A Thor: Ragnarök című legújabb Marvel-alkotás kivesézése során felhoztam, hogy manapság újra a 80-as évek bizonyul iránymutató trendnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a jelenleg egyik legnépszerűbb sorozat, a Stranger Things egészen pontosan 1984-ben játszódik, és minden szempontból sikeresen megidézik az idilli 80-as évtizedet. A Netflix égisze alatt megjelent sorozat nemrég érkezett a második évaddal, ami egyszerre volt jobb és kevésbé jobb elődjénél.
Már az első évad is kiváló fogadtatásban részesült szinte minden fronton. A történet, cselekmény és szetting nagy erőssége a sorozatnak, a gyerekszínészek pedig kiemelkedően alakítanak, szóval minden adva van egy maradandó élményhez. A hype és rajongás nem is maradt el, szinte minden közösségi oldalon tonnaszámra lehet belefutni a Stranger Things posztokba.
Sokan úgy tartják (köztük én is), hogy az 1980-as évek volt talán a legjobb évtized a modern kori ember történetében. Lehetne vitatkozni erről bőven, hiszen nem volt minden fenékig tejfel akkor sem. Még mindig élt Amerikában a faji szegregáció, Európában a Vasfüggöny még állt, és itthon is javában dúlt a szocializmus. Ettől függetlenül mégis abban az évtizedben jelentek meg a mai napig releváns és előremutató filmek, zenék, és nem utolsó sorban a videojátékok térhódítása is ekkor kezdődött meg. Nem térnék ki még egyszer, de nem véletlen, hogy újra “elővettük” a 80-as éveket.
A Stranger Things második évada az első történései után egy évvel veszi fel a fonalat. Will továbbra is furcsán viselkedik, újabb epizódokat lát az Upside down (Tótágas) világából, a többiek pedig próbálják több-kevesebb sikerrel túltenni magukat az előző év megpróbáltatásain. Azonban minden jel arra mutat, hogy Will eltűnése és megtalálása nem valaminek a végét jelezte, hanem csupán a kezdetét. Hawkins városában a háttérben mozgolódni kezdenek a természetfeletti erők, amik folyamatos borzongást biztosítanak mind a szereplőknek és a nézőknek. Rengeteg érzelemre lehet számítani, amik leginkább a barátság különböző aspektusait járják körbe. Mellette azért lesz rendesen izgalom és körömrágás is, ami egyébként nem lesz kárára a karakterfejlődéseknek, mert azokból is kapunk rendesen.
A történetbe mélyebben nem is mennék bele, hiszen minden epizód szorosan összefügg és ugyan nincsenek hatalmas csavarok, az izgalom-faktor csak úgy működik, ha minél kevesebbet tudunk meg előre. A második évad első fele látszólag eseménytelen, nem igazán történnek fontos dolgok, egy-két kulcsrészt leszámítva. Mégis sikerül odaszögezni a figyelmet, ezt pedig a remek karaktereknek és a még jobb színészeknek köszönhetjük. Egytől egyig életszerűek a szereplők, és könnyű elveszni a 80-as évek retro-hangulatában. Klasszikus videojátékok, zseniális zenék és megmosolyogtató utalások tömkelege járul hozzá az atmoszférához. Ha a hangulatnál tartunk, az talán még jobban is sikerült, mint az első évadnál, bár a történet szempontjából a debütáló szezon mintha pörgősebb lett volna.
A Stranger Things második etapja próbál klisémentes lenni, de lehet elfogult vagyok és a mára már elcsépelt sablonos jelenetek is remekül működtek, hiszen ezek a bravúrok is a 80-as évektől váltak ismertté, tehát ez is a nosztalgia-faktorból eredő plusz löketadagokat gyarapítja. Ha össze kéne hasonlítanom az eddig megjelent két szezont, nem is tudnék egyértelműen állást foglalni. Az első, mint bevezető évad a maga módján hibátlan volt, megalapozta a későbbi részek alap hangulatát, és a gördülékeny cselekménynek hála egy pillanatra sem vált utalássá. A második szezon hozta az első színvonalát, talán valahol még emelt is rajta, de a történetmesélés egyértelműen lassabbá vált, ezt pedig a milliónyi popkultúrális utalással látszott kompenzálni. A színészek ezúttal is remekül teljesítettek, de talán az egész évad fényét ezúttal Sean Astin adta, mintsem a gyerekszínészek, noha ők is pazarul szerepeltek. Ismét voltak erős részek, mind érzelmileg, mind pedig látványban, számomra azonban a tökéletesen beillesztett zenék emelték a legtöbbet az évadon. És még mindig ott tartok, hogy képtelen vagyok összehasonlítani a két szezont, de ezen a ponton lehet, hogy már nem is érdemes. Ha jobb esetleg nem is lett a második, legalább ugyanannyira jó és élvezetes, mint az első. A harmadik felvonás minden bizonnyal várható, ami talán az eddigi kettőnél is monumentálisabb és félelmetesebb lesz majd.