Valójában fogalmam sincs, miért akartam tesztelni a legújabb, Tom Clancy nevével fémjelzett játékot. Mindössze annyit tudtam róla, hogy a Rainbow Six Siege 2018-as event-játékmódja, az Outbreak alapján készült, és hogy egy idegenek elleni küzdelemről szóló kooperatív FPS. A Siege-dzsel sem játszottam sokat, legutóbbi co-op lövölde élményként a Back 4 Blood sem hagyott jó szájízt maga után, talán a kíváncsiság hajtott, hogy hogyan működik együtt egy taktikusabb játékmenet a fertőzöttek véget nem érő hordáival. Nos, a végeredményt látva a Siege behatása egyszerre volt áldás és átok, mert hiába szolgáltat egy jó alapot, ha az hosszú távon vizesedik.
(Ja, és köszönöm Gabenek a címként is szolgáló idézetet – a szerk.)
[h] A függetlenség napja [/h]
Naiv dolog volt azt hinni, hogy teljesen a hátunk mögött hagytuk a 90-es éveket, hiszen az idegen invázió ismét Amerikára koncentrálódik. Hol is kezdődhetne hatásosabban egy földönkívüli parazita ámokfutása, mint New Yorkban, a Szabadság-szobor árnyékában, hogy azután a szokásosnál is motiváltabban menthessük meg a dicső Egyesült Államokat… izé a világot. Az Archaean névre hallgató élősködőket csak úgy győzhetjük le, ha a fertőzött területekre behatolva információt gyűjtünk róluk. A feladatra a Rainbow-csapat tagjaiból verbuvált REACT vállalkozik, akik kommandós-képességeiket ezúttal amorf szörnyek ellen kell, hogy kamatoztassák.
A tutorial aránylag jól adja át a játék alapjait. Maximum háromfős osztagokkal vághatunk neki az agresszív eszmecserének, egy pályán három kitűzött célt követve. Ezek elég sokfélék lehetnek a fogolyszabadítástól kezdve a területfoglaláson át a főellenfelekig, és sokszor merőben eltérő megközelítést kívánnak meg. Míg valahol a lopakodás elengedhetetlen, máshol a csendes ügyintézés a legjobb szándék ellenére sem lehetséges, így érdemes ennek megfelelően kitalálni a taktikát. Aztán az is fejtörést okozhat, hogy a három feladatból mennyit teljesítsen a csapat, hiszen minden elvégzett feladat után (de akár azelőtt is) dönthetünk, hogy továbbhaladunk a fokozottabb kihívásokkal teli következő pályaszakaszra, vagy inkább elhagyjuk a cirkuszi terepet. A kellő változatosság és a folyamatos döntéskényszer remek párosítás, és elméletben egy kiváló design-választás (hogy ez a gyakorlatba hogyan ültetődik át, arra még sajnos vissza kell térjek).
[h] Mint a régi szép időkben? [/h]
A lövöldözés és a kütyük kezelése pedig szinte egy az egyben átköltözött a Siege-ből. A fegyverek kezelése remek élmény, igaz, ehhez nem nagyon kellett megizzadnia a fejlesztőknek, csupán nem elrontani azt, ami egyszer már működött. Mordályainkat a szokásos módon testre is szabhatjuk például célzóberendezésekkel és hangtompítóval, és akár osonva, egy sarok mögül kihajolva, akár szemtől szemben egy sörétessel küldjük vissza ellenségeinket a homályba, ahonnan jöttek, a folyamat igazán élvezetes.
Technikai felszerelésből egyfajta gránátot és egy kisegítő kütyüt vihetünk magunkkal. Ezek is a jól megszokott tengelyen mozognak, utóbbiak között például megtaláljuk a Siege-ből megismert kerekes drónokat. A használatuk mondjuk már nem minden esetben éri meg, nem is véletlenül nem kötelező az eszköztárunkban tudni őket. Ez a probléma mondjuk egy gránátnál még teljesen bocsánatos, viszont sajnos az operátorok képességeinél is fennáll, és ez már több praktikus gondot okoz.
A Siege 62 karakteréből 19 költözött át az Extractionbe, többnyire ugyanazokkal a tulajdonságokkal. Különbségek azért vannak, például Tachanka különleges felszerelése a múltból köszön vissza, és ez egyből kitűnő példa arra is, hogy nem minden képesség ugyanannyira hasznos az invázió visszaverésében. Vannak minden körülmények között hatásos darabok, mint Doc gyógyító lövedékei, de a már említett géppuska, vagy Hibana robbanólövedékei már sokkal ritkábban válnak a csapat javára. Sokan nehezményezték már magukat az eltéréseket is, nekem ezzel alapvetően nem volt problémám, hiszen ez mégiscsak egy különálló játék, sokkal inkább érzem azt, hogy valahol kevés volt a reform, máshol meg túl sok.
[h] “Hátrafele mész, mész, mész, pedig előre is haladnál” [/h]
Így még természetesebb lesz, hogy az ember jobban preferál egyes operátorokat, az Extraction azonban nem nagyon engedi, hogy csak velük játsszunk, szomorú nyihogásra késztetve az egy trükknél megálló pónikat. Ha ugyanis egy délceg baka túl sok életpontot veszít egy bevetés alatt, akkor a következőnél nem lesz hadra fogható, a beütött lábujjak és lehorzsolt könyökök itt csak idővel gyógyulnak meg. Sőt, mi több, ha a misszió erejéig a földre kerülünk, kedvenc kommandósunk egy védőhab mögött reménykedhet, hogy az idegenek nem találják kielégítőnek a tápértékét, és ezután egy speciális kiszabadítós küldetésben kell visszahoznunk őt a bázisra. Ekkor persze megint nem kizárt, hogy otthagyjuk a fogunkat, és hamar azon kaphatjuk magunkat, hogy híján vagyunk a szakembereknek.
Ez pedig bármennyire is bosszantónak hangzik (és időnként az is), nagyon egészséges hatással van az Extraction-re. Rá leszünk kényszerítve, hogy elsajátítsunk új karaktereket, kipróbáljunk más taktikákat, és hogy sokkal óvatosabbak legyünk, mint általában. Próbára teszi a csapatmunkát, hiszen egy újraélesztés, vagy az elesett társ kihozása a pályáról létfontosságú, és végül, de nem utolsó sorban plusz izgalmat ad, amely miatt valóban súlya lesz a döntésnek, hogy megyünk vagy maradunk még egy körre. Egyedül azt nehezményeztem, hogy az elvesztett operátorokat kiszabadításukig a fejlődésünk is megsínyli, a negatív tapasztalati pontok és a visszafelé lépett szintek különösen bosszantóak, pláne, ha sok esetben nem is rajtunk múlik a dolog.
[h] Társas magány [/h]
Az Extraction ugyanis legtöbbször egy co-op játék, annak minden felemelő előnyével és frusztráló hátrányával. Egyedül is neki lehet ugrani a pályáknak, ez sok esetben hasznos is, ha csak csendben és hatékonyan ki akarjuk szabadítani osztagunk egy tagját, de sok játékmód az együttműködésre van kihegyezve. A teljesen kiherélt és kiszámíthatatlan lopakodási rendszernek köszönhetően például a célpontok csendes leszúrása egyedül rémálom lehet, és pontvédős megbízások is izzasztóak lehetnek magasabb nehézségi szinten. Az ideális persze az, ha ismerősökkel hárman, és kommunikálva vágtok neki a fertőzött területeknek, ilyenkor sok apróságra oda lehet figyelni, például leüthetőek a másikról a mérgező spórák, vagy összehangoltan pillanatok alatt teljesíthető egy összetettebb feladat. Ez talán az egyetlen mód, ahogy el tudom képzelni, hogy az Extraction hosszú távon is szórakoztató lehet, hiszen ahogy már annyiszor elhangzott, barátokkal a kutyaszarban hempergés is egy pompás időtöltés.
Viszont ha a matchmaking kegyeire bízzuk magunkat, belépünk a pokol kapuján, és ebben a kapuban az sem segít, ha felhagyunk minden reménnyel, mert így is könnyedén csalódni fogunk. Lesznek, akik az első fél percben jónak látják, ha meghalnak, mások pedig inkább csak magasról tesznek a csapattársaikra. A kedvencem akkor is az, amikor háromból ketten úgy gondolják, hogy akkora dákóval áldotta meg őket a sors, hogy a 10% körüli életerő és a kifogyó lőszerkészlet mellett is nekivágnak a következő etapnak, hogy a harmadik társ két perc múlva csak annyit mondhasson, hogy „én megmondtam”. És ez csak néhány példa a kellemetlen ostobaságok hosszú sorából, amelyek egészen idegesítővé teszik az élményt. Ha Darwin-díjas társaid kimentése közben ér a halál, vagy ha a többiek túlzott önbizalma üt vissza, akkor igazságtalannak érződik elveszteni egy újabb karaktert, és ez nagyon beárnyékolja az élményt.
És ez persze nem mind az Extraction hibája. Hibázni mindenki fog, nem is egyszer, és ez egy olyan műfaj, ahol az egyén hibája könnyen a csapat életébe kerül. A kommunikáció hiánya sem róható fel a fejlesztőknek, hiszen aki nem tudja rászánni magát a voice chatre, az szövegesen, vagy a ping-rendszert használva még mindig hatékonyan kifejezheti magát. Viszont az már sokkal inkább az Extraction sara, hogy nem ehhez igazította a rendszereit. Mások hibája miatt visszafejlődni legalább csak bosszantó, meg elvileg egyedül is meg lehetett volna oldani a szorult szituációt, de például a kiszállási pontok sem lettek átgondolva. Például Warframe-ben minden ilyen helyzetben dönthetsz egyénileg, hogy benn akarsz-e maradni, de ha itt elbukod a retorikai párbajt, és a másik két jómadár masírozik tovább a biztos elmúlásba, akkor vagy követed őket, vagy instant meghalsz, amint a légzsilip lezár. Ugyanígy, ha ketten behívják a mentőhelikoptert, te pedig még nem értél oda, mert el voltál foglalva azzal, hogy meg voltál halva, akkor az önmagad újraélesztése sem fog sokáig tartani, és jöhet a MIA-státusz és a mentőakció.
[h] Langyos víz partot mos [/h]
Sokan úgy fogalmazták meg ezt, hogy végre egy co-op játék, ahol gondolkozni kell, de szerintem ez félrevezető. Ez egyrészt azt feltételezi, hogy komoly taktika kell minden szituációban, pedig a legtöbbször egy kis odafigyelés is elég. Másrészt ez azt is jelentené, hogy a gép nem dobhat olyan helyzetet, amikor az agyatlan darálás az egyetlen megoldás, márpedig ez sem ritka. Sokszor már a kezdettől elözönlik az embert az ellenfelek, és ez szűk területen különösen bosszantó lehet. Sarokba szorulva egy horda ellen pedig csaknem esélytelen a túlélés. A kihívás tehát egy adott nehézségi szinten belül sem egyenletes: van, ahol alig lézeng pár kósza parazita, máshol meg már fél perccel spawn után összecsapnak az ember feje fölött a hullámok.
Mindezek ellenére az Extraction első sorban mégsem frusztráló, ezek inkább csak kirívó, zavaró példák. Az általános élmény sokkal semlegesebb, semmilyenebb. A Siege sok átemelt jellegzetessége már nem szerves része a játékmenetnek, csak kellemes apróság, például a falak megerősítése, vagy a rombolhatóság is második vonalba szorult. Az ellenfelek között vannak ötletesek, és mindegyiknek megvan a saját gyenge pontja, a főellenfélként szolgáló, emberi alakot öltő Proteanok különösen érdekesek, de általában agyatlan rohamozásban merül ki az összes stratégiájuk. Emiatt messze nem annyira taktikus az Extraction, mint PvP nagytestvére, bármennyire is szeretné ennek ellenkezőjét elhitetni. Arra is kár várni, hogy majd valódi horrorélményben lesz részünk, a fenyegetettség enyhe feszültségnél erősebb érzelmeket csak nagy ritkán sző, aki ilyesmire vágyik, annak a GTFO jobb választás lehet.
Kifejezett túlélő-jellege sincs a játéknak, mert bár oda kell figyelni a fogyóeszközeinkre, az alap játékmódokban általában lesz elég gyógyszer és kötszer is, hogy boldoguljunk, pláne egyedül, mert akkor nem egyszer pár ezer tartalék tölténnyel fejezhetjük be a bevetést. Mindemellett a pályák nem is árasztanak valami megragadó atmoszférát. Minden olyan Siege-esen steril, hiába az a pár interaktálható felület, ahol a bázisról valaki mesél egy keveset, a pályák designja túlságosan jellegtelen, főleg az első két helyszínen. Míg egy Back 4 Blood képes volt egy korrekt hangulatot teremteni, itt legfeljebb szólóban nem lesz közel unalmas a légkör, és ott is csak a felfokozott várakozás dominál.
[h] Ide Szabó Péter is kevés [/h]
Aztán az sem segít, hogy nem igazán van egy cél, amely a szemünk előtt lebeghet. Az Extraction-nek nincs valódi kampánya, és az ilyen játékok általában meggyőző jutalmakkal vagy szórakoztató játékmenettel tartják meg a felhasználóbázisukat. Itt azonban mindkettő csorbát szenved, helyette kapunk ösztönző kihívásokat. Ezek kulcsfontosságú XP-t adnak, és becsületükre váljon, mindegyik után új információt kapunk a parazitáról, de valójában csak rontanak a monotonitáson, hiszen jóval többször járkáltam vissza miattuk olyan helyszínekre, ahol már nem akartam lenni. És akkor lehet ugyanazokat csinálni ugyanazokon a pályákon, csak közben odafigyelve arra, hogy hátba szúrjak néhány Breachert és füstbe borítsak pár Spikert. Mit ne mondjak, már a gondolata is izgalomba hoz.
Idővel fel lehet oldani egy hetente változó kihívás-módot, illetve a rangsorokkal is rendelkező, kilenc pályaszakaszból álló, nehezített Maelstrom Protocolt, amely a rutinosabbaknak megoldás jelenthet a problémára. Kár, hogy eddigre már úgyis csak az marad meg, akit addig lekötött az Extraction, ők pedig valószínűleg enélkül is játszották volna, mindenki mást meg nem ez fog meggyőzni arról, hogy több száz órát felejtsen a játékban.
[h]Jellegtelen jelen, bizonytalan jövő [/h]
A történet, már amennyire lehet annak nevezni, szintén nem egy nagy eresztés. Kapunk pár pillanatképet a bázisunk vezetőivel, elsősorban Ash, Thermite és Mira jelenik meg az átvezető videókban. Ezek egyszerre akarnának átkötések lenni, és emberibbé tenni az egész hadműveletet, de ehhez kevés mind a jelenetek száma, mind azok minősége. Utóbbi mondjuk nem a grafikára értendő, mert maguk a videók gyönyörűek, bár különösen az arcoknál elég erős kontraszt van az átvezetők és tényleges játék kinézete között.
Mert a megjelenés aránylag szerény lett. Az Extraction nem néz ki rosszul, ahogyan a Siege sem, de azért messze nem lenyűgöző, különösen látványtervezésben. Utóbbi hozzáad a már említett sterilitáshoz, nincs elég egyénisége a területeknek, pláne beltéren, egy-két kivétellel. A hangzás legalább hozza a kötelezőt, a zörejek alapján elég jól tájékozódhatunk, egyetlen effekt sem hangzik irreálisan, és a tipikus szürke háttérmunkásként meghúzódó, egy pillanatra sem emlékezetes feszültségkeltő háttérzene is alkalmas arra, amire létrejött: kicsit hozzáad az izgalomhoz. Technikai téren tehát tisztes iparosmunka az Extraction, de egy hajszálnyival sem több.
Csak idővel dől el, hogy ez a recept mennyire sikeres, hiszen egyelőre a Game Pass-os indulás miatt nem csoda, ha vannak játékosok. És talán a Microsoft szolgáltatása az, ahol megéri beszerezni, mert hiába nem teljes ár, az a 40 Euró sem kevés érte. Ugyan túlmutat az alapjául szolgáló Outbreak-en, és messze nem egy ingyenes frissítés kaliberében mozog, emellett előremutató ötletei is vannak, így is jóval több helyen botlik meg, mint azt szabadna.
Cím: Tom Clancy’s Rainbow Six Extraction
Kiadó: Ubisoft
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Megjelenés dátuma: 2022. január 20..
Műfaj: taktikai FPS