Egyrészt nagyon örülök, hogy kívülállóként tapasztalhattam meg azt, hogy mit tud nyújtani a Super Robot Wars Y. Másrészt, talán picit túl szigorú voltam vele kapcsolatban és szeretném előre jelezni, hogy lehet, hogy ez a játék egész egyszerűen csak nem nekem készült. Mivel, én szeretem, ha egy játék csak egy picit is koherens tud maradni. Nos akkor lássunk is neki.
Armored Bore
Az Armored Core VI: Fires of Rubicon szerintem a FromSoftware egyik legkerekebb és legtisztábban elmesélt története. Filmszerű átvezető szinte nincs is benne, karakterek ritkán interaktálnak egymással, mégis működött. Tehát ez bizonyítja, hogy egy mecha témájú médiumba is lehet tölteni bőven jó történetet.
Ez valahogy mégsem sikerült a Super Robot Wars Y-nak. Először is kezdjük azzal, hogy a játék nagyon nehezen dönti el, hogy ki a központi karakter. Ezt felróhatjuk annak, hogy a fan service miatt rengeteg különböző franchise főhősét tették egymás mellé. Nagyrészt a saját történetük próbálták meg valahogy organikusan egy önálló sztorivonalba beépíteni.
Nyilván a kihívás ilyenkor nagy, de nem azt mondom, hogy megugorhatatlan. Gabe biztos sokat tudna arról mesélni, hogy milyen jól működik egy-egy képregényes crossover és nem nyomják el egymást. Sajnos itt ez nem jött össze.
Vizuális Regány
Alapvetően nincs bajom a Visual Novel műfajjal, az egyik kedvenc játékom – amiről az Augusztusi szerkesztőségi játékajánlóban írtam – történetesen egy vizuális regény.
Nehéz azt mondani, hogy azért nem élveztem a Super Robot Wars Y által nyújtott történetet, mert azt ilyen formában tolták elém. Játszottam már eleget japán játékokkal, hogy tudjam mire számítsak. Ez még a klisékről is elmondható. Azonban ami itt várt engem, az minden nemlétező elvárásom alulmúlta.
A történet kizárólag párbeszédek formájában van átadva. Nincs narrátor, vagy helyzetleíró szerepet betöltő belső monológ. Minden az párbeszédeken keresztül történik és ez nagyon a történet kárára megy.
A karakterek nem tűnnek minimálisan sem természetesnek. Ha az egyikük befejezte a mondandóját, rögtön a második bele is kezd. Kéremszépen, ha ilyen élményt akarnék átélni, nem videojátékokat játszanék, csak elmennék az ELTE bölcsész szakosaival inni egyet.
Kín.OS
Amikor nem történelemleckét tart a játék a különböző mecha univerzumokból – természetesen, csak párbeszédeken keresztül – akkor az átvezetőkkel kínoz minket. Már ha ezeket lehet „átvezetőnek” nevezni.
A vizuális irány egész rendben van. Bár sokszor éreztem azt, hogy igazából egy RPG Makerben összerakott fan projekttel játszom. Sajnos ez nem így van, ez egy teljes árú játék.
Ahelyett, hogy a grafikusok megrajzoltak volna valós és szép jeleneteket, inkább elbohóckodták az egészet. Például amikor egyes robotok a történet elején gyakorlatoztak, az egyikük odakiáltott, hogy „Ezt nézd” majd valami követhetetlen mozdulatsorral ide-oda cikázott a képernyőmön a modellje. Ilyet utoljára a Comenius Logoban láttam amikor parancsot adtam a teknősnek, hogy forogjon össze-vissza.
Hihetetlenül kínos volt – itt például egy narrátor sokkal többet ért volna, és egy állókép arról, hogy repül a gépezet. Vagy igazából bármi, amitől nem érzem úgy, hogy a cringe szónak van létjogosultsága.
Artifical Dumbness
Az merült fel bennem, hogy ezt ember nem írhatta. Annyira össze-vissza és önmagába kanyarodó volt a történet, hogy az fizikailag fájt. Legalábbis amíg hajlandó voltam követni.
Az az érzésem támadt, mint amikor a ChatGPT használója voltam és próbáltam DnD kalandokat meséltetni vele. Önmagába futó, logikátlan, hirtelen felindulásból írt, zéró mélységű drámai fordulat. Ez jellemzi talán a legjobban az akkori tapasztalataim és a mostanit is. Nagyon nehéz velem elhitetni, hogy ember képes ilyen otrombaságokat összehozni. Megkövetem magam, ha csak a fordítás miatt érződik ennyire hitványnak, abban az esetben viszont minden sértésem tízszeresét zúdítsátok arra, aki ilyen munkát adott ki a kezei közül.
Az egyetlen fénypontjai a történetnek azok az elemek voltak, amiket a különböző felvonultatott mecha animék közvetlen történetszálaiból vágtak össze. A „Witch from Mercury” történetszál kifejezetten tetszett – oda még saját rajzolt jeleneteket is helyeztek. Nem kellett volna sok, hogy működjön a játék egyik alappilléreként szolgáló narratíva, de nagyon félrement.
YOASOBI, rossz asobi.
A zene nagyon hamar repetitív és unalmas lesz. Legalábbis ami az eredeti, játékhoz készült felhozatal. A fejlesztőknek szokásosan sikerült sok anime nyitányát, vagy híres dallamát kölcsönkérnie.
Viszont ez nem javít a tényen, hogy akárhányszor meg kell említenem valamit, amit csak a játék csinált önmagában, akkor felfedezetlen mélységekbe süllyed a megbecsülésem a fejlesztők iránt.
Nem azt mondom, hogy rossz lenne. Tény, hogy közel sincs olyan alkotásokhoz, mint a Dragon Quest XI, az Armored Core VI vagy egy Ni no Kuni. Egész egyszerűen semmilyennek érződik. Egy fehér zaj az elmédben, ami elég hangos ahhoz, hogy zavarjon, de nem elég rossz ahhoz, hogy el is akarj kapcsolni.
Maga a rendezés szempontjából a „hype pillanatokban” – köszönöm Chewie – jól üt egy-egy anime opening felcsendülése. Valóban sokkal energetikusabb lesz tőle a játékmenet és úgy érzem, hogy olyan nosztalgia oldódik fel bennem, amit sose éltem át. Viszont ez csak az elején tud lázba hozni, utána a jobb dallamok is beolvadnak a környezetbe.
Fire Emblem: Big Fucking Robots
Egy valamire nem lehet panaszom: a játékmenet. Igaz, az első csatáig eljutni is olyan volt, mint ha egy rozsdás borotvákkal burkolt sötét és szúk folyosón kellett volna végig bukfenceznem. Viszont amikor odaértem, úgy voltam vele, hogy most már kár lenne visszafordulni. Mert ez annyira nem is rossz, sőt!
Kezdem először is a remek Quality of Life lehetőségekkel: bármennyire érdekes, esetleg szomorú ezt leírni, de ha úgy tartja kedved, nem kell játszani a játékot. Pontosabban, nézheted, ahogy a gép játszik helyetted. Én evés közben kipróbáltam, az eredmény pont az volt amit vártam. A számítógép a taktikai mélységet adó lehetőségekre fittyet hányva erőszakosan nyomult előre. Ettől függetlenül, jó hogy van ilyen is.
Maga a harcrendszer a már JRPG-ekre jellemző körökre osztott módon működik, minimális csavarokkal. Az ellenfél képes visszatámadni, viszont Te is – sőt, választhatsz is, hogy talán inkább védekezel, vagy kitérsz. Ilyenkor még erősítheted magad. Ettől nem lesz könnyebb a játék, viszont a remekül görbülő nehézségnek ad egy extra mélységet.
A harc tényleg meglepően taktikai – honnan támadsz, mivel, kire, hogyan. Ezek mind befolyásolhatják a végkifejletét egy harcnak. Sőt, olykor többször is neki kellett futnom egy harcnak, mert a legjobb taktika a kivárás volt, viszont én berohantam a harcba.
A csataterek nem túl változatosak, ami azt illeti. Minden fejezetnek/történeti résznek megvan a maga környezeti eleme. Legalább nem csúnya.
MOBIL suit
Minél többet játszottam, annál kevésbé értettem, hogy egy ilyen széria, ezzel a minőséggel, hogyan képes még mindig fennmaradni, neadj’ isten profitot termelni. A középszerűség nem ordít a játékról. Egyáltalán nem. A középszerűség elmegy a boltba, vesz száz darab megafont, egymás mögé teszi őket bekapcsolt állapotban, majd belesuttog a nagyvilágba, hogy mindenki hallja.
A Super Robot Wars Y nem egy rossz játék. Viszont nem is nagygépekre tervezték. Hanem mobilokra. Szépen lassan, ahogy játszottam kezdtem rájönni, hogy honnan ismerős nekem minden amit itt láttam: a felnagyított karakterek egy nem túl részletes, de nem ronda térképen, a menük, a történet vezetése.
Fire Emblem Heroes. Amikor megvettem a Nintendo Switchem az első játék rá a Fire Emblem Three Houses volt, ami játékmenetben nagyon hasonlít a SRW Y-ra. Azonban, nyilván sokkal igényesebb. Azért, hogy a munkahelyen is átélhessem az élményt, letöltöttem a Fire Emblem Heroest és egy hétig nagyon jól szórakoztam vele. Na ott éreztem mindazt, amit itt. Viszont ez, árazásában egy AAA játék. Nem egy ingyenes gacha, amiként talán még eladható is lenne.
Végszó
A Super Robot Wars Y-nak egyértelműen vannak kiemelkedő pillanatai, viszont túl kevés és túl későn mutatja meg magát a játékosok előtt. Az irritálóan bugyuta történet sáros maszlaga beborítja a páncélját ennek a robotnak. Hiába a kifejezetten igényes harci animációk és a sok licencelt anime zene, ez a játék tényleg csak azoknak szól, akik képesek vakon fogyasztani minden mecha tartalmat. Ők, nagyon jól fogják maguk érezni. Félreértés ne essék, nem azért, mert igénytelenek, hanem ezért, mert a Super Robot Wars Y meg sem próbál több lenni, mint egy csillogó fanservice-nél.
Viszont legalább végre nézem a Witch from the Mercuryt, és újranézem a Neon Genesis Evangeliont. Erre pont jó volt, lehet többet nem is akart.
A tesztkódot köszönjük a Cenega Hungarynek!