Stephen King életművében még akadnak hiányosságaim, de igyekszem szüntelenül betömni ezeket a lukakat. Az általam olvasott közel 30 regény (vagy novelláskötet) között akadtak a minden vitát felülmúlóan zseniális daraboktól kezdve az “egynek elment“-en át egészen a nem túl acélosig. Mivel a világ egyik legnevesebb írójáról van szó, gyakran elfelejtjük, hogy ő is ember, és nem mindegyik alkotása nettó mestermunka. Főleg az elmúlt pár évben volt néhány közel sem rossz, csak szimplán lagymatag King-regény. Első blikkre legújabb műve, a Billy Summers sem az a történet, ami azonnal berántja az olvasót, viszont a végére nagyon kellemeset csalódtam.
Nem idegen Stephen King számára, hogy thrillert írjon. A horror mellett talán ez a legtöbbet felhasznált zsáner a karrierje során. A természetfeletti borzongáshoz képest meg tényleg csak a “valóságban bármikor megtörténhet” lehet ijesztőbb. Az író a Billy Summers során kiválóan ragadja meg a King-esszenciát. A cselekmény lassú, kimért, a szereplők hitelesek, a történet pedig a gyakran nyers brutalitása mellett is fontos üzenetet hordoz.
A könyv címszereplőjét egy egyszerű fickónak ismerjük meg, aki nem mellesleg pénzért öl embereket. Nem nehéz az elején beskatulyázni Billy-t; dörzsölt, számító, mégis együgyű, de kapzsinak tűnik és látszólag semmi problémája a foglalkozásával. Azonban hamar rájövünk, hogy a karakter ennél sokkal mélyebb, és hiába orvlövészként keresi a kenyerét, nem is állhatna távolabb a klasszikus értelemben vett rossz ember fogalmától.
[h]Az utolsó meló[/h]
Billy-nek új megbízást ajánlanak, ami annyi pénzt jelent, hogy végre pontot tehetne karrierjének végére. Szögre akaszthatná a puskáját és visszavonultan élhetné az egyszerű emberek életét. Akár még könyvet is írhatna. Azonban szerintem mindenki ismeri a klisét, hogy az utolsó meló sosem úgy sikerül, ahogy kellene. Ezzel Billy is tisztában van, az író még egy fricskát is megenged a közhely és önmaga felé.
Az utolsó célpontról egyelőre nem sokat tudni, csak hogy egy pókerparty során lelőtt két embert, és már előzetesben a hűvösön csücsül. Azonban egy ponton át fogják szállítani a bíróságra, ahol végső ítéletet hoznak, de odáig már nem szabad eljutnia. A pontos dátumot senki sem tudja, így Billy-nek be kell épülnie a helyi lakosok közé.
Felveszi David Lockridge, a feltörekvő író álcáját, aki azért érkezett a városba, hogy megírja első könyvét. Itt hamar összebarátkozik a helyiekkel, amitől korábban óva intette saját magát.
A könyv valamivel több, mint egyharmada David Lockridge életével foglalkozik, illetve így sikerül mélyre ásni Billy-nek a karakterében is. Valóban elkezd írni; így ismerjük meg őt egyre jobbna, tragikus gyerekkorától kezdve a seregen át odáig, hogy pénzért öl embereket. Billy sokkal több, mint egy bérgyilkos, és még ha helytelen dolgokat is tesz, az erkölcsi iránytűje mindig jó irányba mutat.
A lassú indítás rendesen megalapoz a regény további részeihez. Ha valamihez, hát ehhez Stephen King borzasztóan ért. Felvázolja és elmélyíti a karakterrajzokat, miközben a cselekmény és a történet lassan hömpölyög valami elkerülhetetlen katarzis felé.
A történet a második kétharmadra sem vált rohamtempóba, de kicsit mozgalmasabbá válik. Billy megismeri a rettenetesen szerencsétlenül járt Alice-t, akit befogad és később együtt indulnak útnak, hogy pontot tegyenek a ténylegesen félresikerült utolsó meló végére.
[h]A legnagyobb gonosz[/h]
Ahogy a végkifejlet felé haladtam, óhatatlanul többször is magam elé vizionáltam Jon Bernthalt és az általa alakított Punishert. Van egy ex-tengerészgyalogos, aki sok szart megélt a közel-keleten vívott háborúban, aztán onnan visszatérve rossz embereket távolít el az élők sorából. Megtorló ide vagy oda, ha ez a King-könyv kap egyszer egy filmes feldolgozást, simán Bernthal lenne a tökéletes casting.
A Billy Summers során úgy éreztem, hogy King ismét elemében van. Mindenkit megnyugtatok: semmi baj a thrillerrel, és semmi baj a lassú cselekménnyel. A karakterei élnek, a helyzet, amibe kerülnek pedig ha nem is bárkivel, de megtörténhetnek. A valóság kegyetlenségével bilincseli a lapok elé az olvasót. Mert nem egy megfoghatatlan gonosz tevékenykedik a háttérben, nem is valami pszichopata elmebeteg, hanem közönséges, ámde rossz emberek. Valódinak tűnő hús-vér emberek, akik önző, kapzsi és leginkább utolsó féreg módjára viselkednek, főleg mások kárára. Ettől lesz nagyon erős a regény, hiszen ha nem is maffia-tagok révén, de egészen biztosan találkozhattunk már életünk során hasonló emberekkel, mint amilyenek a Billy Summers-ben szerepelnek.
Elég elcsépelt már az ember embernek farkasa felütés, és sokan biztonsági játékként tekintenek rá. Valóban nehéz már újdonságnak eladni ezt az eredendő koncepciót. King sem találja fel újra a kereket, ellenben szépen nyúl a témához.
Viszont az ellenpélda is nagyon fontos. Billy-ről a könyv elején egészen más képet alkothattunk. De ahogy haladunk előre, megismerjük a törődő és barátságos énjét. A megtört, tragikus sorsú gyerekből vált gyilkológépet, aki ennek ellenére is megpróbál másokon segíteni, és már-már betegesen a morális fölényért harcolni.
[h]Verdikt[/h]
Tény, hogy a Mester újra elemében van, de itt-ott kicsit elszunyókál a tempó, és egyes jelenetek is picivel hosszabbak a kelleténél. Illetve talán ideje lenne elengedni a vissza-visszatérő Trump-shaminget. Mármint a gondolattal alapvetően nincs bajom, hogy az ex-elnököt szidja, csak könyveiben a lehető legindokolatlanabb helyzetekben húzza elő, lényegében mindenféle kontextus nélkül.
Összességében tehát a Billy Summers egy kiválóan sikerült Stephen King-alkotás lett. Az író újra brillírozott: nem csak a szetting felépítésével, de a karakterekkel egyaránt. Hiába lassú és talán kissé vontatott a cselekmény, mégis képes volt odaszögezni a könyv elé. Főleg a felétől vált igazán letehetetlenné. Fontos és szép üzenetet közvetít bajtársiasságról, reményről, erkölcsről, gondoskodásról és szeretetről. Közhelynek hangzanak ezek, de mégis olyan simulékonyak a történetben, hogy igazán természetesnek hatnak. Persze ezekkel szemben ott vannak az emberi hulladékok is, akiknek gyarlóságából is nekünk kell előnyt kovácsolni, hogy minden nap jobb emberek lehessünk.