Az évet a Nintendo bűvöletében kezdtem. Kicsit megcsömörlöttem a nyugati piac AAA-játékaitól, és most valahogy jót tesz a lelkemnek ez a távol-keleti túra. A Paper Mario: The Origami King ugyancsak kellemes csalódás volt, és kifejezetten vártam már az eredetileg Wii U-ra készült Super Mario 3D World felújított verzióját.
[h]”Nintendózni csudajó”[/h]
Annak idején szinte teljesen kimaradtam a Nintendo-konzolok által nyújtott varázslatból, csupán egy-egy ismerősnél, osztálytársnál tudtam kipróbálni például a SNES-t, vagy a Game Boy-t. Bár akkoriban, olyan fiatalon meg a franc tudta mi a különbség a SEGA és a Nintendo között. Mario viszont egészen hamar belopta magát a szívembe. Suliban játszottuk, amikor csak tehettük: valamilyen DOS-os klón formájában nyüstölhettük a népszerű vízvezetékszerelővel a kihívást jelentő pályákat. De nyilván akkoriban ezt sem tudhattuk, hogy a Mario egy Nintendo-exkluzív cím, és nem is számított volna.
Ahogy teltek az évek, és aktívabban belecsöppentem a videojátékok világába, mindig Playstation vagy PC volt a háznál (később Xbox is becsúszott), de Nintendo soha. Továbbra is haveroknál tudtam kipróbálni egy-egy Wii-csodát, de semmi több. Majd néhány éve beruháztam egy Switchre, és ez játékos “karrierem” egyik legjobb döntésének bizonyult.
Azóta hellyel-közzel felkaptam a fonalat, és igyekszem minél jobban képbe kerülni a Nintendo-címekkel. Tehát a 3D World annak ellenére, hogy eredetileg 2013-as, számomra teljesen új és friss élményt nyújtott.
[h]”Hajrá Mario, hajrá Luigi!”[/h]
A Super Mario 3D World egy, a nevéből könnyen kitalálható 3D-platformer, ahol a Mario-univerzum főszereplőit irányíthatjuk: Mariót, Luigit, Toadot, és Peachet. A játék az egyszemélyes mód mellett játszható online, de local coopban is, és talán így a legszórakoztatóbb az élmény. Magán az alapjátékon nagyjából 8-9 óra altt átszaladhatunk, vagy valamivel rövidebb idő alatt, ha nem foglalkozunk azzal, hogy összeszedjünk minden csillagot és eldugott tárgyat.
A maximalistáknak azért nem kell aggódni annyira. Az alap 6 világon kívül megtalálható két boss-világ és ezeken kívül még 4 extra terület néhány új pályával. Ha tényleg csak végig akarunk rohanni a szinteken, azt is megtehetjük, habár némelyik pályát csak akkor oldhatjuk fel, ha megfelelő mennyiségű zöld holdacskával rendelkezünk. Mindenesetre completionist kollégák átlagosan 15-20 óra alatt maxolhatják a 3D Worldöt.
Ne riasszon el senkit, hogy esetlegesen rövid az alap játékidő. Hogy összeszedjünk minden gyűjthető tárgyat és csillagocskát, ahhoz bizony gyakran vissza kell térni újrázni az egyes pályákat. Főleg, hogy néhányon rettentő ügyesen vannak elrejtve a collectible-ök.
A 3D World érdekessége, hogy a karakterek különböző power-upok segítségével más és más képességekre tesznek szert. Ott van máris a legnépszerűbb darab, a macskajelmez. Ha magunkra kapjuk a cicagúnyát, mászhatunk vertikálisan falakra, és a karmoló támadással kiegészülve az egyik leghasznosabb power-up a játékban. De tűzvirágot felkapva tudunk tűzlabdákat potyogtatni, megint másik felvehető itemnek hála bumerángot dobhatunk. Vagy tanookinak öltözve lassíthatjuk az esési időt, illetve a levegőben csapkodva meghosszabbíthatjuk az ugrásainkat.
A pályák Mario-játékhoz hűen roppant kreatívak, és mindegyiknek meg van a maga bája, varázsa. Nem kimondottan vagyok a mindent is összegyűjtögetős játékos, de itt szívesen mentem vissza korábbi pályákra, hátha újra nekifutva megszerezhetem a rejtett “kincset”.
Érdemes végigpróbálgatni mindegyik játszható szereplőt, mert mindegyiküknek a saját különleges képessége könnyítheti a dolgunkat egyes pályákon. Például Toad gyorsabb, mint társai, Peach-csel ugrásainkat tompíthatjuk lassú földetérésével, Luigi nagyobbat ugrik, Mario meg simán tökéletesre van balanszolva.
Az irányítással egyébként nem voltam tökéletesen kibékülve. Az ugrások számomra kissé pontatlanok, és éreztem némi holtidőt aközött, hogy elengedtem az analóg kart és hogy megállt volna a karakter. Ez utóbbi alig észrevehető, és nem is annyira idegesítő, könnyen hozzá lehet szokni. A korlátozott kamerakezelés nem kifejezetten zavart volna, ha nem tukmálná a játék időről időre. Illetve azt sem tudom, hogy nekem vannak problémáim a térlátással, vagy valami itt sem jött össze tökéletesen; többször megesett, hogy össze-vissza ugrándoztam, mire ki tudtam ütni egy ?-blokkot, hogy felszedjen a coint, vagy power-upot. Még pedig azért, mert hiába láttam, hogy ott a blokk, térben valahogy mégis máshogyan állt. Ezért rendszeresen elszúrtam az egyes ugrásokat, amik nem egyszer checkpoint- vagy pályaújraindításhoz vezettek. Ilyenkor tudott volna jól jönni a dinamikus kamerakezelés, de pontosan ezekben a helyzetekben hagyott leginkább cserben.
A Super Mario 3D World aranyos, kreatív platformer, de közel sem tökéletes. Tök jól elvoltam vele, az újrajátszhatósága is magas, és számomra pont elegendő kihívással kecsegtet. Azonban egyértelműen nem kerül be a kedvenc Mario-játékaim közé. Nem úgy, mint a következő bekezdésekben taglalt alkotás.
[h]”Reszkess Főteki!”[/h]
Nem szép dolog ilyet írni, de az egész cikkben azt a részt vártam, amikor elérkezünk erre a pontra. A Super Mario 3D World nem önmagában került a boltok polcaira, hiszen a Wii-s újrakiadás mellé egy teljesen vadonatúj “mini”-játékot is hozzácsomagoltak. A Bowser’s Fury-t sok helyen úgy jellemzik, hogy ez lehet a Mario-játékok jövője. Amíg nem próbáltam, némi szkeptcizmussal olvastam ezeket a kommentárokat. Hiszen ismerhetjük az elszánt Nintendo-rajongókat: bármikor bármire képesek azt mondani, hogy a világ legeslegjobb dolga pusztán azért, mert ott díszeleg a NIntendo-logo.
Azonban már én is azoknak a táborát erősítem, akik szerint ha ebbe az irányba elmozdítják a Mario-szériát, az lesz az egyik legjobb dolog, ami a Mario 64 óta történt.
A Bowser’s Fury sem egy hosszú játék. Alig néhány óra alatt a végére érhetünk, de itt sem fukarkodik a Nintendo formabontó és kreatív ötletekkel. A játék egy folyamatosan megújuló mini-nyílt világba kalauzolja a játékost, ahol Mario Bowser Jr-al karöltve megpróbálja az óriásra nőtt és bemocskosodott Bowsert észhez téríteni. Ehhez a pályán található világítotornyokat kell megszabadítani a mérgező trutyitól. A Cat Shine-okat pedig esetenként nem lesz könnyű összeszedni, és a vége felé egyre csak fokozódik a kihívás.
És hogy Super Saiyan Macska-Marioként megküzdhessünk a feketébe öltözött Bowserrel egyre több cicás emblémát kell megszerezni. Így kioldhatjuk az óriássá növesztő harangot és jöhet a boss-harc. Mármint a boss-harcok. Nem számoltam össze, de legalább ötször kell megküzdeni a “Főtekivel”, mire befogadja a cicafüles nap sugarait.
Nagyon bírtam a cicás szettinget is: gyakorlatilag minden és mindenki macska a Bowser’s Fury-ban. A goombák, a világítótornyok, a húsevő virágok, a fák, bokrok, de még a felhők is macskafülekkel vannak megáldva. A túltolt cicásítás egyáltalán nem erőltetett vagy unalmas. Sőt, pont ebben rejlik a meghúzódó humor és a tömény cukiság is.
Számomra a Bowser’s Fury minden perce arany volt. Tudom, még alig egy negyedév telt el, és a nagy megjelenések még hátra vannak, de bátran állíthatom, hogy eddig ez a játék az idei legjobb.
A 3D Worldben is megtalálható kosztümök itt is elérhetőek, de jóval szabadabban használhatjuk őket. És újfent el kell ámulnom azon a már-már mértéktelen és tömény kreatív cunamin, amit a Nintendo összehozott e két játék során. Az alap mechanikák természetesen pillanatok alatt elsajátíthatók (de ahogy említettem, maga az irányítás és a minimális kamerakezelés annyira nem jött be), de a játék képes megújulni, és állandóan variálni a recepteken. Teszi ezt úgy, hogy szinte minden tökéletesen működik.
A nehézség, ahogy általában a Nintendo first party címekre jellemző, a játékos korához, ügyességi szintjétől függően skálázódik. Aki életében nem játszott még videojátékkal, az is könnyen beletanulhat és előbb-utóbb sikerülne végig szaladni a játékon. A tapasztalt veteránok is simán megtalálják számításaikat, ők hajthatnak a nehezebb részekre és arra, hogy összegyűjtsenek mindent.
Összességében tehát a Super Mario 3D World hiába kellemes szórakozás, és nagyszerű platformer, önmagában nem biztos, hogy ennyire felértékeltem volna. Helyén kezelve tényleg szuper, fantasztikusan játszható, imádnivaló zenékkel operál, és tele van kreatív megoldásokkal, de nem ez lenne az eddigi legjobb platformer a Mario-k világában. Ellenben ott van a Bowser’s Fury, ami a legjobb dolog, ami az Odyssey óta történt. Simán benne van minden, amitől ez a fajta játékmenet és a kiváló 3D, majdnem nyílt világú platformer recept lesz nem csak a Mario, de minden hasonszőrű játék jövője. Én legalábbis nagyon örülnék neki.
[h]Csatlakozz a GeekVilág közösséghez![/h]
[h]Támogatlak![/h]
