FilmMozgókép

FilmMozgókép

FilmMozgókép

Sound Of Metal FILMAJÁNLÓ

Szerző

Közzétéve

2021. ápr. 18.

Kommentek

0

Szeretem azokat az alkotásokat, legyen szó könyvről, játékról, vagy filmről, melyek hagynak teret gondolkodni a bemutatott eseményeken. Az emberek nagy többsége egyáltalán nem ad hálát azért, mert minden érzékszervének birtokában van. Látunk, ízlelünk, hallunk: abszolút természetes dolgok, azonban nélkülük alig tudnánk elképzelni az életünket. A Sound Of Metal fantasztikus film arról, hogy mi történik egy ember életében, és közvetlen környzetében ha elveszíti a hallását.

[h]De hol a metal?[/h]

A film felütése alapján azt hittem jobban köze lesz majd a metálhoz. Mivel kifejezetten odavagyok a műfajért, cikáztak a gondolatok bennem, mit lehetne kihozni abból a koncepcióból, hogy egy metál-dobos elveszíti a hallását. A Sound Of Metal azonban ténylegesen csupán a film felütése kedvéért emeli be a tényt, hogy a főszereplő Ruben (Riz Ahmed) történetesen egy kétszemélyes bandának a dobosa. A másik tag egyben barátnője Lou (Olivia Cooke), akivel közösen járják az országot, hogy népszerűsítsék közepesen ismert zenekarukat.

A zenekarról igazából nem tudunk meg semmit. Arra is csak következtetni lehet, hogy már van némi rajongótáboruk,. Illetve a film elején hallhatjuk egyik “dalukat”, ami többnyire artikulálatlan kajabálás és csörömpölés (sorry, not sorry). Sokkal inkább köze van valamiféle exhibicionista punkhoz, de ennyire már igazán nem mennék bele, hiszen maga a film sem foglalkozik ennél többet a banda létével.

Egyik nap viszont Ruben hallása vészesen romlani kezd. Szinte pillanatok alatt eljut a majdnem totális siketség szintjére. Természetesen fenekestül felforgatja az egész világképét, hiszen jószerivel a fülére támaszkodva kereste a kenyerét. A kissé lassú és vontatott cselekmény ekkor indul be, és ahhoz képest, hogy gyökeresen másra számítottam, nem is lehetnék elégedettebb a Sound Of Metallal.

[h]Nem kell megjavítani[/h]

Egy ponton Ruben bekerül egy senkiföldjén található kommunába, ahol siketek élnek. A film egyik, ha nem a legfontosabb mondanivalója, hogy ne megjavítani akarjuk sérüléseinket, hanem tanuljunk meg együtt élni velük. Ruben morálisan vívódik, hiszen egyfelől nagyon szeretné, ha beültetnének neki egy implantátumot abban a reményben, hogy újra hallani fog. Így folytathatná dobos karrierjét, és nem minden mehetne a régi kerékvágásban.

Másrészről azonban az elképzeléseivel szemben ezek a kütyük a közelében sincsenek annak az élménynek, ami hallása elvesztése előtt volt. A kommunában töltött napjai révén pedig azt látja, hogy a többi ottlakó próbálja magából kihozni a maximumot nap nap után, és kifejezetten boldog és teljes életet élnek Joe (Paul Raci) “vezetése” alatt.

Rubennek tehát egyáltalán nincs könnyű dolga, és elfojtott agressziója, lobbanékony természete néha teljesen elködősíti józan ítélőképességét. Ahmed mindezt olyan lehengerlően adja át a nézőknek, hogy gyakran arról is megfeledkeztem, hogy egy filmet néztem.

Egyébként számomra mégis Joe a film fénypontja. Annyira jó volt nézni az alakítását, ahogy jelelt, beszélt, vagy ahogy próbálta az empátia és egyéb gesztusok révén támogatni Rubent a világ legnagyobb nyugalmával. De ha már itt tartunk, akkor Ahmed mellett Raci is simán megérdemelne egy arany szobrocskát (már ha az ér még valamit). Szinte tapintható, Ruben hogyan éli meg, ahogy összedől az addigi élete, és hogyan próbál a kényszeredett helyzetben, komfortzónáján totálisan kívül bármit is kezdeni a ténnyel, hogy nem hall.

[h]Nagyszerű film, nagyszerű üzenet[/h]

Mellette kapunk némi háttérinfót arról is, hogy a főszereplő heroinfüggő volt, majd valamennyire azt követhetjük nyomon, hogy az őt ért trauma után miként küzd saját magával. Lou mindvégig ott van számára, közös múltjukra emlékeztetve mindig támogatja őt. Egyik legfontosabb célja, hogy akármi történjék is, Ruben ne szokjon vissza a drogokra. Ennél a résznél vártam volna valami komolyabb mélyrepülést, vagy drámaibb, erősebb vonulatot.

Általában a hasonló filmek hatásvadász módon beleerőltetnek komoly személyes válságot, hogy még jobban megfeküdje a néző gyomrát. De itt semmi ilyesmi nem szükséges ahhoz, hogy így is teljesen azonosulni tudjunk Ruben problémáival. Igazából a függősége csak egy leheletnyi adalék volt a karakternek, hogy komplexebbnek tűnjön, de ennél többet nem igazán hoztak ki belőle.

A Sound Of Metal üzenete igazán pozitív. Míg maga a film nem éppen feel-good hangulatban telik, sok a nyomasztó csend, és némaság, ami rákényszeríti a nézőt, hogy próbálja átélni milyen az, ha hallásunkra nem támaszkodhatunk. A készítők fenomenális munkát végeztek a siketség érzékeltetésével, ahogy a színészek is tökéletesen tudták visszaadni az ezzel járó élethelyzeteket.

Vannak erősebb jelenetek, ahogy vannak felemelő pillanatok is. A lezárást pedig valamelyest nyitva hagyták, de nem tudtam érzéseimet véka alá rejteni, végül kiült a mosoly az arcomra. A kétórás játékidő végére megértettem és átéreztem Ruben helyzetét, képes voltam azonosulni vele, és bíztam abban, hogy jó döntést fog hozni.

[h]Csatlakozz a GeekVilág közösséghez![/h]

9/10

Azt leszámítva, hogy a címből kiindulva csak átvitt értelemben van köze a metalhoz, a Sound Of Metal egy fantasztikus és megindító dráma egy hallását elvesztett férfiról.