A Respawn nem kisebb feladatot vállalt, mint hogy újra visszahozza a Star Wars-játékok becsületét. Ehhez pedig nem kisebb sorozatokhoz nyúlt vissza, mint a Dark Souls, vagy a Metroid. A végeredmény pedig olyasmi lett, amire már hosszú ideje vártunk.
A cikk eredetileg a leet.hu-n jelent meg 2019 novemberében.
Az utóbbi években a különböző fejlesztőcsapatok és kiadók annyi trágyát nyomtak le a torkunkon, és annyit hazudtak nekünk, hogy sokakban kialakult egy ösztönös kételkedés bármilyen állítással kapcsolatban, ami az említettektől érkezik. Pont ezért történt az, hogy bár bíztam a Star Wars Jedi: Fallen Order sikerében, fenntartásokkal kezeltem a játékot övező híreket. A lövöldék készítéséről ismert Respawn és a felhasználók bizalmát évekkel ezelőtt levesztő EA együttműködéséről valahogy nehéz volt elhinni, hogy egy mikrotranzakciók nélküli, történet-központú egyjátékos kaland lesz, mindez a Sekiro-stílusában.
Pedig a Star Wars-univerzumnak már nagyon kellett egy igazán jó cím, amely mögé minden rajongó oda tud állni. Ha szigorú akarnék leni, azt mondanám, hogy a 2006-os Empire at War óta nem volt igazán kimagasló alkotás, amelyik a messzi-messzi galaxisban játszódott volna, a DICE legutóbbi próbálkozásai pedig inkább a botrányoktól voltak hangosak. Még szerencse, hogy bár messze nem lett tökéletes, a Fallen Order így is az elmúlt évtized legjobb Star Wars-játéka lett.
[h]Az ébredő Erő[/h]
Főszereplőnk, Cal Kestis a 66-os parancs csekély számú túlélőinek egyike. A nyomorúságos Bracca nevű bolygón tengeti egyhangú, roncsok szétszerelésével telő napjait. Ez az időszak azonban nem jobb, mint a Rákosi-éra: elég egy rossz mozdulat, és már jönnek is érted, csak itt nem a fekete kocsi, hanem az inkvizítorok érkeznek meg, hogy kivégzéssel fenyegetőzzenek. A velük való összetűzés során Cal elveszti egyetlen hozzátartozóját, és csak a Mantis nevű hajó váratlan érkezése menti ki a bajból. A hajón találkozik Cere-rel, a korábbi Jedivel is, aki újra célt ad Cal életének: meg kell keresnie egy holokront, amely erő-érzékeny gyerekek százainak adatait tartalmazza. Értelemszerűen a birodalmi rendszergazdáknak is fáj a foguk a listára, így meg is indul a hajsza, miközben Cal megpróbálja visszanyerni feledésbe merült képességeit, és múltjával is szembenéz.
[h]Sötét lelkek[/h]
Mielőtt azonban beleélnénk magunkat, hogy a Force Unleashed-játékok mintájára fogunk módszeres és könnyed népirtást tartani a rohamosztagosok célzásképtelen soraiban, le kell szögezni, hogy a Respawn megtartotta az ígéretét. Vagyis amikor arról volt szó, hogy a Fallen Order a Sekiro-ra fog hajazni, nem a levegőbe beszéltek. Ez ugyanis egy souls-like játék, bármennyire furcsa is ez egy Csillagok Háborújához hasonló mainstream köntösben.
Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a Dark Souls játékok alapját képző rendszer különösebb változtatás nélkül át lett emelve ide is. Megtalálhatjuk az egyesével is veszélyes, koncentrációt igénylő ellenfeleket, a rögzített mentési pontokat, a lepihenéskor újratermelődő ellenfeleket, és a minden halálkor elvesző erőforrásokat, amit utána csak vérontással szerezhetünk vissza. Ez lehet, hogy sokakat elriaszt a Fallen Ordertől, ami azért kár, mert a recept a Star Wars világában is működik. Az óvatosabb megközelítés és a megfontoltság nagyon jól illik egy idegen bolygókat felfedező Jedi helyzetéhez. Még az sem baj, hogy a sikerhez nem feltétlenül kreatív út vezetett, hiszen egy közhely szerint jótól másolni nem bűn, a közhelyeknek pedig ritkán, de igazuk is lehet.
[h]Nem csak Japánban csapnak össze a pengék[/h]
A harcrendszer ugyanakkor nem a talajtorna-gyakorlatokra és még csak nem is a kombókra fókuszál. Utóbbiakra olyannyira nem, hogy változatosabb mozdulatokat csak a történet előrehaladtával oldhatunk fel. Itt lép életbe a Sekiro blokkolásra és a csapások kivédésére biztató mechanikája. Ennek az lesz a lényege, hogy az ellenfelekről nem csak a HP-t kell legombolni, de előtte a védelmüket is meg kell törni, azzal, hogy a blokkoláshoz szükséges energiájukat elfogyasztjuk. Ebben a legnagyobb segítségünkre a jól időzített ellencsapások lesznek, így ha legalább olyan jól tudunk hárítani, mint minden balhé alkalmával a felelősséget, akkor mi leszünk a párbajok királyai.
A megfelelő időzítés megtalálása nem mindig lesz egyszerű feladat, de miután az ellenfeleink felmenői kicsuklották magukat, és ráéreztünk az ízére, egy nehezen megunható és végletekig kielégítő harcot kapunk. Hiába szórakoztató azonban a vívás, ezt időnként félbeszakítja egy-egy védhetetlen csapás, ilyenkor egy gyors kitéréssel vagy bukfenccel javíthatunk a helyzetünkön. Az ilyen támadások során egyébként vörösre vált az opponensek színe (biztos szégyellik, hogy megszakítják a becsületes küzdelmet), így még jó időben lehet reagálni rájuk.
[h]Egy vagyok az Erővel, az Erő velem van[/h]
Egyébként hiába nem leszünk túlerőben a ránk támadó légiókkal szemben, ettől még maximálisan Jedi-nek érezhetjük magunkat, és ez nagyban köszönhető a lézerkardnak. Mind a hangja, mind a használata élvezetes és tökéletesen visszaadja a filmek alapján várt működést. Annyi lesz a megkötés, hogy azért nem érezhetjük magunkat egy dubstep klipben szeletelés szempontjából, hiszen a 16-os besorolás megkívánja, hogy az emberi ellenfelek ne lábatlankodjanak, és fejetlenség se alakuljon ki. Mondjuk a lecsonkított végtagok és a kiomló belek nem is mutattak volna jól annak a cégnek a portfóliójában, amelyik mostanában a Frozen 2-t próbálja lenyomni a mozinézők torkán.
És természetesen az Erő használata sem maradhat ki, ha már a Rend egy lovagját irányítjuk. Ennek megfelelően lesz alkalmunk belassítani az időt, ellökhetjük vagy magunkhoz vonzhatjuk derék ellenlábasainkat, és a dupla ugrást is elsajátíthatjuk. Ezek használata nemcsak az összecsapásokat mélyítik, de később a feladványok közben is jól jönnek majd.
[h]Nagy ellenségek, apró barátok[/h]
Miközben helyreállítjuk kapcsolatunk az az Erővel, és elsajátítjuk újra a padavanként tanultakat, a birodalom természetesen ránk küldi legjobbjait. Az egyszerű rohamosztagosok lövéseit még könnyedén háríthatjuk a fénykardunkkal, de például a Jedik ellen kiképzett Purge Trooperek ellen már rendesen oda kell koncentrálnunk. Emellett a természetben sem csak békés lényeket találunk, így összességében több tucatnyi egyedi ellenféltípust kapunk, akik sokszor önálló stratégiát igénylenek.
A főellenfelek pedig különösen megizzaszthatnak minket, igaz, minőségben azért elmaradnak a From Software kreálmányaitól. Azért így is lesz néhány igazán jó és látványos boss, különösen a lézerkardos összecsapások emelkednek ki, ahol a filmeket idéző párbajokat élhetünk újra, különösen, ha ügyesen védekezünk, és így gyakrabban találkoznak a pengék.
Azonban minden epikus leszámolás és önkényes vadgazdálkodás közepette sem feledkezhetünk meg leghűségesebb segítőnkről, a szerethető droidok társaságának új tagjáról, BD-1-ról. A kis robot-pajtás nem csak azzal lopja be magát a szívünkre, hogy magával hordozza a gyógyulásunkhoz szükséges Estus Flask-okat… izé Stim-eket, de képes meghekkelni más gépezeteket, és a kalandparkos élményhez is hozzájárul azáltal, hogy segít lecsúszni a kötélpályákon. Mindemellett szimplán csak aranyos lett, és sokkal életszerűbben viselkedik, mint a többi NPC, pedig még csak nem is humanoid. Út közben pedig gyakran felhívja a figyelmünket érdekességekre, amiket le is szkennel, hogy a lore-ra is több rálátásunk legyen.
[h]Csetlés-botlás, belefér?[/h]
Viszont ha már a parkour szóba került, nem hagyhatom ki a lehetőséget, hogy elkezdjem finoman rugdosni a játékot. Amennyire nehéz tud lenni a harc, annyira szórakoztató is, viszont amennyivel megengedőbb a platformerkedés (hiszen leeséskor csak kevés életet vesztünk), annyival bosszantóbb is. Alapból nem lenne komoly probléma, hiszen a Fallen Order kellően sok játékelemet vonultat fel, sokszor kellően is ötvözi őket, és a pályák tervezésére sem lehet panasz. A számtalan izgalmas és jól kigondolt szakaszt viszont el-elrontja, hogy az irányítás nem mindig tökéletes, és az egész rendszer nagyjából két nagyságrenddel körülményesebb, mint ahogyan az egészséges lenne.
És akkor még nem is beszéltünk arról a kényelmetlenül sok csúszkálásról, amit a helyi gleccsereknél élvezhetünk ki. Sajnos teljesen szabotálja az irányítást, ami különösen frusztráló, tekintve, hogy milyen összetett műveleteket kellene elvégezni a gatyánk koptatása közben. Nem tudom, kinek az ötlete volt ezt a mechanikát erőltetni, és egy csúszdaparkká varázsolni a Fallen Order-t, de nem fogok neki szerelmesleveleket küldeni, az is biztos.
[h]Indiana Jones és az utolsó Jedi-lovag[/h]
Szerencsére a felfedezés sok mindért kárpótol. A fejlesztők itt a Metroid játékok példáját követték, így a világok felépítése rendkívül sok leágazással gazdagodott. Ezek közül sokhoz szükség lesz speciális képességekre, így érdemes lesz visszatérni akkor, ha már ezeket bezsákoltuk. De első alkalommal is fantasztikus érzés lesz bejárni a pályákat, és felfedezni az elrejtett titkokat, amelyek kifejezetten hasznosak is lehetnek például újabb Stim-ek, vagy az életpontjainkat növelő fejlesztések formájában. Út közben megnyithatunk rövidítéseket is, hogy kevésbé nőjön ki a szakállunk a célunk eléréséig, cserébe gyorsutazásra nem lesz lehetőségünk, még mentési pontok között sem. Persze fontos része a játéknak, hogy megtaláljuk a visszavezető utat, de ha már sokadszorra jártam valahol, nem bántam volna, ha rövidítek a kitérőn. Aztán persze az is lehet, hogy csak ellustultam, mint Mari néni 120 kilós tacskója.
Az öt elérhető bolygón még összeszedhetünk értékes fénykard-módosításokat, régi emlékképeket, és BD-1 is számos szkennelhető tárgyat fog találni. És végül így szerezhetjük meg a különböző kozmetikai marhaságokat, legyen szó a ruhánkról, vagy az aprólékosan kidolgozott fegyverünk alkatrészeiről. Az ezeket rejtő ládákat sokszor nem könnyű megszerezni, de egy jól kivitelezett ugrás-mászás-kombináció után biztosan több büszkeség és teljességérzet lesz a miénk, mintha egy kedves Kinder-tojásból nyitottuk volna (ja, és szerencsére nem lehet az ország éves GDP-jét otthagyni mikrotranzakciók formájában). Egy-egy helyen pedig egészen érdekes, az ügyességünket is próbára tevő fejtörőket is kapunk, ezáltal egyáltalán nem lehet egysíkú kaszabolásként tekinteni a játékra.
[h]Valahol el kell kezdeni[/h]
Ugyanakkor mielőtt beleéljük magunkat, hogy az újkori Tomb Raider-ek és a Dark Souls frappáns ötvözetével van dolgunk, egy-két dolgot még tisztázni kell (és nemcsak azt, hogy Lara kisasszony némiképp könnyedebben oldotta meg függőben lévő feladatait). Egyrészt a Fallen Order nem egy szerepjáték: a lézerkardunkból csak két (és fél) változatot erőltethetünk ki, és a fejlődés is többnyire kimerül egy egyszerű képesség-fában. Itt persze találhatunk szórakoztató új mozdulatokat, vagy hasznos bónuszokat a meglévő képességekhez, de messze nem annyira jelentősek, mint azt várnánk. Ennek megfelelően (és a gyors XP-szerzés miatt) a halál messze nem akkora probléma.
Másrészt, a műfaji hagyományokkal ellentétben itt beállíthatjuk a nehézséget is. A különböző fokozatok az ellenfelek sebzésében, agresszivitásában és a hárításhoz rendelkezésre álló időben térnek el egymástól, és markáns különbség van közöttük. A Story Mode nehézségen az is sikerrel jár, aki életében először fog egeret vagy kontrollert a kezében, a Jedi Grandmaster viszont már erősen hozza a From Software játékainak szintjét. A játék természetesen a nehezebb fokozatokon működik a legjobban, de aki elakadna, az bármikor lejjebb vehet a kihívásból. Persze ez lehet, hogy sok Souls-rajongónak nem tetszik, és valóban rossz hatással lehet az ember kitartására, de szerintem nem ördögtől való dolog, hogy van egy játék, ahol be lehet gyakorolni a műfaj alapjait. A Fallen Order ugyanis alkalmas arra, hogy megszerettessen egy zsánert azokkal, akik a mély vízbe kerülve azelőtt feladnák a küzdelmet, mielőtt az valóban elkezdődne. Aki pedig attól tart, hogy így túl sok noob fogja elárasztani az ő kedvenc játékát, annak azt üzenem, hogy a gatekeeping maximum a biztonsági őröknek áll jól.
[h]Sötét időkben sötét mesék[/h]
Milyen kár, hogy nem tudom a pozitív csúcsponton befejezni a kritikát, de sajnos beszélni kell egy keveset a történetről is. Alapvetően nincs vele semmi baj, bőven hozza egy átlagos Star Wars-mozi színvonalát, hiszen látványos és izgalmas cselekményben lesz részünk, de lássuk be, a filmek sem rengették meg alapjaiban a történetmesélés konvencióit. A Star Wars-hangulat szerencsére végig jelen van, és a lépten-nyomon felbukkanó ikonikus elemek is gondoskodnak róla, hogy a rajongók otthonosan érezzék magukat. De sajnos összességében így is egy kicsit lapos, és látványosan nyitva hagyott sztoriról van szó, amely nem fog minket hosszú órákon át kísérteni. Egy jobban összerakott történettel az egész játék sokkal többre vihette volna.
A karakterekben amúgy lenne potenciál. Cal bár egy elég tipikus hős-figura, de mindenképpen szerethető, a Mantis kicsit zsémbes kapitánya egyszerűen imádni való, és a gonosz szereplőket is eltalálták. Külön érdekes volt Cal és Merrin, az éjnővérek vezetőjének viszonya, van olyan érzésem, hogy az íróknak van még terve ezzel a két szereplővel. Kár, hogy karakterek messze nem kapnak elég játékidőt, még úgy sem, hogy a műfaj átlagához képest csak úgy fulladozunk a sok átvezető videóban. Ha már átvezetők, arra azért figyelhettek volna, hogy ne minden boss megölése ezekben történjen, mert sajnos sokat lefarag az élvezeti értékből, ha nem mi visszük be az utolsó csapást.
[h]Kettős naplemente[/h]
És ha már a csapások is szóba kerültek, lenne pár kérdésem, például az, hogy mikor lett divat a pocsék optimalizáció? Nem mondom, hogy állandóan alacsony lenne a képfrissítés, de az is biztos, hogy a legzúzósabb zenékben nem találni olyan drop-okat, mint itt. Pedig azért annyira nem gyönyörű a grafika, hogy ezt bármi indokolja, és mind konzolon, mind PC-n problémákat okozzon. A textúrák mosottak, sőt, néha epilepszia-veszélyesen villognak, máskor pedig egyszerűen eltűnnek.
Ezt némileg ellensúlyozzák a szépen megcsillanó fények, és a remek látványtervezés. Itt érezni a befektetett, sokszor művészi munkát, ahogyan minden bolygónak egyedi és koherens látképet kölcsönöztek. Emiatt összességében jó érzés ránézni a Fallen Order-re, erre pedig ezért egy Star Wars-terméknél igenis szükség van. A hangzásvilág szintén jó lett, a fénykard hátborzongató zümmögése mellett a filmek örökségéhez méltó zenéket tudnám kiemelni, a komponista-páros egyaránt fantasztikusan festette alá Kashyyyk erdőit, Dathomir kopár szikláit és Zeffo ködbevesző hegyormait.
A Jedi: Fallen Order azóta is kedves emlék. Persze nem volt tökéletes, sok helyen nem érte el a From Software játékait, ahogy a területek felépítése sem volt egyenletes színvonalú. Jobb Star Wars-játék azóta sem született, de közben elvileg készül a második rész, amely remélhetőleg képes lesz erre a feladatra. Game Pass-en keresztül is elérhető, így igazán nem tudok hozzáfűzni többet, minthogy mindenképpen érdemes kipróbálni.