Különleges helyzetben találtam magam azzal, hogy a nemrég Switch 2 konzolokra is kiadott Resident Evil 2-3-4-ről kell írnom. Vagyis nem egészen, hanem e három játék modern remake-jének a nintendós portjáról. De aztán rájöttem, hogy igazán hálás feladat hárult rám. Hiszen önmagában a trilógiához nem is kell sok mindent hozzáfűznöm, hiszen Tyrion kolléga, aki a GV rezidense Resident-ügyben már alaposan kivesézte őket.
Így viszont nekem elég csak arról regélnem, hogy megéri-e őket a Nintendo hibrid konzolján is kipróbálni.
Kisképernyős túlélés
Nagy szerencsére a Cenega Hungary Kft-nek köszönhetően mindhárom játékról el tudom mondani a véleményem, melyek jelenleg csak digitálisan megvásárolva érhetők el a Nintendo eShopjában. 2027 januárjában várható a fizikai kiadás is, amiben a három rész egybe lesz csomagolva.
Önmagában annak is örülhetünk, hogy itt is megjelent ez a három cím, de egy kis fanyalgás még senkinek sem ártott meg. Egy picit sajnáltam, hogy semmilyen, a Switch 2-es kiadáshoz köthető extrát nem kapnak a játékosok. Tehát nincsenek exkluzív tartalmak, de egér-támogatás sem került be. Például a mozgásérzékelős célzás is egy kiváló feature lett volna, a hiánya meg szimplán csak egy kihagyott ziccer. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy utóbbi a 4-be ugyan bekerült, de a kivitelezés nem épp tökéletes.
Switchre tehát az alábbi digitális kiadásokat választhatjuk:
• Resident Evil 2 Deluxe Edition: Tartalmazza az alapjátékot, jelmezeket, fegyvermodelleket és az eredeti zeneválasztási opciót.
• Resident Evil 3: Tartalmazza az egyszemélyes kampányt (a Resistance multiplayer mód nélkül).
• Resident Evil 4 Gold Edition: Tartalmazza az alapjátékot és a kiegészítő tartalmakat.
Az első benyomásom az volt, hogy egy kisebb technológiai csoda az, hogy mindhárom remake megjelent a Nintendo konzolján. De aztán rájöttem, hogy telik az a rohadt idő, és a Resi 2 remake 2019-es, a 3 2020-ban, míg a 4 2023-ban jelent meg. Így talán egy kicsit más kontextusba helyezném a technológiai csodát. Inkább azt mondanám, hogy ez lenne az elvárt teljesítmény, ha hat-hétéves játékot portolunk a Nintendo jelenlegi zászlóshajó konzoljára. És a valóság így is megpaskolta az arcomat, mert a Resident Evil 4-nél más megközelítésből kell beszélnünk arról, hogy mit is bír a Switch 2.
Azt előre leszögezném, hogy számomra a Nintendo kurrens konzolja kizárólag a handheld módjáról szól. Két kezemen meg tudom számolni, hogy Switch és Switch 2 masinám hányszor működött dokkolt üzemmódból. Nekem sosem a hibrid használat volt a selling point, hanem pont az, hogy bárhol vagyok a lakásban, vagy azon kívül, csak előkapom a konzolt és játszok.
A teszt kedvéért azért nyilván kipróbáltam tévén is a három játékot. Konstatáltam, hogy felskálázott 4K felbontásban is többnyire problémamentes az élmény, majd mint aki jólvégezte dolgát, kikaptam a konzolt a dokkolóból és visszahuppantam a kanapéra.
Port jó
A remake-ekről általánosságban elmondható, hogy kimondottan igényesek, és alaposak. És nem csak látványban, de játékmenet szempontjából is sikeresen megtalálták az arany középutat. Kellően nosztalgikusak, de pont annyi modern életminőség javító változások kerültek be, melyek a késő 90-es, kora 2000-es évekből eredő archaikusságot kigyomlálják. Ezzel ugyan valamennyire elvesznek az eredeti élményből, de talán hálásak lehetünk amiatt, hogy így megment minket egy halom frusztrációtól.
A Switch 2-ben lévő vas lehet, hogy rendesen meg van izzasztva, de a végeredmény magáért beszél. A remake-ek kiváló szín- és fényhatásai, a HDR-beállítások és stabil teljesítmény abszolút pozitív meglepetésként értek. Aminél egyenesen majdnem az agyamat is eldobtam, hogy a konzol alig melegszik játék közben.
Viszont a hardver erőteljes kihasználtságának van egy nagy hátránya: handheld módban kifejezetten gyorsan merül az eszköz. Nagyjából 1 óra játék lazán lehúzza az akksi felét, vagy akár többet is.
Tudom, hogy a legtöbb játékos a látványos és modern grafikát használó alkotásokat minél nagyobb kijelzőn szeretnék viszontlátni, és teljesen meg is értem őket. Jómagam is szkeptikusan álltam ahhoz, hogy vajon milyen élmény lehet majd egy relatíve kis képernyőn játszani. De igazából öt perc alatt szertefoszlott minden kétkedésem, ugyanis handheld módban valahogy immerzívebb az élmény. Alig pár centire van az arcomtól a kijelző, így befedi a teljes látóteremet és könnyedében magába tud szippantani az atmoszféra. Mondanom sem kell, hogy ennél fogva a horror elemek is hatásosabbak.
Látványra, és játékélményre tehát alapvetően nem lehet panaszunk. De teljesen jogosan felmerül a kérdés, hogy milyen teljesítményt tud kiizzadni magából a Switch 2. Őszintén meglepett, hogy többnyire hibátlan a kivitelezés. A háromból két játék bámulatosan néz ki, ránézésre még kompromisszumokat sem kellett kötni a stabil képkockaszám érdekében. A Resi 2 és 3 alatt egy pillanatra sem röccent meg a masina, és úgy tartotta a 60 fps-t, mint a kisangyal! A negyedik rész kilóg a sorból, de arról kicsit később.
Raccoon City így is, úgy is
A második rész a tökéletes mintavétel, ha valaki kíváncsi a legendás sorozatra. Klasszikus túlélő-horror, ami annak idején meghatározta a műfaj jövőjét. Jóllehet a játékmenet sok mindent feláldoz a logika, vagy életszerűség oltárán, de ezen ma inkább csak mosolygunk, mintsem számonkérnénk. Sőt, valójában a széria egyik szexepilje lett, hogy néha bizony feltekerik a totális őrületet és logikátlan hülyeségeket szabályzó potmétert.
A Resident Evil 2 sármja az egyszerűségében rejlik. A horror elemek kiválóan működnek, és akcióból is pont annyi jut, amennyire épp szüksége van a játékmenetnek. A logikai feladványok és az ezekből fakadó backtracking egyáltalán nem érződik fárasztónak. Ez mondjuk köszönhető annak is, hogy számos ponton belenyúltak a gameplayt érintő mechanikákba, ami így 28 év távlatából javára szolgált a játéknak. Ha csak egy részt próbálnák ki a felújíott epizódok közül (akár Switch 2-n), akkor jó szívvel ezt ajánlanám.
A Resident Evil 3 viszont a közvélemény alapján is a mostoha középső gyerek, és én is beállok a közvélekedés mögé. Ha messziről nézzük, akkor pontos mása, és egyenes folytatása a 2-nek. De ha közelebbről vizsgáljuk, akkor eléggé másfajta szellemiségben készült el. Itt sokkal inkább az akción, mint a horroron van a hangsúly, ami nem feltétel baj, de emiatt sok minden elveszik a Resident Evil varázsából.
A második rész izolált, klausztrofób és amennyire lehet konfliktus kerülő. A harmadik viszont jobban kinyílik, pörgősebb és erőteljesen konfrontatív. Itt nem feltétlenül szükséges kerülgetni a csoszogó zombikat, csatornamutánsokat, és hasonló jószágokat, hanem szanaszét is lőhetjük őket. Számszerűleg is több a ránk támadó ellenség, de több fajta ocsmányság is megjelenik a második részhez képest. A Resi 3 akciódúsabb, ami az OG-rajongók szemében blaszfémia. Ráadásul a sztori is kissé sótlan, ahogy a játszható főszereplőkbe se szorult sok lélek. Az epizód narratív csúcspontjai is ahhoz köthetők, amikor feltűnik egy-egy ismerős szereplő, vagy helyszín a második részből.
Ha úgy vesszük, akkor a Resident Evil 3 a remake trilógia kakukktojása. De azt kár lenne tagadni, hogy a felújítás itt is kifogástalan, és Switch 2-n maradéktalanul helytáll.
Leon, a profi
Ha a második rész az orvosi ló, akkor a Resident Evil 4 a definitív élmény. Kifinomultabb és változatos játékmenettel szolgál, és a sztori is koherensebb. Leon zöldfülű zsaruból különlegesen kiképzett katona lett, és ezt igyekszik bizonyítani a spanyolországi fertőzött-irtó turnéján. Az igazodási pontok miatt talán érdemes lehet előtte a második résszel játszani, de nem kötelező. Ha valaki a modern Resiket is meghatározó élménnyel szeretne gazdagodni, annak a 4. rész legyen a beugró.
A remake-ek között ez a legfrissebb, eredetileg 2023-ban jelent meg a „nagy” konzolokra és PC-re. Ami azt is jelenti, hogy technológiailag is valamivel több kraft került bele. Így ennél a résznél bizony a Switch 2-es portnak kötni kellett pár kompromisszumot. Látványra is vannak szembetűnő különbségek a többi konzolhoz képest, és teljesítmény szempontjából sem lehet felhőtlen az örömünk. Előbbinél látszik, hogy nagy a szórás a textúrák minőségében, kisebb a látómező, és több recés, vagy blurözött kontúrt fedezhetünk fel. Emellé a 60-as másodpercenkénti képkockaszám is a kutya vacsorájának bizonyosságával képes maradni.
Ugyan elvileg a skálázott 4k felbontás és a dokk rásegítése miatt zökkenőmentesebben kéne, hogy fusson, én inkább azt vettem észre, hogy dokkolt módban nagyobb a kilengés teljesítmény terén. Sőt, a grafikai hiányosságok talán még feltűnőbbek. Kézi módban lehet, hogy csak 1080p a felbontás, de kisebb képernyőn kevésbé látszanak a grafikai visszahúzások, és a frame rate is konzisztensebb. De mindkét módozatban ugyanúgy élvezhető az alkotás, egyáltalán nem találkoztam bármiféle játéktörő hibával, vagy teljesítménybeli droppal.
Verdikt
Összességében nem könnyű egy, vagy jelen esetben három játék remake-jének a portjáról úgy beszélni, hogy bármi újat tudnék mondani róluk. De nem is volt célom az alkotások mélyére lesni, pláne, hogy a Switch portok élményben, játékmenetben és a történetek feldolgozásában semmiben sem térnek el a többi platformra megjelentektől.
Ha már úgyis spooky season van, akkor a Resident Evil széria akármelyik epizódja tökéletes választás lehet egy bekuckózós horror-sessionhöz. Az meg valahol akkor is egy szuper dolog, hogy a minden szempontból sikeresen felújított verziók egy olyan hardveren is többé-kevésbé kompromisszum mentesen elfutnak, mint a Nintendo Switch 2. És még ha zabálják is az akksit, az azért elég menő, hogy úton-útfélen előkaphatjuk a konzolt és ezeket a játékokat mindenféle gond nélkül élvezhetjük.
Szóval, ha eddig akármilyen indokból kimaradt a Resident Evil sorozat, akkor továbbra is a remake-ek számítanak a tökéletes beugrónak. Minden benne van az eredeti alkotások szellemiségéből, miközben feltűnésmentesen olvadnak bele a modern gaming jellemzői. A Switch 2-es kiadás pedig bebizonyította, hogy kis hardveren is lehet nagy zombiapokalipszist csinálni.