Ahogy a nekik szentelt cikkben is kifejtettem, a sétaszimulátorok, és úgy általában a narratív kalandjátékok egyre kevésbé hatásosak. Míg bő öt éve még hemzsegett minden platform a zsáner képviselőitől, kisebb és közepes fejlesztőcsapatok egyaránt találtak elmesélendő történeteket, addig mára teljesen kikoptak nemcsak a mainstreamből, de a jelentőségteljes játékok köréből is. A közönség is egyre kevésbé vevő rájuk, a közvéleményben a sétaszimulátor már jó ideje szitokszó, és én is, mint a műfaj egykori kedvelője lassan elhidegültem tőle.
Ezt többnyire maguknak köszönhetik a fejlesztők, ugyanis éveken keresztül ezen alkotások elsődleges célja a sokk-hatás elérése volt. Ami a Dear Esther-ben még egy félig elfeledett bűn utáni vezeklés volt, az idővel trauma-turizmussá, és lényegében az emberi gyarlóság és az elme mélységeinek teljes végigzongorázásává alakult. Ezzel nem lenne probléma, ha sikerülne minden témát éretten kezelni, de sokszor derült ki, hogy a kellően hatásvadász téma milyen jótékonyan borít árnyékot a narratíva gyengeségeire. Az ingerküszöb pedig könyörtelenül megemelkedett, és van ugyan, aki ezt még meg tudja ugrani, a Martha is Dead még képes volt sokkolni játékosát, de ez egyre lehetetlenebb feladat. Pedig nem lenne törvényszerű ez az út, lehet ugyanis finomabb, érzékletesebb történeteket is elmesélni, és így másfajta érzelmekre hatással lenni. Egy nyugodtabb, hangulatos, elegáns alkotás is képes lehet megérinteni, ahogy ezt a Season: A letter to the future is teszi.
[h]Búcsú a váradtól[/h]
Egy elszigetelt faluban élő fiatal nő hosszú utazásra indul legjobb barátjának látomása után. A falu vénje szerint az álom az évszak végét jelzi, és arra biztat, hogy igyekezzenek minél többet megőrizni a világból a következőre. Ez az évszak, amely több évtizede tart, rengeteg titkot rejt magában, amely Caro falain túl vár a feltárásra, így főhősünk engedélyt kér, hogy biciklijén bejárhassa a környéket, és naplójába lejegyezzen mindent, hogy aztán az utókorra hagyja azt. Útja során pedig választ keres néhány égető kérdésre. Mi történt a múlt hosszú háborújában? Hogy működik egy évszak? Mi történik, ha az véget ér?
Indulás előtt még el kell készítenünk egy talizmánt, amely megvédi az elménket a rá leselkedő veszélyektől. Ehhez a főszereplő anyjának emlékeit olvasztjuk be, egy némi expozíciót adó, de játékmenet szempontjából kényelmetlenül behatárolt jelenetben. A könnyes búcsú után azonban Caro utcáin már neki is láthatunk mesterségünk címerének, a környezetünk dokumentálásának. Megvizsgálhatunk közelebbről feliratokat, tárgyakat, némelyeket fel is vehetjük, lefotózhatjuk a jellegzetes részleteket, vagy kazettára rögzíthetjük a helyszín zajait, dallamait. A fényképezőgép kezelése egyszerű, de jó pár opciónk lesz a tökéletes kép elkészítésére: a fókusz állításán és a zoomoláson túl többféle szűrőt is tehetünk rá, így ha szeretnénk magas kontrasztú vagy szépiafelvételt is lőhetünk. A hangoknál érdemes a jellegzetes zörejeket keresni, amely a mikrofont elővéve is hangos marad, mert csak így kapunk némi plusz monológot hozzá, igaz, a puszta étert is megörökíthetjük, ha úgy kívánjuk.
[h]Kedves Naplóm![/h]
Ezeket az emlékeket ezután a naplónkba rendezhetjük, a hozzájuk tartozó rövid leírásokkal együtt. Az oldalak felett szabadon rendelkezhetünk, azt, és olyan formában teszünk rájuk, ahogy azt szeretnénk. Mindent kicsinyíthetünk és nagyíthatunk, forgathatunk, hogy az a legízlésesebben vagy éppen a legjobb helykihasználással jelenhessen meg a papíron. Ha elég részletet örökítettünk meg, egy rövid monológot is kapunk, és egyben feloldhatunk néhány matricát is, amelyekkel tovább színesíthetjük az összképet.
Ez a pillanat viszonylag hamar elérkezik, ugyanis a Season nem követeli meg, csak lehetővé teszi az alaposságot. Ez dicséretes, de örültem volna, ha választás szerint később is meghallgatható lett volna a konklúzió, ugyanis kicsit illúzióromboló volt, amikor még kezdetleges, ocsmány állapotában pásztázik végig a kamera az oldalakon. Mindent persze biztosan nem tudunk belezsúfolni a rendelkezésre álló helyre, szelektálnunk kell, hogy számunkra mi jellemezte a legjobban az adott helyszínt. Remek döntés, hogy ennyire a saját kedvünk szerint formálhatjuk a naplót, mindig kellemesen elszöszöltem vele, sikerült elérni, hogy valóban érdekeljen, hogy egy mutatós, szívesen lapozott kis könyvet hagyjak magam után.
[h]Hegyen-völgyön át[/h]
Amikor útra kelünk, először lineáris pályák fogadnak minket. Caro utcáinak elszigetelt csendje, a kifelé vezető út elmúlással szegett ipari építményei és az esős, melankolikus országút erősen eltérő, de megkapó hangulattal szippantanak be. A játék első negyede valóban azt az érzetet kelti, hogy úton vagyunk, csak szemelvényeket látunk, és akkor is túlsúlyban van a biciklin suhanás, amelyet néhány kisebb megállóval tarkíthatunk.
Aztán minden megváltozik, amint Tiang Valley-be érkezünk. Ez egy nagyobb, szabadon bejárható terület, gyakorlatilag nyílt világnak is tekinthető. Van persze egy magától értetődő sorrend, ahogy belefoghatunk a helyszínek felderítésébe és a napló kitöltésébe, de ha akarunk, szabadon megvariálhatjuk ezt, és később is visszatérhetünk korábbi díszletek közé (sőt, tanácsos is). A kóborlásban egy gyönyörűen megrajzolt térkép lesz segítségünkre, amely kiszínezi a területeket, ahol már jártunk, de a völgyben is számos tábla figyelmeztet, hogy nem kellene vezetnünk (“itt áll”). Így eltévedni egy pillanatra sem fogunk, és attól sem kell annyira félni, hogy kihagyunk valamit.
Itt már a kisebb, zsúfoltabb terepek lesznek a jellemzők, rengeteg érdekes részletet találhatunk egy gyalog is bejárható távolságban. Ha minden fűszálnál nem is kapunk világot építő információkat, de meglepően aprólékosan ki lettek dolgozva a helyszínek. Találhatunk különböző állatokat, megtudhatjuk, hogy az egyik tehenet Krasznahorkainak hívják, végighallgathatunk emlékvirágokba ágyazott beszélgetéseket, lekövethetünk egymásra utaló apró titkokat, vagy beleolvashatunk elhagyott levelekbe, képeslapokba. A felfedezés kiváló élmény, vagy úgy érezni, hogy valóban hozzáad a történet mélységéhez, vagy legalábbis szórakoztató. Utóbbira remek példa, hogy hallgathatunk rádiót, vagy felhívhatunk embereket és egy tudakozót egy nyilvános telefonon. Lesz ugyan a völgyben is néhány tágasabb, leginkább utakból álló terület, de itt derül ki, hogy milyen okosan vannak megtervezve a pályarészek, ugyanis remek érzékkel jelzik a fejlesztők, hogy mi mellett érdemes lelassítani a bringát.
[h]Kerékbe törés[/h]
Ha már bicikli, sajnos itt lett még volna mit csiszolni a végeredményen. Kétkerekű barátunk ugyanis nem teljesen reszponzív, cserébe minden kis bukkanóban megtorpan, főhősünk pedig automatikusan leszáll, hogy újra irányba állíthassuk magunkat. Ez elég bosszantó, de legalább gondolhatnánk, hogy a végleges beragadás mázsás keresztjét így nem kell nyögjük. Nos, dehogynem. Vagy tucatszor menthetetlenül a kövek felett lebegve maradtam az út szélén, meddőn próbálkozva kiszabadulni láthatatlan béklyóimból. Aztán maradt a kilépés és visszatöltés, amely ugyan megoldotta a problémát, de az okozott sebeket már nem gyógyította be. Mert hiába kapunk magával ragadó helyszíneket rengeteg érdekességgel, ha az ilyen kellemetlenségek rendszeresen kivetnek az élményből.
A napló egyes oldalai, amelyeket a felmerülő talányok megválaszolásának tartunk fenn, nem szenvednek ettől, mert itt általában egy átfogóbb nyomozást kell tartsunk egy adott környéken. Itt konkrétabban meg van adva, hogy mit kell megörökíteni, így ezeket kell megkeressük, hogy a végén úgy-ahogy választ kapjunk a kérdésünkre. Itt a háttértörténet jobban elmélyül, de nem annyira, mint számítottam rá, szóval hihetetlen csavarokra nem érdemes várni, inkább a helyiek hitvilágának és történelmének megismerésére.
[h]Az emlék… más[/h]
Hozzájuk személyesebben is kapcsolódhatunk, ugyanis néhányan még nem hagyták el az árvíztől fenyegetett völgyet. Ezek az NPC-k mindössze négyen vannak, de legalább érdekes, kiforrott személyiségek kidolgozott háttérrel. Velük hosszasan elbeszélgethetünk, megmutathatjuk nekik a hangfelvételeinket és képeinket, és segíthetünk is nekik a készülődésben és a búcsúban, mielőtt végleg maguk mögött hagyják pusztulásra ítélt otthonukat. Van ebben valami melankolikus, méltóságteljes, néhányszor pedig komolyabb érzelmi húrokat is megpenget a játék. A Season elég direkt módon közelíti meg a karakterdrámákat, de még a jó ízlés határain belül, és nem érződik manipulatívnak. A szövegek pedig, ha látszanak is a korlátaik (néhány helyen messze nincs annyi dialógus-variáció, mint elsőre tűnik), de egészen korrektek.
A történet megismerésében a kényelmes tempó ellenére hajtanak előre a felmerülő kérdések, és így nem laposodik el az élmény a nagyjából 7-8 órás kaland alatt. Mindig felmerülnek új, érdekes témák, amelyeket érdemes magunknak is átgondolni. A Season központi motívumai az emlékek, a feledés, az álmok. A betegségek az emlékezéssel és az idő érzékelésével függenek össze, a lila virágok a környék nyughatatlan, veszélyes memóriájaként működnek, amelyek megzavarják a védelem nélkül érkezőket, a parkolóban pedig az előző évszak katonái alszanak már évtizedek óta. Itt minden szellemi, gondolati síkon mozog, de valóban ez az, amely könnyedén irányíthatja az emberek életét. Szomorú emlékek, veszteségek, és a búcsú ezektől. Van, aki a háta mögött akarja hagyni mindezt, hogy a víz hátha elviszi a múltat is, más először nem is akar elköltözni. Ahogy szépen lassan haladunk előre, egyre több ilyen dilemmával, kérdéssel szembesülünk, amikre megnyugtató válasz nem is létezik. Nem egyértelmű az egyetlen, a végeredményt befolyásoló döntésünk sem, és nem kapunk kézhez minden megfejtést a világgal kapcsolatban sem. Egy érzelmes, de hétköznapi lezárást kapunk számos nyitva maradó, gondolkodásra érdemes talánnyal.
[h]Festmény-réteg[/h]
A végére hagytam a Season legnagyobb attrakcióját, a látványt. Ez volt az, amely már az előzeteseket látva megfogott, és ez az, amely nélkül fele ennyire sem lehetne elmerülni a felfedezésben. A használt stílus nagyon jól áll a tájaknak, festményszerű érzetet kölcsönöz mindennek. A látkép lélegzetelállító, a színek lenyűgözők, a formavilág is megkapó, különösen, ahogy az elmúlás és a hanyatlás nyomai megjelennek az egykor virágzó völgyben. Nagyjából minden második helyszín képernyőmentéseit művészeti galériákban lehetne kiállítani. A karaktermodelleknek ez a stílus már nem áll annyira jól, az NPC-k egyediségük ellenére annyira esztétikusak, mint a rántott komposzt, de az összképen nem sokat befolyásol.
A kellemes, nyugodt, sokszor sejtelmes zene egy nagyon erős atmoszférát képez a látvánnyal karöltve, és ebbe az is belefér, hogy a dallamok nagyon alá lettek rendelve ennek a célnak, és emlékezetesként egyedül az egyik szereplő dalát lehet kiemelni. A hangzás más részei több sebből is véreznek, a párbeszédek megsínylik a megfelelő szinkronrendezés hiányát. Látszólag a színészeknek fogalmuk sem volt, melyik mondat mi után következik, és azt milyen hangszínben vagy hangmagasságban kellene felmondaniuk, így ezek az értékek szabadon ugrálnak dialógus közben. Az már csak apróság, hogy helyenként egyszerűen kihagytak egyes hangsávok, és a menübe kilépés után jöttek csak vissza.
Mindez azonban nem változtat azon, hogy egy hangulatos, megnyugtató játék a Season. Van időnk magunkba szívni ezt az elmúlástól terhes légkört, csodálni a tájat, fotózni, leülni egy padra és leskiccelni a látképet. Nem siettet senki, a saját tempódban és a neked megfelelő részletességgel haladhatsz. Ha akarod, minden apróságot megkereshetsz, ha szeretnéd, csak átszaladhatsz az egészen. Ez pedig az egyik legnagyobb erénye, és része annak az erős bájnak, amely magába szippantott hosszú órákra. Emiatt szívesen voltam alapos, szívesen töltöttem időt a naplóm gondozásával, mert úgy éreztem, érdemes dokumentálni ezt a völgyet minden színével, dallamával, érzelmével és emlékével együtt. Persze közben le kell nyelni, hogy ennél egy telefonkönyv több játékmenetet tartalmaz. Aki hajlandó erre, sőt, netalán szerelmese a sétaszimulátorok műfajának, az ne habozzon, és próbálja ki, de érdemes észben tartani, hogy minden erénye és bája ellenére ez egy rétegjáték.
Cím: Season: A letter to the future
Kiadó: Scavengers Studio
Fejlesztő: Scavengers Studio
Megjelenés dátuma: 2023. január 31.
Műfaj: kalandjáték, sétaszimulátor, felfedezős