Úgy tűnt, hogy a Splitgate 2019 közepén azt az utat járja be, amelyre a mainstreamet elkerülő többjátékos címek többsége téved. A kezdeti, mérsékelt figyelem és publicitás után már két hónappal alig lézengett valaki a szervereken, és ez a nem túl fényes állapot még közel két évig fennmaradt. Ez idő alatt egy teljesen megjelent játék talán már reménytelennek lett volna nyilvánítva, és talán már a szerverek percei is meg lennének számlálva, még szerencse, hogy a Splitgate még korai hozzáférésben működött, és a fejlesztő 1047 Games számára a béta nem csak egy kifogás volt munkájuk kómában tartására.
Olyannyira nem, hogy amikor júliusban kiadták konzolokra, és a streamereknek is köszönhető hirtelen népszerűséget nem bírták a töredék terhelésre tervezett szerverek, úgy döntöttek, még egy ideig elnapolják a teljes megjelenést. Augusztus 25-én végül a Splitgate kilépett a bétából, hogy aztán kiderüljön, valójában csak az elnevezést hagyta maga mögött. A jelenleg Season 0 névre keresztelt állapot egy határozatlan idejű és jellegű korai hozzáférés, amely érzésre nagyon közel van már egy teljes megjelenéshez. Mindezt figyelembe véve ez nem egy teljes értékű kritika lesz, és így pontszám sem kerül a végére, ez inkább egy indikátor, hogy jelenleg hol tart a játék. Nos, a készítőknek már most sincs okuk szégyenkezni.
[h]Furcsa pár [/h]
A Splitgate alapkoncepcióját az IGN így foglalta össze tömören: „a Halo találkozása a Portallal”. Ez a rövid leírás olyan jól leírja a lényeget, hogy a fejlesztők a zászlójukra tűzték, és így hirdetik játékukat. Persze kár is lenne tagadni az ihletmerítést, egy kifejezetten Halo-jellegű lövölde lett felturbózva a Valve klasszikusának fő mechanikájával, de valahogy mégis olyan csiszoltan működik a kettő együtt, és ez a kombináció van akkora ötlet, hogy ez egyáltalán ne legyen zavaró (nem úgy, mint a kis hazánkban készült Fall Guys-epigon esetében).
Hogy a játékmenet követhető legyen, annyi megkötést kapunk, hogy a portáljainkat csak a kijelölt felületekre helyezhetjük el. Aggodalomra nincs ok, így is keresztül-kasul szelhetjük a pályákat néhány másodperc alatt, és a meccsek dinamikája is rendesen eltér a megszokottól. A tény, hogy bármikor bárhonnan előugorhat egy ellenfél, hogy mi is megtehetjük ugyanezt, és hogy egy látszólag hátrahagyott portál is halált köphet ránk, sokkal intenzívebbé és érdekesebbé teszi az összecsapásokat. A megszokott taktikák nem mindig működnek, cserébe jobban körül kell nézni, mint egy indiai kereszteződésben. Az egész frissnek hat, hiába nem eredetiek az alap építőkövek.
[h] Camping is a lie [/h]
Ahhoz, hogy a recept működjön, persze szükség volt arra, hogy ne csak összefércelve legyenek a kirakós darabjai, és a lövöldözés szimbiózisban legyen a portálokkal. Itt ez abszolút teljesül, pontosan annyi lehetőségünk és eszközünk van, hogy az elegendő lehetőséget biztosítson, de ne is legyen túl bonyolult. A portálokon átlépve megtarthatjuk a lendületünket, átlőhetünk rajtuk, ezzel olyan szögekből lecsapva ellenfeleinkre, ahol nem számítanak rá, beugorhatunk más portálján, vagy ezt megakadályozandó bezárhatjuk a sajátunkat magunk mögött, az ellenfél számításait pedig EMP-gránátokkal húzhatjuk keresztül. A pályákon számtalan lehetőség van a hatékony közlekedésre az egyes részek között, így ideális esetben jóval kevesebbet futkározunk, és inkább egy helyiségek között ugrándozó, vagy elővigyázatosan a portál két oldala között lépegető mozgáskultúra lesz a jellemző.
A mechanikák által nyújtott lehetőségek pedig fergeteges pillanatokat nyújtanak. Remek élmény gyanútlan ellenfeleink hátába kerülni, először lelőni valakit egy magasan tátongó kapuból, vagy opponenseinket a saját portálján keresztül levadászni. Egy-egy ilyen trükk, ügyesen lefülelt rajtaütés, vagy egy dimenziókon át sodródó tűzharc után az ember könnyen a videojátékok császárának érezheti magát, egészen addig, amíg egy profi meccsbe bele nem néz. A másodpercenként váltogatott szögek és pozíciók kavalkádját még nézőként követni is nehéz, és itt derül ki, mekkora tér van a fejlődésre és kibontakozásra.
[h] Sci-fi nélkül az élet [/h]
Ettől függetlenül az esetek többségében akár hagyományos FPS-ként is játszható a Splitgate, csak különösen minek. Félreértés ne essék, sci-fi kapualjak nélkül is egy szórakoztató, lendületes lövöldével van dolgunk, amely meglepően gördülékenyen és sallangmentesen megy. A hátunkra szerelt jetpacknek köszönhetően a mozgásunk is az átlagnál szabadabb, a mérkőzések tempója pedig pont ideális. Az ölések között eltelt időnél pont sikerült eltalálni az arany középutat: nem fog instant halált jelenteni, ha három pixel kilátszik a vállunkból, de az sem fordul elő, hogy valakibe már a harmadik tárat ürítjük bele, és mégis vígan él. Egyedül a hitboxok képesek kisebb furcsaságokra: időnként engedékenyek, mint egy lefizetett vizsgabiztos, a fejlövések esetében viszont néha pont fordított a helyzet.
Az arzenálunk viszont nem fog csalódást okozni. Bár mindössze tizenegy fegyver közül választhatunk, és ezek nem is testre szabhatóak a külsőségeken túl, mindegyik kellően különbözik a többitől, és általában kifejezetten szórakoztató használni őket. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy miért, de a visszarúgásnak és a hangeffekteknek köszönhetően sokkal kielégítőbbnek érződött a lövöldözés, és különösen egy-egy ölés, mint egy átlag FPS-ben. Egyedüli kivételként talán a plazmafegyvert tudom említeni, amely amellett, hogy rendkívül halálos, rettenetesen unalmas használni. Pedig a készítők tudhatnák jól, hogy baleset-biztonsági szempontból nem a legjobb ötlet egy veszélyes gép mellett elaludni.
Elsőre kicsit meglepett, de az egyes mérkőzésekre csak két mordályt cipelhetünk magunkkal. Ezek ráadásul mindenki számára megegyeznek, sőt, bizonyos játékmódokat csak a használható fegyverek határolnak el. Úgy éreztem kezdetben, hogy ezzel megcsonkítják a választás szabadságát, de később rá kellett jöjjek, hogy erre szükség volt. A fegyverek ugyanis tökéletesen kiegyensúlyozatlanok – a shotgun például még középtávból is borzasztó hatékony, míg a pisztoly rendszeresen alulmarad a konkurenciával szemben. Bizonyos darabok objektívan jobbak a másiknál, és erre nem egy rossz megoldás, hogy egyfajta erőltetett egyenlőséget tartanak fenn. A változatosság kedvéért felvehető formában még jó pár puska kipróbálható egy csatán belül, amelyek ideiglenességük miatt nem ássák annyira alá az egyensúlyt, sokkal inkább plusz taktikai elemként szolgálnak.
[h] Régi, jó ismerősök [/h]
A Splitgate határozottan figyel arra, hogy a portálok záporozása alatt ne rogyjon meg a figyelmünk, ugyanis szinte az összes klasszikus játékmóddal találkozhatunk, és eleinte csak ezeket próbálhatjuk ki. A listát gazdagítja például a TDM, a Domination, a King of the Hill, a Free for All, és helyet kaptak még taktikaibb játékmódok is, például az újjáéledés nélküli Showdown. Bár a korlátozás nem tart addig, hogy komolyan beleunjunk ezekbe, többnyire le is fedtük a komolyabb játékmódokat, szóval nagy általánosságban nem akarták feltalálni a spanyolviaszt a fejlesztők.
Ellenben a külön kategóriában gyűjtött, őrültebb darabok között van néhány kellemes meglepetés. A pusztán baseball-ütőkkel vívott labdatartás igazi bűnös élvezet, a nagyfejű katonák mesterlövész-versenye egészen vicces, a fertőzésre építő játékmódok alapjait követő Contamination ebben a környezetben is remek olcsó szórakozást nyújt, az egyetlen töltényt adó One in the Chamber pedig egészen kiélezett pillanatokat okoz. Ezek persze nem mind tudják kiaknázni a Splitgate alapmechanikái nyújtotta előnyöket (van, ahol nem is lehet kapukat használni), de általában tökéletesek egy agyatlan kikapcsolódásra. És persze vannak a szabályt erősítő kivételek, amelyek szinte megmagyarázhatatlanul kaptak helyet a játékban. A csupán plazmafegyverekre építő laser tag értelmezhetetlen káosz, a random fegyverekkel működő FFA pedig nagyjából olyan, mint Riley Reid rapszáma – nemcsak, hogy arról szól, hogy valakit nagyon megraknak, de még kifejezetten kellemetlen is.
[h] Hiba csúszik a tervbe [/h]
Aztán sajnos a pályák és a módok szimbiózisába is belerondít egy-két kellemetlen részlet. Leginkább az, hogy nem minden térkép képes mindenféle meccs igényeit megfelelően ellátni. Például a kézitusák alatt legyűrhetetlen erőd válik egy kanapé mögötti sarokból, a zombis játékmódokban pedig olyan hatékony kemp-helyeket találhatnak a túlélők, hogy azt megostromolni akkora élmény, mint egy kiadós hányás a Blahán hajnali kettőkor. Ráadásul ez még olyan pályáknál is előfordul, amelyeket maga a játék ajánl kör elején, tehát nem is a véletlen kupacból került elénk.
A térképek egyébként mind design szempontjából, mind működésre erősen hajaznak a Halo-széria pályáira, de ez nem zavaró, már csak azért sem, mert sikerült néhány hangulatos darabot is összehozni. Egyébként tervezés szempontjából sem lehet panasz a többségükre, helyenként egészen ötletes portál-lehetőségek és szögek kínálkoznak. Van persze, amelyik kevésbé egyértelműen kapacitál az átjárók gyakori használatára, meg a már említett kompatibilitási problémák újra és újra előkerülnek, de ettől függetlenül nem igazán van objektíven rossz pálya, vagy csapnivalóan összerakott épületegyüttes.
[h] Mindenki, nem csak aki számít [/h]
A Splitgate tehát remekül működik ott, ahol ez számít is, de az ezt megtámogató körítés miatt sem kell szégyenkeznie. A napi/heti küldetések rendszere például kifejezetten motiváló. Kapacitálnak minket, hogy minél változatosabb pályákat és módokat próbáljunk ki, és ritkák a véletlenre építő kihívások (amennyiben mégis, akkor is van, hogy igyekeznek megkönnyíteni a dolgunkat). A jutalmak között pedig kozmetikai cuccokat rejtő lootboxok is vannak, így a pimpelés nemcsak a fizetősek kiváltsága lesz. A menüben találhatunk még egy korrekt céllövöldét, a portálok gyors használatára építő versenyeket, és részletes statisztikákat a teljesítményünkről, nem volt hiányérzetem ezen a téren.
Persze ingyenes játékról van szó, így a mikrotranzakciók sem maradhatnak el. Mivel csak a felszerelésünk kinézetét tudjuk variálni, nincs is ezzel semmi baj, még a borsosabb csomagokkal sem. Hiszen nem kell aggódni a vásárlók pénztárcájáért, ha a kínálat a legkevésbé sem acélos. Az egyes skinek nem elég csábítóak vagy különlegesek, de az is előfordul, hogy nem elég igényesek. Ennél viszont sokkal zavaróbb, hogy a Battle Pass-nek (mert nyilván, az sem maradhat ki) nemcsak a jutalmai többségét, de még a küldetéseit is elzárják az ingyenes játékosok elől. Vagyis, hogy még zavaróbb legyen, tökéletesen lehet látni, milyen kihívások vannak, lehet is követni, hogy állunk velük, hogy végül kiderüljön, hogy ja, a jutalmakat hiába várhatjuk a végén. Kicsit feleslegesnek éreztem, mert így rossz maradt a szájízem, pedig határozottan f2p-barát játékról lenne szó.
[h] Kis csapattól nagy élmény [/h]
A béta végén még számos kritika érte a Splitgate-et a rettenetes technikai háttér miatt. A szerverek nehezen bírták a hirtelen jött terhelést, a matchmaking rendszeresen elhúzódott, hosszú sorban állásokra kellett számítani minden belépéskor. Jelentem, ezeknek a problémáknak már csak a töredéke van meg. A sorban állás szinte teljesen eltűnt, a meccsekre csak akkor kell egy minimálisat várni, ha egy kevésbé népszerű játékmódot indítottunk, és az összehozott csapatok is bőven kiegyensúlyozottak (ennek ellenkezője pedig különösen feltűnő lenne, már csak a már említett profik kiemelkedése miatt is). Bár itt is előfordul, hogy egyes emberek kicserélődnek meccs közben (itt még mindig nem sértődnék meg, ha ezt a játék a tudtunkra adná), de egyszer sem volt olyan, hogy egy már futó meccsbe kerültem volna be, szóval ilyesmi csak nagyon ritkán fordul elő. És bár sajnos a szerverek még most is hajlamosak megdöccenni, megsüvegelendő az a tempó és hatékonyság, ahogy ez a kis csapat bővítette a játékuk hátterét.
Persze óriási csodákra kár számítani, a Splitgate grafikája nem zavarba ejtő. Nincs vele semmi probléma, de egyértelműen nem veszi fel a versenyt az idei nagyobb riválisokkal, igaz, ez nem is a feladata. A látvány ugyanis nagy átlagban rendben van, egyedül a szándékosan steril designt kapó pályák lettek ingerszegények, más helyeken pedig kreatív megoldások is vannak. Mérsékelt költségvetésből ez teljesen korrekt, pláne, hogy a hangzás remek – az effektek hatásosak, a korábbi problémák pedig nagy számban orvosolva lettek.
Bár a Splitgate még nem jelent meg teljesen, a béta-címke elhagyása után nem véletlenül hittem azt, hogy már a teljes verziót tartom a kezeim között. Egy végtelenül korrekt, csiszolt programról van szó, elegendő ötlettel és tartalommal. Persze nem reformálja meg a műfaját, de ez nem hiszem, hogy a jövőben céllá válik. Komoly tartalmi változásra már nem számítok, csupán ütemesen hozzáadott tartalomra. A technikai problémák kijavításával a Splitgate gyakorlatilag készen van, csak az utolsó simításokra vár. A fejlesztők példás hozzáállása és kompetens javításai láttán pedig a játék jövőjét sem félteném – ha nem tudnám, milyen farkastörvények uralkodnak az iparban. Bár egyelőre úgy tűnik, van egy stabil játékosbázis, ne feledjük, előtte hónapokig csak vegetált a projekt. Így hát addig érdemes kipróbálni, amíg biztosan népesek a szerverek.
Cím: Splitgate
Kiadó: 1047 Games
Fejlesztő: 1047 Games
Megjelenés dátuma: 2019. május 24. (béta), 2021. augusztus 25. (Season 0)
Műfaj: FPS, multiplayer