Ahogy sok mindenben, úgy az irodalom terén is szeretem folyamatosan feszegetni a határokat, és időnként nagyon jól esik kilépni a komfortzónámból. Hiron Ennes Pióca című regénye azonban még így is rendesen megizzasztott.
Egy szürreális, bizarr, főként érzelmekre ható weird gótikus horror, mint a Pióca, nem adja könnyen magát. És mivel nem feltétlenül a történetet helyezi központba, így kifejezetten nehéz összefoglalni, hogy miről is szól. Napestig ecsetelhetném a megfoghatatlan, abszolút mértékben egyéni benyomásokat kiváltó élményeket, de azzal nem kerülnétek sokkal közelebb ahhoz, amit a Pióca nyújt az olvasóknak.
Persze így is megpróbálok egy képet adni a regényről, ráadásul spoilermentesen, ami miatt még nehezebb dolgom lesz. Azonban, ha nem is a történeti fordulatok miatt érdemes fellapozni a Piócát, Ennes olyan írói eszközökkel él, melyek nagyban befolyásolják a befogadás élményét. Ennek a legjobb módja pedig az, ha az olvasó magának fedezi fel ezeket az apró nüanszokat.
Az már elöljáróban kijelenthető, hogy ha valami, akkor ez a regény nem lesz mindenki kedvence. Ha azt mondom róla, hogy nem szájbarágós, akkor nem is lehetnék diplomatikusabb. Ugyanis a történetben fogalmunk sincs hol járunk, vagy mikor. Főhősünk nevét nem ismerjük, csupán annyit tudunk róla, hogy az Intézet küldte a château-ba, hogy átvegye helyét a sajnálatosan elhalálozott előző doktortól. Itt megismerkedünk a château és környékének fura lakóival, akik a definitív nihilben létezve élik napjaikat.
Irodalmi homokozó
A Pióca bátran kitart koncepciója mellett. Nem hajlandó szokványos történetvezetésre, nem áll be a sorba, és nem adagol hosszú, egyértelműsítő leírásokat. Sőt, a legtöbbször még abban sem lehetünk biztosak, mik azok, amik ténylegesen megtörténnek, és mi a lázálomszerű allegóriacunami része.
Ennes nem oktat mutatóujját feltéve, és nem áll szándékában helyettünk kimondani a gondolatainkat. Minden mondata legalább háromféleképpen értelmezhető, emiatt olyan a regény, mintha egy homokozóban ülnénk, ahol csak a képzelet szabhat határt.
Azt lehet belelátni, amit akarunk, arról szól, amiről mi szeretnénk, hogy szóljon.
Ha az utalások alapján úgy döntünk, hogy ez egy posztapokaliptikus gótikus horror, ám legyen. De semmi sem gátol meg, hogy egy fantasy világot vizionáljunk. A könyv feléig még a főszereplő neme sem derül ki. Miközben olvastam a Piócát, megállás nélkül cikáztak bennem az érzések és a gondolatok. Az átlagos könyvfogyasztási sebességemhez képest baromi lassan is haladtam vele. Folyamatosan meg-megálltam, és magamba szívtam a mondatokat, és lefordítottam a saját képemre. Majd néha visszaugrottam egy bekezdést, újraolvastam, és totálisan más értelmet nyert.
Ennes minimális kapaszkodót hagy, szinte teljesen magunkra vagyunk utalva mit veszünk ki a történetből. Vannak kőbevésett sztoripontok, és mérföldkövek a cselekményben, de e pontok között mi, olvasók döntjük el, hogy mit vagyunk hajlandók elvinni magunkkal.
Ha weird, legyen kövér
A Pióca több szubzsánerből épül fel, felsorolni is nehéz őket. Hiszen kapunk gótikus horrort, weirdet, drámát, szürreális és bizarr, álomszerű képeket, és még a fantasy is bekacsint. És ha mindez nem lenne elég, tart egy 350-oldalas irodalmi mesterkurzust, melyet a könyvrajongók egészen biztosan élvezni fognak.
Azonban pontosan ezek miatt nem ajánlható bárkinek. Alapból igényel affinitást a horrorra, és a weirdre, de tovább megy és elveszi azt a struktúrát, amit nagyjából az összes szórakoztató irodalmi alkotásnál megszokhattunk. De aki vevő az ilyesmire, annak többszörösen is meg fogja hálálni a belé vetett bizalmat.
Ugyanis a lázálomszerű jelenetek között ott lapul egy páratlan atmoszféra, és megannyi értékes gondolat, melyeket mindenki kihámozhat magának.
Az ember alapból úgy van berendezve, hogy mindenben mintázatokat keres. A Pióca ráadásul jobbára nehezen foglalható össze, vagy magyarázható, ezért különösen jellemző itt, hogy hasonlítgatni kezdjük. Nem véletlen, hogy a könyv hátoldalán szereplő ajánlók java is vagy az A dologhoz, A halál angyalához, China Miéville-hez, vagy Cronenberghez hasonlítják. Én sem áltatnék senkit, természetesen felfedeztem egy csomó alkotást a Piócában, de mint homage vannak jelen, semmint egyértelmű „nyúlásként”.
Ugyan minden összehasonlítás teljesen megállja a helyét, és valóban érdemes kapaszkodókkal szolgálni az új olvasók számára, de ez is kétélű fegyver. A Pióca ugyanis nem másoktól összeollózott alkotás. Saját jogán weird, bizarr és groteszk, köszöni szépen.
Verdikt
A Pióca című regényt nem tudom bárkinek nyugodt szívvel ajánlani. Legfőkképpen feketeöves weird-rajongók a célközönsége, de nekik igazi csemege lehet. Kevés kapaszkodóval szolgál, és rendre felrúgja a szórakoztató irodalom írt, vagy íratlan szabályait.
A weird nem csupán hatásvadászat. Minden mondatból süt a gondos tervezés, és többlet értelem. Ha pedig megállunk néháény percre, és értelmezzük az olvasottakat, akkor szembetaláljuk magunkat néhány komoly filozófiai témával. Köztük a számomra mindig kedves egzisztencializmussal, szorongással, nihilizmussal, magával a létezés súlyával.
Egy szó, mint száz, a Pióca szűk olvasói rétegre lő, de azt garantálhatom, hogy ilyet még a harcedzett weird-fogyasztók sem olvastak.
Köszönjük a recenziós példányt az Agave kiadónak.
Ha pedig meghoztuk a kedvedet a regényhez, az alábbi linken beszerezheted: GeekVilág Shop – Pióca