Stian Skald előző regénye bevallottan nem arra épít, hogy forradalmat hozzon a fantasy-zsánerban. Azonban a nosztalgiára vágyó olvasók ennek csak örülhetnek. Az Elveszett Aranyváros Keresése után folytatással jelentkezett a vándorköltő A lelkek kútja címmel.
Avalantia világa egyre csak bővül, és szépen épülget. A Lelkek kútja ott veszi fel a fonalat, ahol az első kötet története véget ért. Hőseink még mindig az Aranyváros után kajtatnak, és remélem nem árulok el nagy spoilert, hogy végül megtalálják. Arról viszont nem szól szám miként jutnak oda, mit találnak ott, és merre viszi előre a cselekményt.
[h]Velős világépítés[/h]
A Lelkek kútjának, ahogy az előző résznek is a legnagyobb hibája, hogy rövid. A folytatás is nagyjából 160 oldal, és legalább kétszer ennyi lapot még tuti elbírt volna. Félreértés ne essék, a történet kerek, a szereplők célja tisztán kivehető (már amelyiket nem direktbe titkolja az író), és a kohézió is rendben van. Azonban szívesen olvastam volna még a mitikus lényekről, a karakterek jelleméről, vagy örültem volna több leírásnak, kontextusnak, hogy jobban magába szívjon Avalantia masszív világa.
Mert az már érződik, hogy Skald ért az aprólékos világépítéshez – csupán egyelőre nem kamatoztatja ebbéli tudását, pedig igény mindenképpen volna rá. A 160 oldal során is úgy éreztem, hogy a részesévé válok a fantasy világnak. A háttérben lapuló, elszórt kisebb lore-kiegészítések pedig segítenek összerakni a kirakós darabjait. De ennek ellenére is hiányzott a még több, esetlegesen terjedelmesebb leírás.
Ahogy az Az Elveszett Aranyváros Keresésénél is említettem, Skald története nem próbál új formulákat beemelni a fantasy műfajába, és őszintén szólva jobb is így. Személy szerint nagyon vágyom az efféle nosztalgikus, mondhatni tipikus fantasy könyvekre (de hiányolom ezt a fajta fantasyt a videojátékiparból is), ahol maga a történet szokványos, sőt klisés, de az út, a kaland rengeteg izgalmat és élményt rejt. Az adott világról és lakóiról nem is beszélve.
[h]Jöhet a folytatás![/h]
Szeretek olvasni a különböző mitikus lények (esetünkben például gnoll, gnóm, troglodita) írónkénti interpretálásáról, miként formálják saját arcukra a fel-felbukkanó szörnyeket, entitásokat. Szerencsére ebből nem lesz hiány, mert Skald minden téren hozza a hasonló alkotásoktól elvárható színvonalat.
Ha már az írónál tartunk: ő maga is érezhetően fejlődött az előző regény óta, sokkal dinamikusabbnak érzem az egymás után következő sorokat. A karakterek közti kémia jól működik, a humor is kimondottan pontosan van adagolva, és a cselekmény is dinamikusan, tempósan zakatol.
Összeségében tehát a Lelkek kútja egy szuper folytatása egy egyébként is szuper első résznek. Azoknak a fantasy-rajongóknak tudnám szívből ajánlani, akik nem nagyon szeretnének formabontó, zsánerre nem jellemző dolgokról olvasni. Vagy csak szimplán szeretnének nosztalgiázni, visszacsöppeni az áldottabb korokba, amikor gyermeki rácsodálkozással olvashattunk mindenféle különös lényről, amik útjukat állják hőseinknek – vagy éppen segítik őket. A Lelkek kútja legfőbb hibája a rövidsége, ettől eltekintve bízom benne, hogy az író és történetei hamarosan megkapják a kellő figyelmet.
Remélem kalandozásaink Avalantia világában folytatódnak és még többet megismerhetünk rejtett titkaiból, a világ és mágia működéséből és persze különc szereplőinkről.
Fortélyos Maugis és társai a mágikus kapun átkelve egy idegen földrészen találják magukat. Ez Zengoraz, a hét sziget világa, mely mintha csupán kifordított mása lenne otthonuknak. Dacolva a rájuk törő veszedelmekkel, a csapat akaratlanul is belekeveredik a szigetlakók közt dúló különös háborúba.
lelkek kútja tartalom
Maugis hamarosan ráébred, hogy az Aranyváros utáni kutatásuk immár többről szól egyszerű kincsvadászatnál, és döntéseik két világ sorsára lehetnek kihatással. De mit is tehetne egy varázslótanonc, aki még nem teljesen ura saját hatalmának?
[h]Csatlakozz a GeekVilág közösséghez![/h]
[h]Támogatlak![/h]
