A hazai képregénykedvelő közösség ha máshol nem is, de a Fehér Lovag, illetve a Fehér Lovag Átka című Batman-kötetekben biztosan találkozhatott Sean Murphy nevével. Az egy személyben író és rajzoló azon ritka tehetségek közé tartozik, aki mindkét kreatív folyamattal ügyesen bánik. Noha szerintem Murphy sokkal jobban mutat történetek elmesélőjeként, mint rajzolóként, legtöbbször utóbbira sem lehet panasz. A Fumax gondozásában idén megjelent Punk Rock Jézus lapjain pedig brillírozva botránkoztatja a kíváncsi olvasókat.
[h]Posztmodern Messiás[/h]
A Punk Rock Jézus nem lesz mindenkinek a kedvence. Sőt, sokakból egészen könnyedén válthat ki felháborodást. Erre a bejegyzésre készülve megnéztem, hogy megjelenése környékén (2013) volt-e bármilyen utóhatása a kötetnek, de valójában nem találtam felháborodó közösségeket, még negatív kritikát is alig… vagy csak nem ástam elég mélyre. Abban viszont biztos vagyok, ha Murphy az elmúlt két-három évben hozza tető alá a képregényt, akkor már virtuálisan meglincselték és kancellálták volna, de csak miután petíciót nyújtanak be az alkotó teljes megsemmisítésére.
És hogy miért gondolom ezt? Nos, a Punk Rock Jézus már a címéből (és a borítójából) sejteti, hogy nem egy szokványos képregénnyel lesz dolgunk. Az első oldaltól az utolsóig nagyon komoly társadalmi problémákra és kérdésekre világít rá, ami szorosan összefügg a posztmodern világ valláshoz való viszonyával. És ugyan néhányszor találkozhatunk naiv kinyilatkoztatással, és hatásvadász kiszólással, igyekszik azért koncentrálni a kiábrándultságot és a dühöt.
Neil Gaiman korábban érzékletesen (és veszettül szórakoztatóan) eljátszott a gondolattal az Amerikai Istenek lapjain, miszerint a 21. században is megjelentek a modern istenek, az információs technológia, valóságshow-k, média és az internet formájában. Hasonlóképpen a Punk Rock Jézus sem átall görbe tükröt mutatni nekünk, noha explicit sosem állítja, hogy a klasszikus vallási eszméket a posztmodern techno-imádat váltaná.
[h]Szeplőtlen klónozás[/h]
A történet onnan indul, hogy a Torinói lepelen DNS-t találtak, és az OPHIS nevű szórakoztatóipari vállalat azonnal meglátta a piaci rést. A DNS Jézus Krisztusé (legalábbis hevesen ezt kommunikálják), az OPHIS pedig megtámogatva Sarah Epstein kutatásait, felhasználva a nő tudományos zsenijét, azonnal fel is húzzák az évezred médiaeseményét. A terv: a DNS-minta alapján leklónozni Jézust, és az életéből valóságshow-t csinálni J2 munkacímmel. Csak egy szeplőtlen szűzre van szükség, egy csomó kamerára, egy gátlástalan showrunnerre, biztonsági csapatra, és persze a nézőkre.
A szűz szerepére egy casting után Gwen Fairlinget választják. Gwen egy átlagos keresztény lány, akinek legnagyobb bűne, hogy naiv. A műsorért felelős Rick Slate pontosan annyira sztereotíp seggfej, mint amennyire el lehet képzelni egy pénzéhes, kontrollmániás médiahiénát. Végletekig gusztustalan, tenyérbemászó fickó, akinek az ég világon egyetlen dolog szent: a nézettség. És ezért hajlandó akármit megtenni.
A biztonsági csapatban ott van egyfelől Tim, az abszolút mellékszereplő, akinek van néhány jó sora, de olyan túl sokat nem ad hozzá az összképhez. Nem úgy a biztonsági főnök, Thomas McKael, az ex-IRA terrorista, a maga személyes tragédiájával, drámájával, és vezeklésével.
És ne feledkezzünk meg a műsor abszolút sztárjáról, Chrisről, akit születése pillanatától kezdve kamerák követnek, és túlzás nélkül mindenki azt várja, mikor fog csodákat tenni, és mikor válik belőle igazi Messiás. Az egész stáb egy magánszigetre van bezárva, nehogy Chris bárki más emberi lénnyel találkozhasson, illetve biztonsági okokra hivatkozva könnyebb megvédeni mindentől távol. A fiú sajátos oktatásban részesül, az osztálytársai hologramok, és erőteljesen limitálva van, mit olvashat, hallgathat, vagy egyáltalán miről tudhat a világból.
[h]Toxikus társadalom[/h]
A cselekményben éveket ugrálva láthatjuk, ahogy a J2 egyre jobban megmételyez mindenkit, akinek köze van hozzá. Sarah a világot akarja jobbá tenni saját kutatásaival, és a nagyobb jó érdekében vállalta a valóságshow-t, de a lelkiismerete lassacskán felőrli. Gwen depressziós lesz, inni kezd, Chris pedig egyre többször tapasztalja meg az árnyoldalát a műsornak, a szigetnek és puszta létezésének.
A Punk Rock Jézus csupán azért nem esik át a ló túloldalára, mert alapból onnan indít. Ebben a kötetben semmi sem szent (szó szerint), és egy csomó társadalmi réteget bírál Murphy. Az erre érzékenyek simán felháborodhatnak rajtuk, hiszen a csoportok, illetve például a hardcore keresztények erősen általánosítva vannak. És hogy bizonyos szűrőkön keresztül egyértelművé váljon Murphy mondanivalója, hajlamos néha kissé szájbarágósra venni a figurát.
[h]Szerzői kinyilatkoztatások[/h]
A Punk Rock Jézus fekete-fehéren jelent meg, színek egyáltalán nem lettek hozzáadva. Ahogy a bevezetőben is említettem, Sean Murphy egymagában felelt az írásért és a rajzokért is, ami nem kis teljesítmény. Egyedi stílusa azonnal felismerhető, vonalazása, perspektívái azóta is markánsan jelen vannak kurrens képregényei lapjain is. A színek hiánya miatt viszont több helyen nehezen értelmezhető egy-egy panel, ami hajlamos kizökkenteni az élményből. Hogy miért hagyták fekete-fehéren, arra legfeljebb tippjeim vannak, de szeretném azt hinni, hogy valamiféle művészi megfontolás áll a háttérben.
A történet és a mondanivaló képes örökzöld maradni, de a lázadó fiatalok Bibliájának azért nem szabad venni, mert sarkításai és általánosításai tévútra vezethetik a befolyásolható olvasót. Azonban minden punk-szellemiségű, rendszert megkérdőjelező tininek melegen tudom ajánlani. A kötet remekül árnyalja Chris karakterét, aki a folyamatos elnyomásból kirobbanva csakazértis szembemegy mindennel, ami az addigi életét jellemezte.
A maga kifacsart módján azért próbál némi univerzális tanulságot, vagy erkölcsi útmutatást adni a képregény. Chris mellett McKael karakterén keresztül szép ívben láthatjuk majdnem ugyanazt a fejlődést, de legalábbis a párhuzam elvitathatatlan. Van itt rossz társaságba keveredés, bűn, bűnhődés, vezeklés, és bosszú. A történet viszont egyáltalán nem erőlteti a megbocsátás intézményét.
[h]Verdikt[/h]
A Punk Rock Jézus egy roppant megosztó, de annál elgondolkodtatóbb darab. Érdemes nyílt elmével, szkeptikusan, és egy nagy adag kíváncsisággal leülni elé, mert korántsem szokványos, vagy könnyen emészthető témákat boncolgat. A szereplők kellően árnyaltak, és Murphy remekül mutatja be fejlődésüket, tragédiájukat, fortyogó tehetetlen dühüket. Azonban aki sikeresen átverekedi magát a súlyos történeten, annak hetekre elegendő muníciót biztosít, amin lehet töprengeni, rágódni.
A Punk Rock Jézus a Fumax gondozásában limitált, 650 darabos példányszámban jelent meg.