tudott lekötni. Azóta csak untam minden belefektetett percet, és ilyen kitartó középszerűségen a co-op sem tudott segíteni.
Auchan’s 11
Tanár úr: Ha valaki ismeri a Payday 2 játékmenetét, akkor nem fog hatalmas meglepetéseket okozni a Payday 3 sem. Ez egy objektíva-alapú horda-FPS. Ami dióhéjban azt jelenti, hogy egy pályán különféle feladatokat kell megoldanunk úgy, hogy időközönként ránk szabadul kábé kétszáz rendőr. Elnézést, azt mondtam, hogy “különféle feladatokat”. A gyakorlatban ez 3-4 fajta objektívát jelent. Vagy széfkódokat kell keresni, vagy beléptetőkártyákat, esetleg őrizni kell egy fúrót vagy számítógépet, amíg az feltör egy ajtót. Nagyon meg kell erőltetnem magam, hogy eszembe jusson valami, ami nem a fenti feladatkörök valamelyikébe tartozik. Talán az egyik pályán el kellett kötni és kísérni egy páncélozott járművet. De még ez is veszélyesen közel van az “őrizz valamit” feladathoz, csak most a valami éppen egy mozgó jármű.
Mindenesetre a Payday 3 feladatai nem kimondottan változatosak. Mondjuk az se segít sokat, hogy összesen nyolc pályával jelent meg a játék. Ez azt jelentette, hogy cirka három óra alatt végigzongoráztam minden helyszínt, amit a játék mutatni akart, aztán sokatmondóan mutogatott a szintezésre, az extra kioldható fegyverekre meg fegyvermodokra. Sajnos azonban nulla affinitásom van ahhoz, hogy csak azért ismételgessem ezt a pár küldetést, hogy utána jobb, vagy más felszereléssel ismételgethessem ugyanezeket a küldetéseket.
Tyrion: Az előzetes cikkben még pozitívumként hoztam fel, hogy a Payday 3 nem csak bedob védekezni, hanem elküld jobbra-balra objektívákat teljesíteni. Ez szép és jó, de ahogy már akkor is megjegyeztem, maguk a feladatok nem nagyon változnak. Idővel csak kialakul egy rutin, és elkezd zavaró lenni, hogy pofátlanul sokáig tart átégetni egy padlót vagy kifúrni egy zárat. Ilyenkorra nagyjából annyira lesznek izgalmasak ezek a kötelező körök, mint századszorra nekifutni ugyanannak a szabadulószobának – amennyiben a szabadulószoba óvodásoknak készült.
Nem csoda, ha szörnyülködve néztük magas szintű csapattársainkat, ahogy rommá fejlesztett shotgunjaikkal csak átszaladtak a megye összes kivezényelt rendőrén. Valahol tiszteletre méltó a monotonitástűrésük, de el nem tudnám képzelni, hogy azért öljem bele órák tucatjait ebbe a 8 pályába, hogy ezután gyorsabban csinálhassam tök ugyanazt. A tartalom egyszerűen csak édeskevés. Ha nem motivál, hogy a 147-es szinten megdobjanak egy egyszínű kesztyűvel, a Payday 3 nem biztos, hogy a kedvenc játékod lesz.
Tanár úr: Még ha annyira kiemelkedő lenne a lövöldözés, vagy a lopakodás. Sajnos azonban a Payday 3 központi játékmenete 2023-ban az FPS-zsáner minimumszintjét üti csak meg. Még anno a trailerek alapján mondtam, hogy úgy tűnik, részben átvették a Rainbow Six: Siege fegyverkezelését. Ez azonban legfeljebb ránézésre igaz. A harmadik rész FPS-mechanikái csak apróbb ráncfelvarrást kaptak, de nagy vonalakban maradtak a Payday 2 szintjén. És míg a 2010-es évek elején el tudtam lenni fedezék mögüli kihajolás funkció, vagy gránátok hajítási görbéje nélkül, mára ezeknek a hiánya nagyon is érezhető.
Tyrion: Amellett kitartok, hogy a fegyverkezelés modernebb lett a második részhez képest, és a fegyverek nem adnak rossz visszajelzést. Ez azonban sem azt nem jelenti, hogy a lövöldözés korszerű lenne, sem azt, hogy kiemelkedő. Hiányzik a taktikai FPS-ek kifinomultsága, de a “casual” lövöldék átütő ereje is. Így a Payday 3 egy korrekt, de létminimumot produkáló shooter-élmény. Az dicséretes, hogy a kiegészítők valóban kihatnak egy-egy mordály érzetére, de itt meg az alkatrészek exkluzivitása üt vissza. Magasabb szinten, amikor már jó eséllyel a nehezebb fokozatokat koptatod, enyhe tökön szúrással ér fel kiszintezni egy új, még erősen köhögő fegyvert.
A múltkor azt ígértem, hogy a kritikában részletesebben bemutatom a lopakodást. Bár azóta nem lettem sokkal okosabb ezen a téren, tekintsük át a főbb elemeket. A pályák három zónára vannak osztva. A legkülsőben civilként lényegében szabadon mozoghatunk, és amíg nem akarunk randalírozni, senki nem is foglalkozik velünk. Eggyel beljebb, a privát szférában már megállítanak a biztiőrök, és udvariasan kikísérnek a terület szélére, míg legbelül már a bilincsek is előkerülnek, és nem fetisiszta indokkal. Amíg nincs rajtunk a maszk, ebben a közegben egyensúlyozhatunk, kerülgetve a kínosan lassan forduló kamerákat és lófráló őröket. A rendszer nem igazán letisztult vagy gördülékeny, például a visszajelzések nem egyértelműsítik, hogy éppen kit kapott el majdnem a megfigyelő-berendezés. Így is sokáig el lehet jutni, de ehhez centi pontossággal ki kell ismerni a pályákat, amely nem egy hívogató kilátás.
A helyzet javul valamelyest álarc mögé bújva, de nem jelentősen. Az osonás legfőbb segédeszköze a hangtompítós pisztoly lesz, amivel kiiktathatjuk az őröket és a kamerákat. Elvileg vannak alternatív megoldások, csaphatunk zajt kijelölt pontokon, vagy elkaphatjuk hátulról is a biztonsági szolgálat lelkes alkalmazottait. Viszont ez nem hatékony, így ha éppen egy új, hangos pisztolyt használsz, akkor költőien szólva rábasztál. Meg nyilván nem segít, hogy a csapattársak közül bárki magára vonhatja a közfigyelmet, így nagyon kevés lesz a sikeres belopódzás. Annyi helyen mehet félre a projekt, kezdve a mindössze három biztonsággal megválaszolható rádió-híváson vagy azon, hogy nincs hova rejteni a hullákat, hogy garantáltan be fog ütni a krach. Sajnos a lopakodás túlságosan esetlen ahhoz, hogy következetesen élvezhető legyen. Kár, mert lényegében ez lehetne az izgalom egyetlen forrása az első 10 óra után.
Starsky és Butch
Tyrion: A múltkor már beszámoltam az alibiszintű történetről, amely mindössze negyed óra összhosszal rendelkezik. Titkon reménykedtem benne, hogy a hivatalos megjelenéssel még bekerül egy-két átvezető videó, vagy kap valami rendes kontextust az egész, de nyilván nem. A helyzet változatlan: a csapatunkat kelepcébe csalják, csak mi egyszerűen lemaradunk erről, elvégre kényelmesebb csak beszélni róla. Így pénzt kell szereznünk, és valahogy bosszút állni az ellenünk összeesküvőkön. Ehhez kibővül új tagokkal a banda, találkozunk régi ismerősökkel, és rabolunk. Ennyi, köszönöm a figyelmet.
Na jó, azt még meg kell jegyezzem, hogy ha rajongó lennék, nem lenne ennyi hiányérzetem. Úgy nem zavarna, hogy semmi plusz személyiséget nem kapnak a bandatagok, hiszen ismerném őket az előző részből. Akkor értékelném a korábbi részek szereplőinek kameóit. Elég lenne pár sablonos egysoros a meccsek alatt, hogy úgy érezzem, van köze az átvezetőknek a konkrét rablásokhoz. Akkor nagyokat bólogatnék széles mosollyal az arcomon, amikor visszautalnak egy korábbi eseményre. Akkor csak az új karakterek jellegtelenségére, a gonosztevők sablonosságára vagy a lezáratlanságra lehetne panaszom. De kezd túl sok lenni a feltételes mód, így inkább átadom a szót.
Tanár úr: Az atmoszféra azonban, ha nem is teljes egészében, de sok mindenért kárpótolni tudott. Igen, a sztori teljesen felejthető. Valóban nem nagy durranás a játékmenet. De néha, amikor az akció sűrűjében voltunk, és éppen hat ajtón keresztül ömlöttek be egy terembe a zsaruk, valahogy mégis elkapott a gépszíj. Kicsit mintha egy 80-as évek-beli akciófilmbe csöppentem volna, ahol a négy törvényen kívüli az utolsó töltényig próbál kitartani, amíg egyikük épp feltöri a bank komikusan nagy páncélszekrényét. És ebből azért ki tudtam sajtolni valamennyi szórakozást. Egy pillanatra elfejtődött a közepes lövöldözés, az unalmas objektívák, és az ismétlődő pályák. Sajnos ezek csak másodpercekre velünk maradó szerotoninlöketek. Jellemzően valami marhaság gyorsan visszaránt a valóság talajára.
De a Payday 3 atmoszférája ettől függetlenül sokszor nagyon jó helyen talál be. Többször, mint ahányszor ezt a véletlen számlájára írhatnám. Ebben pedig hatalmas szerepe van a zenének, ami szintén a régi idők rendőr-és rablófilmjeinek legnagyobbjait idézi. Ráadásul gyenge pontom a dinamikusan változó zene. Technikailag minden missziónak csak egy OST-je van, de ezek több szakaszra vannak osztva, amelyek aszerint váltogatják egymást, hogy éppen melyik szekcióban vagyunk. Kiválóan megkomponáld darabok, amik gyakorlatilag önerőből is emelni tudtak pár pillanat fényén.
Akad az ACAB
Tanár úr: Ahogyan a játékmenet, úgy a grafika is nagyjából az előző rész szintjéhez közelít. Valamennyire azért ki van pofozva a látvány. Kicsit kidolgozottabbak a modellek, élesebbek a textúrák, jobb a fényezés. De összességében a Payday 3 nem kelti egy modern játék érzetét. Ezzel egyébként semmi probléma nincs. Nemcsak hogy nincs kimondott igényem a csúcskategóriás kártyákat megizzasztó grafikára, kimondottan értékelem a stilizált, vagy régi időkbe visszanyúló megjelenést.
Ugyanakkor a Payday 3 látványa nem indokolja, hogy ennyire megdolgoztassa a gépemet. Még pár microlag is belerondított az élménybe, ami számomra teljesen értelmezhetetlen. Főleg úgy nagyon komikus a játék optimalizálatlansága, hogy vele párhuzamosan játszom a Cyberpunk 2077 új kiegészítőjével, ami tükörsimán fut. Igen tudom, a Starbreeze egy lényegesen kisebb csapat, de mégsem tud a fejembe férni, hogy hogyan akasztja meg a gépemet ezzel a grafikával.
Tyrion: Ezzel csak egyetérteni tudok. Nem hiányoznak a sallangok, a Payday 3 látványa letisztult, elfogadható, és ez a lényeg. Az NPC-ken különösen meglátszik, hogy nem a jelenlegi generáció sztenderdjei lettek bekalibrálva, de ez belefér. Az már kevésbé, hogy nálam akár hosszú másodpercekre be tudott akadni a játék, vagy egyszerűen csak eltűnt a zene és a hangeffektek fele. Utóbbi nem tudom, hogy teljesítmény-takarékosságból történt-e, de nem hiszem, mivel az ideiglenes fagyásoknál a lövés-effektek gond nélkül be tudtak loopolódni.
A szerverek teljesítménye sem hibátlan. Amikor először futottunk neki a közös játéknak Tanár Úrral, neki milliárdos nagyságrendű szintet jelzett ki, majd minden próbálkozásnál errorral kidobott minket a meccsből. Ez egy darabig ismétlődött, és csak egy újraindítás és némi külön játék orvosolta. Továbbra is rendszeresen hamarabb be lehet kerülni a váróba, minthogy betöltenénk, így simán eltelik másfél perc, mire mindenki fizikailag képes lesz rátenyerelni a “Ready” gombra. Bár mi megúsztuk, állítólag még mindig nem orvosolták a matchmaking összes problémáját. A fejlesztők becsületére váljon, igyekeztek, így a hivatalos megjelenés környéki állapotok javultak, és tervben van egy offline mód bevezetése is. Utóbbi hiánya állítólag a csalókat hivatott kiszűrni, de őszintén nem tudom, ennek mi értelme van egy PvE játékban. Mindenesetre a legnagyobb káoszról lemaradtam, korai hozzáférésben még, mostanra már nincs jelen a teljes szerver-katasztrófa.
Pirítsd a lóvét
Tanár úr: A Payday 3 rajongóknak készült, és töredelmesen bevallom, én nem vagyok hatalmas rajongó. A második részben lenyomtam pár kört még annak idején, amikor pár euróért dobálták a nagyérdeműnek. És bár akkor és ott rendben volt, már akkor sem sikerült túlságosan behúznia. És ezt a mintázatot folytatja a harmadik rész is. Nem tud felmutatni semmi olyat, ami miatt szívesen visszamennék. Agresszívan repetitív, teljesen felejthető játékmenettel, eredetiséget nélkülöző látvánnyal. A sztorira meg már nem is emlékszem. Talán az egyetlen dolog, amit fel tud hozni a védelmében, az az, hogy továbbra is jól visszaadja a 80-as és 90-es évek bankrablós akciófilmjeinek atmoszféráját, amikor tényleg beindul a buli. Ez azonban nem menti meg a Payday 3-at attól, hogy egy totálisan közepes alkotás legyen. Remélem azért a rajongók jól szórakoznak vele.
Tyrion: A korábbi lelkesedésem teljesen elveszett, pár plusz óra alatt is belefásultam a Payday 3-ba. A játékmenetben nehezen tudnék igazán rossz elemeket kiemelni, de jó értelemben kiemelkedőket is. Egyszerűen egyöntetűen közepes, és ez sokkal unalmasabb, mintha szórakoztatóan rossz lenne. Nem tudok haragudni rá, csak hamarabb lehetne rávenni egy kiló rizsszem megszámolására, mint még egy kör Payday-re. A tartalom nagyon kevés, ennek a többszöröse kellene, hogy nem fulladjon önismétlésbe. Nem kétlem, hogy ez egyszer megtörténik (amennyiben lesz rá pénz és idő), de az nem most van. Ha emellé még tekintjük a technikai problémákat, jelenleg senkinek nem tudom ajánlani, aki nem hardcore rajongó. De utóbbiak is csak azért kivételek, mert ők már úgyis megvették.
A korai tesztkódot a Magnew jóvoltából kaptuk, ez úton is köszönet érte!