FilmMozgókép

FilmMozgókép

FilmMozgókép

Pszichológiai mélységek – A Kutya Karmai Közt FILMAJÁNLÓ

Szerző

Közzétéve

2022. jan. 12.

Kommentek

0

Nézőnként eltér, hogyan fogunk meg egy pszichológiai drámát. A Jane Campion rendezésében készült A kutya karmai közt (The Power Of The Dog) pedig nem sok kapaszkodót ad a nézőknek. De aki fogékony az ilyen típusú alkotásokra, azoknak igazi csemege lesz a film.

[h]Pszichológiai játszmák[/h]

A 20. század elején, a western és a cowboyok végnapjain sok különböző új inger érhette a kor emberét. Beköszöntött a változás szele; Phil Burbank (Benedict Cumberbatch) pedig nagyon nehezen viseli a változást. A régi világ tanításaiban ragadt férfi első blikkre nem éppen elragadó; minden mozzanatából sugárzik a mélyről fakadó megvetés bármi felé, ami egy kicsit is eltér attól, amit ő addig életnek nevezett.

A benne rejlő feszültség egyre visszataszítóbb figurává alakítja, amikor öccse, George (Jesse Plemons) udvarolni kezd a helyi kisváros özvegy fogadótulajdonosának. Rose-zal (Kirsten Dunst) hamar meg is házasodnak, és kiköltöznek a testvérek közös ranchára. Rose-nak van egy fia, Peter (Kodi Smit-McPhee), aki orvosi egyetemre jár, de a nyáriszünetet a családdal tölti.

A fiú feminin megjelenése és viselkedése miatt folyamatos megaláztatások tárgya a talpig szőrös és mocskos keménykötésű férfiak között. Amennyire megállapíthatjuk, George nem sokat van otthon, Rose és Peter pedig folyamatosan ki vannak téve Phil passzív agresszív viselkedésének. A nő az italhoz nyúl emiatt, és igen hamar alkoholistává válik.

Kezdetben azért, hogy Rose-t még inkább az őrületbe kergesse, Phil szányai alá veszi Petert és elhatározza, hogy férfit farag belőle. Azonban, ahogy haladunk előre az akár jelentéktelennek is mondható cselekményben, már minden oldalról átitatják a filmet a pszichológia játszmázások. Philnek eszébe jut saját mentora, a legendás Bronco Henry és a vele kialakult – nem teljesen egyértelmű – viszonya és ez alapján próbál a fiúhoz közel kerülni.

Hogy a játszmákat teljes egészében megértsük, ahhoz a cselekménybe és a szereplők lelki világába kellene mélyrepülést végrehajtanunk, de nem szeretném spoilerekkel elvenni tőletek a teljes élményt.

Netflix's 'The Power of the Dog' Ending Explained - Thrillist

[h]A belső dráma[/h]

Alapvetően nem voltam elájulva a filmtől, de a karakterépítés, és a rajtuk keresztül bemutatott pszichológiai jelenségek nagyon jól sikerültek. A szereplők közül szinte senki sem beszél nyíltan – vagy csak nagyon-nagyon nehezen – az őket ért abúzusról, a gyászról, de a zseniális alakításokon keresztül felfedezhetjük a vívódásokat, és a nihillel átitatott világ iránti érdektelenséget.

Attól erős igazán az A kutya karmai közt, hogy a már-már idegőrlően lassú cselekmény mögött a nézőnek kell kisilabizálni a szereplők ki nem mondott, életen át hordozott megpróbáltatásait. És végül magunknak kell eldönteni, hogy ki az áldozat. Előre megsúgom: bárki lehet áldozat, csak a múltbéli stigmák hatására ugyanúgy belőlük is válhat elnyomó, elkövető.

A három lényeges főszereplő révén egy csomó pszichológiai problémát nyomon követhetünk. És hiába a neo-western köntös, a modern kor emberének mentális egészsége egyre inkább a béka segge alatt van. Így hát elég sok kurrens motívummal szolgál a film, annak ellenére is, hogy a száz évvel ezelőtti világra vetíti ki a problémákat.

Habár akkoriban azért jóval kiélezettebb volt a helyzet a konzervatív és megszokott nemi szerepek miatt. Volt a férfi: a szigorú, erős és munkától büdös kenyérkereső, és a nő, akire a ház dolgai és a gyereknevelés volt bízva. Peter pedig a nem sztereotipikusan férfi jellemzőkkel megáldott fiú két tűz közé került: a mindentől óva intő és féltő, de legfőképpen támogató anyja és a végletekig toxikus maszkulin Phil közé.

The Power of the Dog Eleştirisi - FilmLoverss

[h]Verdikt[/h]

A kutya karmai közt egy kiváló pszichológiai dráma, de filmként azért hagy némi kívánnivalót maga után. Nincs problémám a lassan építkező művekkel, de alanyunk csupán vánszorgott, és látszólag nem haladt sehova. Rengeteg kinyújtott jelenet volt benne, amik nem feltétlenül támasztották alá a hangulatépítést, vagy a cselekmény mélyítését.

A narratíva sem ad túl sok kapaszkodót, és a felszínen semmiképpen nem mondanám érdekes filmnek. Azonban különböző szintű mélységei vannak, melyek feloldása lehet, hogy első megnézésre nem is fog maradéktalanul sikerülni.

A Jonny Greenwood által szerzett zene remekül passzol a sejtelmes, alulvilágított képi világhoz és a témához egyaránt. A baljós és beteges érzetet keltő látványvilág szintén érdemel néhány szót. A belső terekre mindig valamiféle rossz érzést keltő “fátyol” vetül, ami miatt a szereplők arca sosem vehető ki teljesen tisztán. A külső terek ugyan jóval világosabbak, de semmiképpen nem mondhatók élettel telinek; a tájak színtelenek, és matt-hatásúak.

A mondanivalója és egy kis extra perspektíva miatt mégis tudnám ajánlani ezt a filmet. Ha csak egy kicsivel is figyelmesebbek és megértőbbek leszünk egymással a film hatására, akkor máris megérte.

[h]Csatlakozz a GeekVilág közösséghez![/h]

7/10