Bajban vagyok ezzel a cikkel. Richard Morgan Valós halál című sci-fi noir kötete felkerült a kedvenc köteteim listájára. Végig izgalmas volt, Takeshi Kovacs egy kiváló főszereplő, és nem mellesleg a külső stílusjegyeken kívül bitang erős társadalomkritika is lapult a sorok között. A Netflix-adaptációt is kedveltem, noha nem ájultam el tőle. Egyértelmű volt, hogy a folytatást, a Törött angyalokat is beszerzem, és talán túl sokat vártam az első rész után. Csalódtam.
[h]Fantáziátlan folytatás[/h]
Ennyire már rég szenvedtem regénnyel. Hónapokig tologattam, néha csak belelapozgattam, de pár oldal után mindig eluntam. Úgy éreztem, hogy hiába mozgalmas a cselekmény, mégis mintha megállt volna az egész könyv. Vártam a színes társadalmi görbe tükröt, de sosem jött, vagy legalábbis sosem talált be. Vártam a csavaros, lendületes történetet, amit helyenként megkaptam, de a Törött angyalok olyan szinten a tipikus folytatások posványába süllyedt (mindamellett, hogy műfajilag és mondanivalóban is teljesen más irányt vett így a sorozat, ami nem hiba, de elég volt, hogy érdeklődésemet veszítsem), hogy erősen gondolkozok a harmadik kötet beszerzését illetően.
A történetben az egymás folyamatos hátba szúrásán kívül nem sok élvezet volt, bár akadtak jobb pillanatok is. A rejtéllyel övezett ásatás, ahová szereplőink igyekeznek, rengeteg potenciált tartogatott, de számomra semmi újat nem mutatott vele az író, és picit talán azt éreztem, hogy ő maga sem tudja, hová szeretné, hogy kifusson ez a második rész.
Tetszett egyébként, hogy Morgan azért megpróbált valami üde színt is vinni a történetbe. Egyik ilyen például a helyszín volt; a gyarmati vidékek és a háború valamilyen hatása a szereplőkre szinte minden oldalon tetten érhető. A karakterek ugyanakkor nem igazán fejlődnek sehova, Takeshi is csak ott van, hogy legyen egy hivatkozási pont. Na jó, talán az ő karaktere egy fura misztérium, hiszen az agyontuningolt ex-Küldött lelki világa néha egészen kiszámíthatatlan fordulatokat vesz.
Ahogy formálódik ez a bejegyzés, aközben jövök rá, hogy mi volt az én legnagyobb problémám a regénnyel kapcsolatban: hogy totál nem erre számítottam. Bírom az akcióregényeket, meg a katonai és/vagy kaland sci-fit (helló, Hédammus és Minden bolygón jártam már), de én egy olyan második könyvre vágytam, ami valahogy továbbviszi a Valós halál hangulatát. Ahogy haladtam előre a könyvben, motivációt vesztett, reménytelen olvasóként próbáltam a végére érni ennek a több, mint 400 oldalas kötetnek, és mindig vártam, hogy “na most jobb lesz”. Legalább háromszor indult úgy be a történet, hogy úgy gondoltam, majd kárpótolni fog mindenért a fordulat, de nem így történt! Nem kezdtek semmit a marslakó-szállal, és a lezárás is kicsit összecsapott volt.
Amikor akcióra kerül a sor, azért megmutatja Morgan, hogyan is lehet érzékletesen aprítani. Nyers, naturalista leírásai roppant vizuálisra sikerültek, és nekem egyértelműen ezek az akciójelenetek okozták a talán egyetlen örömöt olvasás közben.
Összességében tehát a Törött angyalok objektíven egy érdekes felütésű folytatás, ami megmutatta, hogy a cyberpunk noir után más műfajban is be lehet mutatni ugyanazt a világot. Én azonban nem erre számítottam, és így csalódtam is. Ezúttal nem tudtam helyén kezelni a dolgokat, és menthetetlenül szenvedésbe torkollott, mire befejeztem ezt a kötetet. Rengeteg üresjárattal és túlírt, részletes leírással és párbeszéddel dolgozik a könyv, de az akciójelenetek kimagaslóan jók voltak. Aki olyan folytatást szeretne, mint a Valós halál, annak egyáltalán nem tudom ajánlani, de aki kellően felkészül arra, hogy ezúttal egy katonai SF-et fog olvasni, simán bepróbálkozhat, lehet imádni fogja.