A Disney számos produkcióval próbálja szélesíteni a Star Wars univerzumát, de rendre képtelen elszakadni a Skywalker-éra karaktereitől és eseményeitől. Az elmúlt évek új filmjei és sorozatai során látszólag állandóan ráébrednek a készítők, hogy az új szereplőkkel az ég világon semmit sem tudnak kezdeni, ezért előrángatnak valakit a múltból, hogy az egyszeri rajongó tapsikolhasson örömében.
Alapvetően a fan service-szel nincsen bajom, ha az jól van tálalva és nem aköré épül az egész alkotás. Engem is meg tud mosolyogtatni, és képes jó érzéssel eltölteni egy-egy frankón elhelyezett kikacsintás a rajongók felé. De a Book Of Boba Fett olyan szinten fantáziátlan, sótlan és lelketlen, hogy még az erőszakkal berángatott fan service sem tudta megmenteni a totális érdektelenségtől.
[h]Sarlaccból várat[/h]
A Boba Fett (Temuera Morrison) utóéletével foglalkozó abszolút hiánypótló (nem) sorozat már nem is törődik olyan hülyeségekkel, mint a konzekvens történet, az érdekfeszítő cselekmény, vagy a jól megírt karakterek. Sőt, a sorozat egy ponton rájött, hogy annyira nem tud magával mit kezdeni, hogy két epizódon át még csak nem is láthattuk a címszereplőt.
A hét epizód alatt egy kezemen meg tudom számolni hányszor találta meg a hangját, vagy kapott el remek pillanatokat a sorozat. És általában ezek a momentumok is a régi Star Wars filmek egyes ikonikus jeleneteinek újra feldolgozása volt, vagy a fan service miatt kalapból előhúzott ismerős arcok által kiváltott ambivalensnél kicsit erősebb érzés.
Ha valamelyik Star Wars szereplőnek teljesen felesleges egy saját sorozat, az Boba Fett. A sarlacc-vermet csodával határos módon túlélő fejvadász páncéljától megfosztva a buckalakók foglyaként ébred. A mindig tökéletes fogsort villantó Boba hamar elfelejti, hogy jó ideig lényegében a taszkenek rabszolgája volt, de egy idő után befogadják, és megtalálja köztük a lelki békéjét. Amikor épp a nyugdíjas éveit tervezgette, ismeretlenek lerohanták és egytől egyig megölték a taszkeneket. Boba ezáltal eltökélte, hogy ő lesz az új daimjó, vagyis a Jabba utáni űrt ő akarja betölteni mint alvilági vezető. Ha nem fedeztetek fel összefüggést az előbbi két mondat között, ne aggódjatok, ne is keressétek, mert nincs.
Az első pár epizód irgalmatlan lassan halad előre, miközben jobbára nem történik semmi említésre méltó. Az alap konfliktus Boba és a többi alvilági vezér illetve a pyke-szindikátus között ugyan felrajzolódik, de nagyon nehéz bármibe is kapaszkodni. De Boba kap egy bébi rankort, aminek Danny Trejo a trénere. Kevéssé tudott tény, hogy a rankorok szerető és törődő lények, akiket amúgy meg lehet lovagolni. Nem, komolyan nem én találom ki ezeket.
[h]Dis is da wae[/h]
Az epizódok során párhuzamosan ugrálunk a nem túl távoli múlt és a jelen között, de a nézőnek egészen sokáig halvány fogalma nincs arról, hogy mégis mi a francról akar szólni az évad. Aztán eljön az a pont, hogy a készítők is széttárt karokkal állnak és azon tűnődnek, hol rontották el az életüket. Végül szarnak az egészre és két teljes epizódon keresztül nézhetjük a Mandaloriant (Pedro Pascal), ahogy Grogu után epekedik, varrat egy babaméretű beszkár láncinget, turistaosztályon utazik egy űrboeingen, feltuningol egy naboo-cirkálót, és mindenre azt mondja, “This is the way“.
Ez a két rész pedig színültig van jobbára ócska és narratív szempontból teljességgel indokolatlan fan service-szel. Akit csak lehet egy-egy cameo erejéig belepasziroztak (akiket érzékenyen érintenek az efajta spoilerek, az ő kedvükért nem tartok névsorolvasást). Az a legviccesebb az egészben, hogy ezalatt a két rész alatt Mando karaktere több figyelmet és fejlődést kapott, mint a maradék öt epizódban szereplő Boba összesen.
És amikor a sorozat valami nem szokványossal próbálkozott, az már csak olaj volt a tűzre. Én valahol ott vesztettem el a maradék bizodalmamat is, amikor Boba felbérli a helyi cyberpunk rockabilly jampecokat, akik színes űr-Vespákkal róják Mos Espa poros utcáit. Azóta is rémálmaimban kísértenek.
[h]Én biztosan nem ezeket a droidokat kerestem[/h]
A Book Of Boba Fett az ég világon semmivel sem tudta gyarapítani a Star Wars világát. Nem adott hozzá semmilyen plusz értéket, és nem volt olyan pontja, ami indokolta volna a hét epizód leforgatását. Temuera Morrison bántóan rossz színész, és csakis akkor működik a játéka, amikor rajta van a sisakja és nem kell megszólalnia. A többi színész se képes egyetlen emlékezetes alakítást sem produkálni, így túl sok karakterek közötti kémiára nem kell számítani.
A látványra legalább nem lehet okunk panaszkodni. A legtöbbször practical effectekkel megoldott járművek és lények mindig remekül mutatnak a képernyőn és összességében a CGI is egészen okés volt. A Tatooine különböző pontjait igényesen készítették el: a díszlet, a jelmezek többször sikeresen megidézték a klasszikus Star Wars-élményt, csak kár, hogy ezen felül nem sikerült maradandót alkotni. A zenét nem sikerült olyan emlékezetesre kreálni, mint a Mandalorian esetében, de akadt azért egy-két jól eltalált taktus.
[h]Verdikt[/h]
Összességében a Book Of Boba Fett egy szedett-vedett fan service, ami ezen a tényen kívül nem tud sok újjal szolgálni. A középszerűség mintapéldája, ami csak elvétve volt képes ennél valamivel többet produkálni. Zavaró színészi teljesítmény, hanyag vágás, esetlen történet és vacak szereplők jellemzik.
Az egész Skywalker-korszakot ki kéne már vágni a francba és továbblépni; tudom, hogy a Disney az utolsó cseppet is kifacsarja képzeletbeli tehenéből, és addig nyomja ezeket a szereplőket, amíg már tényleg minden szufla kifogy belőlük. Nem is kell messzire menni, májusban érkezik az Obi-Wan sorozat is, aminek szükségességéről ismét lehetne vitatkozni.
A Star Wars franchise-ba új ötletek és megközelítések kellenek. Nem lehet örökre a nosztalgiából építkezni: szükség van más perspektívákra is, hogy fenntartható és varázslatos maradjon az egykor szebb időket élt messzi messzi galaxis.