Szorongó típus vagyok. Gyakran olyan dolgok miatt is szorongani kezdek, melyek közvetlenül, vagy személyesen nem is érintenek. Csakúgy, ahogy Stanislav Biler cseh író névtelen tanára a Destrukció című regényben. Na jó, ő talán már egy jóval komolyabb eset.
Repedések
Főszereplőnknek túl sok volt már a városi lét, ezért úgy dönt, hogy vidékre költözik. Tanárként vállal munkát, de a beilleszkedés sokkal nehezebb feladatnak ígérkezik, mint amire számított. A helyi polgármester szomszédságában kap egy leharcolt házat, ahol átmenetileg lakhat, de új szomszédjának jótanácsait nem teszi zsebre. A jellemzően passzív agresszív polgármester kéretlen tanácsokkal látja el, és gyakorlatilag mindenbe beleköt, amit a férfi tesz. Vagy nem tesz.
Ha valaki élt már kisvárosban, vagy apró faluban, annak ismerős lehet, hogy minden kívülálló gyanús. Új arcot ritkán látni, ezért vannak helyek, ahol egyenesen félnek az idegenektől. Önmagában is furcsa, hogy ott van valaki, akit nem ismernek. De hogy ő nem úgy éli az életét, ahogy látatlanban elvárják tőle, az egyenesen szentségtörés! És amúgy is, mit sétálgat össze-vissza?
A mindenhol feltűnő repedések az egész művön jól láthatóan átívelő szimbólum. Nem csak az elbeszélő házán keletkezik egyre több, de bárhol kerül-fordul, azt látja, mintha a világ szövete kezdene felfesleni, minden az összeomlás szélén van. Mindeközben mintha mindenki más magasról tenne az egészre. Vajon nem vesznek róla tudomást, vagy csak nem érdekli őket?
Bontsuk le, mielőtt összeomlana
A Destrukció a végtelenül nyomasztó alap hangulata mellett tele van abszurd helyzetekkel, melyek néha átfordulnak a szürreálisba is. Egyes jelenetek akár humorosnak is mondhatók, de gyorsan leszögezném, hogy ettől az alkotástól senki sem fog jókat kacagni. Érdemi, átfogó történetről egyébként nem nagyon beszélhetünk, inkább csak a vidéki élet néhány jelenetébe pillanthatunk be. Vannak ugyan visszatérő narratív pontok, és egyes eseményeknek van íve, kitufása, még így sem mondhatom azt, hogy ezek egy koherens sztorit ölelnének fel.
Viszont a könyv pontosan az, amit a címe sugall. Apró elemeire bontja a városi felfogáshoz képest gyakran furcsának, vagy egyenesen őrültnek ható vidéki élet mozzanatait. Ugyanakkor, szimultán destrukturálja egy szorongó személy mindennapos, ám annál bénítóbb problémáit.
A friss falusi főszereplő idővel megismerkedik a helyiekkel, egyrészt mivel tanárként úgyis kapcsolatban fog állni jobbára mindenkivel. Másrészt el sem tudná kerülni a kíváncsiskodó népeket. Akik csak még jobban megerősítik az egyébként is erősen szorongó természetét. Ha valamikor bizonyos is volt bármiben, mostanra minden önbizalma szertefoszlott. Már nem tudja mit jelent a valóság, valaki állandóan beszól neki, és ha ez még nem lenne elég, állandóan elesik.
Aztán ahogy forogtak a fogaskerekek az agyamban, rájöttem valamire. Kellett egy kis idő, mire leesett, de a főszereplő határozottan nem egy megbízható mesélő. E/1-ben követhetjük a tanár úr mindennapjait, és ő maga számol be arról, hogyan viselkednek vele a helyiek.
Kettő meg kettő az négy
A szorongásos problémák miatt az ember számos negatív torzítást képes tudat alatt is eszközölni (nagyjából folyamatosan és kitartóan), ezért a pozitív, vagy dicsérő szavak is ellentétes módon csapódnak le. És talán így lehet az, hogy a tanár már abban sem biztos, amit ő maga tud, és folyamatos támadásnak veszi mások minden egyes mondatát. Ettől még nincs kizárva, hogy egyes szereplők valóban arrogánsak és becsmérlőn viselkednek vele, de az olvasó nem fog tudni különbséget tenni. Hiszen mindent a tanár szemszögéből, személyes szűrőjén keresztül láthatunk, ami bőségesen ferdíti a valóságot
A könyv szerkezete is csak azt támasztja alá, hogy az elbeszélőben nem érdemes teljes mértékben megbízni. A fejezetszámok totál inkonzisztensen jönnek egymás után. Illetve az alkotás egészében megfigyelhető, hogy nincsenek valódi párbeszédek, ahogy azt egy átlagos regényben megszokhattuk. Mindig a tanár, E/1-ben közli az olvasóval, hogy ez és ez mit mondott, és azt hogyan mondta. Melyre aztán rácsatolja a saját, jellemzően negatív megélését.
De még ha tisztában is vagyunk azzal, hogy a tanár nem épp a legjobb választás, ha objektív képet akarunk alkotni a helyiekről, akkor sem mentesül az olvasó, hogy heves érzelmeket váltson ki belőle ez a könyv. A Destrukció legtöbb szereplője bicskanyitogató stílusban nyilvánul meg, és rajtuk keresztül gyakran szembesülhetünk igenis elítélendő dolgokkal.
Egyébként olyan interpretáció is simán belefér, miszerint meg nem nevezett „hősünk” valójában csak a mély traumáknak és szorongásnak a két lábon járó metaforája. Nem feltétlenül egy fizikai síkon létező entitás, hanem inkább a kollektív társadalmat sújtó általános probléma kivetülése.
Nincs itt semmi látnivaló
A Destrukció ugyan csak érintőlegesen mászik bele politikai kérdésekbe, annak jelenlétét mégsem vehetjük félvállról. És hiába cseh szerző tollából származik a regény, aggasztóan könnyű beleképzelni magunkat a hazai helyzetekbe. A falu vonzásában hatalmas gyár terül el, ami felszipkázza nagyjából az összes munkaerőt, miközben komoly környezeti károkat okoz. Utóbbiról természetesen tud a gyárigazgató és a polgármester is, de őszintén szólva a helyiek túlságosan bele vannak pistulva az alkoholizmusba, kilátástalanságba és családon belüli erőszakba, hogy ilyesmi úgy istenigazából megzavarja őket bármiben is.
A polgármester tehát mutyizik, és képes akkor is rezzenéstelenül tovább hazudni és a lakosságra terelni a bűntudatot, amikor fizikailag, kézzel fogható a probléma, amit tagadni igyekszik. Az önző és nyerészkedő tevékenységének következtében a lakosok szívják meg azok mellékhatásait, de valódi megoldások helyett még mindig könnyebb hazudni és terelni. Vagy rákenni a kívülről érkező fenyegetésre. Ez esetben a közutálatnak kitett nyaralótulajdonosokra.
Verdikt
Itt, Európa szívében – legyen szó Csehországról, vagy épp Magyarországról – általánossá vált a társadalmi frusztráció. Klímaszorongás, korrupció, mutyizás, örökölt generációs traumák, kilátástalan oktatás, elégtelen egészségügyi ellátás, szenvedélybetegségek, és még sorolhatnám. A Destrukció című könyv ezekbe a témákba kegyetlenül belekényszeríti olvasóját, és sokszor kíméletlenül szembesíti is őket velük. Nem sokat cicomázik a mondanivalóján, azt is megmutatja, hogy az átlag embernek mennyivel egyszerűbb struccpolitikát alkalmaznia és végül megfulladnia a saját problémáinak tengerében.
Összegezve ez nem egy könnyed olvasmány, amit nyugodt szívvel tudnék bárkinek ajánlani. Rettenetesen erős narratívával operál, még úgy is, hogy az utolsó negyedét leszámítva egyértelműen nem nyilatkoztat ki semmit. Ez a könyv nagyon sok minden. Koncentráltan tartalmaz erős társadalomkritikát, felnagyítja a Közép-európai vidéki élet problémáit, és lélektanilag is rendesen a mélyére néz a mentális egészségtelenségnek.
Már a cikket azzal indítottam, hogy jómagam is gyakran szorongok. Ez a könyv pedig rendesen rátett egy lapáttal. Néhány brutális mondat, vagy jelenet úgy megcsapott, hogy két napra félre is kellett tennem, mert egyszerűen képtelen voltam tovább haladni vele. Az ezzel járó érzés bosszantó, és kényelmetlen, a szépirodalom és a frappánsan megírt mondatok varázsa mégis elvitathatatlan. A Destrukció egy olyan könyv, ami képes felnyitni szemeket, és képes arra is, hogy az olvasót kellemetlen gondolkodnivalók elé állítsa. Aztán már abban sem lesz teljesen biztos, hogy kettő meg kettő az négy.
A recenziós példányt köszönjük a Metropolis media kiadónak!