Az idei videojátékos felhozatal alapján azt gondolhatnánk, hogy arany élete van a játékosoknak 2023-ban. Mármint azt leszámítva, hogy a 70 és 80 eurós árcédula valóban sztenderddé vált. A valóság viszont, mint mindig, bőven árnyalja a helyzetet. A legjobban várt játékok nem csak drágák, de legtöbbjük gyakran vállalhatatlan minőségben jelenik meg. Ha egyes alkotások Early Accessben jelennének meg, nyomott áron, akkor vérmérséklettől függően akár túl is lendülhetünk a problémán, de egyértelműen ez sem lenne gyógyír a fejlesztők és kiadók borzasztó menedzsmentjére. Tologatások, kínos magyarázkodások és elszállt árak mellett mégis piacra dobnak olyan alkotásokat, melyek ideig-óráig lényegében játszhatatlanok. Pedig azt hihetnénk, hogy mindenki tanult a Cyberpunk esetéből. De rövid időn belül a The Last Of Us Part I PC-s portja, a Redfall, és jelen kritikánk alanya, a Star Wars: Jedi Survivor is olyan szar állapotban jelent meg, amire nagyon nehéz épkézláb kifogást találni.
Erő-gépek és a menedzsment sötét oldala
Nem csak a PC-s átdolgozásokon ül átok, a konzolos játékosoknak is kijár a “jóból”, de talán ott valamennyire konszolidált a helyzet. De ha idevesszük az olyan ígéreteket, amiket a jelen konzolgeneráció elején hajigáltak, hogy 8K-s felbontás, meg 120FPS-sel futó játékok, akkor könnyen mosolyra görbülhet szájunk, amikor a kurrens megjelenéseket 1440P mellett 30 másodpercenkénti képkockaszámmal sem képes futtatni sem a PS5, sem az Xbox Series X. A probléma általános, és túl bonyolult, hogy még tovább merészkedjek benne, de tény, hogy hiába a nagyszerű felhozatal, az ígéretes címek, ha azokkal technikai hibák sokasága miatt mégsem tudunk játszani.
A Jedi Survivor esetében pedig még keserűbb leírni mindezt, mert a technikai tömegkatasztrófa mögött egy szuper játék és egy fantasztikus Star Wars-alkotás rejlik. A cikk írása pillanatában már túl vagyunk két nagyobb frissítésen (PS5-ön legalábbis), és a teljesítmény még mindig nem az igazi. Performance módban, 1440p-s felbontás mellett is bőven 30FPS alatt muzsikál a nagyobb, nyitottabb tereknél, csak ritkán tudja megközelíteni a 60-at, akkor sem tartja túl magabiztosan. A PC-s verzióról Tyrion tudna többet mesélni, de legyen annyi elég, hogy eredetileg ő írta volna ezt a kritikát…
Miután így is gigászi picsogó bevezetőt kapott a Jedi Survivor technikai oldalról, nyargaljunk át arra, hogy a teljesítményt leszámítva milyen videojátékot szállított az EA és a Respawn.
Az utolsó előtti Jedik
Valahol vicces, hogy a korábbi kánon szerint a jedik szinte az utolsó szálig eltűntek a 66-os parancsot követően, most viszont ott tart a Star Wars-lore, hogy minden bokorban akad egy “utolsó jedi”. Cal Kestis is egy túlélő, aki a tisztogatás után inkognitóban tengette az életét, mígnem rájött, hogy magasztosabb célokért is küzdhetne. A Fallen Order cselekménye után eltelt öt év, Cal pedig rendesen kikupálta magát. Rátermett jedivé, ezáltal a Birodalom rettegett ellenségévé vált. Azonban ő is tudja, hogy nem lehet örökké menekülni, és gerilla-akciók keretében szabotálni a Birodalom működését, valami maradandóbb és magasztosabb reményép kezd el lebegni a szeme előtt.
A Jedhán kvázi mestere, a korábban az erőtől tudatosan eltávolodó Cere vezet egy rezervátumot, ahol az a cél, hogy újjáépítsék a Jedi Archívumot. Illetve, hogy összegyűjtsék a megfelelő tudást, ha netán a Jedi Rendet újra tudnák alapítani, és hogy a következő generáció megszerezhessen minden szükséges információt. Emellett felcsillan a remény, hogy a rejtélyes Tanalorra, a Köztársaság fénykorában prosperáló planétára is eljuthatnának a megmaradt túlélők, hogy ott kezdjenek tiszta lappal, messze a Birodalom fenyegetésétől.
A tét tehát adott, de az út számos veszéllyel van kikövezve. Calnek és hűséges droid-pajtásának, BD-1-nak fel van adva a lecke, de szerencsére számíthatnak a régi barátokra kalandjuk során.
Mint az Új reménynek a Birodalom visszavág
A Star Wars: Jedi Survivor pozitív lajstromára nyugodtan felírhatjuk, hogy mert bevállalós lenni. Nem elégedett meg a Fallen Order jól működő mechanikáival, és játékélményével. A folytatás persze felhasználta a receptet, de annyit csavart rajta, és adott hozzá, hogy a kezdeti órákban attól tartottam, nem fogja kihasználni a lehetőségeket és a végeredmény káosz lesz. De szerencsére nem így lett, nagyjából minden hozzáadott újdonság és játékmenetbeli elem csak emelt a színvonalon.
Az alapok azért maradtak: a Fallen Order mintájára ez is valamennyire egy 3D metroidvania, némi souls-beütéssel. Azonban érezhető, hogy mindkét irányzatból már sokkal kevesebbet kapunk, és ezek elegyéből a Jedi Survivor nagyjából megalkotta a saját mixtúráját. Még mindig lehet, sőt néha szükséges is backtrackelni, de a hubvilágként is funkcionáló Koboh bolygó nyílt terepe ezt más megközelítéssel érvényesíti.
Most is vannak meditációs pontok, ahol megpihenhetünk, skillpontokat rakosgathatunk, de e checkpointok funkciója is kibővült. Ezúttal passzív perkeket és lézerkardállásokat, pontosabban harcmodorokat variálhatunk.
Néha a több tényleg több
Viszont talán legmesszebbre ténylegesen a souls-játékokból átvett mechanikák és feature-öktől került a játék. Jedi Knight nehézségi fokozaton (kb normálnak felel meg) is pofon egyszerű a játék, és nincsenek kimondottan nagy kihívást jelentő bossok (kivéve a nyomorult Oggdo-ivadékok, de őket gyanítom, csak a mém kedvéért tették be a készítők). És úgy egyáltalán, a soulsokra jellemző koncepcióktól messzire kihátrált, de a báját még így sem tudta csorbítani.
Ellenben a Jedi Survivor minden egyéb téren bővítette a repertoárt. Ugyan nem túl sok bolyógra látogathatunk el kalandunk során, de Koboh-t megtették központi “szereplőnek”, ahol ráadásul egy kimondottan nagy és változatos játszótér vár bennünket, hogy felfedezzük rejtelmeit.
A bolygón számos pletykát hallhatunk, ha NPC-kkel beszélgetünk, melyek mellékküldetéseket adnak. Sőt, már magunk is fejvadásznak állhatunk, és elkaphatjuk azokat, akik amúgy a mi skalpunkra utaznak.
Minél több random NPC-vel találkozunk a bolygón, és minél több tevékenységet végzünk el, Koboh szalonjában annál nagyobb lesz az élet és a pezsgés. Itt találhatunk árusokat, megpihenhetünk a pincében, de még egy akvárium is helyet kapott, ahová az általunk felfedezett halfélék kerülnek.
Illetve a tetőn egy kert is rendelkezésünkre áll, hogy megszerzett növénykéinket nevelgethessük. Utóbbi két feature-nek az ég világon semmi gyakorlati haszna sincs, őszintén szólva értelme sem sok, de a kollekcionista-kedvű játékosok ebben is örömüket fogják lelni.
Ki mondta, hogy egy Jedi nem lehet fess?
Calt, a lézerkardját, sugárvetőjét (bizony, már ilyen is van) és BD-1-t minden eddiginél jobban és alaposabban testre szabhatjuk. Megannyi ládát kinyithatunk különféle lootokért, vagy éppen vendoroktól szerezhetjük be új hajviseletünket, ruhánkat, droid-alkatrészeket, vagy kardunkhoz egy-egy menő kinézetet.
De nem csak dekorációs elemek terén fejlődött mennyiségben és minőségben a játék, hanem mechanikák és játékmenet szempontjából is felülmúlta a várakozást. Ahogy a játéktér kinyílt, úgy a bevethető eszközök, platformer elemek és maga a pályákon való átkelés is sokkal kreatívabb lett és nagyobb hangsúlyt kapott. Ráadásul már BD-1 is bevethető, hogy fekete takonyszóróval, vagy elektromos kisüléssel segítsen bizonyos helyzetekben.
A harcrendszer is átesett egy nagyobb ráncfelvarráson. A játék során kioldhatunk különféle harcmodorokat, melyek más és más stílust követelnek meg a játékostól. Például ott a két egykezes kard, ami ugyan gyors, de rövid a hatótávja, és nem is annyira tápos. Ezzel szemben megszerezhetjük a keresztvasas, böhöm állást, ami egy kétkezes technikának felel meg. Lomha, de messzebbre és nagyobbat csaphatunk vele. És a marketingkampányban elhintett sugárvetős-egykezes stílus is használható, ami ugyan nem ad túl nagy védelmet, cserébe a hatótávolsága miatt könnyen lelövöldözhetjük a messzebb lévő ellent is.
Az ellenféltípusok száma is megnőtt, és ügyesen pakolgatja őket úgy a játék, hogy folyamatosan cserélgessük harcmodorunkat (egyszerre kettő lehet aktív), és új taktikákat eszeljünk ki ellenük. Természetesen bevethető az erő is, hogy megtizedeljük ránk törő rohamosztagosok, droidok és egyéb ellenfelek hadait. A klasszikus húzás-lökés mellett ezeket is kombózhatjuk; felreptethetjük őket a levegőbe, de le is húzhatjuk őket onnan. Elmetrükkel pedig rövid időre magunk mellé állíthatunk egy-egy ellenfelet. Utóbbit is lehet fejleszteni, hogy később már többen állhassanak a kontrollunk alatt, illetve az erősebb elmével rendelkező, erősebb ellenfeleket is összezavarhatjuk (BD-1-t felturbózva akár droidokat is meghekkelhetünk hasonló célokra).
Tehát gyakorlatilag minden adott volt, hogy a Jedi Survivor nagyobb, szebb és jobb legyen, mint elődje. A sztori Star Wars-mércével nézve kimondottan jó (bár a főgonosz(ok) motivációja kissé sótlan, és elcsépelt), a szereplők remekül meg lettek írva, a szinkronhangok zseniálisak, és maga a Star Wars-hangulat kitűnően áthatja az egész játékot. Mindemellett képes volt megtalálni a saját hangját, és sikeresen el tudja a rajongókat és újoncokat is kalauzolni a messzi messzi galaxisba.
Az erő másik oldala
Éppen ezért irtózatosan nagy csalódás, hogy a készítők technikai oldalról nem tudtak legalább ugyanennyi energiát befektetni megjelenésig. Ha valamire, akkor erre a játékra valóban ráfért volna még két hónap, hogy kigyomlálják a bugokat és hogy optimalizálják a teljesítményt. Egy teliáras címnél (meg úgy általában) megengedhetetlen, hogy a PC-s változat közel játszhatatlan legyen, és hogy a kurrens generáció konzoljainak is beletörjön a bicskája, ha egy nagyobb nyílt terepet kell egyszerre renderelnie.
A lineáris részeknél sem ütötte meg a 60FPS-t a PS5-ös performance mód, de hogy Koboh bizonyos területeinek a 20 is nehezére esett, rendesen el tudott venni az élményből. A szegényes teljesítmény mellett majdnem egy tucatszor crashelt a játék a 20-25 óra alatt, ami nem túl szép arány. A mentési rendszer egy kicsit szigorúra lett kialakítva, és rendszerint meditációs pontoknál menti az állást. Tehát ha nagyban kalandozunk, titkos részeket fedezünk fel, és közben törik szét a játék, akkor cseszhetjük, a legutóbbi meditációs ponttól kezdhetjük elölről az adott szakaszt.
Ha valamikor sikerül a fejlesztőknek kijavítani a teljesítménybeli problémákat, akkor viszont nincs más ellenérv, ami miatt ne érné meg kipróbálni a játékot. Na jó, a borsos ára nyilván befolyásoló tényező lehet, de ha még egy leárazást is bevártok vele, azzal már nem lőttök mellé.
Verdikt
Összességében a Star Wars: Jedi Survivor a technikai problémákat leszámítva egy nagyon jól sikerült játék, folytatás és Star Wars-alkotás lett. Nem gondoltam volna, hogy ennyit még ki lehet sajtolni a koncepcióból, de a kreatívok e téren rendesen megdolgoztak a pénzükért. Az irányítás finomodott, szuperül kézre áll, a platformer részek emiatt – és mert nagyon alaposan átgondolták őket-, szintén élvezetesek. De a felfedezés öröme, a lore-mélyítés és a számos mellékküldetés is bőven hozzáadott a pazar játékélményhez. A hubvilág ötlete nem egyedi, de alapvetően az is jól működött, csak ne kellett volna diavetítésben nézni.